Tíz éves a RISZI…a RISZI-k 10 évesek!
Kétszer is nekifutottam ennek a bejegyzésnek. Végül is ennél a változatnál maradok::
Tíz év éppen elég hosszú idő ahhoz, hogy láthassuk honnan hová jutottunk. Bár gondolkodnánk ezen is! Hogy honnan – hová, miből - mit! Az elmúlt tíz évben a 90-es évek közepére körvonalazódott magyar ifjúsági munka átalakult, megváltozott, más lett. Ezekre a változásokra több dolog is hatott: így például az európai tér (2004-ben az Európai Unió tagországa lettünk), azok a társadalmi folyamatok, amelyek átpozícionálták a fiatalok, mint társadalmi csoport helyzetét és az erről alkotott társadalmi képet, és azok az intézményi változások, amelyek új és új szereplők bekapcsolódását eredményezték.
Ezek között az intézményes folyamatok között kell elhelyeznünk az 1999. szeptemberében alapított Regionális Ifjúsági Szolgáltató Irodákat is. Egy intézmény persze nemcsak „jogi test”, szabályok, előírások, eljárások és állománytáblák fizikai, érinthető és olvasható gyűjteménye. Egy intézményt személyek képviselnek és a személyiségük ereje vagy gyengesége legitimációs erővel bír: hitelesít papírra vetett koncepciót, írásban megformált szándékot vagy tervet, vagy éppen ellenkezőleg: hiteltelenné tehet még nemesebb gondolatokat is.
Tíz év alatt milyen sokan fordultak meg ezekben az Irodákban! Tíz év alatt milyen sokan léptek kapcsolatba ezekkel az irodákkal! Mennyi kezdeményezés indult innen és mennyien kaphattak bátorítást ahhoz, hogy projektjeikkel érdemes foglalkozniuk! Hányan meríthettek erőt abból, hogy megtudhatták, van kire számítaniuk, hogy nincsenek egyedül, hogy találkozási lehetőségeket kínálnak nekik a gondolatokkal, a módszerekkel és a módszertanokkal, a személyekkel és az erőforrásokkal!
Mert hiszen ez volt az Irodák igazi értelme: az erőforrásokkal való találkozások szervezése a helyi társadalomban megszületett kezdeményezések oldalára állva. Az első években – úgy tűnt -, ezt mindenki egyformán és azonosan érti. Egy addig központból vezérelt állami pályázati-támogatási forrás (az Ifjúsági Alapprogram) felhasználásáról 70%-ban a régiókban döntöttek. Az irodák felhatalmazást kaptak arra, hogy nemcsak pénzügyi, hanem más eszközökkel is segítsék a helyi ifjúsági kezdeményezések megerősödését. Az információ-kezelés, a szakmai találkozások szervezése és a helyi konferenciák, a módszerek alkalmazásának biztonságát erősítő képzések, a tanácsadás mind-mind arra mutatott, hogy kialakulhat egy több elemű, összetett (majdhogy: komplex) szolgáltatási rendszer, amely a támogatások problémáját a maga összetettségében képes intézményesíteni.
A RISZI-k tíz éves története, mint egy pohár tengervízben az óceán mutatja meg a magyar ifjúsági munka erősségeit és gyengeségeit. (Méltóbb ünneplés talán nem is lehetne ennél: a tanulságok higgadt és publikus levonásánál.) Ez a munka ebben az időszakban lépett a szakmává válás ösvényére, és bár ennek az Útnak persze több állomása is van, a RISZI-k közvetlenül és tevőlegesen abban működtek közre, hogy ne csak egy keskeny mezsgyén, hanem egy szélesebb utcában is mehessünk.
A RISZI-k tíz éves története nem választható el attól, hogy mi történt az „anya-intézménnyel”, a Mobilitással, attól, hogy mi történt az aktuális minisztériumokban és attól, hogy hogyan változott meg az a politikai klíma, amely helyben és az országban ezt az ifjúsági munkát – egyikét az embermunkáknak - körülveszi.
A RISZI-k nézetem szerint úgy 2002-2004-re jutottak el abba az állapotba, hogy összetett és komplex szolgáltatásokat nyújthassanak a hozzájuk fordulóknak és az Általuk megtalált és bátorított kezdeményezéseknek. Az a szándék, hogy a „felülről” érkező szándék a „helyivel” találkozzék, ebben az időszakban örvendetesen megfordulni látszott. A „helyi” értéke helyreállt: az „alulról felfelé” történő építkezés ígéretét rejtette magában. Ez a jelleg már képes volt arra, hogy megakadályozza az irodák vezetésének politikai indíttatású lefejezését, bár a regionális pályázati döntéshozatalban ügydöntő Regionális Ifjúsági Tanácsok összetételének megváltoztatása már előrevetítette azt, hogy szakmai szempontok helyett külső-idegen, pártszobai szempontok dominánssá válnak. A RISZI-k 2005-ben pld. még képesek voltak arra, hogy elkészítsék azokat a regionális státuszriportokat, amelyek - először a magyar ifjúságpolitika történetében - regionális alapon „írták le” a fiatalok helyzetét. Ez pedig nélkülözhetetlen ahhoz, hogy tisztában legyünk a területi-települési különbségekkel és, hogy ezek alapján állapíthassuk meg a beavatkozások stratégiáit.
