"Nyáron nyaralok, télen telelek,

                                                      a trotechnikus az mindig elek …”

                                                       (Micimackó éneke á la Karinthy)

Mi is a blog? Szerintem írásfelület. De talán inkább Tér, amelyben az Írás – furcsa, ugye – de azonnal visszhangzik vagy reagensként működhet. Az írásnak a visszhangja pedig az, amiért az Írók már sok ezer éve írnak. Mert írás nélkül blog nincsen. Itt, ezen a felületen pedig? A fotóblogok is írások. A videoblogok is írások. Az írás pedig a gondolatok közlésének formája, a didergő gondolatok ruhája. Az írásjelek egymásutánja és rendje egy blogon valahogy mégis mintha más lenne, mint a könyvekben. „Visszhangzó írás” – akkor ez a Tér egy Barlang. A blog meghatározásai – jellemző módon a web-en – nagyon széttartóak egyelőre.

A blog web-en található definíciói (’blog definition’ kulcsszavakra, google, 114.000.000 találat (!), 0,10 másodperc, a „csak magyar nyelvű találatok keresésére” 23.900 találat 0,24 másodperc) azt hozzák szóba, hogy „blog személyes és nyilvános napló a weben”, vagy azt, hogy „hogy a blog egy olyan weboldal, ahol a szerző egy tematikus rendben illeszti a mondanivalóját”, vagy azt, hogy a blogok általában semmilyen formai vagy tartalmi megkötéssel rendelkeznek”. Milyen definíció az, amely 23 ezer módon – és ennyire ellentmondásosan - írja le a tárgyat? Milyen kereső rendszer az, amely 114 millió találatot ad ki erre a kérdésre? Vajon a blog egy zseniális, bár indusztriális megvalósítása Carlos Ruiz Zafón katalán író halhatatlan ötletének, az Elfelejtett Könyvek Temetőjének? Vajon egy olyan világba léptünk át, ahol a definíciók meghatározásokkal szüntetik meg önmagukat?

Ha előveszek egy tiszta papírt és lecsavarom a töltőtollamról a kupakot, amely védi a most éppen fekete tintámat a kiszáradástól, felkészülök az írásra, most írni fogok. A papír és én szemezünk egymással, méregetjük egymást. Szeretem a töltőtollam hangját, ahogy a papíron korcsolyázik, perceg. Papíron nem ’delete’-el javítok, ami eltünteti az első változatot, hanem áthúzással. Írok, aztán olvasok, aztán húzok, húzogatok és a változó intenzitású olvasásom miatt kéziratom egyre áttekinthetetlenebbé válik. Majd letisztázom, véglegesítem, majd oda adom a korrektornak is. Egy tisztes kiadóban ez a korrektor majd talán azt javasolja majd, hogy az Írásom „megjelentetésre érdemes”. Majd eztán jönnek a tipográfusok, a nyomdai előkészítők, a szerkesztők, a kiadvány vagy könyv. Reszkető kezekkel vágom fel majd azt a küldeményt, amelyben kiadóm megtisztel kinyomtatott írásommal. Ettől kezdve, ha villamoson utazom, azt lesem majd, hogy vajon kinek a kezében látom. Reszketek attól a gondolattól, hogy valaki éppen ezt veszi a kezébe, ezt, ami „nem a legjobb írásom”, de hogyan is magyarázhatnám ezt el Neki, a Tisztelt Olvasónak, annak, akire gondoltam akkor, amikor írtam ezt.

