A gödöllői Grassalkovich-kastély brandje természetesen Sisi (ejtsd: Sziszi), aki itt nem a Császár és a Király neje, hanem maga a királynő. A Szívek Királynője. No meg a mienk. A folyosón, sok kis vitrinben ügyesen portréja keretben, porcelán poháron, könyvborítón. Kedvenc Columbo hadnagyunk szépapjáról sem emlékezünk meg most, pedig Falk Miksa éppen itt is gyakran adott magyar nyelvleckéket a bajor Erzsébetnek. Elmegyünk e mellett, mert van ennél sokkal, de sokkal fontosabb dolgunk most itt. De látjuk mindezt azért, látjuk, figyeljük, fogadjuk. Ez a környezet is figyel minket. Az ebédszünetben a Királyné portréját bámulom, miközben beszélgetőtársaimra is figyelek. „Munkanélküli fiatalok – Európa súlyos problémája” – ez így csak egy ürességében is kongó kijelentés lenne, ha nem folytatódna így a mondat: „valójában igazán tisztázhatnánk már végre, hogy ki, mit is ért ezen!” Mert Európában ebben sem vagyunk egységesek. Adataink inkább a munkapiacon tartózkodókat, no meg a munkapiacon nem tartózkodók számát mérik és ennek a mérésnek a sztenderdjei már régóta kialakultak. Az Eurostat által összesített adatokból (bővebben: http://epp.eurostat.ec.europa.eu/portal/page/portal/eurostat/home) sem láthatunk azonban minden, most és itt bennünket roppant mód érdeklő dolgot. Nem láthatjuk a „választásos életrajzokat” – azt a leleményt, ahogyan valaki éppen a CV elemeinek kreatív cserélgetésével próbálja meg javítani a munkába lépésének – és tegyük hozzá, a megélhetést biztosító jövedelemhez jutása – esélyeit. „Lego-önéletrajz, egyes elemei a különböző képzési piacokon megvásárolhatók, más elemeit leleményességgel kell majd pótolni – a megfelelő pillanatban.” De, végül is milyen munkaerő-piacon? És miért is használjuk még most is a „piac” kifejezést? Ember-vásárra utaló fogalomként, amely eredeti jelentését mintha törölte volna a Történelem. Miközben valaki majd egyszer csak megjegyzi, hogy a „rabszolgaság újratermelődik”. Szürreális fogalmi utazás, nemde?
A Konferencia az Európai Unió soros elnökségének magyar eseménye, az ifjúsági konferencia pedig a Spanyol-Belga-Magyar EU-trió időszakában megkezdett folyamatok részbeni lezárása, részbeni megerősítése a további együttműködések felé vezető úton. A Kastély ennek az elnökségi periódusnak a kitüntetett, hivatalos helyszíne, ehhez mért körülményekkel. Vajon hogyan visszhangoznak majd vissza ezekről a frissen festett falakról az európai fiatalok millióinak életesélyeit meghatározó foglalkoztatásról, vagy megint és ismét, a munkaerő-piacról szóló beszélgetések, eszmecserék? A Lovarda fényes padlójának a tükrében most inkább nyakkendők és öltönyök tükröződnek, fényes cipők – az uralkodó színek a galamb- és sötétszürke, esetleg mélykék, a hófehér falak ellentéteként. Szavak ereje nem rendíti meg a falakat. Nem most rengeti meg. A megnyitó beszédeinek unalmát bámulással, pusmogással ütjük el. A terem adottságai és berendezése folytán kontaktus a beszélő és hallgató személyek között létre sem jöhet. (proxémikai megjegyzés) Mindenki nekifut az ilyenkor kötelező köröknek, hogy biztonságos kűrre törekedvén odáig múlassa az időt, amíg csak az érdemi munkára nyílnak meg majd a terek. A hallgatóság pedig türelmes rutinnal várja ki ezt a pillanatot. Addig persze egy kicsit még várni kell, így számba vehetjük az előzetes várakozásokat és ránézhetünk az ilyen színtű és formátumú európai konferenciák rutinjaira. Érdemes, mert ritkán van abban részünk, hogy ezt hazai pályán is tanulmányozhatjuk, ráadásul nagyon közvetlenül. Szerencsére itt a szünet, így a közvetlen szomszédainkkal való ismerkedés első élményével felszerelkezve vágunk neki a gyűjtőmunkának. Először a pogácsával találkozunk, meg a sajtos hassékkal, kávéval, teával, udvarias kiszolgálással. Ez az első ürügy a kapcsolatfelvételre. Így lépünk át hétköznapi tereinkből a konferencia tereibe, ahol majd minden megtörténik velünk – és minden mégis egy kicsit másképpen.
