A kiadvány: 'Youth Policy Manual. How to develop a national youth strategy' (
A fenti címen megjelent és a fenti hivatkozásokon elérhető könyv az Európa Tanács és az Európai Unió ifjúságügyi együttműködésének új kiadványsorozatának újabb darabja. Hét fejezetből és részletes – és nagyon hasznos – bibliográfiából áll. A fejezetek áttekintik a nemzeti ifjúságpolitika főbb fogalmait és az attól elvárható követelményeket (2.). Bemutatják az Európa Tanács és az Európai Unió ifjúságpolitikáját és ennek a főbb intézményeit, a két szervezet ifjúságpolitikai együttműködését és az ENSZ rendszerét az ifjúsági ügyek kezelésében (3.). A következő fejezet (a 4.) az ifjúsági részvétel mikéntjéről, az 5. fejezet a nemzeti ifjúságpolitika kialakításával összefüggő fontos tartalmi kérdéseket tárgyalja. A következő részben (6.) az ifjúságpolitika főbb keretei kialakításának és tervezésének fontos lépéseiről, a záró fejezetben (7.) pedig egy, a tervezést segítő példát olvashatunk.
A norvég nemzetiségű szerző jelenleg az EU Oktatási és Kulturális Főigazgatóságának munkatársa, ahol ifjúsági ügyekkel foglalkozik. A web-en fellelhető referenciái alapján (pld.: http://be.linkedin.com/in/finndenstad) mondhatnónk, hogy ifjúsági szakmai-szakértői karrierje tipikusnak mondható. A hazai ifjúsági ernyőszervezetben végzett munka természetesen folytatódott a European Youth Forum keretei között, ahonnan jó a rálátás a különböző nemzetközi szervezetek által kínált lehetőségekre és ahol természetesen arra is mód nyílik, hogy a Youth Forum képviseletében minden olyan fontos személyiséggel is megismerkedhessen egy ambíciózus fiatalember, akinek szava van az európai ifjúságpolitikai folyamatokban. A Youth Forum ráadásul az európai ifjúságpolitikai folyamatok aktív résztvevőjeként maga is politikai egyeztetések részese, politikai kezdeményezések menedzselője. Ez az aktuális szókészlet kialakítását is érinti, ezzel olyan ismereteket, amelyek a terminológiát és annak a szövegkörnyezetbe való foglalását is jelenti.
Finn Denstad ebből a helyzetből vált elsősorban a Balkánon dolgozó ifjúsági szakértővé, aki részben már a Youth Forum, később az ET és az EU szakértőjeként közreműködött a szerbiai és a montenegrói ifjúsági stratégiák monitorozásában, valamint a moldovai és az örmény stratégiák kialakulásának folyamataiban. Ezek rendkívül értékes tapasztalatok, hiszen nagyon eltérő gazdasági, szociális és kulturális helyzetben lévő társadalmakról van szó, amelyek egyébiránt politikai értelemben nagyon is kényes válság-zónákban vannak, és ez a dimenzió tovább bonyolítja az ifjúsági ügyek fontosságáról vallott nézeteket, amelyek éppen ez által térhetnek el jelentősen egymástól.
A kiadvány alapvető gyökerének tehát ezt az európai horizontot tartjuk: a dokumentumok áradását, a konferenciák jelentette interakciókat, a szakértői szerepet. A szerző tehát közvetlenül is ismeri a vonatkozó dokumentumokat és személyesen is a fontos embereket. Ez a kötet erőssége és gyengesége is egyben. A szerző egy európai körökben nagyon jellegzetes ’cut and paste’ jellegű dokumentumot produkált – és ez önmagában nem is lenne baj. Valószínűleg egy ilyen ambíciózus feladat nem is lenne másként megoldható. Finn Denstad generációjának egyébként is nagyon jó képességei és készségei vannak az ehhez szükséges „gyorstanulásra”, amellyel ezeket a legkülönbözőbb helyekre szétszórt információkat jó színvonalon egymás mellé lehet rendezni. A kötet kifejezetten ajánlható az ifjúságpolitika tárgyat oktatóknak, hiszen itt az éppen kellő és szükséges mértékben lényegében minden olyan információ megtalálható, amely ahhoz szükséges, hogy mondjuk 4 óra időtartamban bemutathassuk a pán-európai intézmények ifjúságpolitikáját, azok jellegzetességeit.
