Azt jósoltam ezen a blog-felületen, hogy rátérek majd hamarosan a „magyar ifjúságpolitika” korszakolása problémáinak a boncolására. Milyen típusú bonckéssel, ez lesz a kérdés. A magam részéről három egymásból következő és egymással is feleselő korszakot állítottam az 1988-2013 között történeti periódusban. (Mert minden egyes magunk mögött hagyott esztendő azonnal történeti periódussá válik az internet-korszakban, sokkal gyorsabban és hamarabb mint az bármikor általunk korábban ismert lett volna. Az internet-korszak egyik kulcsszava a türelmetlenség, pontosabban: a türelmetlen sietség – de ezt majd egyszer részletesebben is kifejtem egyszer valahol, megígérem.)

Szóval először arról szeretnék beszélni, hogy milyen nehézséggel kerülünk szembe akkor, amikor a a magyar ifjúságpolitikai korszakhatárait megállapítjuk, majd arról, hogy mivel indokolom a magam választotta korszak-határokat. Ezek a fejtegetések inkább praktikus, mint teoretikus kifejtések lesznek, vagy ha úgy jobban tetszik: „praktiko-teoretikusak”.

Nos, az egyik alapvető probléma mindig az, hogy megállapítsuk az „ifjúságpolitika” érvényességének határait. Meddig terjed, mit foglal magában, mi a „tartománya”? Mindezekről a kérdésekről NEM rendelkezünk magyar irodalommal. Nagyon kevés ez irányú hivatkozással élhetünk. Tegyük hozzá azt is, hogy a politológia eléggé esetleges és a legkevésbé sem egzakt tudomány (éppen úgy, mint amennyire az orvostudomány – bármennyire is szeretnők - sem az), erről az oldalról nagyon kevés segítséget kaphatunk tehát ahhoz, hogy meghatározhassunk ezt a bizonyos „érvényességi tartományt”. Az a nyers igazság, hogy a politológia nem többet és nem kevesebbet állít az ifjúságpolitikáról, mint azt, hogy ez „közpolitika” lenne. Az, hogy mi is az a „közpolitika”, arról eléggé eltérő vélemények alakultak ki a politológiai szakirodalomba és ezeket majd alkalmas pillanatban érdemes lesz szemügyre vennünk, mert ez egy „mozgó” és nem egy „rögzített” fogalom. Ebből és éppen ebből következik a következő problémánk: vajon amikor ifjúságpolitikáról beszélünk, akkor Európából kapott fogalmakkal operálunk vagy van valami, ami sajátosan „MAGYAR” fogalom (értsd: ezen a 93 ezer négyzetkilométernyi területen BELÜL kiérlelt olyan fogalom, amely eligazít bennünket a különböző politikák útvesztőiben). Ezen a blog-felületen mi a „magyar ifjúságpolitikáról” kívánunk (hozzá)szólni olyan dolgokhoz, amelyek MAGYAR Fiatalokkal kapcsolatos politikákra vonatkoznak. Milyen szempontokat, nézőpontokat alkalmazunk ehhez? Az elmúlt évtizedekben ez a nézőpont nagyon is tág határok között mozgott. Az egyik nézőpont azoké volt mindig is, akik a fiatalokkal közvetlenül dolgozó munkások voltak. Érzékeny idegrendszerükkel arra reagáltak, amit közvetlen benyomásaik formálhattak véleménnyé. Ennek a skálája az feltétlen rajongástól a feltétlen aggodalomig terjedt. Ez egy nagyon széles tartomány, amelyen belül megtalálhatunk személyes helyzetek által befolyásolt, leíró jellegű vélekedéseket arról, hogy „milyenek” a magyar fiatalok és olyat is, amelyek személyes terápiákat ajánlanak a „problémák” megoldása érdekében. Az ifjúságpolitikai megközelítések egyik tengelye ez a régi mondat, hogy „vagy a probléma vagy a megoldás részese vagy”. Ezt a mondatot sajátították ki azok, akik soha sem voltak közvetlen munkakapcsolatban fiatalok csoportjaival. Hangjuk mindig erősebben hangzott a döntéshozatali terekben, mint azoké, akik közvetlen tapasztalatokkal rendelkeztek. Ez például a magyar ifjúságpolitikai folyamatok egyik döntő sajátossága szerintem. Még konkrétabban: meggyőződésem az, hogy a magyar ifjúságpolitika folyamatait a legkevésbé sem azok véleménye formálta, akik a fiatalokkal együtt „dolgoztak”, hanem azoké, akik a fiatalokat „szemlélték”.