Ne felejtsük el, hogy a RISZI-k eredetileg „önálló részjogkörű költségvetési egységek” voltak. Ne felejtsük el azt sem, hogy mára, 2010-re a Mobilitás, mint „anyaintézmény” sem az. Az intézményi és az intézményes önállóságtól való megfosztás, a „helyi” értékeinek csökkentése a „központi” javára nem eredményezhetett mást, mint azt, hogy a meglévő személyzet a „központból” (ami ugye a mi esetünkben általában az aktuális minisztériumot jelenti) érkező utasításokat hajthatja végre, már „csak” azon fáradozhat, hogy minél szorgalmasan feleljen meg a központból érkező elvárásoknak. Mintha szemüveget cseréltünk volna. A közeli betűket kiélesítő olvasószemüvegünket egy távolra jól látó szemüvegre cseréltük volna miközben egyébként olvasnunk kellene!
Mindegy is. Történt, ami történt. Úgy történt meg, ahogy. Mi elsősorban emberi történeteket látunk itt. Emberi akciókat, találkozásokat, felismeréseket, rádöbbenéseket. Látjuk az akaratot arra, hogy egy cselekvésből leírás, a leírásból szó, a szóból mondat és, hogy a mondatból szakmai fogalom szülessék. Elképzeléseik mellett kitartó, cselekvéseikben következetes személyiségeket látunk és aktuális elvárásoknak könnyen és gyorsan behódoló és azokhoz talán túl gyorsan igazodó személyiségeket látunk, akikre ezért egyébiránt senki sem haragszik. Itt maradókat és itt kitartókat látunk és azokat is, akik feladták a küzdelmeket ilyen vagy olyan ok miatt.
A RISZI-k történetét más intézményeknél talán szokatlan módon jelentős fluktuáció jellemezte az elmúlt tíz évben. De persze ez az ifjúsági munka sajátossága is, hiszen „mindenkit” szeretnénk értékekre tanítani! Az irodák egészen biztosan nyílvántartanak minden munkatársat és minden szövetségest, akik az elmúlt tíz évben megfordult itt vagy a közvetlen környezetükben. Úgy tartják nyílván Őket, hogy Ők is részt vettek a szakadatlanul és mindig közös tanulási folyamatban. Még az elmenők is elvittek magukkal egy fontos tapasztalatot – és ebben mindenképpen biztos vagyok. Nevezetesen azt a készséggé és képességé váló tapasztalatot, hogy érdemes a fiatalokért a fiatalokkal együtt dolgozni, megtanulni azt, hogy hogyan is formálódnak az Élet fordulatai megvalósítható projekt-tervekké. Az ifjúsági munka – többek között – rövid idejű és intenzív projektek sorozatából áll, amelyekkel nemcsak a támogatások miatt kell „projektként” bánnunk. Nem is ezért, hanem a közös tanulási folyamat miatt. Mert segíteni szeretnék a fiatalok társadalom-tanulási folyamatait. Mert ez által is szeretnők, ha egészségesebb és kiegyensúlyozottabb társadalomban (együttlétben) élhetnénk.
A valóság nem olyan fennkölt persze, mint a Valóságról alkotott szép szavak. Vegyük most azt észre, hogy „fenn” és „lenn”, amelynek távolságait olyan szép szavakkal tudjuk leírni, valójában nagyon is közel van egymáshoz. A RISZI-k munkatársainak kitartó ügyködése jóvoltából, a regionális megközelítések jóvoltából, a hozzájuk fordulók által mindig „nyomás alatt tartott” elköteleződésük jóvoltából megszületett a magyar ifjúsági munka egyedülálló térképe. Encsencs és Börcs, Bordány és Pétervárad, a Sárhidai kistérség vagy Hajdúbagos, a békéscsabai ifjúsági munka és Üllés ifjúsági koncepciója a RISZI-k nélkül soha sem emelkedett volna Példává, szakmai sztenderdeket befolyásoló tényezővé.
Tíz év okot ad az ünneplésre. Az ünneplés az nem a múltban való megállás, hanem a mozgás – a honnan hová - megragadása. Az üzenet egészen világos: ifjúságpolitikai értelemben még most is az a legnagyobb kihívás, hogy a már egyszer megszerzett és becsületes úton beszerzett tapasztalatokra épített szakmai autonómiát, a Regionális Ifjúsági Szolgáltató Irodák (és a RIT-ek) pénzügyi, pályázati, döntési és tervezési autonómiáját helyre kellene végre állítani ahhoz, hogy az új körülmények között szükséges szakmai és ifjúságpolitikai változtatásokat meg lehessen „lépni”.
A magyar ifjúsági munkában a RISZI-knek (és az automóm, vagyis a helyi értékeket kifejező és így fontos ügyekben döntő RIT-eknek is persze) felbecsülhetetlen szerepe lehet abban, hogy az ifjúsági munka elérhesse azokat, akiknek erre a legnagyobb szüksége lenne erre: a települési hátrányok között felnövő fiatalokat, akiknek társadalmi esély talán utoljára éppen itt kínálkozik.
Azon a képzeletbeli – reméljük és kívánjuk, hogy néhány helyen valóságos – tortán éppen tíz gyertya ég ezekben a napokban. Ha ez a torta a tíz éves történet minden rétegét tartalmazza (mint egy jó flódni) fogyasszuk el jó étvággyal! Úgy fújjunk el gyertyát ezen a tortán, hogy tudjuk egy, legalább egy mindig a Jövőért lobog!
-tsch_p
