1. Magyarországon

Június 1-jén a Földművelésügyi Minisztérium adatai szerint az országban 330 ezer hektár termőföld megműveletlen. Június 12-én közzétett adatok szerint több, mint 3 ezer csőd és közel 4 ezer felszámolási eljárás zajlik, az eljárások a foglalkoztatottak 20%-át érintik. Augusztus 20-án megjelenik a Magyar Fórum c. lapban Csurka István: Néhány gondolat a rendszerváltás két esztendeje és az MDF új programja kapcsán c. írása. Kiélesedő viták az MDF-en belül a radikálisok és Antall irányzata között. Ekkor mondja Antall József azt, hogy „tetszettek volna forradalmat csinálni”. Június 5-én Csurkát kizárják az MDF-ből, ő megalakítja a Magyar Igazság és Élet Pártját (MIÉP). Október 23-án Göncz Árpád köztársasági elnök nem tudja elmondani a beszédét a Kossuth-téren, mert jobboldali radikális fiatalok füttykoncerttel megzavarják.

2. Ifjúságpolitikai kronológia

Februárban készül el az Állami Számvevőszék Jelentés a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány, valamint a helyi gyermek- és ifjúsági alapítványok pénzügyi-gazdasági ellenőrzéséről szóló dokumentum.

Április 4-én az ifjúsági ügyekért felelős tárca nélküli miniszter „Szacsvay Imre Díjat” alapít az ifjúságért tevékenykedők elismeréséért (2/1992.(IV.4.) TNM r.).

Áprilisban készül el az Állami Számvevőszék Jelentés a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (DEMISZ és tagszervezetei) pótvagyonelszámolása hitelességének ellenőrzéséről szóló dokumentuma.

Május 5-ei keltezésű dokumentum szerint a MISZOT tagszervezetei: Baloldali Ifjúsági Társulás (BIT), Cigány Ifjúsági Szövetség, Független Ifjúság, Ifjúsági Demokrata Fórum, Ifjúsági Környezetvédő Szövetség, Ifjúsági Unió, Katolikus Ifjúsági Mozgalom, Kereszténydemokrata Fiatalok Szövetsége, Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (DEMISZ), Magyar Diáksport Szövetség, Magyar Dolgozók Ifjúsági Szövetsége, Magyar Ifjúsági Eszperantó Szövetség, Mezőgazdasági Termelők és Szövetkezők Országos Ifjúsági Tanácsa, Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége Ifjúsági Tanácsa, Műszaki és Természettudományos Egyesületek Szövetségének Ifjúsági Tanácsa, Szakszervezeti Ifjúsági Szövetség, Vasutas Szakszervezetek Ifjúsági Tanácsa; megfigyelői jogú tagok: Diák Újságírók Egyesülete, Értelmiségi Fiatalok Szövetsége, Gyermekérdekek Magyarországi Fóruma, Magyar Evangélikus Ifjúsági Szövetség, Magyarországi Ifjú Németek Közössége, Egyesület a Diákönkormányzatokért, Marxista Ifjúsági Szövetség. Teljes jogú státuszt és felvétel kér a MISZOT-ba: Ifjúsági Kereszténydemokrata Unió, Hátrányos Helyzetű Fiatalok Szövetsége, Fiatal Sasok Országos Egyesülete, Fiatal Romák Országos Szövetsége, Keresztény Ifjúsági Egyesületek Országos Szövetsége, Roma Ifjúsági Szövetség

Május 9-én MISZOT Konferencia a Parlamentben „Generációs adósság” címmel.

Július 29-én a Kormány új kuratóriumot jelöl ki az NGYIA élére (119/1992.(VII.29.) Korm. rendelet). Az új kuratórium: dr. Dobos Krisztina (MKM helyettes államtitkár), Lakner Zoltán (NM címzetes államtitkár), dr. Pál Lajos (MüM főosztályvezető), Némethy Zoltán (Nagycsaládosok Országos Egyesülete), Porkolábné Balog Katalin (ELTE), Szörényi Levente (zenész), Szabó László (OFÉSZ), Vendégh Zsolt (Nevelőotthonok Országos Szövetsége). A kuratórium elnöke: dr. Rókusfalvy Pál.

Június 30-án dönt az Országgyűlés a társadalmi szervezetek költségvetési támogatásáról (44/1992.(VI.30.) OGY határozat). Az ifjúsági- és gyermekérdekeket képviselő szervezetek kategóriában jelentősebb támogatást kaptak: Magyar Cserkészszövetség (10,5 millió), Volt Állami Gondozottak Önsegítő Egyesülete (6 millió), OFÉSZ (6 millió), … Magyar Úttörők Szövetsége (4,5 millió), Országos Gyermekvédő Liga (3,1 millió), … Magyarországi Ifjúsági Irodák Országos Szövetsége (2,5 millió) … (A szétosztható teljes összeg 93.530.000 Ft.- volt és 72 szervezet részesült támogatásban.)

A Kormány augusztus 27-én határoz az új Európai Ifjúsági Központ helyszínéről (3385/1992.(VIII.27.) Korm. h.) (a helyszín: Hotel Ifjúság, Rózsadomb)

December 4-én a Miniszterelnöki Hivatal és az Európa Tanács delegációja tárgyalásokat folytat az új Európai Ifjúsági Központ helyszínének kijelöléséről.

Ebben az évben a Bíróság nyilvántartásba veszi a Nevelésért Szövetség (január 31.), Szindikalista Ifjúsági Hálózat Egyesület (március 3.), Európai Hallgatók Egyesülete (március 23.), Gyermektanulmányok alapítványt (április 2.), Települési Gyermekönkormányzatokat Segítők Egyesülete (augusztus 14.), Teljes Evangéliumi Diák- és Ifjúsági Szövetség (TEDISZ, augusztus 28.), Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalma (október 21.), Baloldali Ifjúsági Társulás (BIT, október 13.), Nemzeti Ifjúsági Tanács (november 4.), Szakszervezeti Ifjúsági Szövetség (november 5.), Szülői Kamara Egyesület (november 25.), Országos Ifjúsági Információs Tanácsadó Egyesület (december 17.)

3. Európa és a Világ

Peter Lauritzen a második alkalommal megrendezett Európai Ifjúsági Hét (Bratislava) szervezőbizottságának az irányítója. Kezdeményezője az új tagállamok számára megnyitott speciális ifjúságpolitikai programnak, valamint részese az új tagállamokból és az Európai Kulturális Egyezményt ratifikáló államokból érkező résztvevőkkel megtartott első képzési programoknak. Ezeknek a képzéseknek alapvetően az volt a célja, hogy a résztvevők megismerkedhessenek az ifjúságpolitikai prioritásokkal. Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága dönt egy második Európai Ifjúsági Központ létrehozataláról. Az Európa Tanácsnak az új központ helyszínére javaslattétellel megbízott delegációjának vezetőjeként Peter Lauritzen decemberben Magyarországra érkezik és tárgyalásokat folytat a magyar kormány képviselőivel a helyszín kijelöléséről.

