„Ifjúsági törvény” – miért most, miért ezt?

2009. december 3-án dr. Varga László, Török Zsolt, Winkfein Csaba és Dr. Szabóné Müller Tímea szocialista képviselők benyújtották az ifjúsági törvény (az előterjesztők szerint: Az ifjúsággal kapcsolatos egyes közfeladatokról szóló tv.) tervezetét a Magyar Országgyűlésben. Bizonyára úgy gondolják, hogy most örülnünk kellene, hiszen egy, állítólag sokak által régóta hiányolt törvényjavaslat indul el a döntéshozatal útjára. Annak, hogy örömünk nem felhőtlen, sőt annak, hogy a törvényjavaslat láttán egyenesen kétségek fognak el bennünket, illetve, hogy kétségekbe is esünk, annak bizony több oka is van.

Ezeket próbáljuk alább részletezni úgy, hogy mondanivalónkat négy fő csoportban mutatjuk be.

Ezek a következők:

1. A törvényjavaslat benyújtásának ideje, módja és körülményei
2. A törvényjavaslat színvonala és főbb tartalmai
3. A törvényjavaslat esetleges elfogadásának lehetséges következményei
4. Kivezető utak ebből a helyzetből

Ad 1.

2009. decemberét írjuk. Jelentős dátum ez, mert most már egészen biztosan tudjuk, hogy három hónapon belül rendes országgyűlési választások lesznek Magyarországon. A választási kampány már elkezdődött, már fortyognak a pártok kampánystábjainak boszorkány-üstjei és gőzük már belepi a médiumokat. A legutóbbi közvélemény-kutatások nem ígérnek sok jót a most már hónapok óta egyedül kormányzó Szocialista Pártnak. A jelenlegi Országgyűlésnek a munkanapjai bizony már meg vannak számlálva. Elméletileg a hátralévő időbe még akár bele is férne az, hogy a Házszabálytól való eltéréssel végszavazást is tartsanak erről a törvényjavaslatról – bár más fontos törvényjavaslatok is vannak a törvényhozóknak az ő asztalán és az ezek közötti prioritások bizony már a választási kampányok forgatókönyveinek logikája uralja.

Egy ifjúsági törvény – ha tetszik, ha nem – határvonal a jelenből táplálkozó jövő és a múltból merítő jelen között. Ami most történik a fiatalokkal és értük, annak hatásait majd csak úgy tíz-tizenöt év múlva tanulmányozhatjuk. Ha az ifjúkor a társadalmi szerepekre való felkészülés, a szellemi és fizikai erőgyűjtés, a tájékozódás, a dolgok kipróbálása és mind együtt az, hogy védettebben és teljes vértezettel lépjünk át a felnőttkor felelősségeinek és kötelezettségeinek a birodalmába át, nos, akkor minden olyan, ebbe a természetes társadalmi folyamatba beavatkozni kívánó művelet esetében nagyon körültekintően kell eljárnunk.

Mi lehet egy törvény feladata és funkciója ebben a generációk közötti természetes társadalmi váltásban? Mit mondunk erről az Állam nevében? Milyen ifjúságképpel rendelkezik ehhez a törvényalkotó és ki korrigálhatja azt? Mégis, kinek a törvénye egy ifjúsági törvény? A biztonságát féltő-óvó államé vagy az erre a szempontra mit sem adó fiataloké? Ki a valódi célcsoport? A jövőért aggódó felnőtt vagy a jövőjének a bizonytalan körvonalait még csak most körülrajzoló fiatal?

Az ifjúsági törvény benyújtásának időzítése azt sugallja, hogy ezeknek a kérdéseknek a közös végiggondolására még csak kísérletet sem tehetünk. A törvényjavaslat benyújtói nem hagytak sem teret sem időt arra, hogy a javaslatukban szereplő kérdéseket végig lehessen gondolni – jelesül annak a kérdésnek a megválaszolására, hogy ti. tényleg most, 2010-ben van-e szükség ifjúsági törvényre s, ha igen, éppen erre, a javaslatban foglalt konstrukcióra van-e szükség – nos, erre a javaslattevők a fentebb említett körülmények miatt semmilyen esélyt sem teremtenek. Mivel a benyújtott törvényjavaslatról soha sehol érdemi vitát senki sem folytathatott, az előterjesztő szocialista képviselők bátorsága (vagy vaksága) imponáló.

