Ifjúságpolitika

Ifjúságpolitika

A NEM és a magyar ifjúságpolitika ...

2010. június 15. - wootsch

 

A NEM és a Magyar Ifjúságpolitika? Lehetőségek és esélyek: igen – nem – nemigen?

 

„Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem.”

(Kor.I.13.12.)

Mondhatnátok: túl sok a kérdőjel. A címsorban. Ha ifjúságpolitika (youth policy), egyik legfontosabb tükre az, amit mindig a Kormány tart a kezében. De olyan tükör, amelyben mások is meglátják magukat. Az Orbán-kormány megalakulását követő időszakban persze minden szakmacsoport keresi ezt a tükröt – és saját képmását ebben a tükörben. Hogy most a magunk körvonalaira még homályosan látunk? Nem sokat tudunk most még arról, hogy milyen prioritások mellett, milyen kormányzati szerkezetben, milyen személyzeti, pénzügyi és intézményi erőforrásokkal és, hogy mit is tervez a Kormány az ifjúságpolitika különböző területein. Túlzó elvárásként arról sem, hogy milyen sorrendben. Ez a pillanatnyi és ez  az átmeneti és közbülső állapot sokakat bizonytalansággal tölthet el. Egyszersmind azonban arra is jó lehetőség ez a helyzet, hogy egy kicsit körüljárjuk azt, hogy van-e szerepe és, hogy lehet-e szerepe a Kormánynak a magyar ifjúságpolitika (tovább)formálásában. Áttekintésünk ritmusát e sorok írásakor (2010. június 14/15-én) még nem kell már megtörtént lépésekhez igazítani. Gondolkodásunkat még nem befolyásolhatja az, amit hallottunk, látásunkat az, amit figyelünk. Igazán kivételes pillanat, nem?

 

Először azért mégis csak arról, amit már tudunk, mert ez a kiindulópont. A címben a NEM ugyanis itt nem tagadószó, hanem egy új minisztérium lehetséges névrövidítése, amely a szóösszetétel szavainak kezdőbetűiből áll össze. (Nem tudjuk még pontosan, hogy ez a név milyen alakváltozatban intézményesül. Egyesek NEFIM-ként is mondják…) Az ilyen rövidítés-képzés a magyar államigazgatási hagyományok intézményesült része (lsd: Magyar Közlönyben pld.). Így használtuk az elmúlt években azt, hogy ISM (Ifjúsági és Sport Minisztérium) vagy GYISM (Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium), no meg azt, hogy ICSSZEM (Ifjúsági-, Családügyi-, Szociális- és Egészségügyi Minisztérium) vagy az éppen csak elhagyott években azt, hogy SZMM (Szociális- és Munkaügyi Minisztérium), ha már szóba hoztuk a „minisztériumunkat”. (Adófizetőként el tudjuk-e képzelni azt, hogy ezek mögött a névváltozatok mögött mennyi, de mennyi papír, fénymásolat halmozódik fel?)

 

Vannak a „szakmában”, nem is kevesen olyanok, akik mágikus erőt tulajdonítanak az ilyen elnevezéseknek. Ha az Ifjúság szó nagybetűkkel szerepel a minisztérium elnevezésében, azt gondolják, hogy ez annak a jele, hogy az ifjúságpolitika fontos. Ha kisbetűvel, úgy gondolják, hogy rangban leértékelt. Ha egyáltalán nem, akkor pesszimistán arra gondolnak, hogy ez az ügy bizony „elveszett” a kormányzati ügyek labirintusában. A név ebben a gondolkodásban a névtábla szinonimája. Egy egyértelműen feliratozott ajtót könnyebb megtalálni a labirintusban gondolnánk, mint azt, amelyhez – egyértelmű feliratozás híján - csak hosszas keresés után találunk el. Ha a google-ban kulcsszavakra keresünk – és ezek egyik legfontosabbika az nekünk, „szakmailag elfogultaknak”, hogy ifjúság/magyar ifjúság + kormány – most milyen kulcsszóra kell rákeresnünk? Írjuk azt, hogy: magyar ifjúság + NEM? 

 

Ha ifjúságpolitikai horizont: akkor az Európa. Az átélhető és közvetlenül megtapasztalható példák roppant kiterjedésű erdeje. Hivatkozások, hogy „bezzeg …” Iránytűként ebben az információs erdőben az EU és az ET intézményesített folyamatai és az ezeket kifejező intézményeinek munkája segít és az általuk összegyűjtött, rendszerezett, feldolgozott és folyamatosan publikált adatok. Ezekből tudjuk azt, hogy van olyan európai ország, amelynek van olyan minisztériuma, amelynek az elnevezése az „Ifjúság” nekünk nagyon kedves szavát tartalmazza és van olyan ország is, amelynek nincsen. Vannak olyan országok is, ahol az ifjúságpolitikának egyáltalán nincsen minisztériuma és pld. Angliában soha sem volt. Ettől még az angol ifjúsági munka irigylésre méltó helyzetben, intézményesített és támogatott állapotban van. Sokszor cserélnénk szívesen a német kollégák helyzetével is, akiknek hagyományosan Szociális-, Család-, Ifjúság- és Idősügyi Minisztériumuk van.

