Tűnődés a magyar ifjúságpolitika állásáról
Elöljáróban – a problémáink társadalmi méreteiről és szemléleti kereteiről
Ha valaki majd tíz év múlva visszanézi az archívumokban, meglepődik majd azon, hogy 2009. decemberében a napilapok címlapját a korrupció, a klíma-csúcs, a H1N1 és kapcsolódó vakcina-saga, no meg a „világgazdasági válság miatt” „drámai méreteket” öltő munkanélküliség uralja. A múlt búvára gyorsan észreveszi majd, hogy az egy pécsi „egyetemi ámokfutó” érthetetlen tette miatt kitört morális pánik meglepő sebességgel enyészett el. A lelőtt áldozatot „nagy részvét mellett” már el is temették. Éppen olyan gyorsan múlt el mindez, mint ahogyan egy év előtt az „iskolai erőszak” miatt felhorgadt társadalmi érdeklődés. Kutatónk arra is fel fog figyelni majd, hogy ez a sajtó egyre kevesebb pozitív példát mutat fel, egyre kevesebb megoldásról ír, egyre kevesebbszer emlegeti a társadalom összetartozását.
E nagy hírek mellett még egy sort sem érdemelt az, hogy 2009. decemberében négy szocialista országgyűlési képviselő benyújtotta az Országgyűlésnek az ifjúsági törvényről szóló javaslatát. Így a már említett kutatók erről értesülni sem fognak – és amiről a mai médiumok nem tudósítanak, az nincsen, az nem létezik. Keveseket, nagyon keveseket érdeklő kérdés ez, nyilvánvalóan. A csak megvillantott kérdésekhez képest miért érdekelne ez többet, mint egy maroknyi embert? Kit is érdekelne a közeli jövő? Amikor – mint a fenti példák sugallják nekünk – egyik napról a másikra élünk.
Miért érdekes ez a számunkra?
Magyarországon az ifjúságpolitika a magyar közpolitikai mező perifériáján létezik. Miközben az oktatáspolitikával vagy a szociálpolitikával kapcsolatos nézőpontokat sokszor nagyon éles politikai viták alakítják-formálják, addig ifjúságpolitikai kérdésekben inkább csendes és unalmas egyetértés látszik uralkodni, még inkább azonban a közömbösség, a semmi és a politikai semmit-tevés. A jelenlegi parlamenti pártok egyikének sincsen ifjúságpolitikai manifesztuma jelenleg, miközben olyan választások közelednek, amelyben döntő szava lehet a fiatal szavazóknak. Még inkább döntő szava lesz abban, hogy milyen prioritások mentén alakulnak ki ennek a ciklusnak a politikai erővonalai.
Olyan időszak előtt állunk, amikor az dönti majd az igazán nagy kérdéseket, hogy hogyan tudják a ma fiatal emberek megoldani azokat a kulturális, gazdasági és ezek következtében mély szociális válságokká mélyülő problémákat, amelyek megjelentek a társadalom eddig közmegegyezésen alapuló intézményeinek működésében. A szabályozott piacgazdaság kereteitől a szociális-jóléti ellátásokig, a szocializáció alapintézményeikként eddig funkcionáló család és iskola tartalmáig sok minden mögé kérdőjel került. Mintha nem működnének jól a dolgok. Az emberek változtatásért kiáltanak. „Nyugtalanok lettek a rendszerek”. Az „Erő … nyugtalan” – mondhatná Jedi Yoda.