Attól tartunk, hogy a javaslattevők azt hiszik, úgy tudják, vagy valakik azt mondták nekik, hogy a küldetésük éppen az, hogy használják ki a legeslegutolsó lehetőséget és járuljanak hozzá egy ifjúsági törvény megalkotásához, mert ez az, ’”ami a szakmának hiányzik, és mert a következő kormány ezt biztosan nem teszi majd meg… (valamiért)”. A javaslat benyújtásának időzítése így azonban teljességgel elfogadhatatlan. A hátralévő rövid idő alatt, a törvényalkotókat foglalkoztató más javaslatok és a már megkezdett választási kampány árnyékában arra, hogy érdemi előkészítő munkát végezzenek a törvényalkotók esély már nincsen. Már mással elfoglalt, emiatt figyelmetlen, ezért felkészületlen, különböző módokon megtévesztett, sőt többségükben e témában teljesen érdektelen képviselők előtt fekvő javaslatról jó döntést hozni nem lehet. Az ifjúsági törvény csak akkor lehet fontos, ha annak céljáról, tartalmáról minél szélesebb körben érdemi vita folyik. Abban az esetben ugyanis arról kellene beszélni első helyen, hogy mi is egy törvény valódi funkciója azokban a társadalmi-generációs folyamatokban, amelyekről az előbb szóltunk és majd ennek tisztázása után beszélhetnénk arról, hogy egy törvényben rögzített állami beavatkozásnak mik is a reális eszközei. A XXI. században, amikor az Állam funkciói mély, strukturális változásokon mennek át és abban az időszakban, amelyben az Állam elsőszámú képviselőinek a kulcsszava most éppen a „válság”.

Ad 2.

Ezek után fordítsuk arra a figyelmünket, hogy mit tartalmaz, mit tételez ez a törvényjavaslat. Az már első olvasásra is megállapítható, hogy a javaslat átfogó igénnyel készült. Szabályozni kívánja a magyar ifjúsági munka intézményeit, ebbe beleértve a főbb szereplőit, meg kívánja határozni az állami feladatokat, valamint azon testületeknek a szerepét és működését, amelyeknek – a javaslat szerint – az a hivatása, hogy „a fiatalok érdekeit közvetítsék, illetve képviseljék”. A javaslat ezeken kívül átfogóbb igénnyel szakmai fogalmakat határoz meg. Mindezek mellett kitér a települési önkormányzatok, sőt a „régiók” feladataira is. A javaslat meghatározza az abban szereplő régi és az ezzel a törvénnyel létrehozni kívánt új intézmények finanszírozására, illetve az ifjúsági kezdeményezések támogatására szolgáló állami-költségvetési forrásokat is. Ezzel kapcsolatban csak annyi a "baj", hogy a 2010. évi költségvetési törvényt az Országgyűlés már elfogadta - enélkül.

A javaslat „ifjúsági közfeladatoknak” nevezi ezt az általa tételezett rendszert és ezen alapvetően az állam és a települési, illetve területi önkormányzatok feladatainak meghatározását érti, bár ad feladatokat és szerepeket civil szervezeteknek is. Ebből következően a javaslat sok szereplőt nevez meg és sok szereplő egymáshoz való viszonyát mozgatja. Miközben feladatot ad pld. az Államnak (elsősorban a Kormánynak), azt rögtön korlátozza is egy testület közbeiktatásával, illetve részben el is veszi. Miközben „ifjúsággal kapcsolatos tevékenységet folytató kormányzati, önkormányzati szerveket és intézményeiket” említ meg, aközben feladataikat nem határozza meg. Miközben ifjúsági részvételről beszél, a fiatalok részvételét egy „felülről lefelé” létrehozott testületi működésre korlátozza és áttételesnek gondolja, a részvételt „érdekképviseletként” írja le, közvetett képviseleten alapuló módon fogja fel, ráadásul ezeknek a testületeknek – a többségi elv következetes alkalmazásával és a demokratikus képviseleti elvekből le nem vezethető módon – hatalmi pozíciót ad „nekik” a törvény erejénél fogva.

