Egy éve volt, hogy Kátai Gábort eltemették. Így mondom, mert nem lehettem ott. Innen a távolból is tudom azonban, hogy a múlt héten barátai összegyűltek az Ő lelkének oly kedves Szimplában és emlékeztek Gáborra, életére, mosolyára. Körülülték a hiányát - és ez így szép, baráti méltósággal ápolni a Társ, a Barát emlékét. Sokat gondolok Rá én is és sokat azokra a barátokra, a körülötte szövődött társasságokra, a társakra. Vajon hogyan vannak? Vajon hogyan lehetnek? ... és nem írtam azóta posztot itt, ezen a felületen. Nem azért nem írtam, mert megterhelt volna az emlékeknek ez a súlya, hiszen ez a súly éppen azzal lehetett volna könnyíthető, ha a Gábor számára mindig fontos dolgokról többet írtam volna, hanem azért nem írtam itt, mert nyomasztott az a közöny, az a csend, amely ezt a blogot eddig is követte, követi. Kis duzzogás volt ez persze ebben, az az emberi gyarlóság, amikor egy pillanatban azt gondoljuk, hogy mondtuk valami olyat, ami másoknak is fontos lehet. Csak azért, mert úgy gondoltuk, hogy szükség van egy olyan felületre, ahol elmondhatjuk a történeteinket, ahol bemutathatjuk mások történeteit, ahol lenyomatát adhatjuk egy folyamatnak. Gyarló, emberi érzés volt ez, elmúlt, most már megmondhatom - és most folytatom, innen folytatom ezt a blogot. Azt, hogy hogyan, majd mindjárt kiderül. ... Ha most nézek fel a képernyőről, akkor azt látom, hogy a belső erkély alatt kitelepedett standokon zárnak lassan, vége a munkanapnak, a könyvek, kiadványok maradnak, hátha még markolna belőlük valaki valamit. Brüsszelben vagyok, az EGG-ben, az Ifjúsági Munka Európai Gyülekezetében. Ez a második ilyetén esemény a sorban, az elsőről, amely Ghentben hömpölygött velünk, már írtam itt. Éppen öt évvel ezelőtt. Ezt csak azért érdemes megjegyezni, mert öt év az bizony nagy idő az ifjúsági munkában, ennyi idő alatt egy-egy projekt magjának vetése is beérik, ilyenkor már termést is gyűjtünk, beszámolóink is régen a hivatalok archívumaiban. Brüsszelben, az EGG-ben most több, mint ötszáz résztvevő, hivatalosságok "szokásos" felvonulása, de termékeny beszélgetések, élmények és elképzelések ütközése, beszámolók a valósságról, a megélt helyzetekről, tervekről és akadályokról, arról, ahogyan ez a szakma megéli a változó világ hullámveréseit, földrengéseit, rezdüléseit. Nincsen ifjúságpolitikától független ifjúsági munka, mint ahogyan nincsen ifjúságpolitikától elfüggetleníthető ifjúsági munka sem. Ghent egyik nagy felismerése az volt, hogy az ifjúságpolitika az az ifjúsági munka politikája. No meg az, hogy "different youth works in different Europes". Csak az imént mondta Howard Williamson, egyébként Gábor egyik "idolja", hogy "Ghent az az ifjúsági munka sokféleségének az ünnepe volt. Most a célunk - Hamvas Bélával szólva - e "sokszínűség összhangjának" a megkeresése. Ifjúságpolitika, ifjúsági munka, ifjúság - címkéi e blognak. Az "európai ifjúságpolitika", az "európai ifjúsági munka", a "magyar ifjúságpolitika", a "magyar ifjúsági munka" úgyszintén. Címszavakra kattintva mondat-felhőkre nyithatunk. Hogy néha hátra is néz az ember, ez csak annak tudható, hogy tudjuk, bár meztelen születtünk, de hagyományaink öltöztettek. A címszavak kijelölte labirintusban sok az előzmény, sok a megtörtént események következményeként előállott helyzet. Ez magyarázza meg azt, hogy mire is való az "idővonal": a magyar ifjúságpolitika idővonala. Kollégáink, akik nem "az" absztrakt, elvont "ifjúsággal", hanem Jánossal és Júliával találkoznak, talán meríthetnek valamit a "kulcsszavak ifjúsági munkásoknak" címszóra megnyíló jegyzetekből. A szakmai iránytű leolvasásához talán segíthet az, hogy ha időről időre körülnézünk a világban és rápillantunk arra, hogy másutt mi, miért és hogyan történik. Most mindennek a kísérőjeként, mintegy a szubsztanciájaként egy új sorozat indul itt, ezen a blog-felületen. Ennek az a címe, hogy "Találkoztam boldog fiatalokkal is". Nem ígérhetem azt, hogy ez egy logikus rendben elősorjázó folyamat lesz, inkább azt mondanám, hogy úgy követik a mondatok egymást, mint a tenger hullámai. Tudhatják, kedves olvasók, hogy a tengeren minden hetedik hullám éri el a csúcsát, aztán a tenger visszavonul, erőt gyűjt, hogy a hetedik hullámban újra emlékeztessen az erejére. Minden közbelső hullám is erőteljes, kifejező lehet, de mindig az hetedik az, amelyik az "igazi". Csak üljenek le egy csendes öböl partjára és számoljanak - észrevehetik.

Igen, Gábor, jól érezzük ezt, szükség volt arra, hogy valahogyan összekössem azt, amit legutóbb írtam azzal, amit majd most írok majd. Így van ez. Már ennél okosabbak sem lehetünk nélküled.