Ma és most Magyarországon ahhoz, hogy pontosabban meghatározhassuk azt, hogy mit is akarunk tanítani ifjúságpolitika címén ifjúságsegítői képzésben résztvevőknek elég sok mindent át kell gondolnunk. Hozzáteszem azt is, hogy nem lenne baj, ha a képzés hallgató-résztvevői több igényt, elvárást közvetítenének … De az, ami az alább következik, az alapvetően egy oktatói dilemma.

Szóval első helyen azt kell átgondolnunk, hogy a jelenlegi képzési rendszerben[1] is hol is van a helye ennek a tantárgynak, vagy ahogy a lábjegyzetben hivatkozott dokumentum fogalmaz „tantárgyelemnek”? Az ajánlott központi program ezt világosan elhelyezi saját moduláris rendszerében, az ún. „Társadalmi kohézió erősítése, közösségfejlesztés” modul (tantárgy) keretei között. Ezt a modult a szerencsés intézmények még szerencsésebb oktatóinak a következő hívószavak alapján kellene megtervezniük és tanítaniuk: ifjúsági közösség, szociokultúrális animáció, ifjúsági közművelődés, ifjúságszociológia, ifjúságpolitika, önkormányzatok és civil szervezetek, ifjúsági munka, szakdolgozat …

Ha komolyan tanulmányozzuk ezt a felsorolást, azonnal észrevehetjük az oktatás-tervezői és az oktatói feladat nehézségeit. Elméletek átadása mellett a gyakorlati cselekvés számára iránymutató elveket, módszertani iránymutatás mellett dilemmákat rejtő példákat, komoly elméleti kihívásokat jelentő fogalmak értelmezése mellett a társadalmi küldetés elfogadására való bátorítást kellene… tanítani. Hogyan másképpen értelmezhető az, hogy az ifjúsági munkával foglalkozó számára alapvető munkaegységként értelmezhető ifjúsági közösség fogalma – amely módszertani kihívások sorozata a gyakorlatban – mellett komoly történeti-politikai-társadalmi dimenziókat (időben és térben bolyongási lehetőségeket) rejtő ifjúságszociológia fogalmával ezzel azonos időkeretek között kell itt foglalkozni? Mit jelent az ifjúsági közművelődés ifjúsági kultúra vagy ifjúsági szubkultúrák említése nélkül, ha tudjuk, hogy az ifjúságszociológia egyik markáns iskolája éppen az ifjúsági kultúra jelenségeinek feltárásával foglalkozik és NEM foglalkozik ifjúsági közművelődéssel … Mi van itt bent és mi marad kívül ebből? Az oktató szabadságának hol van itten a határa? Milyen határokat is feszegetünk itt eszközeinkkel?

A hivatkozott írásban a következőket találtuk talán magyarázatként: „De hol itt a szakmai munka? - kérdezhetnénk, ha nem lett volna része a programkidolgozásnak az alapvető tematikus egységek meghatározása. Itt már nem volt elég csupán a szakmai és vizsgakövetelményekben szereplő feladatok, ismeretek, készségek, kompetenciák egyszerű összerendelése, oktatói tapasztalatra és a munkacsoport kollektív bölcsességére volt szükség a legfontosabb tartalmak adott karakterszámú (kiemelés: WP) megfogalmazásához. A végeredmény természetesen ez esetben is vitatható, megkérdőjelezhető, a kis csoport azonban legjobb tudása szerint igyekezett eljárni az adott keretek között. Talán mondanom sem kell, hogy a végső forma kialakításánál még olyan apróságokra is figyelni kellett, mint az egyes modulokra jutó óraszámok, az elméleti és a gyakorlati órák aránya, a vizsgakövetelmények teljesíthetősége. Ez utóbbi követelmény alapján koncentrálódott az elméleti és a tantermi gyakorlati órák többsége a képzés első három félévére, az utolsó félévben elegendő időt hagyva a 100 órás szakmai gyakorlatra és a záró dolgozatra. (…) Talán felesleges hangsúlyozni, hogy az ajánlott központi program készítésére is érvényesek a korábbi tanulmányban részletesen kifejtett alapelvek az ifjúságsegítő szakmára vonatkozóan: eszerint az ifjúságsegítés olyan komplex feladat, melynek célja a fiatalok társadalmi integrációjának elősegítése, beleértve az érintett korosztály problémáinak artikulációját, közvetítését a társadalom gazdasági-politikai alrendszere, testületei és civil szervezetei felé, felhasználva a tanácsadás, az információ-közvetítés, valamint a formális, informális és nem-formális tanulás eszköztárát. Az ifjúságsegítő esetenként szociális segítő funkciót is betölthet, de elsődlegesen úgy tekint a fiatalokra, mint értelmes elfoglaltságot, társadalmi feladatot ellátni akaró aktív és innovatív korosztályra …” (Horváth, im. 3. old.)