E kiragadott példákat csak azért hangsúlyozzuk, hogy rámutassunk arra, a javaslat impozánsnak és átfogónak látszó építménye logikailag hibás tételezésekre épül. Az egyik ilyen hiba az, hogy azt tételezi, hogy a társadalom autonóm szereplői úgy viselkednek majd, ahogyan azt „ő” tételezi. Az ifjúságkutatás újabb eredményei világosan feltárták már azt, hogy a fiatalok (a törvény fő célcsoportja) a legkevésbé sem szólíthatóak meg ifjúsági szervezeteken keresztül. Azt persze nem mondanánk, hogy „ifjúsági szervezetek pedig már nincsenek”, hiszen elenyésző számban és kis társadalmi hatókörrel találhatunk olyan szervezeteket, amelyek – a törvény fogalmaival – „ifjúsági feladatokat kiemelt célként” megjelenítő nem-kormányzati szervezetek lennének. De ezek száma és hatóköre olyan csekély, hogy általuk – a kutatók szerint – a fiataloknak csak mintegy négy-öt százaléka érhető el. Nyilván ezért gondolják a javaslattevők azt, hogy az általuk tételezett testületek élettel való megtöltéséhez ezek tagsági viszonyait ki kell terjeszteniük mindenkire, szakszervezetre, egyházra, ezek tagozataira és fíliáira, alapítványokra és más egyebekre.

Ennek a következménye azonban egészen egyértelműen egy olyan helyzet előállítása lenne, amelyben a mandátumvizsgálat, mint a tagság előfeltételének a megállapítása lesz a fontos, a személyközi legitimációs játszmák pedig majd jól elfedik a dolgok lényegét, ti. azt, hogy egy ilyen testületnek csak akkor van értelme, ha az a „fiatalok hangján szól”, ha az felerősíti a hangjukat, ha ténylegesen Őket – szükségleteiket, igényeiket és vágyaikat - képviseli és semmi értelme sincsen akkor, ha mondvacsinált tagsági kérdésekre helyezi a hangsúlyt. Ráadásul a mai fiatalok nagyon is otthonosan mozognak az e-demokrácia tereiben, ahol hangjuk bizony messzire hallatszik. Az pedig egy egészen más kérdés, hogy ezt a hangot, az általuk közvetített igényeket, aktivitásokat mások észreveszik-e, és ha igen, hogyan vonják le ezek alapján a megfelelő következtetéseket.

A törvényjavaslat alapvető logikai konstrukciójában az a modell köszön vissza, amelyet a 90-es évek közepén már megéltünk egyszer. Ez a konstrukció egy visszalépés a XXI. század elejére kialakult, ifjúság viszonyokból, a Horn-kormány idején és akkor is a 89-90-es évek tapasztalatai alapján rekonstruált testületekhez, amelyek felett már akkor is eljárt az idő. A fiataloknak ma semmi szükségük sincsen ilyenekre, a problémáik megoldásában pedig e testületek csak feleslegesen tovább bürokratizálják és bonyolítják a folyamatokat. Az ifjúsági részvétel csak nagyon csekély mértékben múlik azon, hogy hány testület viseli nevében az „ifjúság”-ot. A fiataloknak a társadalomban, a helyi életben és lokális társadalomban, az ország közügyeiben való részvétele az ifjúsági munkában megjelenő nem-formális nevelés / képzés célja, amelyre sokkal több figyelmet kell fordítani annál, mint azt ez a törvényjavaslat teszi. Egy Kormánynak pedig az a dolga, hogy kormányozzon, vezessen, eszközöket mozgósítson társadalmi méretű célok megvalósítása érdekében. Belevinni egy Kormányt olyan helyzetekbe, amelyben jogkörét és cselekvési potenciálját nehezen megragadható felelősséggel bíró civil szervezetek képviselői korlátozzák ez a demokrácia és felelős kormányzás elvei ellen való.