Januárban az egyiptomi Butros Boutros-Ghali váltja Perez Cuellart az ENSZ élén. Január 27-én kitör a „Nagorno-Karabah háború”, örmény és azeri csapatok összecsapása. Február 7-én aláírják az ún. „Maastricht-i Egyezményt” a közös valuta bevezetéséről, a kül- és biztonságpolitikai területeken a szorosabb együttműködésről, valamint az igazságszolgáltatás és a bizonyos belpolitikai területek összehangolásáról. Az Európai Közösség elnevezés helyébe az Európai Unió lép. Február 21-én dönt az ENSZ Biztonsági Tanácsa az UNPROFOR felállításáról (békefenntartó csapatok küldése Jugoszláviába). Március 5-én megalakul a Balti-tengeri Államok Tanácsa, Lengyelország alapító tag. Április elején kitör a boszniai háború, a Jugoszláv Néphadsereg és a helyi szerb alakulatok megtámadják a bosnyákokat és a horvátokat. Április 27-én létrejön a Szerbiából és Montenegroból álló ún. „Kisjugoszlávia”. Május 30-án az ENSZ BT szankciókat fogad el Jugoszláviával szemben. Június 2-án népszavazást tartanak Dániában a Masstricht-i egyezményről és a szavazáson részt vettek kis többségével elutasítják az ahhoz való csatlakozást. Július 17-én a Szlovák Parlament kinyilvánítja Szlovákia függetlenségét és kiválását Csehszlovákiából (Vaclav Have csehszlovák elnök július 20-án lemond). Július 20-án Belarusz és Oroszország elnökei egyezményt írnak alá a két ország közötti kapcsolatok szorosabbá tételéről. Augusztus 2-ai horvát elnökválasztáson Franjo Tuđman elsöprő győzelmet arat. Október 31-én II. János Pál pápa hatályon kívül helyezi a Szent Inkvizíciónak Galileo Galilei ellen hozott ítéletét. November 13-én hozzák nyilvánosságra a World Meteorological Organization (WMO) első jelentését az ózon-réteg változásáról. December 3-án dönt az ENSZ Biztonsági Tanácsa a Szomáliának nyújtandó sürgős humanitárius segítségnyújtásról. Amerikai katonák érkeznek Szomáliába az élelmiszer-segélyek szétosztásának felügyeletére. December 21-én Krakkóban Lengyelország, Csehszlovákia és Magyarország képviselői aláírják a kelet-európai szabad-kereskedelmi egyezményt. December 22-én a jugoszláv választásokon (amelyet a koszovoi albánok bojkottálnak) a Szerb Szocialista Párt győz, az elnök ismét Slobodan Milosević.

4. „Szórakozástörténet”

Rockhistory:

Shakespear's Sisters, Wayne's World (filmkomédia), Tori Amos első albuma ('Little Earthquake'), Bruce Springteen két albumot jelentet meg ugyanazon a napon ('Human Touch' és 'Lucky Town'), Amy Lennox első szóló albuma ('Diva'), Eric Clapton unplugged albuma ('Tears in Heaven'), Whitney Houston 'The Bodyguard' soundtrack

Az év külföldi sikerfilmjei:

Aladdin, Több, mint testőr ('The Bodyguard' Kevin Costnerrel és Whitney Houstonnal), Elemi ösztön ('Basic instict'), Reszkessetek betörők!, Halálos fegyver 3. ('Die Hard 3'), Batman visszatér, Egy becsületbeli ügy, Apáca show, Drakula, Wayne világa, Crying Game (R: Neil Jordan)

• Oscar: a legjobb filmnek: A bárányok hallgatnak ('The silence of the lamb', R: Jonathan Demme), a legjobb külföldi film: Mediterraneo (olasz, R: Gabrielle Salvatore)

• Cannes fődíj: Den goda viljan (The Best Intentions, svéd, R: Bille August)

• Berlinale (Arany Medve): Grand Canyon (amerikai, R: Lawrence Kashdan)

Az év fontos magyar filmjei:

Európa Kemping (Pálos György), Édes Emma, drága Böbe (Szabó István), Goldberg variációk (Grunwalsky Ferenc), Kutyabaj (Sántha László), Kék Duna keringő (Jancsó Miklós), Lakatlan ember (Löffler Tibor), Live Show (Bacsó Péter), A nagy postarablás (Sőth Sándor), Roncsfilm (Szomjas György), A skorpió megeszi az ikreket reggelire (Gárdos Péter), Video blues (Sopsits Árpád), Zoli és Jenci (Iványi Marcell), Zsötem (Salamon András)

Magyarországon az Év Énekese, az Év Szövegírója és a Legkarizmatikusabb Popszemélyiség Ákos.

5. Sport

   XXV. Nyári Olimpiai Játékok (Barcelona, 1992. július 24. - augusztus 9.)

   Magyar eredmények:

11 aranyérem (Egerszegi Krisztina úszó 3: 100 és 200 m hát, 400 m vegyesúszás, Darnyi Tamás úszó 2: 200 és 400 m vegyesúszás, Szabó Bence vívó (kard), Ónodi Henrietta tornász (lóugrás), Kovács Antal judo, Repka Attila bírkózó, Farkas Péter bírkózó, Női kajaknégyes 500 m: Czigány Kinga - Dónusz Éva - Kőbán Rita - Mészáros Erika)

12 ezüstérem (Gyulai Zsolt kenu, Ábramhám Attila – Csipes Ferenc – Fidel László – Gyulai Zsolt kajak négyes, Hegedűs Ferenc – Kolczonay Ernő – Kovács Iván – Kulcsár Krisztián – Totola Gábor tőrvívás csapat, Abay Péter – Bujdosó Imre – Köves Csaba – Nébald György – Szabó Bence kardcsapat, Ónodi Henrietta talajtorna, Csák József judo, Mizsér Attila öttusa, Rózsa Norbert úszó 2, Szabó Tünde úszó)

7 bronzérem (Kovács István ökölvívás, Mizsei György ökölvívás, Béres Zoltán ökölvívás, Zala György kenu, Dónusz Éva – Kőbán Rita kajak, Csősz Imre judo, Czene Attila úszó)

Labdarúgó EB (Svédország, június 10. - június 26.)