A Társadalmi kohézió erősítése, közösségfejlesztés modul e szerint arra készít fel, ahhoz járul hozzá, hogy ezt a nagyon összetett célokból összeálló társadalmi küldetést támogassa. Ezek alapján mégis azt gondolhatjuk, hogy éppen ez a modul az, amely tervezésekor az idézetben hivatkozott adminisztratív tervezési szempontok (ti. más modulokkal összevethető óraszám, vizsgakövetelmény) talán erősebbek voltak, mint más modulok esetében. Ennek következtében az ifjúságpolitika – fejtegetéseink konkrétabb tárgya – más szempontoknak alárendelt helyzetbe került. Ahelyett, hogy ebben a modulban az ifjúságpolitikai megközelítés működne rendezői elvként, itt egy sok nagyon eltérő elemből összeálló „egyveleg”-elv érvényesül. A kamaszok koktélja, akik minden olyan italt összeöntenek a házibulin, amely éppen akkor ott található. Nem mérlegelve azt, hogy az igazi koktél az ízek, a színek harmóniája. A kamaszok koktélja a gyors berúgáshoz elsőrangú – itt mi empatikus, józan és megfontolt ifjúságsegítőket szeretnénk képezni. Azt érezzük, hogy ebben a tantárgyban (tantárgyelemben) kell tehát minden olyan dolgot belezsúfolni törekedtek az alkotók, amely az ifjúságsegítőt ténylegesen a „társadalmi feladatot ellátó aktív és innovatív korosztályt” segítő felelős személlyé „teszi”! Gyorsabb szellemi berúgás az elmélyültebb megközelítések lehetőségei helyett … és nem lehet felmentés a számunkra az, hogy egyébként pedig „ha magunkra csukjuk a terem ajtaját, azt tanítunk, amit akarunk” …

Az a véleményem tehát, hogy ennek a modulnak a tervezése és a hallgatókat a tanulási folyamatba bevonó és felelős cselekvésre bátorító tanítása szinte megvalósíthatatlan – ilyen feladatot, oktatói-tanári küldetést megvalósítani e modulban nem lehetséges. Miközben megismétlem, hogy a modulok között éppen ennek a modulnak a hivatása az, hogy az ifjúságsegítőt a társadalmi feladataira figyelmeztesse. Azért mondom mindezt így, mert azt gondolom, hogy mind a hallgatónak, mind az oktatónak küldetései vannak a közös tanulási folyamatban. Társadalmi küldetést mondok, mert az oktatás és tanulás mindig a társadalmi integrációt segítő folyamatként áll előttünk. Küldetés mondok, mert történelmi példák sokasága áll előttünk az oktatás és képzés hatékonyságáról és hiányosságairól. Szociális feladatról beszélek, mert az ifjúsági munkának minden körülmények között tisztességes szociális céljai kell, hogy legyenek. (Szoktunk volt úgy is beszélni az ifjúsági munkáról, mint az utolsó szervezett és tudatos tanulási lehetőségről, amelynek fő célja az iskolai rosszaságok korrekciója. Isten mentsen, hogy ebben valaki iskola-ellenességet lásson! Nem-formális és formális tanulásról, szociális kompetenciák elsajátításáról beszélek!) Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a politika bal és jobb, vagy a politika szélsőbal és szélsőjobb egyazon iskolában, ugyan egy padban tanulta az ismereteket, sajátította el a társadalmi méretekben hitelesített és elvárható tudást és mégis éppen ezen az alapon kerül szembe egymással. „A gázkamrákat nagyon jól képzett mérnökök tervezték meg …vajon a szakmai tudásnak nincsen erkölcsi tartalma …” – tűnődött egyszer ezen Peter Lauritzen.