Ennél is súlyosabb kérdésként vethető fel az azonban, hogy egy ifjúsági törvény esetében mi is a törvényalkotás tárgya. Ez a javaslat alaposan összekeveri a kizárólag csak törvényben elrendelhető dolgokat olyan, más, alacsonyabb szabályozásban elrendelhető dolgokkal, amelyeknek egy törvényben semmi keresnivalója nincsen. Például: egy települési önkormányzat által készítendő cselekvési terv nem lehet törvényalkotási tárgy, mert munkaformákat nem szoktunk törvényben szabályozni, mint ahogy testületi ügyrendeket sem. Nem írhatja elő ez a törvényt azt, hogy milyen módon működtessen egy szolgáltatást egy önkormányzat akkor, ha nem határozza meg azt, hogy az ifjúsági ügyekkel az önkormányzatnak kötelező lenne foglalkoznia. Ezt azonban ez a törvény nem teheti meg, hiszen nem módosíthatja az önkormányzati törvényt. A törvény értelmező rendelkezései hemzsegnek olyan ide nem illő fogalmaktól, amelyeknek itt semmi keresnivalója (jellegzetes példák: kistérségi ifjúsági szervezet, ifjúsági részvétel, országos ifjúsági szervezet, szakmai ifjúsági szervezet), amely fogalmakat egy törvényben már csak azért sem célszerű meghatározni, mert más jogszabályok (pld. az egyesülési törvény) ezek meghatározásának jogát az egyesületek tagjainak tartja fent. Csak nem akar kényszer-társulásokat létrehozatni ez a javaslat, a törvény erejénél fogva kikényszeríteni olyan megoldásokat, amelyek csak önkéntességen alapulhatnak?

Még egyszer le kell szögeznünk azt, hogy a javaslat minden elemében alapos vizsgálatra szorul. Minimálisan meg kellene vizsgálni azt, hogy hogyan függ össze más, hatályos jogszabályokkal és ennek alapvetően az kell, hogy célja legyen, hogy vizsgálja meg azt a kérdést, hogy a jogszabály ilyen formában végrehajtható-e? A máskor sokat emlegetett hatás-vizsgálat itt bizony elmaradt. Annak a megvizsgálása és végiggondolása is, hogy vajon éppen ezek az intézmények, fogalmak, formák jelentik-e az ifjúsági szakmát ma a Magyar Köztársaságban?

Ki kell küszöbölni azokat a koherencia problémákat, a jogszabályok ütközésének lehetőségeit, amelyek a javaslat mai formájában fennállnak. Súlyosabb kérdés azonban az, hogy vajon erre a törvényre van-e szüksége az európai Magyarországon felnövő fiataloknak és, hogy vajon egy ilyen törvény segíthet-e nekik abban, hogy felzárkózhassanak a XXI. századi társadalmi követelményekhez. Vajon a demokrácia szükséges újratanulásában, a toleráns attitűd kialakításában, a civil társadalom megerősítésében, a korszerű társadalomtanulás körülményeinek megteremtésében ez a törvény tudja-e azt, amire ténylegesen szükségünk lenne? Milyen ifjúságképpel és milyen ifjúsági munka-képpel dolgozik ez a törvényjavaslat?

Végül nagyon is célszerű lenne megvizsgálni azt, hogy az Európai Unióra és az Európa Tanácsra történő hivatkozás a preambulumban miért csak egy üres szófordulat? A szöveg soha többet nem utal arra, hogy ezek a szervezetek az elmúlt években nagy jelentőségű dokumentumokat tettek közzé az ifjúságpolitikáról, amelyek sok esetben még erős ajánlásokat is megfogalmaztak az európai kormányok számára. Ezekből konkrétan semmit találunk meg itt, sőt, éppen ellenkezőleg ezek szellemisége nagyon távol van az itt leírtaktól.

Ad 3.

Egy ifjúsági törvény elfogadásának folyamatát arra is ki lehetne használni, hogy a most fiatalok széles felületen bekapcsolódhassanak egy törvény alkotásának a folyamatába. Arra, hogy ezen keresztül érezzék és értsék meg azt, hogy egy jogállamban a „törvény az a tiszta beszéd”, hogy e folyamatban megérezzék azt, hogy mi is az parlamenti demokrácia és azt is, hogy ehhez Nekik mi közük is van. Egy ilyen törvény alkotásának folyamatát arra is ki lehetne használni, hogy sok olyan fontos fogalmat szakértői módon tisztázhassuk, amelyek közös értelmezésére nagyon nagy szükség lenne.