A blog-on minden másképpen van. Kihagyhatunk néhány műveletet és bele sem kell gondolnunk abba, hogy melyeket és miért. Szervezhetjük magunk is az általunk kihagyhatatlan műveleteket. Akár pld. az olvasóinkat is, akiknek írni szeretnénk. Hát, így van ez. Most pedig itt van ez a blog. Éppen ez, a www.blog.hu (blog.ifjúságpolitika.hu), amit legegyszerűbben a www.index./blog.hu almenűjéből érhet el az érdeklődő, a klikkelgető. A XXI. században a blog egy szükséges műfaj (egy elütés miatt majd azt írtam, hogy „műfej” …), Felület vagy Tér, ezen már nem kell vitatkozni. Ez a kérdés eldőlt. Annyit azért hozzátennék ehhez, hogy attól, hogy ezen a felületen írogatok, még nem lettem blogger. A szó egyik összetevője pedig az angol ’log’, amely hajónaplót jelent, ahol kötelező, hogy rögzítsük az irányt és az Út körülményeit, no meg azt, amit a legénységről fontosnak tartunk tudatni.

Éppen erről a blogról

Az eddig bejegyzéseimnek itt következik a indoka. Ez a blog nem az én naplóm, abban az értelemben, ahogyan az előbb beidéztem a blog lehetséges meghatározásait, semmiképpen sem. A legkevésbé sem Utazásaim hajónaplója. Ez a blog egy még tavaly volt visegrádi találkozó megismételhetetlen hangulatában indult, úgy, hogy a jókedvű együttlétünk közben ’Csermanek’ kolléga már meg is találta a megoldást az éppen tárgyalt problémára. Még ott, az együttülésünk pillanatában létrehozta ezt a blogot, amire lelkesen feliratkoztunk akkor. Az együtt működésről beszéltünk éppen akkor, arról, hogy azt, amit külön külön tud mindenki (konkrétabban: ami valamelyikünk által jobban tudott), azt hogyan is tudnánk összeadott értékként kezelni, pontosabban, hogyan tudunk ezekkel a Tudásokkal, mint Közös Tudással bánni a Jövőben.

Aztán elmentünk, hogy vacsoráljunk és ittunk, beszélgettünk és megfigyeltük Gábor Kálmán fantasztikus kedvét a táncban és a boros-pálinkás-zenés hangulatban gyermeki örömmel örültünk annak, hogy együtt vagyunk. Aztán elmentünk, elszéledtünk, kiki a maga útjára. Kálmán meg váratlanul itthagyott minket. Néhányunk itt látta Őt utoljára, ebben a táncban, ebben a hangulatban, ebben a tenni akarásban. A „visegrádi térben”. Egy ilyen eleven, mindennapi teendőket adó együttműködésből ha elmegy Valaki, hiányokat hagy maga után, öntudatlanul, tehetetlenül. Az is ennek a korszaknak a része, hogy Ti olyan szépen és méltósággal búcsúztatok el Tőle. Én nem lehettem ott a temetésén. Ehhez a bloghoz tartozik ez is (lsd. még napló).

Nekem nagyon szimpatikus volt az, hogy ebben a Térben elhelyezhető lesz az ifjúságpolitika ’tag’. Tag-elni kell a bejegyzéseinket, nincsen mese, mert a kereső-generátorok csak tag-ekre keresnek és a keresés az Internet roppant felületén, az bizony a Keresések Művészete! A magyar ifjúságpolitikai kifejezés sok semmit vagy keveset mondó találatot ad ki erre a keresésre, ezért nagyon fontos, hogy legyen olyan megtalálható hely is, ahol egy kicsit árnyaltabban, a szakmából következően fogalmazhatunk, közölhetünk.

A fentiekben szóbahozott visegrádi Társas-ság nekem egy nagyon fontos ösztökélést adott erre! Az a személyes része ennek, hogy régóta vágytam egy ilyen alkalomra, kollégákra, együttlétre. Én társadalmi státuszom szerint önfoglalkoztató, vagyis egyéni vállalkozó vagyok, akinek ritkán van abban része, hogy másokkal együtt lehessen vagy időt tölthessen. Na pláne, ha olyan kényszervállalkozó, amilyen én is vagyok. Megyünk, ha hívnak, várunk, hogy hívjanak. Így van ez. Nem tolakodunk ugyanakkor a meghívásokért. Miért is tennék? Csak ott vagyunk valakinek a telefonkönyvében, gondoljuk. Persze azt, hogy ki kinek a telefonkönyvében vannak „benne” már más szempontok döntik el. Ezt is tudjuk.