Dánia – Németország 2:0 (1:0), gsz: Jensen, Vilfort

BEK Döntő (május 22., London):

Barcelona – Sampdoria 1:0 (0:0, 0:0) hosszabbítás után, Gsz: Koeman

magyar bajnok:

• labdarúgás: Ferencvárosi TC

• kézilabda (nők): Vasas SC – Citadella Night Club

• kézilabda (férfiak): Bramac Veszprém SE

• vízilabda (férfiak): Tungsram SC

• kosárlabda (nők): Pécsi VSK-Co-order

• kosárlabda (férfiak): ZTE-Heraklith

6. Digitális korszakváltás

• A Corporation for Research and Educational Network bevezeti a World Wide Web-et (www). Az NSFNET adatátviteli sebessége 44.739 Mbps-re nő.

7. Olvasmányok

Itthon:

• A nonprofit szektor Magyarországon. Nonprofit Kutatások II. (szerk.: Kuti Éva, Nonprofit Kutatócsoport, Budapest, 1992.)

• A rendszerváltás szótára (Írta: Fricz Tamás, Karsai Gábor, Pap Emília, szerk.: Vértes Csaba, MHB/Századvég/Szonda Ipsos, Budapest, 1992.)

• Állam és polgár (szerk.: Csepeli György – Kéri László – Stumpf István, MTA Politikai Tudományok Intézete, Budapest, 1992.)

• Bihari Mihály – Pokol Béla: Politológia (Budapest, 1992)

• Bihari Mihály: A parlamentarizmus történelmi funkcióváltozásai (In: Politológia, 1992, 327-342.o.)

• Civilizációs korszakváltás és ifjúság. A kelet- és nyugat-európai ifjúság kulturális mintái (szerk.: Gábor Kálmán, kiad.: Miniszterelnöki Hivatal Ifjúsági Koordinációs Titkársága, Szeged, 1992.) (In: Jürgen Zinnecker, Lynne Chisholm, Gábor Kálmán-Balog Iván és mások)

• Jelentés a magyar gyerekek helyzetéről 1991. (főszerk.: Soltész Anikó, szerk.: Papp György, összeállította: Dr. Aszmann Anna, Friss Péter, lektorálta: Dr. Gosztonyi Judit, Trencsényi László, Gyermekérdekek Magyarországi Fóruma, Budapest, 1992)

• Bokorné Szegő Hanna: A gyermek védelme a nemzetközi jogban (In: Acta Humana, Emberi jogi közlemények 1992/9.sz., 3-15.o.)

• Csanády Márton – Lux Ambrus: Rendszerváltás és értéktudat – 300 budapesti középiskolás társadalmi és politikai értékrendje (Oktatáskutató Intézet, Budapest, 1992)

• Ifjúság '92 Gyermek és ifjúsági konferencia Budapesten, 1992. május 8-9. (szerk.: Pál Tamás, MISZOT-Ezredforduló alapítvány, Budapest, 1992)

• Pál Tamás: Igazlátó nap (szerk.: dr. Matern Margit, Iskolapolgár alapítvány, Budapest, 1992)

• Rendszerváltozás és ifjúság. Tanulmányok (szerk.: Gazsó Ferenc – Stumpf István, MTA Politikatudományi Intézet, Budapest, 1992)

Érdekesebb cikkek:

• Az ENSZ-főtitkár üzenete a fiatalokhoz. Taizé-találkozó Budapesten (Népszabadság, január 4., B.G.B.)

• Street-worker a Rákóczi-téren (Magyar Hírlap, január 14., Kertész Magda)

• Az ifjúság kerekasztala. Ifjúsági szervezetek támogatása, Európai Ifjúsági Központ felállításának terve – interjú a MISZOT irodavezetőjével (Magyar Nemzet, január 24., nn)

• Újra védik az ifjúságot. Átszervezik a rendőrséget (Népszabadság, február 19., F.Gy.A.)

• Alapítványi viszontagságok. Az ifjúsági szervezetek vagyonának a sorsa (Magyar Nemzet, március 19., haller, 5.o.)

• Az ifjúság nevelése nem csupán törvény kérdése. Interjú Grezsa Ferenccel, az MDF által alapított Ifjúsági Műhelyről (Magyar Hírlap, április 14., Bercsi János, 5.o.)

• Strasbourg messze van? Európai Ifjúsági Központ – interjú Rácz Gáborral (Magyar Nemzet, április 28., Adorján István, 11.o.)

• Mit akar a BIT? (Népszabadság, május 4.)

• A „kulturbugris”, mint társadalmi jelenség. Az ifjúság magatartásformái (Új Magyarország, május 6., Vörös György)

• Az ifjúság jövője – a jövő ifjúsága (MISZOT Konferencia) (Új Magyarország, május 9., Bánó Attila, 1., 5.o.)

• Merre tart az ifjúság hajója? Interjú Stumpf Istvánnal. A köztársasági elnök ifjúsági tanácsadója az Ifjúság '92 konferenciáról (Magyar Nemzet, május 26., Adorján István, 11.o.)

• Generáció(k) – csapdában (Magyar Hírlap, június 9., Deutsch Tamás)

• Kicsi a súlya az ifjúsági lobbinak. Miért maradt el az Ifjúságpolitikai Egyeztető Fórum? (Magyar Nemzet, július 10., meszleny)

• A munkanélküliség tudatos melléktermék? A BIT szerint a kormány nem tartja be az ígéreteit (Népszabadság, szeptember 17., G.J.Z.)

• A fiatalság ügye nem lehet pártpolitika kérdése. A kuratórium nem felelhet az Amerikai úti törvénytelenségekért. MISZOT-levél Horváth Balázsnak. Mi történt a régi alapítvánnyal? (Magyar Hírlap összeállítása, szeptember 22., Sz.Sz., 9.o.)

• Generációs bomba. Gazsó Ferenc szociológussal beszélget V. Bálint Éva (Magyar Hírlap, október 10.)

• „A bőrfejűeket a rendőrség biztosította”. Interjú Szőke István honvédhagyomány-őrzővel (Magyar Hírlap, november 2., Bartus László)

• Csapdában a fiatal munkanélküliek. Lehet tanulni, segélyezni (Népszabadság, november 4., Mádi László)

• Bárdos jelen volt a Független Ifjúsági Front alakulásánál (Magyar Hírlap, november 11., B.K.)

• A szkinhedek megítélése ellentmondásos (Tudósítás a Deviáns fiatalok a politika eszköztárában c. konferenciáról) (Magyar Hírlap, november 23., B.K.)