 

A Nemzeti Erőforrás kifejezés talán leginkább egy ilyen – német típusú - Társadalompolitikai Minisztériumra utal. Azt persze, hogy egy átfogó, mondhatni holisztikus társadalompolitika milyen karaktert mutat, azt egészen konkrét dolgok döntik majd el – és ezek megismeréséhez és elemzéséhez időre lesz szükség. Csak arra utalunk itt, hogy a cselekvések skálája a megelőzéstől a krízis-kezelésig terjedhet, a projekt-menedzsmenttől a hosszabb távú kormányzati beavatkozásokig mélyülhet, a „civil társadalom barátjaként” viselkedő kormányzattól a „tűzoltó kormányzatig” vagy az „intézményfenntartó, illetve szolgáltató kormányzatig” tarthat. Olyan Rubik-kocka ez, amelyet a politikai kéznek kell megforgatnia. Ezek a szempontok érvényesek lehetnek minden olyan közpolitika-területen, amely ma ehhez a minisztériumhoz tartozik: óvodától az egyetemig, ellátási rendszertől a kríziskezelés intézményéig, a passzív segélyezési eszközöket a rászorultakhoz eljuttató csatornák működtetésétől a segítés aktív eszközeinek mozgósítását vállaló intézményekig. No meg az egyes területeken munkálkodó civil szervezetekkel való kapcsolattartásig, közös probléma-megoldásig, párbeszédig, horrible dictu!, akár együttes vagy összeműködő vagy éppenséggel a döntéseket átvevő döntéshozatalig.   

 

Eltölthetünk egy kis időt annak a vizslatásával, hogy mit is jelenthet ez a vadonatúj elnevezés – ti. Nemzeti Erőforrások Minisztériuma -, bár azt hiszem, hogy túlságosan messzire nem juthatunk el ezzel. Annyit azonban feltétlenül észre kell vennünk, hogy ez a szóösszetétel nem magyar gyökerű. Az on-line angol-magyar szótár (http://szotar.sztaki.hu) szerint ez még ráadásul „(EU) fogalom” (sic!) is. (E szótár szerint egyébként emberi erőforrásoknak kellene fordítanunk.) Nemzeti erőforrás lehetne éppen a vizeinkre, természeti kincseinkre (erőforrásainkra) utaló fogalom is, de ma már biztosan tudjuk, hogy ezekkel az erőforrásokkal más minisztériumok foglalkoznak majd. A Mi minisztériumunk most a NEM (NEFIM).

 

A Nemzeti Erőforrások Minisztériuma elnevezés tehát itt nemcsak egy vadonatúj szóalkotás (mert ugyebár itt van eben az összetételben a kötött jelentésű minisztérium szó is), hanem egy teljességgel új kormányzati megoldás, amely az eddig hagyományosan egymástól elkülönülő minisztériumokhoz telepített ún. „humánpolitikai területeket” most egy minisztériumba vonja össze. Olyan kormányzati szerv jött létre, amely azokat a társadalompolitikai területeket foglalja magába, amelyek azzal az Emberrel kapcsolatosak, aki tanul és művelődik, akit lelki vagy testi betegsége esetén gyógyítani kell, aki szociális ellátásra vagy gondozásra szorul és az állami gondoskodásra, a társadalmi szolidaritásra ráutalt élethelyzetben van. Ha ebből a televényből egy ifjúságpolitikai metszetet kívánnánk vizsgálni, még akár azt is gondolhatjuk, hogy itt „Család- és Ifjúságpolitika” vagy „Gyermek- és ifjúságpolitika” egyaránt értelmezhető kereteket kap.

 

Ilyen minisztérium még soha sem volt Magyarországon korábban. Ebből következően senkinek sem lehet tapasztalata arról, hogy hogyan is működik! Az eddigiekből kiindulva keresem a választ arra a kérdésre, hogy „Várható-e a Kormánytól az, hogy a magyar ifjúságpolitika és intézményei megerősödjenek?” Erre szerintem részben igen-el, egyes részletekben egyértelmű nem-el és bizonyos várható események tekintetében nemigen-el lehet válaszolni. Az alábbiakban azt is elmondom, hogy szerintem miért.

 

 

Részben: Igen

 

’Youth is a resource, not a problem.’ („Az ifjúság erőforrás, nem probléma.”)