Szóval. Személyes történeteim szempontjából nekem ez a 2009. márciusi visegrádi találkozó integrációs alapélmény. Ez bátorított arra, hogy éppen erre a blogra helyezzek el néhány írást. Olyanokat, amelyeket kikívánkoztak belőlem.

Nos, hát ennyi volt. Rájöttem arra, hogy ezt így tovább folytatni nem szabad. Nem gondolom, hogy ez a blogfelület lenne arra Tér, hogy magánbejegyzéseket közöljünk itt. Az ilyeneknek egy magán-blogban a helye!

Mégis azt gondolom, hogy egy egy ifjúságpolitikai témakörű blognak nagyon fontos helye van abban az intézményesülési folyamatban, amely ahhoz kell, hogy a „magyar ifjúsági szakma” végre lehagyhassa az idézőjeleket. Le fogja hagyni gyorsan, ebben biztos vagyok, de ehhez az internetes felületeknek az eddigieknél is tudatosabb alkalmazása szintén szükséges.

A magyar ifjúsági munkában van már ifjúsági portál (és ez a Mobilitás web-site-ja és ilyen lehet a Budapesti Ifjúsági Portál), vannak állandósult levelező listák (mint a kompasz vagy az ifjúsági képzők), vannak rendszeres hírlevek (megint csak a Mobilitás körüli dolgok), vannak szakmai orgánumok a web-en (amelyek ezt azt közölnek), de a magyar ifjúságpolitika kifejezésre még mindig igen csak csekély találatot ad ki a ’google’ (most éppen 49.300 találat, 0,20 másodperc), többségében miniszteriális honlapra mutató és kisebb részben ifjúságsegítői képzésekhez kapcsolódó, részben civil iniciatívákra mutató, és jellegzetesen ismétlődő találatokkal.

Egy blog is hozzájárulhat ahhoz, hogy ez a „találati arány” ahhoz közelítsen, amelyről egyébiránt beszélgetni szoktunk. Mihez is?

Például ahhoz, hogy a külföldi példák magyar adaptációinak problémáiról beszélgessünk. Ahhoz, hogy felvessünk olyan kérdéseket, amelyekről szoktunk ugyan beszélgetni, de befejezetlenül. Arról, hogy milyen kritériumok szerint beszélünk egyáltalán ifjúságpolitikáról és arról, hogy mit kell tennünk ezeknek a tényleges kritériumokként való érvényesítéséért. Stratégiákról és taktikákról annak érdekében, hogy ez a kifejezés, hogy „ifjúságpolitika” úgy szilárduljon meg Magyarországban, ahogyan annak a szakmai tartalmai indokolnák. A kérdések egész sorozatáról itt, hogy pld. „Mi volt az ifjúságpolitika Magyarországon a 80-as években?” „Mi az ifjúságpolitika a 90-es években Európában és Magyarországon?” „Mi az a magyar ifjúságpolitika a XXI. században? Európában?” A Globális Világban?”

Arra törekedtem az elmúlt hat hónapban, hogy egy bejegyzéssel egy-egy téma területet jelöljek ki egy jövendő szakmai párbeszéd fórumaként működő blog számára. A (b)log, mint napló természeténél fogva persze ez egy kicsit ilyen önvallomásos műfaj, de persze az Út rögzítése is, ezért de jó is lenne mások dilemmáiról is olvasni itt! Ne hagyjátok elolvadni ezt a blog-felületet!

A magam részéről még három írással járulnék hozzá ehhez. Könyvismertetőkkel és egy szakmai státusz-konferencia intézményesítésével kapcsolatos tűnődésekkel. De ezeket majd amúgy is látni fogjátok. A három írást követően én többet, ilyen hosszú írásokat már nem közölnék itt.