• Kisgazdabőrbe bújnak a nemzeti ifjak. Riport az ország legnagyobb létszámú szkinheadszervezetének átmosásáról (Magyar Hírlap, november 28., Bartus László)

• Országszerte aláírás-gyűjtés a tandíj ellen (Magyar Hírlap, december 2., B.K.-L.A.Gy.-Sz.Z. És MTI)

Európában:

Feldolgozást segítő kérdések:

Ebben az évben a korábbinál nagyobb nyilvánosságot kapott a „fiatalok radikalizálódása”, a szélsőjobboldali eszméknek a fiatalok körében való térhódításának veszélye.

Te hogyan érzékelted és értékelted ezt annak idején?

Hogyan hatott a tömeges privatizáció a munkaerő-piacra?

Volt-e intézményrendszer a tömegesség váló munkanélküliség kezelésére?

Hol és hogyan jelent meg a fiatalok munkanélkülisége ekkoriban, mint probléma?

1. Magyarországon

március 7-én a kormány elfogadja az ún. „Kupa-programot”, amelynek célja a piacgazdaság megteremtése négy év alatt. Az Országgyűlés elfogadja a kárpótlási törvényt (április 24.). Eszerint a tulajdonuktól 1949. június 8. után jogtalanul megfosztottak maximum 5 millió forint erejéig jelezhetik igényüket részleges kárpótlásra. Június 16-án éjfél előtt néhány perccel az utolsó szovjet katonai szerelvény is elhagyja Magyarországot. Június 28-án Budapesten megtartott utolsó ülésükön a tagországok feloszlatják a KGST-t. Augusztus 16-20-a között II. János Pál pápa látogatást tesz Magyarországon. Szeptember 26-án „Demokratikus Charta 1991” címmel felhívás jelenik meg, amelyet 150 ismert közéleti személyiség ír alá. Október 9-én a belügyminiszter levélben kéri fel a polgármestereket a régi rendet jelképező köztéri műalkotások eltávolítására és az utcanevek megváltoztatására. Október 22-én Mihail Gorbacsov szovjet államfő bejelenti, hogy a szovjet vezetés feltétel nélkül elítéli az 1956-os magyarországi katonai beavatkozást. November 20-án újraalakul a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége (elnöke: Széles Gábor). December 7-én megalakul a Demokratikus Charta '91 mozgalom. December 16-án Antall József miniszterelnök Brüsszelben aláírja Magyarország társulási szerződését az Európai Közösséggel.

2. Ifjúságpolitikai kronológia

Január 11-én elkészül az Állami Számvevőszék jelentése az „1990. évi LXXIII. törvény alapjá a Demokratikus Ifjúsági Szövetség vagyonelszámoltatása hitelességének ellenőrzéséről”. A jelentés többek között leszögezi, hogy „ … a vizsgálat alapján a DEMISZ vagyonelszámolását az ÁSZ nem minősíti hitelesnek ...” Másutt: „... a KISZ vagyon létrejötte tehát éppen a tulajdonszerzés klasszikusan törvényes módjainak mellőzésével indult …”

január 21-ei hatállyal Bárdos Balázs (FgKP ogy. képviselője) politikai államtitkár veszi át az ifjúságpolitikai ügyek irányítását a Miniszterelnöki Hivatalban.

Március 14-18-án levélváltás Bárdos Balázs államtitkár és Králikné Cser Erzsébet, az NGYI kuratóriumának elnöke között az alapítvány vagyonmozgásairól.

Március 22-24-én „Ifjúság ma – ifjúságért ma” címmel a Miniszterelnöki Hivatal Ifjúságpolitikai Titkársága konferenciát szervez Besenyőtelken, amelynek alapvető célja az, hogy az országgyűlési képviselők megismerhessék az ifjúságpolitikát, annak az összefüggéseit és az aktuális történéseinek összefüggéseit. A találkozón részt vesz a parlamenti pártok képviseletében: Ugrin Emese (KDNP), Deutsch Tamás (Fidesz), Rózsa Edit (SzDSZ), Wekler Ferenc (SzDSz), Jánosi György (MszP), Bárdos Balázs (FgKP, államtitkár), a MISZOT képviseletében: Erdélyi Zsuzsa, Kékesi Tibor, Szalay Pál, az ifjúsági ügyekben releváns tárcák képviselői (FM, IM, MKM, MüM, NM, PM), helyi ifjúsági alapítványok képviselői, a Civil Ifjúsági Alapítvány képviselője egyúttal a közösségi letéti számlákkal is kapcsolatosan, ifjúsági munkások és az Ifjúságpolitikai Titkárság munkatársai, valamint újságírók. Stumpf István a MISZOT elnöke, Soltész Anikó szociológus és Fodor Gábor (a Fidesz ogy. képviselője meghívásuk ellenére sem tudtak részt venni a rendhagyó konferencián.

Március 27-én közzéteszik a 18/1991.(III.27.) OGY határozatot a társadalmi szervezetek költségvetési támogatásáról (az ifjúsági és gyermekérdekeket képviselő szervezetek kategóriában 27-en kaptak támogatást, valamint a MISZOT (amely 18 szervezetet és a politikai ifjúsági szervezeteket jelenti itt), összesen: 97.343.400 Ft.- (ebből MISZOT: 49.122.500.-)

Április 11-én a Kormány felmenti az NGYIA kuratóriumának elnökét és helyette Rókusfalvy Pált bízza meg az elnöki feladatok ellátásával (1071/1991.(IV.11) Korm.h és 1018/1991.(IV.11.) Korm.h.

Április 24-én „Generációs adósság” címmel fórum a Köztársaság elnökének, Göncz Árpádnak a meghívására a Parlamentben (ld: „Fiatalok a bizonytalan jelenben” c. kiadvány). A parlamenti pártok képviseletében ott vannak: Deutsch Tamás (Fidesz), Szelényi Zsuzsa (Fidesz), Schiffer János (MSZP), Jánosi György (MSZP), Ugrin Emese (KDNP), Kállay Kristóf (független), Horváth József (MDF), Kulin Sándor (MDF), Gyurkó János (MDF), Rózsa Edit (SzDSz), Derdák Tibor (SzDSz), Szabó Lajos (FgKP), Pásztor Gyula (FgKP), a politikai ifjúsági szervezetek, a MISZOT képviselői, valamint Gazsó Ferenc, Kéri László, Harcsa István, Soltész Anikó, Boros László, Matoricz Anna, Laki László szociológusok, kutatók.

Május 23-án a Baloldali Ifjúsági Társulás (BIT), Gyermekérdekek Magyarországi Fóruma, Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, Emberi Jogok Társadalmi Bizottsága, Magyar Nők Szövetsége, Magyar Úttörő Szövetség rendez konferenciát „Kárjelentés. A boldog gyerekkorért, az ifjúság biztonságos jelenéért, jövőjéért” címmel.