(ifjúságpolitikai slogan)

 

A fentebb vázolt „ember központú” társadalompolitikai szemléleti megközelítés elvileg még azt is lehetővé teheti, hogy a magyar kormányzati ifjúságpolitika egy holisztikus / horizontális szemléleti keretben helyezhesse el végre ügyeit és ez a korábbi években az alapvetően az ifjúságpolitika emancipációjáról szóló folyamatok után jelentős fordulatot hozhat. (Emancipációs folyamat alatt itt az ifjúságpolitika más szektoriális politikákkal azonos rangban való elfogadására/elfogadtatására irányuló szándékokra gondolunk. Lsd. pld. ennek a blog-nak a címbejegyzését!) A NEM-ben egy mindennapos, hétköznapi vagy közönséges miniszteri értekezlet már ma is pótolja az eddig olyan nagy jelentőségűnek tartott tárcaközi koordinációt, amely az ifjúság életviszonyait érintő kérdésekben eddig tárcák közötti (vagy más szavakkal: ágazatok közötti) egyeztetéseket igényelt. (Az előző kormány csak néhány hónappal ezelőtt hozta létre az Ifjúsági Tárcaközi Bizottságot, a Nemzeti Ifjúsági Stratégia /NIS/ végrehajtásának egyik szervezeti feltételeként.) A korábban sokszor akadályt jelentő „tárca-elfogultság” (vagy társa-sovinizmus) egyszerűen eltűnik most innen.

 

Miért is vájná ki holló a hollónak a szemét? Miért is lenne egy területért felelős „junior minister” (szakterületért felelős államtitkár) ellensége az egyazon fizetési listán szereplő kollégának? Egyazon minisztériumban mindenki abban érdekelt, hogy a munkájának hatékonyságán alapuló sikere a minisztérium sikerévé váljon, hiszen ez nagyobb elfogadottságot és biztonságot jelent az ügyek megvalósításában – és minden érintettnek. A belső egyeztetésekben az Ügyek Társadalmi Közös-ségét kell keresni ezentúl, az egymást támogatni képes felismeréseket kell felerősíteni és nem az elkülönültséget, a szűkebb, esetleg külső lobbi-csoportok által nyomás alatt tartott saját érdeket. Ez felkínálja a nyitott és kreatív jogalkotás lehetőségét, a kitörési esélyt a beszűkült szemléleti keretekből és az új megközelítések jogosultságát – hiszen e roppant szellemi, személyi, intézményi és pénzügyi erőforrásokat megmozdítani képes területen a „társadalmi szemlélet-formálás” eszközei együtt – és kellően meggondolt esetben egy időben - adottak.

 

Hogy egy példát mondjak erre: azokkal az erőforrásokkal, amelyekkel ez a minisztérium már ma is rendelkezik (amelyet több korábbi minisztérium közös jogutódjaként kapott) egészen új alapokra lehetne helyezni a polgári magatartás kialakításával kapcsolatos társadalmi feladatokat, hiszen ez éppúgy oktatási és kulturális kérdés, mint ifjúsági vagy szociális ügy! Egy korszerűen európai és magyar  vagy mondjuk inkább úgy: magyarban európai polgári karakter nem születik meg önmagától, a „csak” csupán társadalmi szerencsével (születési adottságok által) kiadagolt erőforrásokkal. A Kormánynak szociális és területi egyenlőtlenségeket kell kiegyenlítenie egy kiegyensúlyozott és összetartó társadalom kialakításáért – mert csakis „Ő” rendelkezik ehhez mandátumokkal és mert ezeket a mandátumokat azoktól kapta, akiknek az az egyszerű igénye, hogy éljenek és, hogy ha lehet jobban, egészségesebben, kiegyensúlyozottabban éljenek itthon és otthonosan Európában. Egy ilyen „jó európai magyar polgár program” lendítője éppen az ifjúságpolitika lehet az oktatás, a kultúra, a szociális munka támogatásával, helyesebben szólva az ide tartozó lépések ilyen szempontok szerint történő összehangolásával. A felelős, aktív, Európában gondolkodó és helyben cselekvő Magyar Polgári Attitűd kialakítása kikerülhetetlen és megkerülhetetlen feladat a XXI. századi Magyarországon.

