A magyar ifjúságpolitika történetét – remélem már ennyi év után ez észrevehető – megkésett reagálások, újrakezdések, újraértelmezések, kísérletek, lenyúlások, kitaszítottságok és kisajátítások, töredezettség és töredezettség-mentesítési kísérletek altörténetei jellemzik elsősorban. Az is töredezett, ahogyan az ifjúságtörténetet olvassuk. Most ezt a legújabbat, az „Ifjúság 2012” kutatásról. Csak, hogy megmaradjon, tegyünk ide néhány írást, hogy majd, ha ebben az idővonal-történetbe odaérünk, emlékezzünk erre. „Csendes nemzedék” - így szól most az elemző összefoglalója. Hol van ez a csend? - kérdezzük most. Csend a társadalmi terekben? Már évtizedek óta tudjuk, hogy a legkevésbé az első választók mennek el szavazni. (Apropo: hol is vannak az erre vonatkozó és összehasonlítható adatok?) Ha jól emlékszem a korábbi adatokra, akkor a 18-24 éves választói korosztálynak alig a negyede szavazott az elmúlt országgyűlési, vagy önkormányzati választásokon (az utóbbin még kevesebben). Vajon ez a kitüntetett politikai aktivitás az, amelynek a „teljesítését” elvárjuk a fiataloktól? Ha péntek este betévednénk a VII. kerületi Kazinczy utcába, akkor az alapvetően fiatal populáció zaj-kulisszái vennének körül – és ez a társadalmi tér egyre zajosabb. Zajosak a fesztiválok, zajosak a bulik, zajosak a diáktüntetések. Nem túl sommás azt mondani, hogy „csendes nemzedék”? Nem okozhat meglepetést az sem, hogy a közösségi aktivitások, az egyesületi élet sem vált a fiatalok műfajává. Évek óta tudjuk, hogy a fiatal korosztályok alig 10%-a él aktív közösségi életet, nem okozhat ez meglepetést! Hol vannak és mit csinálnak a fiatalok? Ezek a vizsgálatok nem adnak minőségi válaszokat erre a fő kérdésre! Az alapvető probléma mindig is az volt ezekkel az „Ifjúság” vizsgálatokkal, hogy alapvetően mennyiségi válaszokat adnak a minőségi válaszokat igénylő kérdésekre. Ráadásul valamilyen oknál fogva mind a mai napig elég nehéz összekapcsolni a különböző időkben elvégzett vizsgálatokból nyert adatokat egymással, mert a korábbi vizsgálatok adataival összehasonlítható eredményeket nem közölnek. Ne felejtsük el, hogy ennek az „Ifjúság” kutatássorozatnak az 1999-ben történő elindulása – amelyet az akkori kormány kancellária-minisztere, Stumpf István szorgalmazott elsősorban – az volt az alapvető célja, hogy ún. „longitudinális”, vagyis összehasonlítható, folyamatkövető adatokat nyerjünk arról, hogy hogyan él, hogyan gondolkodik és, hogy hogyan is érzi a társadalmi felelősségét a felnövekvő korosztályok sokasága. Ennél nagyobb merítésű kutatás – a népszámlálást leszámítva – nincsen. Akár még büszkék is lehetnénk arra, hogy ez a magyar ifjúságpolitikához kapcsolódik. Mégis, hogy hiányérzetünk van. Ki tehet erről? Ha figyelmesen végigolvassuk az internetes közleményeket, mondjuk a Heti Választól a jobbegyenes.blog-on közöltekkel még inkább zavarba jövünk. Most interpretációkról vagy kutatási eredményekről beszélünk? Már előre félünk attól, hogy milyen szófordulatokkal él majd a parlamenti ellenzék és erre válaszként a kormányzó pártok kórusa ennek kapcsán. Feladat: tessék utánanézni annak, hogy a jövő héten lesz-e azonnali kérdés e tárgyban?!
Aztán most vegyünk csak egy mély lélegzetet. Gondolkodjunk el azon, hogy az az ifjúságtörténetet, amelyet mindig a fiatalok maguk írnak, azt hogyan és miféle interpretációkkal írjuk le mi, akik nem írjuk ezt a történetet. Gondoljuk csak végig azt, hogy miféle társadalomkép vezérel bennünket akkor, amikor ezt vagy azt számon kérünk a fiataloktól, például azt, hogy mikor mit csináljanak. Amikor az ifjúságtörténetet hajlamosak vagyunk úgy szemlélni, hogy annak a saját történetünk folytatásának kellene lennie. Gondoljuk csak el, hogy mi, akik felelős felnőttek vagyunk, tényleg olyan követendő mintákat, probléma-megoldási modelleket közvetítünk, amelyeket a fiataloknak érdemes követnie? Tényleg követendő példák egész sorát mutatjuk fel ahhoz, hogy a felnövekvő generáció megoldja a Globális Felmelegedés, a Gazdasági Fenyegetettség vagy az Stagflációs Nemzetgazdaság, netán az Európai Únió problémáit? Olyan példákat mutatunk fel, amelyek sikeresen lesznek úrrá a nehézségeken és nem olyanokat, amelyeket a probléma-megoldás buzgalmában új problémákat teremtenek?
Amikor történetünket elkezdtük, a kutatók úgy fogalmaztak, hogy a „fiatalok a rendszerváltás vesztesei”, vagyis a „Vesztes Nemzedék”. Aztán beszűrődött „nyugatról” ez az Y és X generáció. Aztán azt mondták (szerintem egyébként elég pontosan), hogy a „Zűrkorszak gyermekei”, Gábor Kálmán azt mondta, hogy "ifjúsági korszakváltás", voltak már „Arctalan nemzedék”, és ehhez kapcsolva „Gyernőttek”, most meg „csendben vannak”. Csodálkozunk? Vajon ennek az aktuális vizsgálatnak az eredményei hogyan fordíttatnak le az ifjúságpolitika gyakorlati politikai cselekvéseinek az ő "nyelvére"?
Stílszerűen - feldolgozást segítő kérdések:
Olvasd el figyelmesen ezeket a cikkeket
http://hvg.hu/karrier/20130920_diplomas_fiatalok_munkanelkulisege
és válaszolj:
Mit tudsz meg belőlük az ifjúságtörténetről?
Hasonlíts össze az olvasott adatokat azzal a tapasztalattal, amellyel Te rendelkezel, aki a fiatalokkal közvetlenül foglalkozik. Hogyan szűrődnek le ezek a tapasztalatok az ifjúságsegítői munkádban?
Szerinted hol vannak a társadalmi terekben és mit csinálnak ott azok a fiatalok,
akikkel / akikért dolgozol?
Szerinted a TE, gyakorlati tapasztalataidon alapuló véleményedre miért nem kíváncsi senki?