Június 11-én megtartja az Országgyűlés megalakítása óta első politikai vitanapját a Gyermekek és a fiatalok helyzetéről a Kormány által benyújtott jelentés alapján.

Június 21-én a Kormány Für Lajost nevezi ki az Ifjúságpolitikai Kabinet elnökének (1028/1991. (VI.21.) Korm. h.)

Augusztus 23-án megjelenik a Kormány három éves intézkedési programja a gyermekek és a fiatalok jövőjéért. (lsd.: 3320/1991.(VIII.1.) Korm.h)

Október 3-án a Kormány felfüggeszti az NGYIA kuratóriumát (1048/1991.(X.3.) Korm.h. A Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány kuratóriuma kijelölésének átmeneti visszavonásáról). A felfüggesztett kuratórium tagjai nyilvánosan visszautasítják a döntés sejtettéseit (Deutsch Tamás, Rózsa Edit, Bene Béla, Szabó Imre, Trencsényi Lászlóné, Pál Tamás, Oláhné Kárpáti Zsuzsa, Kékesi Tibor, Fátyol Mihály, Majtán János).

November 8-án helyi ifjúsági alapítványok találkozója Szekszárdon.

November 12-én az Országgyűlés ratifikálja a Gyermek Jogáról szóló, New Yorkban 1989. november 20-án kelt Nemzetközi Egyezményt (1991. évi LXIV. tv.)

1991-ben nyilvántartásba vette a Bíróság: az SzDSz Ifjúsági Szervezete (IDE) (január 9.), Handa-Banda Csoport Egyesület az Állami Gondozottakért (január 28.), Egyetemi Vállalkozói Kollégium Egyesület (január 31.), Unió Építőtábori Egyesület (február 4.), Katolikus Egyetemisták és Főiskolások Egyesülete (február 5.), Erdei Iskola Egyesület (február 6.), Ifjúsági Kereszténydemokrata Unió (február 13.), Habonim Dror Cionista Ifjúsági Egyesület (március 27.), PAX-Hungarica Diákszervezetek Szövetsége (március 27.), Fiatal Sasok Országos Egyesület (április 8.), Budapesti Montessori Társaság (április 11.), Szegedi Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda Kulturális Egyesület (SZITI) (május 15.), Zabhegyező – Gyermekanimátorok Egyesülete (július 9.), Ifjúsági Közösségeket Támogató Alapítvány (július 23.), Budapesti Önkormányzatok Középiskolai Szövetsége (BÖX) (augusztus 6.), BURATTINO Szociális és Kulturális Egyesület (augusztus 22.), Magyar Középiskolások Köre (MAKK) (november 7.), Egyesület a Diákönkormányzatokért (november 18.), Kompánia Közművelődési Egyesület (november 20.),

3. Európa és a Világ

Peter Lauritzen – a tavaly megtartott lisszaboni miniszteri találkozó állásfoglalása nyomán – feladatául kapja a „II. Európai Ifjúsági Központ megnyitásának előkészítését „valahol Kelet-Európában. Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága kiírja a központ befogadására szóló nyílt tendert a tagországok számára. Magyarország (Budapest), Csehszlovákia (Bratislava) és Lengyelország (Krakkó) jelzik érdeklődésüket. Peter vezetése alatt feláll az a nemzetközi munkacsoport, amelynek a feladata a végleges döntés előkészítése, amely tartalmazza a lehetséges helyszínek bejárását is.

Január 5-én grúz csapatok támadást intéznek a Dél-osszétiai Csinvali ellen, megkezdődik az ún „Dél-osszét Háború” (1992-ig tart). Január 9-én az iraki és az amerikai külügyminiszter tanácskozása az iraki csapatok Kuvaitból való kivonásáról. Január 12-én a Kongresszus felhatalmazza az elnököt arra, hogy katonai erővel szabadítsák fel Kuvaitot. Január 16-án megkezdődik a „Sivatagi Vihar hadművelet” Irak ellen. Január 17-én Irak Scud rakétákat lő ki Izraelre. Február 26-án Saddam Husein bejelenti, hogy kivonják az iraki csapatokat Kuvaitból. Február 15-én létrejön a Visegrádi Együttműködés Lengyelország, Csehszlovákia és Magyarország között. Március 9-én tömegtüntetés Belgrádban Milosević ellen, amelyet a rendőrség brutálisan szétver. Március 31-én az első szabad választások Albániában. Május 19-én megtartják a népszavazást Horvátországban, ahol a függetlenségről és a szövetségi államforma elvetéséről döntenek. Június 12-én Borisz Jelcin lesz az orosz elnök. Június 20-án újra Berlin lesz Németország fővárosa. Június 25-én Horvátország kinyilvánítja függetlenségét. Aznap az utolsó szovjet csapatok is elhagyják Csehszlovákiát. Június 26-án hirdetik ki Szlovénia függetlenségét. Július 1-jén Prágában kimondják hivatalosan is a Varsói Szerződés megszűnését. Augusztus 19-21-én sikertelen kommunista puccs Moszkvában. Mihail Gorbacsovot házi őrizetben tartják, a puccsista csapatok megszállják Moszkva stratégiai pontjait. Az orosz tagköztársaság elnöke, Borisz Jelcin ellenállásra szólítja a polgárokat. Augusztus 24-én az ukrán parlament kimondja az ország függetlenségét. Augusztus 25-én a Belarusz Parlament mondja ki a függetlenséget (szeptember 3-án Lengyelország elsőként ismeri el a szomszéd államot). Szeptember 7-én megkezdődik az ún. „jugoszláv békekonferencia” Hágában (eredménytelen). Szeptember 22-én a koszovói (tartományi) parlament kimondja Koszovó függetlenségét. (szeptember 26-30-án népszavazást tartanak, ahol a részt vevők 99,8%-a a függetlenségre szavaz.) November 18-án, a több, mint három hónapos ostrom után elpusztult Vukovárt elfoglalják a szerb szabadcsapatok és a Jugoszláv Néphadsereg egységei. November 26-án Lengyelország az Európa Tanács tagja lesz. December 6-án erőteljes tüzérségi támadás éri Dubrovnikot. December 21-én létrejön a Független Államok Közössége. 25-én Gorbacsov lemond, megszűnik a Szovjetunió.

4. „Szórakozástörténet”

Rockhistory: R.E.M ('Out of time'), Sting ('All this time'), Gloria Estefan ('Coming out of dark'), Scorpions ('Wind of change'), Smashing Pumpkins (debut-album), Massive Attacks ('Blue line'), Paul Simon koncertje a Central Parkban, Blur ('Leisure'), Pearl Jam ('Ten'), Guns n'Roses ('Use your illusion I és II), Bryan Adams ('I Do, I Do It For You'), Nirvana ('Smelis like teen spirit'), Prince ('Cream'), Enya ('Sheperd moons'), U2 ('Achtung baby'), Michael Jackson ('Black and white')

Fekete krónika:

Az AC/DC koncertjén, Salt Lake Cityben három rajongót agyontaposnak.