 

Egy, a Magyar Társadalom jelenlegi helyzetéből és az eddigieknél határozottabb jövőképből kiinduló társadalompolitikai megközelítésben az ifjúságpolitikának eminens helye van. Sem szociális, sem oktatási, sem kulturális (vagyis alapvetően egy korábbi tárca-szemléletet továbbéltető) nézőpont nem elégséges ugyanis ahhoz, hogy egy ifjúságpolitikai fordulatot végre lehessen hajtani itthon. Szervezeti és a belső miniszteriális szerkezet vonatkozásában itt most van egy lehetőség arra, hogy teljesen új szemléleti kereteket alakítsanak ki azok, akikre ez a feladat jutott. Persze ezt a lehetőséget és ezt az elvi adottságot ezek között az új körülmények között kell kihasználni. Ez pedig munkát, belátást, szellemi erőfeszítéseket igényel. Nem is keveset.

 

Sokféle: Nem

 

„Még azoknak az országoknak is van ifjúságpolitikája, amelyek nem tudnak róla.”

(Howard Williamson)

 

Egy olyan minisztériumról beszélünk most, amely a korábbi Oktatási és Kulturális, az egykori Szociális és Munkaügyi, a valamikori Egészségügyi Minisztérium fő örökségeinek birtokosa lett, más szavakkal a jogutódja. Jogutódként jogok és kötelezettségek felelős gondozója. Milyen jogokat és kötelezettségeket örökölt ez a Minisztérium ifjúságpolitikai ügyekben? Nos, ez egy nagyon szerteágazó kérdéskör és nem is könnyű erre válaszolni. A legbecsületesebb válasz talán az erre, hogy nem tudjuk. (Még őszintébb az, ha azt mondom: Én nem tudom.) Ezzel még mindig nyitva tarthatjuk azt az ajtót, az elmúlt és az eljövendő között nyíló Jelen Ajtaját arra, hogy most Együtt keressük meg a választ. Az www.szmm.gov.hu-n közzétett átadás-átvételi dokumentáció ifjúsági ügyekben eléggé szűkszavú. Úgy tűnik, hogy e területen alapvetően a Nemzeti Ifjúsági Stratégia (NIS) képezte az átadás elsőszámú tárgyát. Hogy mi az átvételét? (…) 

 

A választások után a kormányzó pártok jelesei már többször is „forradalomról”, vagyis szemléleti és gyakorlati keretek gyökeres megváltoztatásáról beszéltek. Egy másik rendszer születésének tanúi vagyunk – ezt sugallják ezek a beszédek. A Polgárnak ennek az átéléséhez persze alapvetően arra van szüksége, hogy a médiában hangoztatott elméletek a társadalmi gyakorlat részeként, az életünk színterein is érzékelhetővé váljanak és persze arra, hogy részt vegyen, bevonódhasson ezekbe a folyamatokba. Persze az is világos, hogy a jogállamnak is megvan a maga logikája és ezt a Jogállamot nem váltottuk le! A „nagy”, az „átfogó”, a „gyökeres” változtatások azért a jogállami keretek között futják be pályájukat és ennek a pályának egyes állomásain már bizonyosan tudni fogjuk, hogy a korábbi rendszer megváltozott.

 

Egy régi rendszer azonban soha sem tűnik el nyom nélkül. Erről maga a Jogállam gondoskodik, amely Senkit sem kényszerít illegalitásba, csak azt, aki az Illegális Politikai Létet maga akarja választani. Azért azt már megtapasztalhattuk az elmúlt húsz évben, hogy hogyan él tovább egy elmúlt rendszer a gondolkodásban, a megközelítésekben, a gesztusokban, a cselekvésekben, de még a dolgok megnevezésére alkalmas nyelvben is. Ezek hagytak mindig nyomot abban, ahogyan terveket készítettünk és megvalósítottunk, ahogy személyeket választottunk, ahogy ezeken a személyeken számon kértünk (…) Kormányváltáskor azért ez a régi rendszer, az elhagyni óhajtott régi rend azért elég sok mindent üzen. Ehhez a ponthoz érve elég sajátságos dolog ez az átadás-átvétel, hiszen ha új a rendszer, új a szemlélet, új a gyakorlat, új a kormányzati szerkezet, mi szükségünk is lenne azokra az információkra, amik azzal kapcsolatosak, amit nem akarunk folytatni? Érdemes elolvasni ezeket a dosszié-halmokat egyáltalán? – biztos, hogy az új felelősség- és tisztségviselők eminens kérdése ez. Érthető … 

 

Ennek a most leváltott rendszernek (na jó, mondjunk, hogy az egy olvasatban inkább egy rendszerré összeszervezett felfogást, egy megközelítést, egy stílust, amelynek nem volt ideológiája és ezért nem volt módszertana sem) egy üzenete benne van még az új minisztérium vezetőinek eddigi sajtó-nyilatkozataiban is. Eddig minden általam megismert megszólalásuk (miniszter, államtitkár urak) abból indult ki, hogy az „ágazatában” rendet kell tennie. Szektorban gondolkodni, az azt jelenti, hogy kijelöljük a magunk cselekvési területeit és annak a határait, vagy felkészülünk arra, hogy ezt a határt a Miniszterelnök vagy a Közigazgatási Államtitkári Értekezlet jelöli ki a számunkra – és ez általában nem igazán kellemes ... Ehhez a kiindulópont általában a talált helyzet. Ez a helyzet azonban – mint arra már rámutattunk – néhány héttel ezelőtt még alapvetően más volt.

