Látható: hosszú évek teltek el azóta, hogy ezen a blogfelületen jelentkeztem volna. Csak emlékeztetek: azért hagytam itt ezt a felületet, mert ez annak idején egy kollektív-közösségi felületként kelt életre, egy nem szokatlan pillanatban, amikor az asztal körül ülőkben az átéltek hatására felébredt a lelkesedés és a tettvágy. Aztán ahogyan az már szokásban van, szétszéledtünk, másnap már – kiszakadva az együttlét erős élményéből – másutt járt az eszünk és a kedvünk. Sokáig nem történt semmi sem ezen a felületen, aztán azt gondoltam, hogy valakinek el kellene kezdenie valamit, írtam ezt-azt, ami történt, amit éppen átéltem, amit a fő topic-hoz tartozónak gondoltam. Egy idő után azt éreztem, hogy ez így nem gilt: nem én hoztam létre ezt a felületet és a beköszöntő szöveget (lsd az oldal jobb hasábjának élén) sem én írtam. Azt gondoltam, hogy nem sajátíthatom ki azt, ami másokkal csakis közös lehet. Amit én akartam elmondani ezzel kapcsolatban, azt „áttereltem” saját, személyes blogomra (lsd. ott: wootschp.blog.hu) és ott tag-eltem kisebb-nagyobb buzgalommal azt, hogy „ifjúságpolitika”, „magyar ifjúságpolitika”, „ifjúsági munka”, „magyar ifjúsági munka”.

Jó és őszinte műfaj ez a blog, kéretlenül is láthatom a statisztikákon, hogy sohasem volt túl sok olvasója. Félreértés ne essék, ez mindig annak róható fel, aki blogot művel: egy blog a maga szövegkörnyezetében akkor népszerű, ha érdekes és aktuális, no meg akkor, ha igazodik a blogok mainstream-jéhez. Ez persze nem ment a saját, személyes tartalom-feltöltői felelősség alól és ez persze önmagában nem is jelent túl sokat. Persze ez azokat sem menti fel, akik maguk is rendelkeznek erről a sajátos topic-ról véleménnyel. Ennyi az annyi és kész – az ifjúságpolitika soha sem volt és tegyük azt is hozzá, hogy soha nem lesz sokak kedvtelése. Mindig csak maroknyi ember, kevés érdeklődő kívánt elmélyedni ága-bogában. Nem azért, mert az ifjúságpolitika egy útvesztő lenne, talán inkább azért, mert soha sem zárható kulcsra az itt szerzett tudás. Amit az ifjúságpolitika által megtanulhat az ember az inkább új utakat kínál fel, mintsem a biztos tudás nyugodt kikötőjébe vezetne. Az ifjúságpolitikai nézőpont segítségével mégis csak egy korszak ütőerén tartjuk az ujjunkat. Akár még kíváncsiak is lehetnénk arra, hogy vajon mit is üzen ez a fiatal élet-választásokban megtestesülő korszak a közeli jövőnek, nemdebár?! A csekély érdeklődésnek a fő oka valójában az, hogy ennek a közpolitikának az alanya – a fiatal, az ifjúság – maga is nehezen megragadható kategória. Egyszer ilyen, másszor olyan. Az ifjúságkép egy olyan társadalmi kategória, amely korral, kedvvel, politikai mainstreamekkel együtt változik. Média-korszakban élünk (csak emlékeztetőül: éltünk már más korszakokban is), ezért az ifjúságkép még sérülékenyebb és még több a változója, mint bármikor korábban volt. Amikor egy-egy drámai esemény kapcsán végigsöpör a társadalmakon a morális pánik, akkor ez az ifjúságkép mindig kap egy más árnyalatot. Az elmúlt években volt már egy „West End pánik”, egy „fiatalok emigrálnak pánik” Magyarországon és ezért aztán mondtak mindenfélét a média-felületeket feltöltők arról, hogy „milyenek is a mai magyar fiatalok”, no meg arról is, hogy szerintük milyeneknek kellene lenniük.

Ennek a bizonytalansági tényezőnek az elhárítására alkalmas eszköznek látszott sokáig a „valóság-alapú” megközelítés, vagyis egyfajta ifjúságszociológia nézőpont bevezetése és alkalmazása a közpolitikák tervezésében, de mi történik akkor, ha ez teljességgel mellőztetik azok részéről, akik egy közpolitika tartalmakkal és cselekvésekkel való feltöltéséért felelősek? Az ifjúságpolitika nem individuális műfaj, sőt annak éppen az ellenkezője: az a különböző minőségű és mélységű együttműködések művészete. Az ifjúságpolitika nem egy olyan szitokszó, mint – teszem azt ma Magyarországon a „liberális” (még jobb a „balliberális”) vagy a „meleg” (még rosszabb: a buzi), a „Nemzeti Együttműködés” háza táján nyilván ma a legrosszabb megítélés alá a „liberális európai buzi” esik /bocsánatot kérek az idézetekért azok nevében is, akik elkövetik/ – az ifjúságpolitika egy higgadt és érzelem-mentes kifejezés. Más európai országokban ez egy más közpolitikákkal (teszem azt oktatás- vagy foglalkoztatáspolitika) azonos megítélés alá esik.

Magyarországon sokféleképpen írunk most új korszakokat. Más politikai realitásokat gründolnak a politikusok a polgárok számára és más realitások reáliáiban élnek a polgárok. Ezeknek a megközelítéseknek a feszültségei szerintem tetten érhetőek a köz- és magánbeszélgetésekben és persze, hogy az arról szóló beszélgetésekben is, hogy van-e, nincsen-e ifjúságpolitika Magyarországon? Izgalmas időszak, talán még sohasem voltak egymás mellett ennyire széttartó vélemények arról, hogy hol és hogyan élünk. A magyar ifjúságpolitika is új korszakába lépett. Miért ne vizsgálhatnák ezt a korszakot tehát egy ifjúságpolitika nézőpontból is? Több szem, többet lát …

Mindezt nem is írtam volna, ha nem tévedek erre a cikkre, amely július 13-án jelent meg http://hvg.hu/itthon/20130713_Navracsics_fiatalok_elvandorlas. Ez a cikk így kezdődik (innen idézem): „(Navracsics Tibor miniszter) Beszédében kifejtette, hogy nem hisz az önálló ifjúságpolitika mint kormányzati politika létjogosultságában, hisz viszont abban, hogy léteznie kell egy ifjúságpolitikai programnak, amely az új nemzedék szempontjából fogalmazza meg a kormányzati politikai gondolatokat.”

Itt tartunk most, visszatértünk oda, ahol Kádár-Csoboth Péter kollégánk elindította ezt a blogot. Vajon szitokszó-e az ifjúságpolitika? Hmmm … Szerintem érdemes lenne ezt körüljárni most (is). Mindezek miatt ez a blog-felület újraéled most.

Arról, hogy hogyan … nos arról majd a következő bejegyzésben szeretnék néhány dolgot elmondani.

Utóirat:

Amit meg arról írtam, hogy mit gondolok erről a "kollektív" blogról, azt korábbi bejegyzésekben el lehet olvasni (pld: trotechnikus...2010.06.18. - naptár)