Innen térnék rá az ifjúságpolitikai mondanivalóimra, arra tehát, hogy mik is az ifjúságpolitika tanításának forrásai. Hogy tovább bonyolítsam a dolgot még azt is elmondom, hogy nem beszélnék most magának az ifjúságpolitikának a forrásairól, amelyek az európai országok eltérő társadalomfejlődésében rejlő eltérő okozatok ellenére is lassan, lassan egy európai méretű közös tanulási folyamatban, egyre inkább egy gyakorlatias gondolati irányba rendeződnek. Erről inkább a következő alkalommal. Most inkább a tanítás forrásaira koncentrálnék.

Szóval: azt mondanám, hogy ifjúságpolitikát NE tanítsunk:

• Történeti összefüggések
• Szociológiai utalások
• Politológiai fogalmak
• Szakma-Etikai megfontolások
• Megtörtént tények ismerete

nélkül.

Ezeket szeretném vázlatosan kifejteni az alábbiakban.

Történeti összefüggések:

Az általam eddig megismert előadások e tárgyban mindig egy idővonalra épülnek: események lineáris rendben történő felsorolására. Ekkor ez, akkor pedig az történt. Eddig ilyen, ezután pedig amolyan intézmény (minisztérium pld.) alakult. Ebben az évben ifjúsági célokra ennyi, a következő évben pedig amannyi közpénzt fordítottunk. Ez egy lehetséges és fontos megközelítés. Veszélye azonban az, hogy alkalmazása túlságosan is mechanikussá válhat. Mit mondanak ezek az adattá váló történetek arról, hogy milyen társadalmi és politikai folyamatok szorításában kell értelmeznünk ezeket? Mit mondhatnak ezek a tagadhatatlan tények arról, hogy mi történt a fiatalokkal ebben az adott időszakban? Összevethetőek ezek az adatok a Róluk és Velük készített adatokkal? Milyen módszer segíthet ezeknek a kérdéseknek az áthidalásában, összevonásában, bemutatásában – mint oktató-módszertani kérdés? Power point? Film? Élőbeszéd? Valójában mi is a történeti megközelítés? Tények felsorolása vagy összefüggések nyugtalanító kutatása és ennek a kutatásnak a személyes átélése? Személyes dolog-e a történelem?

Szociológiai utalások:

A fentiekben „csupán csak” arra utaltunk, hogy ifjúságpolitikáról nem érdemes beszélni anélkül, hogy ne hoznánk szóba a korosztályokat, kohorszokat, generációkat, társadalmi csoportokat, demográfiai trendeket, sőt egymásra torlódásukat, viszonyaikat, az „apákat és a fiúkat”. Nem beszélhetünk ifjúságpolitikáról anélkül, hogy ne hoznánk szóba azt, hogy ennek a műfajnak jellegzetesen a Rubik-kocka a vizuális szimbóluma. Beszélnünk kell „európai” vagy „nemzetközi”, „nemzeti” vagy „országos”, „regionális – területi” vagy „helyi – lokális” szintekről és akkor óhatatlanul azzal is kell foglalkoznunk, hogy mit jelent a helyi társadalom, mit jelent az ország, sőt azzal is, hogy mit jelent ma, most, itt a Haza. A nemzeti és az európai identitás. Az Európai Unió. Az Európa Tanács. A nemzetközi együttműködés politikai, társadalmi és gazdasági dimenziója. Az európai polgárság eszményei.

Politológiai fogalmak:

Demokrácia. Mindenek előtt. De: hogyan változik a Demokrácia? Eszmény és gyakorlat. Tömegtársadalom. Tömegmédia. A népfenség elve. A szuverén választópolgár és a pártokrácia. A demokrácia jövője. A demokrácia az, amit mi képviselünk, amit képviselni tudunk. Hétköznapjainkban. Emberi jogok három generációja. Ezek történeti kialakulása. Képviseletük lehetőségei és példái. Kisebbségek és többség harmóniája vagy konfliktusai. Demokratikus megoldások a konfliktusok kezelésére. Nem-demokrácia.