 

A helyzet teremtette meg a korábbi kormány bukásának feltételeit azzal, hogy megoldhatatlan feladványokat adott a magyar állam polgárainak, akiknek elegük lett a kettős beszédekből, az elmélyített szakadékokból, amelyet nekik kellett volna átugraniuk, bár nem ők ásták ki azokat, no meg abból, hogy unos untalan kioktatták őket arra, hogy mi is a kötelességük (pld. éppen, mint demokraták), amelyet aztán éppen az őket kioktató szegett meg. Minden kioktatásra szánt napon. No meg az a sok egyéb … korrupció.

 

Az ágazati szemlélet nagyon is erőteljesen összeforrott azokkal a minisztériumokkal, amelyek most szűntek meg. Velük együtt szűnt meg az úgynevezett ágazat is!!! Az ellenzék és munkája egyébként korábban is igazodott eddig ezekhez az ágazatokhoz.

 

A parlamenti ellenzék alapvetően a Kormány ellenőreként építi fel a maga munkáját. Úgy ráadásul, hogy szakszerű üzeneteket küldhessen a választóinak és azoknak a szakmai közösségeknek, amelyek az egy-egy ágazatban dolgozó hangadókat képviselik. Szakpolitikusokká válnak tehát azok, akikre az ellenőrzés és a számonkérés feladatainak szóvivői szerepei jutnak ellenzékben. Ha tetszenek figyelni a parlamenti közvetítéseket, a kérdések és a válaszok óráját, mindjárt érteni tetszenek azt, amire utalok itt. Ahhoz, hogy hatékony ellenzéki szerepet tölthessek be (vagyis, hogy elfoglaljam a helyemet az ellenzéki frakcióm nagyon is erőteljes eszközökkel megtervezett hierarchiájában és, hogy onnan tovább is nézhessek, hiszen van jövőképem), ahhoz arra van szükség, hogy szakértői alapon bírálhassam a Kormány aktuális tisztségviselőit, hiszen alapvetően így tudok „fogást találni” rajtuk. Az égbekiáltó korrupciós ügyeket leszámítva – amelyek feltárásához komoly szakértelem és kellő politikai taktikai érzék szükségeltetik – a parlamenti aprómunkában ez a szakértői felfogás dominál.

 

Ez a szakértelem az alapja a legtöbb esetben a kormányra kerülést követő személyzet-választásnak is. X, aki eddig a környezet védelmének harcosa volt majd itt kap feladatot; az, aki eddig a magyar agrárium kérdéseibe ásta bele magát, nyilván, hogy az agrár tárca egyik posztjának várományosaként várja a megnyert választás éjszakájának eufóriája múltán azt a fontos telefonhívást. A politológusok igazán nagyon szépen elbeszélgetnek mindig arról, hogy „jó megoldás-e, ha árnyékkormányt alakítanak” vagy elgyönyörködnek abban, ha nem (a Fidesz mindig nagyon határozottan elutasította azt, hogy árnyékkormányt alakítson ellenzékben) – de ez még mindig annak az európai demokratikus hagyományokban mélyen beépült politikai hagyományrendnek a kategóriái mentén történő elemzés, amely a mostani magyar helyzetre most egyszerűen nem áll készen. (A személyzet-választás másik része pedig a „politikai lojalitás” mások, párton kívül állók számára olyan nehezen megfogható kategóriája persze – amire a politológusok, mint párt-taktikákra és praktikákra, a szakmai közvélemény pedig, mint rossz példákra tekint. Egyik köznyelvi kifejezése ennek a kognitív disszonanciának az „ejtőernyős” pld. … A másik pedig egy vicc: „Egy politikai párt leginkább egy olyan szállodára hasonlít, amelyet az Alkalmazottak kedvéért működtetnek! … „)

 

Látszólag kicsit eltértünk a tárgyunktól. De csak látszólag. Szorítsa meg szíve táját, de erősen az az olvasó, aki még nem látott ebben a hazában egy-egy szakma-területen „ejtőernyőst” és, akinek erre a szakmai kifejezésre a szíve változatlan ritmusban dobog! Ezzel is együtt élünk és megtanultunk ezzel együtt élni, de mennyire! Azt azonban ne felejtsük el, hogy az ejtőernyősök megérkezésének is egy ágazati vagy szektoriális megközelítés alapja! Bizony!