November 24-én AIDS-ben meghal Freddie Mercury

„Búcsúzzunk szépen Iván” I. Kelet-európai rockfesztivál címmel három napos rockfesztivál az óbudai Hajógyári-szigeten (június 28. - június 30.). Fellépnek: Beatrice, Bikini, Lord, Republic, Hobo Blues Band, Edda, Auróra, valamint a Topó Neurock Társulat, Deák Bill Blues Band, Rabb, Gidófalvi Attila és a Jack Daniels, Telegram, Amen, Sing-Sing, Dance, Udvari Bolondok, Griff, Classica

Az év külföldi sikerfilmjei: Adams Family, A bárányok hallgatnak, Csupasz pisztoly 2 és ½, ('The Naked Gun 2 1/2') Farkangyal, A halászkirály legendája ('The Fisher King', R: Terry Gilliam), JFK – a nyitott dosszié ('JFK', R: Oliver Stone), Nagy durranás, Oroszlánszív, Terminátor 2, Az utolsó cserkész, Robin Hood, a tolvajok fejedelme, A szépség és a szörnyeteg, Nagy durranás, Cape Fear – a rettegés foka

• Oscar: a legjobb filmnek: Farkasokkal táncoló ('Dance with wolves', R: Kevin Costner), a legjobb külföldi film: Journey of hope ('Reise der Hofnung', svájci, R: Xavier Koller)

• Cannes fődíj: Barton Fink (R: Nathan és Joel Coen)

• Berlinale (Arany Medve): House of smiles ('La casa del sorriso', R: Marco Ferreri)

Az év magyar filmjei: Árnyék a havon (Janisch Attila), Éljen anyád! (Ács Miklós), Hamis a baba (Bujtor István), Isten hátrafelé megy (Jancsó Miklós), Ítéletlenül (Bán János), Itt a szabadság! (Vajda Péter), Könyörtelen idők (Sára Sándor), Magyar rekviem (Makk Károly), Melodráma (Gothár Péter), Szerelmes szívek (Dobray György), Szoba kiáltással (Xantus János), Sztálin menyasszonya (Bacsó Péter), Vörös vurstli (Molnár György)

5. Sport

BL Döntő (május 29., Bari)

Crvena Zvezda Beograd – Marseille 0:0 (0:0, 0:0), tizenegyesekkel (belőtték: Prosinečki, Binić, Belodedici, Mihajlović, Pančev, illetve: Casoni, Papin, Mozer)

magyar bajnok:

• labdarúgás: Budapesti Honvéd SE

• kézilabda (nők): Hargita KC

• kézilabda (férfiak): Elektromos SE

• vízilabda (férfiak): Újpesti TE

• kosárlabda (nők): MTK-VM

• kosárlabda (férfiak): Szolnoki Olajbányász

6. Digitális korszakváltás

• Finnországban elindulnak az első GMS mobiltelefon szolgáltatásai (Radiolinja hálózat).

• Magyarország más országokkal (pld.: Horvátország, Lengyelország, Portugália, Hong Kong) együtt csatlakozik az NSFNET-hez

7. Olvasmányok

Itthon

• A harmadik szektor. Tanulmányok. Nonprofit kutatások 1. (szerk.: Kuti Éva – Marschall Miklós, Nonprofit Kutatócsoport, Budapest, 1991.)

• A jóléti állam. Tanulmányok (szerk.: Lévai Katalin) (T-Twins, Budapest, 1991.)

• Balogh Sándor: A fiatalkori bűnözés problémái empírikus vizsgálatok tükrében (In: Főiskolai Figyelő, a Rendőrtiszti Főiskola tudományos folyóirata, 1991/3.sz., 235-245.o.)

• Fiatalok a bizonytalan jelenben. Jelentés az ifjúság helyzetéről (szerk.: Pál Tamás, MISZOT, Budapest, 1991.)

• Halmai Gábor: Engedetlenség – morál – jog (In: Polgári engedetlenség, Budapest, 1991., 136-139.o.)

• Szociálpolitika és társadalom (válogatás Ferge Zsuzsa tanulmányaiból) (T-Twins Kiadó, Budapest, 1991.)

Jellegzetes újságcikkek:

• Felel a DEMISZ (1991.01.30., Pesti Hírlap, Bak Mihály, 5.o.)

• Kié lett az ifjúság vagyona? (1991.01.30., Magyar Nemzet, Ráth Miklós, 5.o.)

• DEMISZ-magyarázat a Számvevőszék elszámoltatásáról (1991.01.31., Magyar Nemzet, haller, 6.o.)

• Gyöngyház a szenvedélybeteg fiatalokért (1991.02.08.,Új Dunántúli Napló, PV)

• Mégis, kié a KISZ-iskola? Unokánk is ezen vitatkozik – Póda lemondott – Kónya a megbízott elnök (1991.02.09., Délvilág, V. Fekete Sándor)

• A terrorkígyó méregfoga és a hatalom láncos vérebe. Hol is vagyon a KISZ-vagyon? Ötvenezer dolláros bútorkörút (1991.02.15., Magyarország, Erdélyi András)

• Újabb vihar a KISZ-iskola körül (1991.02.18., Magyar Nemzet, kgyr)

• Veszélyben a gyerekek nyári üdültetése. A Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány szerint (1991.02.19., Magyar Nemzet, kgyr.)

• Táborhelyük az utca? Több lesz a kulcsos gyerek (1991.03.01., Pest Megyei Hírlap, árvai)

• Az ifjúság érdekérvényesítését segítik. Interjú Stumpf Istvánnal, a MISZOT elnökével (1991.04.03., Magyar Nemzet, N. Kósa, 5.o.)

• Utolsó Szalmaszál. Segélyre szoruló fiatalok (1991.04.03., Magyar Nemzet, beth-y) (továbbá: Magyar Hírlap, Népszava, Kurír, Népszabadság)

• Az ifjúság éhes madarai. Ifjúsági szervezetek rövid jellemzése (1991.04.08., Magyar Nemzet, Adorján István, 5.o.)

• A Fekete Lyuk mindent elnyel (1991.04.15., Magyar Nemzet, Mucsányi Marianna, 4.o.)

• Kiszorított nemzedékek. Interjú Stumpf Istvánnal (1991.04.17., Magyar Nemzet, Császár Nagy László, 6.o.)