Egy ifjúsági törvény megalkotása nem lehet antidemokratikus folyamat, sőt! Egy ifjúsági törvény elfogadásának a menetrendje, a széles sávú kapcsolatok szervezése minél több vélemény begyűjtésére, dialógusok szervezése a fiatalokkal, mint érintettekkel és az értük és velük együtt dolgozókkal és azok intézményeivel és szervezeteivel a tartalommal azonos súlyú kérdés. Rá kívánunk mutatni ismét arra, hogy itt a javaslat benyújtóinak ez nem állt a szándékában, erre időt, teret, kereteket nem biztosítottak, erre energiáikat nem mozgósították. Ez még akkor is így van, ha az egyik előterjesztő, Török Zsolt képviselő úr ennek az ellenkezőjét állította az Országgyűlés Emberi Jogi Bizottságában, amikor a törvényjavaslatot tárgyalták. Képviselő úr, ugyanis – a bizottsági jegyzőkönyv szerint – a következőket mondta: „… Éppen ezért tartom nagyon fontosnak itt is elmondani, hogy elsősorban nem a saját szellemi termékünkről van szó abban, amit benyújtottunk, hanem civil szervezetek által kidolgozott törvényjavaslatra tettünk javaslatot az Országgyűlésnek. …” Ezzel kapcsolatban csak annyit jegyezhetünk meg, hogy a gondos internetes keresés ellenére sem leltük nyomát annak, hogy ezt a javaslatot civil szervezetek jegyezték volna.

Egyetlen említést találtunk, a www.ifjusagitorveny.hu honlapon, itt azonban a törvényjavaslat szövegéhez az oldal felelős szerkesztője azt találta írni, hogy „az itt olvasható javaslatot ügyvédi letétbe helyeztük”. (Az itt található törvényjavaslat és az országgyűlési tárgyalás alatt álló önálló képviselői indítvány egyébként igencsak hasonló …!) További keresés után még egy hivatkozást találtunk mindehhez és ez a HÖOK véleménye az ún. „népi kezdeményezésről”. A hallgatói önkormányzat alapvetően elutasító véleményének fő oka a javaslat legitimációs – értsd: ismertségének, elfogadottságának mértéke – problémája. Miért állította akkor vajon Török képviselő úr ennek az ellenkezőjét?

Továbbiakban azt is el kell mondanunk, hogy egy ilyen törvényalkotási folyamatot arra pedig mindenképpen ki kellene használni, hogy a törvényalkotók között is egyetértés alakulhasson ki a főbb tartalmak, irányok, eszközök tekintetében. Ennek a hiányában csak múltbeli események következmények nélküli megismétlődésének leszünk tanúi. Egy új választásokon felálló új Kormány előlről kezd mindent, ismereteit és kapcsolatait újra rendezi, új fogalmakat teremthet, negligálhatja hosszú és keserves szakmai folyamatok eredményeit, sőt, mint arra már nem egy példát láttunk az elmúlt években, ezek természetes szereplőinek egy részét is.

Ennek a helyzetnek a bekövetkeztetét csak úgy lehetne megelőzni, ha egy ifjúsági törvény szükségességéről, főbb tartalmairól és alapvető fogalmairól egyetértések alakulnak ki a törvényalkotói folyamatban résztvevő pártfrakciókat képviselő szakpolitikusok között. Újra mondjuk, hogy itt erre lehetőség nincsen. Erre utal az is, amelyet a már hivatkozott Emberi Jogi Bizottsági ülésen a Bizottság elnöke zárszavában mondott: „…A Fidesz-KDNP nem fogja támogatni ezt a törvényjavaslatot, éppen azért, mert ha az úgy van, ahogy képviselő úr elmondta, akkor miért csak szocialista előterjesztők vannak, ha van egy konszenzus arról, hogy legyen. Ha kialakítottunk volna egy négy párti - vagy nem tudom pontosan, most hány párt van a parlamentben - egyetértést, akkor természetesen lenne értelme, hogy elinduljunk ezzel a következő ciklus felé. Nyilván meg fogjuk nézni majd részleteiben: is - ha jól értettem, még a minisztériumnak sem sikerült ezt részleteiben áttanulmányozni -, s ha lesznek olyan részei, akkor azokat támogatjuk, de így mint kezdeményezést, mivel ez egy párti dolog, nem támogatjuk. Azt gondoljuk, hogy jó lenne, ha ebben konszenzus lenne. Így nem fogjuk tudni támogatni. …” (Balogh Zoltán képviselő, bizottsági elnök) (Ez a bizottság egyébként a javaslat tárgysorozatba vételét, vagyis plenáris ülésen történő megtárgyalását nem támogatta.)