Az első pillantással is felmérhető, hogy a nadrág-kosztümös hölgyek és a nyakkendős urak hivatalosságok. Az európai intézmények képviseletében – de ez most alapvetően és elsősorban az Európai Uniót jelenti. „Keretei” között zajlik mindez – kereteink keretében. Amit „ők” adnak ehhez, azok Mi vagyunk. Ez az európai kavalkád már csak így működik. Mégis, a delegátusok kezébe adott egyen-csomagban kapott zöld nyakkendő (az uraknak) – talán kínai. Remélem is, hogy az, mert az eseménybe ágyazott eseményként kínai urakra nézünk (kínai hölgyekkel nem volt szerencsénk, mert – feltételezem – az európai ’gender-balance’-nak amott más az értelme). Szóval és egy levegővel, nagyon hivatalosan a Konferencia az tulajdonképpen „Szólj bele! Struktúrált párbeszéd a fiatalok foglalkoztatásáról. EU Ifjúsági Konferencia és Főigazgatói Értekezlet”, no meg a bónusz: „Kína-EU Ifjúsági Év”.
Ebben a tágabbra formált Térben azonban észrevesszük az EU tagországi kormányainak képviseletében a korelnököt, a norvég Björn-t (1972-ben kezdte…), az osztrák Maria Wolf-ot, összefutunk a flamand Jan-al, akit legutóbb a nagyszerű genti konferencián láttunk, feltűnnek a lengyel kollégák, akik majd hamarosan hozzálátnak a „fiatalok részvételéről” szóló programjuk megvalósításához, amelyet szeptember elején majd egy nagyszabású varsói konferenciával nyitnak meg. Egy pillanatra meglátjuk Alexis, a francia delegátus (a CDEJ elnöke most) mosolyát. Ez persze az ilyen konferenciák megszokott köre, közege. Sokuk felmérhetetlenül sok tapasztalattal rendelkezik arról, hogy hogyan is működnek ezek a dolgok. Jan maga már két elnökségi periódust csinált végig – míg a belga kormányok a választók kegyelméből folyton folyvást változtak, addig Ő a dolgát tette: mindkét belga elnökségi periódust jelentősen hozzájárulást volt az európai ifjúsági munka erőtereiben. (…) Ők azok, akik rutinosan az esemény csomópontjait keresik, csak azokat a dokumentumokat gyűjtik, amelyekre tényleg szükségük van – érdemes lenne egyszer-egyszer a táskájukba is bepillantani, hogy mit is visznek el innen magukkal … Sokat beszélgetnek egymással és kis köreik elfoglalják itt-ott a kávézó-asztalkákat. Élményeiket megosztják egymással, kommenteiket megtartják maguknak, talán majd este, a szálloda bárjában, de akkor is csak az évek óta ismerősök körében mondják el majd valódi véleményüket. A kívülről figyelő azt gondolná, hogy fegyelmezett, csak néhanap felengedő álarcaik mögött mosoly bujkál, esetleg a Kétely, de ez csak ráolvasás. Beosztásuk, köztisztviselői fegyelmük az ilyen nyilvános érzelem-nyilvánítást csak nagyon ritka pillanatokban engedik meg és semmiképpen sem az ilyen helyzetekben. Tudniillik a Konferencia első napján. A megfigyelői pozíciók elfoglalása okán is tömörülnek egy-egy asztal köré. A fiatalok számára ők a „szfinkszek”, pedig nem azok – ha belehallgatnának azokba a beszélgetésekbe, ott, annál a kerek asztalnál például, észrevennék a humort, az egészséges iróniát, meghallhatnák, hogy hogyan segítenek Nekik, megértenék, hogy mi minden is múlik rajtuk. Identitásuk jelentős hozzájárulás a Konferencia-identitás közös építményéhez.