 

A jobb megértés kedvéért ide most befűzök egy nagyon személyes történetet. Más elfoglaltságaim mellett betűszedő szakmunkás végzettséggel is rendelkezem. Gyakoroltam is a szakmámat az azóta enyészetté lett Athenaeum Nyomdába, még mielőtt a Bölcsészkarra adtam  volna magam. A nyomdászok tipográfiai pontrendszerben számolják a számolni valót. Egy tipográfiai pont az 0,366 mm. A betű, amelyet most használok itt az például 12 pont … Szóval, a hírhedett 50-es években a politikai megbízhatóság alapján nevezték ki a felelős vezetőket. Így lett Y. elvtárs normás az Athenaeum Nyomda szedőtermében. Egy sublerrel mérte a szedéseket. Centiméterben. El tudják képzelni, hogy ez mit jelentett ez a megkérdőjelezhetetlen Tény egy három éven át tanuló betűszedő szakmunkásnak ? … Így tanultam én a mestereimtől. …    

 

Egy sokféleképpen rögzült gondolkodásmódot kell most itt meghaladni, ebben a minisztériumban, ennek a minisztériumnak a tisztség- és felelősség viselőiként. Szkeptikusak vagyunk most még ebben a tekintetben, hogy lehetséges-e. De, hogy miért is, azt a következőkben mondom el.

 

Az a szakmai: Nemigen

 

„A tapasztalatok azt igazolják, hogy az ifjúságpolitika szervezetrendszere, irányítása és érvényre juttatása nagyon sok mindenben eltér az ET egyes tagállamaiban … néhány országban centralizált az ifjúságpolitika, másutt decentralizált …”

(ET - CEDJ, 2006)

 

Mégis: belegondolt valaki már abba, hogy mi történik most az átadás-átvétel ügyeiben ezen az ifjúságpolitikainak mondott területen? Ki, mit, mikor és hogyan olvas? Ki, mit, mikor és milyen körülmények között tudat?  Ki beszél kivel? Mikor? Hogyan? Persze, persze tudom, hogy igen, hogy nagyon is. Jártomban keltemben, a területen dolgozó kollégákkal beszélgetve érzékelem a bizonytalanságot, a türelmetlenséget, a – szubjektív idejük szempontjából túlzottan is hosszú – várakozás miatti tehetetlenséget. Úgy érzik, hogy sorba kell állniuk. Még azt sem tudják, kinek a háta mögött.

 

Mindenki vár valamit az új kormánytól. Valaki azért, mert a kormányzati ügyekkel összefüggően függő ügye van egy korábban megkötött szerződésből következően, amelyet Ő még az előző Kormány ifjúsági ügyekkel foglalkozó részlegével kötött meg. A magyar ifjúsági munka egyetlen kulcshelyzetben lévő szolgáltató intézményeként működő Mobilitás munkatársaiként dolgozó emberek azért, mert annyit már tudnak, hogy munkájuk megtartásának és körülményeinek alakulása Kormány-döntés függvénye, és ezzel kapcsolatban az eltűnést vagy a megerősödést vizionálják, mert e két szélső skála között mozognak az általuk megismert lehetőségek. Civil szervezetek és természetes személyek azért, mert olyan projekt-tervek megvalósításán fáradoznak éppen most, amelyek kormányzati iniciatívák alapján kezdődtek meg és Ők csatlakoztak ehhez, mert ebben lehetőségeket, forrásokat, esélyeket láttak. Akkor. De most, most van. Hogyan is lesz tovább?

 

De mi van most? Beszélgető társaim azt mondják, hogy információ hiány: értsd ez alatt azt, hogy az új tisztségviselők nyilatkozhatnának már végre arról, hogy mit csinálnak majd. Van ennek egy nagyon személyes síkon megjelenő változata is: „Az van, hogy senki sem beszél velünk.” – mondják. Kívül állóként kérdezhetem, hogy ki nem beszél itt kivel? De felesleges, mert értjük egymást. Ők arról beszélnek, hogy attól félnek, hogy a beszélgető felek nem arról beszélgetnek egymással, amiről szerintük kellene. „Velünk nem beszélnek” – ez azt jelenti, hogy tudják, hogy bíznak abban, hogy meg tudnánk mondani azt, hogy most mi a prioritás, mi az ami halaszthatatlan, mi az, ami fontos, mi az, amit meg kell tenni, és mi az, amit oda kellene rakni a dossziék felső tartományába. Nem alulra, nem a legvégén! Elébb, elébb! DE arról is szól, hogy nem bíznak azokban, akik a szószólók lehetnek ebben a helyzetben, most.