Hoppá! Akkor találtunk egy kiindulópontot, amelyet következetesen végigvezethetünk a Történeten és alkalmazhatjuk, mint egy generális kiindulópontot szemlélődésünk irányaként: ez az ún. „ifjúsági szakma” beleszólása abba, ahogyan a magyar ifjúságpolitika alakult az elmúlt évtizedekben. Vajon akkor azt kell-e elemeznünk, hogy mi és hogyan is és miért (milyen motivációkkal) történt a MISZOT-OGYIP-GYIÉT-MAGYIT-Magyar Ifjúsági Tanács-Magyar Ifjúsági Konferencia láncban? Valójában érdemes lenne itt vizsgálódni, ebben a Bermuda-háromszögben, ahol inkább eltűntek, mintsem feltűntek volna a dolgok, de ez meghaladja a blogger képességeit. (Amúgy erről egyébként van irodalom, sietek kijelenteni, de ez az irodalom nem ad elégséges kapaszkodót ahhoz, hogy láttassuk a folyamatokat a következő generációk számára.) (Egy másik megjegyzés: az OFÉSZ-ről vagy HÖK-ról vagy HÖOK-ról sokkal tágabb elemezési tartományt találhatunk az irodalomban, mint az előbbiekről. A Tyúk vagy a Tojás problémája. … Vajon miért tüntetjük ki nagyobb figyelemmel az egyetemi hallgatók szerveződéseit, mint az őket is magába foglaló egyéb szerveződéseikét? … Vajon miért emelkednek ki a történeteket hitelesítő arcok innen és nem onnan? … )

Vajon a magyar ifjúságpolitika története intézmény-történet lenne? A máig született irodalomban bőségesen – az előbbi témakörnél sokkal bőségesebben – találhatunk írásokat arról, hogy mikor, milyen kormányzati szerv mit is csinált. Miniszteriális összeállásokról vannak történeteinek bőséggel. Egyesek kandidáltak is ilyen sztorikkal. Vajon közelebb visz-e a folyamatok megértéséhez az, ha megvizsgáljuk, hogy mit is csinált a Miniszterelnöki Hivatal Ifjúságpolitikai Titkársága (amit egyébként a legkevesebben vizsgáltak azóta is), avagy Koncz István Ifjúságpolitikai államtitkár a GYIÉT-el, avagy az ISM, a GYISM, az ICSSZEM, a SZEM, avagy a NEFMI, vagy a EMFI? Valójában nincsenek sztenderdjeink arra, hogy mindezt „ifjúságpolitikai” nézőpontból vizsgáljuk. Belekapunk ennek a munkának egy-egy szeletébe anélkül, hogy összefüggéseket vizsgálnánk, együttállásokat, amelyeket egy kormányzati politika fő irányai determinálnak és nem az, hogy mit is gondol erről az a szűk és kicsiny közvélemény, amelyet szívesen hívnánk ifjúsági közvélekedésnek inkább (és erről szintén később egy kicsit részletesebben). Mi most csak azt szeretnénk láttatni, hogy az Állam és az Ifjúságpolitika viszonya egy kulcskérdéssé vált Magyarországon. Küzdelmek e tárgyban, ha voltak, mindig e viszony körül alakultak ki. Több, vagy kevesebb állam az ifjúságpolitikában – a kérdés annak a szinonimája lett, hogy vajon ad-e több pénzt az Állam arra, amit csinálunk, vagy sem? Ennek az oka alapvetően a magyar ifjúságpolitika nyugat-európaitól eltérően megkésett érkezése volt (de erről is, majd később bővebben).

Aztán persze azt is érdemes lenne megvizsgálni, hogy hogyan is alakultak a fiatalok élethelyzetének jellemzőit elemző folyamatok. Miféle iskolák csaptak össze – éppen az ifjúságszociológiában? Milyen vizsgálatok és miért születtek és miféle finanszírozásokkal – értsd: milyen elvárásokkal? Hogyan „szolgálta ki” ezt a finanszírozási igényt a kutatói közösség?

Visszatérek még egyszer erre az alapvető kérdésre, arra, hogy tudniillik: a magyar ifjúságpolitika története vajon egy „saját” történet-e, ahol azt kell vizsgálnunk, hogy az aktuális szereplők egyidejűsége milyen minőségeket teremtett a fiatalokért való cselekvésben vagy azt kell-e vizsgálnunk, hogy ez az ifjúságpolitika hogyan adoptálta, abszorbálta az európai ifjúságpolitika felismeréseit? Míg az előbbi megközelítésben szubjektív mezőkbe tévedünk, addig az utóbbi megközelítésben rendelkezésünkre állnak bizonyos kapaszkodók. Vajon, merre?

Most azt mondanám, hogy mindkettő irányába. Mindenképpen mindkét megközelítési lehetőségre tekintettel.