A könyvben lényegében „minden benne van” tehát. A bemutatások a kötet jobb és színvonalasabb részei. Hiányérzet ott támad bennünk, amikor vissza-visszatérünk majd a címre. Mert ez a kötet egy ’manual’, vagyis ’felhasználói segédkönyv’. A szerző maga is azt mondja a kötet bevezetőjében, hogy „a segédkönyv célja az, hogy kézzelfogható és hasznos információkkal szolgáljon arról, hogy hogyan fejleszthetünk ifjúságpolitikai stratégiákat. Példákat mutat be arról, hogy hogyan vonhatjuk be a fiatalokat a tervezés és a végrehajtás feladataiba, egy az európai intézmények ifjúságpolitikáját bemutató összegzést tartalmaz (…) és utal arra is, hogy vajon beszélhetünk-e az ifjúságpolitika európai sztenderdjeiről …”
Mindezzel együtt éppen itt van egy kis problémánk ezzel. „Felhasználói segédkönyv” ugyanis sokféle lehet. Van, amely „csak” az aktuális gombok megnyomásához vezető lépéseket tárgyalja és valóságosan kézen fog bennünket ahhoz, hogy a megfelelő lépéseket a megfelelő időpontban tegyük meg. Ifjúságpolitikai kérdésekben azonban egészen másra van szüksége a kormányzati tisztviselőknek és másra a civil társadalom képviselőinek. Másra a miniszternek és egészen másra a képzőknek vagy oktatóknak. Másra, mert az ifjúsági ügyekben éppen az a nagyszerűen nagy kihívás, hogy mindegyikük másképpen szemléli a „tárgyat”, ebben az esetben az ifjúságpolitikát, amely nem lehet más, csakis a fiatalokért és a fiatalokkal működő köz- vagy szakpolitika. Csakhogy ez „odafönt” egyszerűen mást jelent, mint „idelent”. Ebből tehát az következne, hogy a miniszternek egy és a civil társadalomnak egy másik „segédkönyvre” lenne szüksége. Az is elképzelhető persze, hogy egy olyan is készül (hiszen készült is, pld. az önkormányzatok és a civil társadalom együttműködéséről), amely az egyetértés és együttműködés kialakításához ad tanácsokat.
A kérdésünk tehát az, hogy lehetséges-e egyáltalán egy olyan „segédkönyvet” készíteni, amely – a szerző szavaival – „Moszkvától Madridig vagy Bakutól Barcelonáig” egyformán érvényesen „fogja a felhasználók kezét”? Szerintem most, 2010-ben még nem lehetséges. Még előtte járunk annak a folyamatnak, amely az európai ifjúságpolitikai sztenderdek véglegesnek tekinthető megszilárdulásához vezetnek majd. Ez előbb vagy utóbb be fog következni és egészen biztos vagyok abban, hogy az Európai Unió tagországaiban egyre többen ismerik fel azt, hogy a „gazdasági Európa” mellett a „szociális Európa” közös kiépítése elkerülhetetlen lesz: vagyis a társadalompolitikai kérdések egyre inkább a közös jogrend (az aquis communitaire) részévé válnak majd. Ennek a fejlődési-változási folyamatként a részeként az ifjúságpolitika már ma is az élvonalba tartozik és messze előtte jár más szakpolitika-területeknek.
Innen tehát a szerző szándéka érthető és ez már „benne van a levegőben”. A megvalósítás ott hagy kérdéseket az emberben, amikor a következtetések bátorságát és erejét hiányolja, amelyek tovább munkálnának bennem, az olvasóban (vagy: "felhasználóban" - hiszen segédkönyvről van szó), hogy ehhez a nagy európai folyamathoz a magam szerény csatlakozási lehetőségeit kereshessem. Hiszen az „európai csatlakozás” nem ér véget azzal, hogy az ország pld. az ET vagy az EU tagja lett. Mindegyikünknek megvan a maga csatlakozási folyamata. Ehhez a személyes útja. Európa általunk az, ami. Közösségeink által az, ami. A mi saját történelmünk okán az, ami. Nélkülünk pedig üres szólamok gyűjteménye.
Választ kap-e az olvasó arra kérdésre, hogy „hogyan” fejleszthető a nemzeti ifjúságpolitika? A fentiekből talán már eddig is kiderült, hogy a válaszom: igen is, meg nem is. Igen, mert a könyv a nemzetközi (európai) példák egész sorával bizonyítja és nagyon is logikusan vezeti le azt, hogy ifjúságpolitikára szükség van és ez a politika bizony a társadalompolitika tervezés nagyon fontos területe, amelynek a sikeréhez sok szempont együttes mérlegelésére van szükség. Erre minden európai országban mindenki, aki ifjúságpolitikai tervezéssel foglalkozik, bízvást hivatkozhat.
Nem, mert a kötet egyetlen tervezési modell segítségével mutatja be a „nemzeti” ifjúságpolitikai stratégia kialakításához vezető utat és egy ilyen sokszínű, sokféle ifjúságpolitikai hagyománnyal együtt élő európai kontinensen egyetlen modell alkalmazása egyszerűen nem elegendő.
Nem, mert talán nem is szükséges modellezni ezt a folyamatot. Legyen az mindig és mindenütt minden generáció kihívása, hogy hogyan gondoskodik a társadalmi integráció nagy társadalmi folyamatairól.
Ezzel együtt is feltétlenül ajánlom a könyvet. Elsősorban, mint már fentebb is mondottam azoknak, akik ifjúságpolitikát oktatnak és azoknak is persze, akik ifjúságpolitikai tervezéssel foglalkoznak. Nekik azzal a megjegyzéssel, hogy keressék a helyi vagy a nemzeti, a regionális sajátosságokat és legyenek bátrak abban, hogy eltérnek a modellek sematikus alkalmazásától – a „fiataljaik” kedvéért …