• Rongyosan lehet, de iskolázatlanul nem. A tartalmi kérdéseket tartja fontosnak az oktatáskutató (Kozma Tamás) (1991.04.23., Népszabadság, Gyarmati Szabó Éva)

• Göncz Árpád segíteni próbál. Felszámoltuk a KISZ-t, mi maradt utána? (1991.04.24., Magyar Hírlap, LLJ)

• A fiatalokat fenyegeti leginkább a terjedő munkanélküliség. Göncz elnök segít az ifjúságnak (1991.04.25., Pesti Hírlap, nn.)

• Göncz Árpád: a fiatalok helyzete tovább romlik. Társadalmi vitaindító (1991.04.25., Népszabadság, Fekete Gy. Attila)

• A jog és az ifjúsági vagyon (1991.04.27., K. Gyurkó Rita)

• Az Antall-kormány nem létező ifjúságpolitikája (1991.04.27., Beszélő, -epe-, -pp-)

• Ne csupán a szlogenek szintjén! Deutsch Tamás a politikai vitanapról. A társadalom generációs alapon történő szétszakadása fenyeget (1991.05.31., Népszava, B.L.)

• Kedves gyermekeim, titeket jól átvertek! A Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány rejtélyes milliárdjai (I. rész) (1991.07.18., Új Magyarország, Kormos Valéria) (II.rész. uo. 07.19.)

• Az ifjúságpolitika válságterület. Eperjesi Tamás (IDE) kritikája a kormány ifjúságpolitikai koncepciójáról (1991.08.14., Magyar Nemzet, nn., 3.o.)

• Siralmas örökség, nagy feladatok (interjú Bárdos Balázzsal) (1991.08.23., Heti Kis Újság, Balla Márton)

• Szűnjön meg, hogy nálunk a gyermek magántulajdon (Ranschburg Jenő) (1991.08.23., Mai Nap, Farkas Eszter)

• Munka helyett angyalbőrben. Jövőre: rendszerváltás a sorozásban. Most (is) szép lenni katonának (1991.08.23., Esti Hírlap, békési)

• Bárdos Balázs nem mond le. A szakértők majd cáfolnak (1991.08.26., Magyar Hírlap, Szép Zsuzsa)

• Szükség van-e egyáltalán ifjúságpolitikára (1991.08.29., Magyar Nemzet, D.J.)

• Az ifjúság elégedetlensége jogos és természetes. A miniszterelnök látogatása a törökkopányi táborban (1991.09.02., Magyar Nemzet, nn., 3.o.)

• Vége a paternalizmusnak. Az ifjúsági szervezetek tegyék félre a pártpolitikát (1991.09.10., Magyar Hírlap, Sz.Sz.)

• Deutsch: a kormány ifjúságellenes politikát folytat. Felesleges lekiszesezni egymást (1991.09.12., Fekete Gy. Attila)

• Felsőoktatási fórum Szegeden. Nem akarnak forró őszt. Legalább az arányok európaiak legyenek (1991.09.16., Népszabadság, nn)

• A kassza körül sunyizik a kormány. Gyermekjogok: végre nagytakarítás (1991.09.23., Mai Nap, Danó Anna)

• Feloszlatták az alapítvány kuratóriumát. „A kormány döntése felelőtlen” (1991.10.03., Népszava, MTI) (továbbá e napon: Magyar Nemzet, Pesti Hírlap, Népszabadság, Magyar Hírlap: Deutsch – újabb botrány készül. A szélnek eresztett kuratórium)

• MISZOT az ifjúsági kuratóriumról (1991.10.07., Magyar Hírlap, D.J.)

• „Nem nyugszunk bele az ügy eltussolásába...” - állítja Deutsch Tamás. Mi volt, mi lesz a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Alapítvánnyal? Vizsgálat vizsgálatot követ. (1991.10.21., Népszava, m.karácsony)

• Wootsch megy, a titkárság marad (1991.10.22., Népszabadság, F.Gy.A.)

• Nem herdálták el az ifjúsági vagyont. A vita folytatódik (1991.11.01., Népszabadság, F.Gy.A., 5.o.)

• A tét 40 milliárd forint. NGYIA. Rókusfalvy Pál válasza a vádakra (1991.11.15., Népszava, Rókusfalvy P., 12.o.)

• Hol az itthon? Idegenellenesség Európában (Franciaország, Németország). Magyar bőrfejűek. Keleti színvallás (1991.11.30., HVG, Vásárhelyi Júlia-Simon Ákos, 18-23.o.)

Európában

• 2^nd European Conference on Local and Regional Youth Policies (Llangollen, Wales, 26-28 September 1991) (Declaration and conclusions, Council of Europe, 1991)

Feldolgozást segítő kérdések

Az év ifjúságpolitikai témakörévé az ún. "ifjúsági vagyonnal" és az NGYIA-val kapcsolatos történetek váltak.

Mit gondolsz fontos volt-e akkoriban?

Az évben több szociológiai alapozású tanulmánykötet, helyzetjelentés foglalkozott a gyermekek és a fiatalok helyzetével. Mindegyikük komor színekkel festette le a korosztályok társadalmi esélyeit, lehetőségeit. Megszületett a "fiatalok a rendszerváltás vesztesei" szlogen. Szerinted?

A nagyvilágban és a közvetlen szomszédságunkban sorsdöntő események zajlottak ebben az évben. Egy szomszédos országunk, Jugoszlávia széthullott. Észrevetted?

Az első rendszerváltás utáni diáktüntetések ebben az évben kezdődtek az egyetemeken. Van-e erről élményed?

Hol voltál, mi történt veled ebben az évben?

A Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Alapítvány kormány által elfogadott alapító okirata.

(az előző poszt folytatása: 1990_1)

4. Szórakozástörténet

Rocktörténet:

Sinead O'Connor ('Nothing Compares 2 U'), Depeche Mode ('Violator'), Vanilla Ice ('Ice ice baby'), Jon Bon Jovi ('Blaze of Glory' – első szólóalbum), Led Zeppelin 4 cd-s válogatás, Celine Dion ('Where Does My Heart Beat Now'),

A fekete krónikából:

Steve Ray Vaughan augusztus 26-án helikopter-balesetben meghal. (Az Eric Claptonnal és Buddy Guy-al adott koncertjük után).

