Ifjúságsegítőket tanítok egy budapesti intézményben. Ebben a félévben a tárgyam elnevezése "ifjúsági közművelődés". Nem szeretem ezt a címet, szívesebben használom az "ifjúsági kultúra" megnevezést. Már az első alkalommal meg is mondtam a hallgatóimnak, hogy használjuk inkább ezt. Szívesebben beszélgetek velük arról, hogy Ők milyen kultúrát érzékelnek és arról, hogy hogyan és hol érzékelik a kultúrát (hol van?), mint arról, hogy a hányféle kultúra-fogalommal dolgozhatunk. Szívesebben hallgatnám őket arról, hogy mit is csinálnak a szabadidejükben, mintsem felmondanám azt, hogy az időmérleg-vizsgálatok mit is mutatnak. Szívesebben ülnék közöttük egy jóízű csoport-helyzetben, mintsem állnék előttük, mint egy "főokos", hogy igét hirdessek, lapos igazságokat mondjak olyan dolgokról, amelyeknek az alapvető természete az, hogy szakadatlan változásban vannak.

Szívesebben tenném, de nem tehetem. Egyik oldalról a képzés rendje köt, a másik oldalról az ehhez a rendhez nagyon gyorsan alkalmazkodó csoport erre kialakított stratégiákból és szokásokból kialakított rendszere. Azt gondoltam először, hogy a lehető legminimálisabb elmélettel terhelem meg őket, mert az elmélet egyébiránt mindig teher a számukra. 30 órás kurzuson ugyan milyen kultúra-elmélettel állhatnék elébük? Az elméletet - töredelmesen bevallom - elintéztem azzal, hogy mondtam néhány könyv-címet és a kezükbe nyomtam a "kultúra jéghegyét" (azt is egyetlen oldalon, amelyet az Interkulturális tanulásról szóló T-Kit-ből másoltam ki Nekik). Azt gondoltam, hogy elméleti fejtegetések helyett inkább egy elvenebb, élőbb kultúrával dolgozunk majd együtt. Azzal a kultúrával, amelynek Ők a hordozói és, ha hordozói, alakítói is.

Azzal kezdtem ezt a félévet, hogy elmondtam a Csoportnak, hogy év végi jegyük három komponensből áll majd. Három egyenértékű elemből, amelyekért együtt is, külön is meg kell dolgozniuk. Az első feladata személyes és egyéni - én legalább is így gondoltam. Kis cetlikre olyan fogalmakat, jelenségeket írtam fel, amelyek az ifjúsági szubkultúrákra utalnak. Rap, hip-hop, trash-metal, graffiti, goa, youtube, facebook ... ilyesféléket. Mindenki húzott egy ilyen cetlit és, ha akarták, elcserélhették egy másik cetlivel. Elmondtam, hogy nézzenek utána és próbálják meg úgy 15 percben összefoglalni azt, amit ez a szó előhívott Bennük, amit ezekkel a szavakkal (jelenségekkel) kapcsolatban találtak. A kis prezentáció után közösen fogunk majd arról dönteni, hogy "hanyas" - mert osztályozni kell, irgalmatlanul. A másik feladatuk csoportos volt. Kissé önkényesen, de négy csoportot képeztem a nagyobb tanuló csoportból. Ezeknek a kis team-nek az volt a feladata, hogy rajzolják meg egy városi térképen azt, hogy hol vannak ott a fiatalok: milyen fizikai terekben töltik el a rendelkezésükre álló szabadidőt. Ennek a csoportmunkának az eredménye egy térkép kell, hogy legyen, egy rajzolt tér. Felhívtam arra a figyelmüket, hogy a csoportmunkának van egy folyamata és, hogy a csoport minden tagjának részt kell vennie ebben. Azt, hogy hogyan oldják meg a feladatot, az a csoport dolga. Annyit jeleztem még, hogy a folyamat részeként egy-egy órán majd visszatérünk arra, hogy hol is tartanak és ezt az alkalmat 'check-point'-nak neveztem el. Végül elmondtam azt is, hogy ezek mellett készülniük kell majd a szóbeli vizsgákra is, mert ez a harmadik komponens. Ennek a rendje pedig az, hogy megkapják a tételeket előre, amelyből húzniuk kell, hogy ketten jönnek be majd vizsgázni és, hogy az is értékelési szempont, hogy képesek-e támogatni egymást ebben a vizsgahelyzetben.

Közben persze megtartottam és megtartom az órákat is - és ezek szerintem a feladatok megoldását támogatják. Elképzeléseim szerint egy ilyen viszonylag nyitott tanulási folyamatot az internetes felületek nagyon jól támogatnak. Nyitottam tehát egy levelező-csoportot is (a yahoo-n), hogy minden a rendelkezésünkre álljon ahhoz, hogy ténylegesen alkothassunk valamit. Azt gondoltam, hogy előbb vagy utóbb minden órán meghallgatunk egy vagy két "kisprezrentációt" és én "leadom" az előre eltervezett mondanivalómat.

Az, hogy most, a félév végén úgy érzem, hogy valami más történt itt, mint amit gondoltam nem meglepetés. Ez egyenesen következik ebből a képzésből. Csak mondom, hogy még egy óránk (90 percünk) van hátra és a csoport fele még mindig nem készítette el az egyéni feladatát (nem tartotta meg a prezentációját). Csak mondom, hogy a mai napon megnézett "városképek" nagyon kevés eredményt hoztak és volt olyan csoport is, amely olyan általános "blablákkal" állt elő, hogy a legszívesebben tovább folytatnám a munkát Velük, de most már egy facilitátor segítségével. Csak azt mondom, hogy ma azt kérdezték meg tőlem, hogy miből kell majd szóbeli vizsgát tenniük, no meg azt, hogy vajon "van-e jegybeszámítás".

Csak mondom, hogy én, mint felkért külső előadó még sohasem találkoztam a tanító kollégáimmal. Vajon milyen ifjúságképpel dolgoznak? Vajon mit gondolnak az ifjúságpolitikáról? - ezt én nem tudom. Külsősként beugrok, miközben egy folyamatot - egy tanulási folyamatot - kellene terveznem. Azt már sejtem, hogy a csoport jobban szereti a hagyományos helyzeteket. Tőlem is azt várnák el, hogy mondjak okos és lejegyezhető dolgokat, amelyekből majd a szóbeli vizsgáikat letehetik (tudják, hogy én megengedem azt, hogy a vizsgán a jegyzeteiket használják). De én nem ezt teszem. Érzem az ellenállást, még most is, majd 28 órás "együttlétünk" után is.

Ifjúsági kultúra? Ifjúságsegítőnek (állítólag) készülő hallgatóim egy része értetlenül mered olyan fogalmakra, mint az "emo". Néhányuknak nehézséget okoz az, hogy felolvassák a 'google'-ban kikeresett és wikipedia-val végződő keresés után kinyomtatott cikket. Kérdésekre sokszor jönnek zavarba. Sokszor tüntetően elfordítják a figyelmüket nem rólam, hanem a társukról, aki éppen prezentál.

Én, a naív pedig azt gondoltam, hogy éppen ez a "tárgy" segíthet abban, hogy közelebb kerüljünk ahhoz, amelyről ez a képzés szól - vagyis az ifjúsági munkához, vagyis Őhozzájuk.

Nos, hát így van ez, 2010. májusában.