Nagy szomorúsággal vennénk azt tudomásul, ha a leköszönő kormánypárt és a kormányra készülő jelenlegi ellenzék ezt a javaslatot elfogadná, ha azt egyáltalán szavazásra engedné. Esetleges elfogadása esetén új vitákat, felesleges szervezeti játszmákat, szakmai csoportok egymás ellen való fordulását fogjuk megtapasztalni és az ifjúsági ügyek európai megoldásai Magyarországon további késedelmet szenvednek majd. A javaslat elkészítésének és benyújtásának körülményei már egyébként is komoly tehertételt jelentenek az ifjúsági szakmának, hiszen ránehezednek azokra a természetes szakmai folyamatokra, amelyet a szakmában dolgozó öntevékenysége és természetes szövetséges-keresése mozgat.

Mert miközben pedig e törvényjavaslatról is beszélnünk kellene párhuzamosan zajló, fontos egyéb, olyan eseményekről is beszélni, amelyek most is zajlanak, és amelynek a fő szervezője a Kormány, a szaktárca. Kikerülhetetlen kérdés tehát az, hogy milyen viszonyban van ez a Parlament asztalán fekvő javaslat azzal, amit ennek a Parlament a felhatalmazásával a Kormány ez idáig „Nemzeti Ifjúsági Stratégia” címen csinált?

A fentebbi idézetben a Balogh Zoltán már utalt arra, hogy a Kormányt képviselő Rauh Edit szakállamtitkár lakonikusan csak annyit mondott a bizottsági ülésen, hogy: „… Szeretném önöket tájékoztatni arról, hogy kormányzati álláspont nincs, tekintettel arra, hogy ez nem az államigazgatás berkeiben készült javaslat. A kormánynak erre még nem volt lehetősége. Ami a tárcavéleményt illeti: mi arra szeretnénk felhívni a figyelmet - tekintettel arra, hogy a törvény számtalan közfeladatot fogalmaz meg -, hogy érdemes lenne ennek a költségvetési hátterét megvizsgálni, továbbá az összhangot azzal a stratégiával, amit nemrégiben fogadott el a parlament…” Időközben már azt is tudjuk, hogy a Kormány a Nemzeti Ifjúsági Stratégia „időarányos” feladatainak végrehajtására rendeletet alkotott és ennek a rendeletnek bizony számos rendelkezése ellentmondani látszik az „önálló” képviselői indítványként benyújtott törvényjavaslatban foglaltakkal …

Ad. 4.

Végül arra is szólni kell, hogy hogyan lehetne ezt a felelőtlen helyzetet felelőssé tenni, felelősen megváltoztatni. Mindenkinek lenne tennivalója ebben:

• Az Országgyűlésnek ebben a helyzetben nem lenne szabad ezt a javaslatot szavazásra engednie és a jelenlegi Kormánynak mindent el kellene követnie, hogy meggyőzze a kormányzó párt frakcióját és benne az előterjesztő képviselőket is arról, hogy kisebb veszteséget jelent az mindenki számára, ha ezt a javaslatot nem támogatják, nem szavaznak arról.

• Az ifjúsági szakmáknak most annak érdekében kellene megszerveződnie, hogy ténylegesen felmutassa szakmai véleményeit az ebben a javaslatban szereplő konstrukciókról, fogalmakról, ifjúságképről és ifjúsági munka fogalomról. Ennek hiányában az itt szereplő dolgok rosszul rögzülhetnek és évekre elveszik a tényleges energiákat attól, hogy érdemi dolgokra koncentrálhassunk.

• Ennek a szakmai alapokon történő megszerveződésnek – amelyhez most megint egy nagyon közvetlen szakmai érdek fűződik – az is az eredménye lehet, hogy a szakma egységesebben tudja képviselni azokat a szakmai érdekeket, amelyek kifejezéséhez térre, támogatásra, figyelemre van szüksége, olyan dolgokra, amelyek biztosításában a következő Kormánynak kulcsszerepe lesz. A szakmának is fel kell készülnie a választásokra, a változásokra, a váltásokra.

Beszéljünk erről, akár itt is!

Írtam: 2010. január végén                                                                            

Wootsch Péter