Napkelettől Napnyugatig széles rendet vág a társadalmakban a bizonytalanság. A megoldandó problémák nagy formátumú egyéniségekért kiáltanak, jedi-lovagoknak kellene készülniük a megoldásokra. Hol készül a Jedi? Hogyan készülhetnek ma arra a ma fiatal emberek, hogy nekik kell eltakarítaniuk az itt hagyott romokat és, hogy nekik kell majd építeniük valami olyat, amely megfelel mindannyiunknak és amely meg is marad. Intézményeket, amelyek bennünket, embereket segítenek abban, hogy ember-voltunkat megőrizhessük, hogy szabadságunkat megvalósíthassuk és nem, hogy ember-voltunk értelmezési tartományát média-lénnyé szűkítsük, vagy szabadságunkat nyomják vagy deformálják el. Az az egyenlő emberi méltóság, amellyel mindannyiunk születik és amellyel mindannyian neki kellene, hogy vágjunk az Útnak az bizony a XXI. században sincsen egyformán kiporciózva. Kinek több, kinek pedig a többieknél jóval kevesebb jut belőle, sőt, mintha éppen e mentén fordulna egyet a kerék. Az éppen csak minap alkotott és hosszú társadalmi küzdelem kiformálta fogalmaink mögé is kérdőjel került. Azt hittük, hogy Európában már soha sem fogunk kirekesztésről, kulturális alapon való büntetésekről, vak elnyomásról és zsigeri kizsákmányolásról beszélni. Azt gondoltunk, hogy ez a nagy európai alkotás, a Jóléti Állam kiegyensúlyozottan fennmarad és alkalmazkodik az emberi szükségletekhez. Azt hittük, hogy a társadalom egészsége akkor is megmarad, ha átmeneti hatalmi beavatkozások gyengíteni igyekeznek immunrendszerét. Egy kiadós megfázás után is képes az immunrendszer megerősödve kikerülni a vírusokkal folytatott küzdelemből, gondoltuk.
Társadalmi, sőt az Európai-kontinensnyi méretű problémákra kell megoldásokat keresnünk, a mindenkit megszólító közös cselekvés lehetőségeit, amelyben a politika társadalom éppen úgy résztvevő, mint a tömegdemokráciák társadalma. Ez az, ami különösen felértékeli azt a társadalmi potenciált, amelyet az életfeladataikra készülő fiatal társadalomban való jelenléte jelent. Senki sem gondolhatja azt komolyan, hogy a nyugdíjasok egyre csak növekvő tábora fogja majd megoldani azokat a feladatokat, amelyek egy élhető jövőhöz vezetnek el minket.
A választásokra készülő pártok társadalmi csoportokként akarják megszólítani a fiatalokat. A közpolitikai üzeneteik a felsőoktatás intézményeiben tanuló hallgatóknak, az állás nélküli diplomásoknak vagy a fiatal alkotóművészeknek címeztettek, miközben a „magyar fiatalokat” társadalmi különbségek nélkül egyformán és egyaránt érintő problémákról egyikük sem beszél.
Az ifjúságpolitika a politikai érdeklődés perifériáján létezik és ennek nemcsak negatív, hanem pozitív következményei is vannak.
Bízunk abban, hogy 2009-ben az ifjúsági munka a felnőttkor küszöbéhez ért el Magyarországon is és fejlődött. Együtt haladt a magyar demokrácia elmúlt húsz évével és magán viseli a diktatúrából a demokráciába, a szocialistának mondott tervgazdaságból a szabályozott piacgazdaságba való átmenetek minden ellentmondását és feszültségét. Az az állapot, amelyben most találjuk ezt a szakmát, azok keze nyomát viselik magukon, aki e szociális-kulturális akciók és események alakította cselekvési térben, mint ifjúsági munkások fordultak meg, vannak jelen. Azok, akik a fiatalokkal foglalkoznak, a segítségre és támogatásra szoruló fiataloknak segítséget nyújtanak, akik a fiatalok életének közvetlen környezetében nekik szóló szolgáltatásokat működtetnek, kezdeményezéseiket támogatják. Nem tanárok, de „tanítanak”, nem szociális munkások, de „szociális munkát” végeznek, nem művelődésszervezők, de „közösségi művelődéssel” foglalkoznak és ambíciózus fiatalok művészeti üzenetei, önmegvalósítása, önön erejük kipróbálásához igyekeznek helyet, teret biztosítani. Alacsony küszöbű szolgáltatásokat működtetnek a fiatalok számára – mint pld. a drog-fogyasztás megelőző és információs intézményei -, de oly kevés nyilvánosságot kapnak ezek a törekvések, hogy a társadalom számára még talán nem is léteznek.
Egy szakma értékrendjének kialakulása, hivatásrendjének megszilárdulása időt vesz igénybe. Az ifjúsági munkával foglalkozók hivatásrendjének kialakulása Magyarországon mindent összevetve még csak embrionális formában létezik. – Folytatás következik …