 

Végül is ezek a beszélgetések arról szólnak előbb vagy utóbb, hogy ki tudja hitelesen képviselni a „szakmát”. Egy szakma azért komoly dolog. Egy orvos bízvást bízhat abban, hogy érti a szakma-beli. Sztenderdek, eljárások, elvárások, kreativitás egy orvos-orvos párbeszédben milyen magától értetődő lehet! Egy tanár érti az iskolaigazgatót, az igazgató az oktatáskutatót, a szaktanár a „felügyeleti rendszert”. Mindük érti azt, hogy „nemzeti kerettanterv” vagy azt, hogy „fenntartói felelősség”. Mindegyikük képes vitatkozni ezzel. Vagy hozzászólni és majd a kollégáik eldönthetik azt, hogy érdemben vagy csak azért, hogy szavát hallja az, akit illet. Nagyon rosszul tenné a jelenlegi Kormány, ha csupán csak a jelenlegi (a múlt kormányától örökölt) tisztviselői kar képviselőire hallgatna! Ha csak ez történik: az sértené a szakma önbecsülését!

 

Nem egy-egy emberről beszélek most! Gyűjtögetek. Egyikük, aki mondja, az már évek óta küzd a meghallgatás jogáért. Aki mondja, egy nagyon komoly európai finanszírozású projektben van nyakig. Aki mondja, naponta érzi a nyomást a lelkén, hogy ezekkel a fiatalokkal „kezdeni kellene valamit” – így vált Ő ennek az ifjúsági csoportnak a lelkévé és lelkiismeretévé. Aki mondja már évek óta benne ül abban a hullámvasútban, ami a Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat. Volt idő, hogy vezetői megbízással és felelős aláírói joggal is rendelkezett ebben a struktúrában. Most egy kicsiny sarokban csücsül és ahhoz, hogy kávét adjon a fontos vendégeinek a Budapesttől 240 km-re lévő irodájában egy Általa sem ismert budapesti ügyintézőhöz kell három példányban kérelmet írnia, ha lehet, három héttel a kávéívást megelőzően. Vagy a saját zsebébe nyúlhat – közérdekből.

 

Egyszerű és leegyszerűsítő lenne azt mondani ezekre a kiragadott példákra, hogy „ezek strukturális bajokat” jeleznek. Egyszerű, mert ez csak a részek igazsága, de nem az egészé. A helyzet az, hogy mindenki csak egy részt birtokol az Egészből. Az Egészet csak a Közösség birtokolja, formálja. Ebben az esetben az a Szakmai Közösség, amely létezik, de amely nem megszervezett!

 

Ha egy átadás-átvételi folyamat szempontjából nézzük a dolgokat, akkor nagyon tárgyilagosan azt kell megállapítanunk, hogy a korábbi években meghozott döntések olyan helyzetbe hozták a magyar ifjúsági munkát / „szakmát”, hogy nem képes egységesen és ebből következően határozottabban fellépni a saját érdekeinek védelmében. Az Új Kormány bízvást hátra dőlhet: ifjúsági ügyekben bármit megcsinálhat, nagyméretű és szervezetekben intézményesült ellenállásra nem kell számítania! Egy-egy gerillával foglalkozhat persze, ha akar, de ebből haszna nem származik. De nem ezen a ponton dőlnek el az ifjúsági ügyek! Ez a lényeg! Ma olyan szakmai hálózat, szakmai intézmény, szakmai civil szervezet egyszerűen nem létezik Magyarországon, amely képes lenne arra, hogy:

ü      közvetítse azokat az értékeket, amelyeket az „ifjúsági szakma” eddig a maga erejéből megalkotott és „összerakott”,

ü      a Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgáltatásrendje minden egyes nap működik: igazodási pont ez sokaknak (pld. azért, mert ez az EU „Youth” programjának Nemzeti Irodája, mert ez a RISZIK „otthona”, mert ez a közvetítő és végrehajtó azokban az ügyekben, amelyekkel a „végeken” élő, ható, dolgozó kollégák dolgoznak) – de ki tudja képviselni ezt? Most hogyan van ez? = Úgy, hogy a korábban meghozott döntések jóvoltából ez a létező együttműködés nem rendelkezik megfelelő képviselettel az átadás-átvétel dolgaiban!

ü      A fentiekben említett Mobilitás (Országos Ifjúsági Szolgálat) ifjúsági képzések tulajdonosa, közvetítője az európai folyamatokban (kivételes helyzetben: mind az ET/BEIK, mind az EU oldaláról), de minden olyan lehetőséget elveszített az elmúlt években, hogy ezeket a feladatokat el is láthassa -  a mindennapi gyakorlatban,

ü      Amely válaszolni lenne képes arra a kérdésre, hogy „akkor mondjátok meg nekem egyszerűen és őszintén azt, hogy mik is az állami prioritások a területeiteken!” – vajon Ki, mikor, mit válaszolna erre kérdésre?