Szakma-etikai megfontolások:

Ebben a felsőfokú szakképzésben mindig úgy tanítunk, mintha minden hallgatónk tényleg „társadalmilag aktív, felelős fiatalok” segítőjeként szeretne dolgozni. Nem tanítunk úgy, hogy eleve tudjuk azt, hogy a bennünket figyelő tekintetek mögött üresség, tanácstalanság, pályaválasztási bizonytalanságok rejlenének. Azt gondoljuk, hogy arra szeretnénk őket felkészíteni, hogy a felelős felnőtté válás társadalmi folyamatában ép lélekkel és jó tudással találják meg az ezt a folyamatot segítő szerepüket. Azt feltételezzük, hogy elköteleződnek e szerep élet-vállalása mellett. Tudjuk persze, hogy ez nem így van. Száz hallgatónkból jó, ha legfeljebb öt ifjúságsegítőként dolgozik majd. Tudjuk, hogy nincsen olyan intézmény vagy egyesület ma Magyarországon, amely „ifjúságsegítőt” keresne, állást ajánlana ifjúságsegítőnek. Ennek tudatában mégis azt kell sugallnunk, hogy ez egy olyan szociális jellegű szakma, amely érdekes és amelyet érdemes megtanulni. Kettős szerepben van minden oktató / tanító / képző, aki ebben a felsőfokú szakképzésben részt vesz: egyfelől elkötelezettséget sugall, másfelől depresszív munkapiaci és ifjúságpolitikai helyzeteket leplez. Mindkét szerepet vállalnunk kell. Úgy kell őszintének lennünk, hogy ideákat tanítunk, miközben a valóságról szólunk. Oktatói-Erkölcsi egyensúlyban.

Megtörtént eseményekben rejlő tények ismerete:

Úgy tűnik, hogy Magyarországon mindig korrigálni kell a közös emlékezetet. Vitáink egy része éppen abból fakad, hogy vagy nem emlékszünk azonosan a tényekre (ferdítés, interpretáció) vagy nézőpontunkat túlságosan befolyásolja az adott pillanatban betöltött társadalmi szerepünk, státuszunk. Mi, magyarok még mindig sokat vitatkozunk azon, hogy mi is történt meg velünk – a múltban. A személyes nézőpont és a társadalmi méretű megközelítés nagymértékben keveredik és szívesen hivatkozunk egyikre, másikra. Egyéni sérelem így és ezért a közösségi tapasztalat fölé nőhet.

Azt gondolom tehát, hogy a jelenlegi magyarországi felsőfokú szakképzési keretek között megvalósuló ifjúságsegítő képzésben az ifjúságpolitika tanításának újra kell fogalmazni a helyét. Az ifjúságpolitika fogalma szerencsés rendező elvként működhet – valójában ennek önálló modulnak kellene lennie és ennek az „ernyője” alatt kellene értelmeznünk sok mindent. (Nem megfordítva, mint most, hogy az ifjúságpolitikát kell oktatóként értelmeznünk más dolgok figyelembevételével).

Persze, az is lehetséges, hogy ez már nem egy felsőfokú szakképzés, hanem egy egyetemi BSC vagy MA képzés keretei között kellene, hogy értelmeztessék… mert ez a továbblépés esélye. Most.

Azért mondom ezt, mert a fentiekben vázolt nézőpontból a jelenlegi képzési szisztémának két alapvető problémája van:

• a felsőfokú szakképzés tulajdonképpen olyan szakmunkásokat képezne, akik így nem tudnak elhelyezkedni, mert e területen még nincsen szakmunkásokra kereslet (nincsenek szakmunkahelyek, „gyárak”) és ráadásul egy telített munkaerő-piacon kellene tülekedniük (alapvetően a szociális munka és az oktatás területén, ahol nagyon jelentős konkurenciával kell megharcolniuk),
• másrészt ennek a felsőfokú szakképzésnek máig nincsen egyetemi alátámasztása (egy villanyszerelő bízvást támaszkodhat, rámutathat egy villamosmérnökre).