Ha most azt mondjuk, fiatalok, azzal nem is annyira egy állapotra, mint inkább egy helyzetre utalunk. Ez a helyzet pedig ez a bizonyos, az EU hivatalosságai által sokszor emlegetett „struktúrált párbeszéd” (hozzátéve néha, hogy „intézménye”). A fiatalok, akiket ilyen általánosító kategóriába vonunk be most, más terminussal „ifjúsági delegátusok”. Olyan fiatalok, akiket a tagországokban választottak ki, akik a különböző európai tájakról így és úgy ideértek, hogy képviseljék társaikat, hogy ide hozzák elképzeléseiket, vágyaikat, életüket. Mert a konferencia-közegben az Élet felmutatandó. Ez a felmutatás a bemutatkozással kezdődik. Ez a bemutatkozás az első napon sokszor elfogódott, akadozó beszédű, szégyenlős. A helyzet kitermelte jég fokozatosan olvadhat csak fel egy európai konferencia soknyelvű terében. Persze, hogy először biztonságot ezért saját nyelvi szigetünkön találjuk. Az első napon az egy országból érkezett fiatalok nagyjából mindig együtt mozognak. Együtt nyúlnak a pogácsás tálba és csak a bátrabbak merészkednek a két-három méter sugarú körön kívülre. Nem csupán a nyelvi-kulturális korlátok jelentenek nehézséget ebben a helyzetben, hanem az az Ismeretlen Konferencia-Helyzet is. Nem nehéz elképzelni, hogy mit érezhet egy 17 éves litván fiatal, aki először van külföldön és a repülőtérről egyenesen éppen a gödöllői Grassalkovich-kastélyba hozták az egymás között egy általa nem ismert nyelven beszélő felnőttek. Aztán a Lovarda ajtaja feltárult, most itt téblábol a szünetben, szégyenlős kamasz – litván kamaszok alter-egoja, képviselője. Persze ez így csak egy kiragadott kép. Előzmények, a kiválasztási folyamat, az esemény hátterében zajló szokásos elő- és felkészítői folyamatok jóvoltából persze a résztvevők többsége tudatos. Várja, hogy az történjen meg Vele, amelyre felkészítették, amelyre felkészült. A Konferencia-identitás másik alkotója éppen ezért a Szent Meglepetés. A meglepő találkozások, a Fontos Helyzetek, amelyekre emlékezünk.
Ebben a közegben kell azonosítani Tudatos Társainkat is. Tudatos: ez most itt azt jelenti, hogy „tudatában vagyok annak, hogy ennek a konferenciának is Tétje van”. Ez a Tét kinek egy pozíció megtartását (és most nem személyes pozícióra, hanem sokkal inkább egy tárgyalási pozícióra vagy „egy dolog” intézményi pozíciójára kell gondolni). A fiatalok körében ezt a tudatosságot a „kis politikusok köre”, a Európai Ifjúsági Fórum delegátusai képviselik. Ifjúságkutatók számára – főleg kulturantropológiai szempontból – rendkívül gyümölcsöző eredményekkel járna az, ha egy ilyen európai konferencia közegében csupán csak azt figyelnék meg, hogy e „tudatos fiatalok” hogyan és merre is mozognak ebben a Konferencia-térben. Már az kezdetek kezdetén is felismerhető volt az, hogy ezzel a konferenciával is „kezdeni akar valami a European Youth Forum”. Az előkészítő folyamatokban elfoglalt pozíciók megtartása mellett ez a cél egy újabb pozíció elfoglalása volt – és ez a távlatos célt a Kína-EU Ifjúsági Év kínálta fel tulajdonképpen. Érdekes volt megfigyelni azt, hogy a „tudatosak” (értsd: felkészültek) köre milyen zártan működik, tulajdonképpen. Miközben kortársaik körében lubickolhattak volna a Helyzet hullámain, árgus szemekkel figyelték a „szfinkszek” rezdüléseit, különösen az Európai Unió Bizottságát képviselőket. Körülöttük mindig feltűnt valaki ezzel-azzal. Hiába, ne, ez a szabályozott kapcsolat, a részvétel szent jelszavával levédett viszony felkínálja ezt a lehetőséget. A kapcsolat elfogadása és a status quo fenntartása maga is bürokratizálhat. A European Youth Forum is lebeghet egyszer-egyszer az hierarchiák inkompetencia-terében. De itt, most feltételes módban fogalmazok, hiszen valójában nem is ismerem a Fórum állapotait. Csak hallom a fiatalok véleményét. Mint most is, a Sisi kávézóban.
A Királyné Európára néz – Európa pedig vissza. Sisi képe a 17 éves angol Brian, a román Gabriella, a belga Jan, a német Markus és még sokak szeme tükrén visszacsillan.