 

Az elmúlt évek folyamatairól valójában semmilyen képünk sincsen. A sodródás nagyon hosszú időszakát egyáltalán nem tártuk fel. Most nem is tudjuk, hogy mi is történt velünk ebben az időszakban. Csak a ténylegesen megtörtént dolgok felszínét karcoltuk meg. Pedig ez a 8 év sokkal többet nyom a latba, mint az gondolnánk! Jó lenne, ha erre figyelmet fordítanának kutatók, ifjúságsegítők, elemzők, gyakorlati helyzetben lévő és ifjúsági ügyek iránt elkötelezett köztisztviselők!

 

Intézményesülési kísérletek történtek ebben az életszakaszban, európai ügyek adaptációs kísérletei történtek meg ebben az időszakban, az Ifjúsági Társadalom Élt és Virult ebben az időszakban (a Kormány nélkül is köszöni, hogy jól van) … és Így Tovább! Ami biztos, hogy a mögöttünk hagyott időszakok kicsit is objektívebb feldolgozása az egy feladat. Ennek elkészítésekor még a mai Kormány is a Neki kellő és szükséges  információkhoz juthat!

 

Na, most! Mégis azt ajánlom azoknak a kollégáknak, akik helyzetüknél fogva most kezdik majd az ismerkedést a magyar ifjúsági ügyekkel, hogy ne felejtsék el azt, amit Pál Apostol mondott a Korinthoszbeliekhez írott levelében: „Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom.” (Kor. I.13.1.) Mert egyszerűen csak Alázattal kell viszonyulnunk ahhoz, amely mások számára „csak” egy régen megtörtént dolog, de a folyamat résztvevői számára egy Történet, amelyről tudják, hogy nem véletlenül történt meg úgy Velük, ahogy.

 

Most mindenképpen Új Szereplők kapcsolódnak a Dolgainkhoz. Csak azt gondolnánk, hogy lesz bennük elég figyelem, megértés (talán empátia?), elkötelezettség az európai Magyarország dolgai iránt, hogy azokban felfedezik annak a szépségét, amelyet az ún. „ifjúsági ügyekkel” kapcsolatos dolgok jelentenek. Nem felejthetik, hogy jogutódlásuk folytán elődeik, vagy lehetséges kísérőik is így kezdték, mert ezeknek az ügyeknek az a Természete. 

 

Így van ez. (Mondaná az amerikai Kurt Vonnegut Jr, akinek az egyik legfontosabb ifjúságügyi könyvet köszönhetjük. Ő ezt a Börtöntöltelék (’Jail Bird’) opuszában írta meg. Bizonyára nem a „Zuschlag ügyre gondolt” – amely egyébiránt alaposan eltérítette a Közvélemény figyelmét arról és attól egy időre, amelyről itt és most, ebben az időpillanatban beszélni szeretnénk …)

 

- wp -

 

Utóirat:

  • Írtam ezt a cikket kb. két héten át.
  • Vonaton és repülőn menet és jövet (pld.: Debrecenből, Budapestről, Sharm-el-Sheikből)
  • Nem tudhatom, hogy ki olvassa ezt el.
  • Zavarban vagyok azt illetően, hogy vajon ez a blog a leginkább alkalmas eszköz arra, hogy mindezt elmondhassam én, hogy mások elmondhassák véleményüket minderről.
  • Tudom, hogy ez csak itt marad.

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ifjusagpolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr722084583

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GPé 2010.06.17. 15:39:31

Ha egy politikusnak nem szakterülete az ifjúsági szakma, illetve politikusként nem volt szócsöve szakterületi hangadóknak, ellenzékben ifjúságügyi szakpolitikussá válni akkor „éri meg”, ha ezzel felületet szerez magának. Ehhez szükséges, hogy a Kormánynak legyen ifjúságpolitikája – kiegészítve mindezt a Howard Williamson idézettel, mely szerint „Még azoknak az országoknak is van ifjúságpolitikája, amelyek nem tudnak róla.”

KÉI 2010.06.18. 10:48:25

azért néha elgondolkozom, hogy ha nincs szereplő, akivel beszélhet a szakma, és nincs szereplő aki képviseli a szakmát, akkor a fej nélküli rendszerek kommunikációjának vajh' milyen hatásfokú csatornái lehetnek az említett "olvasgatott" valamik, melyek, környezetüknek megfelelően bizonytalan körvonalúak.
vagy hogy ez(ek) az képletek (nincs fül, nincs száj... és mondandó????) milyen eredményt adhatnak ki... amolyan: "mi lesz veled kicsi szakma? és mi lesz veled ifjúságpolitika" gyermekek felett elmormolt imaként.
süti beállítások módosítása