Magyar zenekarok, előadók:

Pa-dö-dö (Bye by Szása), Republic (Neked könnyű lehet), Bonanza Banzáj (A jel), Szűcs Judith (Rumeláj), Napoleon Boulevard (Jelmezbál), Beatrice (8 óra munka...), Moho Sapiens, Bikini, IX. Táncháztalálkozó (Ökrös együttes, Lovász Irén, Kalamajka, Méta együttes …)

Az év külföldi sikerfilmjei:

• Oscar: a legjobb filmnek: Miss Daisy sofőrje ('Driving Miss Daisy', R: Richard D. Zanuck), legjobb külföldi film: Cinema Paradiso (R: Giuseppe Tornatore)

• Cannes fődíj: Wild at heart (R: David Lynch)

• Berlinale (Arany Medve): Music Box (R: Costa-Gavras) és Skrivánci na niti (R: Jiři Menzel)

Az év fontos magyar filmjei:

Céllövölde (Sopsits Árpád), Az erdő kapitánya (rajzfilm, Dargay Attila), Help (a lék) (Tóth Lajos), Itt a szabadság! (Vajda Péter), Kőbánya-blues (Szomjas György), Meteo (Monory Mész András), Szédülés (Szász János), Szürkület (Fehér György), Találkozások (Wallenberg) (Herskó János), Találkozás Vénusszal (Szabó István), Vattatyúk (Dobos Mária), Üzenetek a Holdról (Szirtes András)

5. Sport

Labdarúgó VB (Olaszország, június 9. - július 8.)

Németország – Argentína 1:0 (0:0), gsz.: Brehme (11-es)

BEK döntő (május 23.):

AC Milan – Benfica 1:0 (0:0), gsz: Rijkaard

magyar bajnok:

• labdarúgás: Újpesti Dózsa

• kézilabda (nők): Építők SC

• kézilabda (férfiak): Rába ETO

• vízilabda (férfiak): Ferencváros

• kosárlabda (nők): BEAC-Gépszerv

• kosárlabda (férfiak): ZTE-Heraklith

6. Digitális korszakváltás

• A World Wide Web megszületéséhez fontos hozzájárulásként Tim Berners-Lee, a CERN kutatója a cég genfi laboratóriumában kifejleszti a HTML programot (HyperText Markup Language).

• Május 22-én a Microsoft közzéteszi a Windows 3.0 DOS alapú programját, az első olyan Windows programot, amelyet a pc-felhasználók is alkalmazhatnak.

7. Olvasmányok

Jellegzetes cikkek a napisajtóban:

• Ifjúsági központ Budapesten? Interjú Kiss Gyula miniszterrel, aki részt vesz az Európai Ifjúsági Miniszterek lisszaboni konferenciáján (1990.09.22., Népszabadság, Pogonyi Lajos)

• A Független Jogvédő Szolgálat vélemény: NEXT 2000, KISZ, SzOT vagyonátmentési kísérletei alkotmányba ütköző próbálkozások (1990.01.13., Magyar Nemzet, Kórodi Mária, 3.o.)

• Obstrukció … Elnökválasztás februárban, MISZOT Közgyűlés (1990.01.15., Magyar Nemzet, nn., 3.o.)

• Értékesítik a DEMISZ-vagyont. Vissza az eredeti tulajdonosoknak? (1990.02.20., Magyar Hírlap, jeney, 3.o.)

• A DEMISZ visszaadta, de nincs aki átvegye (1990.02.20. Népszabadság, Fekete Gy. Attila, 4.o.)

• Több száz diák tanulhat Nyugaton. Phare-program, Európai képzési alap magyar és lengyel diákok támogatására (1990.03.01., Magyar Hírlap, Medve Imola, 5.o.)

• A kormányok tárgyalnak, az ifjúság dönt (1990.03.23., Magyar Nemzet, nn., 5.o.)

• Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány (1990.05.05., Népszabadság, közlemény)

• KISZ-iskola sorsa (1990.05.15., Délmagyarország, varga)

• Mi lesz a DISZ-székházzal? (1990.05.16., Hajdú-Bihar Megyei Napló, nn.)

• Hajba kaptak az „örökösök”. Kié a békéscsabai tábor? (Népszabadság, Kőváry E. Péter)

• Ifjúsági tábor vagy szálloda? Vita az ifjúsági és gyermekalapítványról (Mai Nap, Kakuk György)

• Mit visz a DEMISZ? A cégbíró még gondolkodik (1990.06.12., Magyar Hírlap, Szép Zsuzsa)

• Aki kapja, marja. A megajándékozottak harca a DEMISZ-vagyonért (1990.06.29., Magyar Hírlap, Szép Zsuzsa)

• Néhány gazdátlan milliárd (1990.07.28., Népszabadság, Katona József)

• Megkezdődött a DEMISZ vagyonelszámolása. A gyerekek azért üdülnek (1990.08.01., Magyar Hírlap, Szép Zsuzsa)

• „Néhány milliárd forintot tologatnak ide-oda”. Válaszol egy régi-új oktatáspolitikus (Gazsó Ferenc) (1990.09.01., HVG, Tömöry Ákos)

• Tiltakozások az egyetemeken. Higgadtságra int a minisztérium. Ne legyen politika ügy? Bölcs józansággal. Az MKM közlemény (1990.09.22., Magyar Nemzet, töti)

• Hová lett a DEMISZ 780 milliója? 1990.09.25., Népszabadság, Ó. Szabó Attila, 4.o.)

Könyvek, tanulmányok:

• Bibó István: Válogatott tanulmányok. 4. kötet: 1935-1979. (válogatta: ifj. Bibó István és Huszár Tibor, Magvető Kiadó, Budapest, 1990.)

• Fiatalok a bizonytalan jövő előtt. Jelentés az ifjúság helyzetéről (szerk.: Harcsa István – Kéri László, MISZOT, Budapest, 1990.)

• Gergely A. András: Hatalom, helyi társadalom, etnikum (In: Magyar Közigazgatás, 1990/9.sz., 769-776.o.)

• Halász Gábor: Iskola, helyi társadalom, iskolatanács (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990.)

• Halmai Gábor: A korporációtól az egyesülésig. Az egyesülési gondolat fejlődése (In: Jogtudományi Közlöny, 1990/4. sz., 185-193.o.)

• Halmai Gábor: Az egyesülés szabadsága. Az egyesülési jog története (Atlantisz, Medvetánc, Budapest, 1990.)

• Kozma Tamás: Kié az iskola? (Oktatáskutató Intézet, Budapest, 1990.)

• Rudas János: A hatalomról – másképpen (In: Valóság 1990/2. sz.: 20-32.o.)

• Rudas János: Delfi örökösei. Önismereti csoportok: elmélet, módszer, gyakorlatok (Gondolat, Budapest, 1990.)

• Szabó Ildikó: Az ember államosítása. Politikai szocializáció Magyarországon (Tekintet Könyvek, Budapest, 1990.)

• Tóth Sándor: A helyi önkormányzat és az iskola (In: Magyar Közigazgatás, 1990/11, 1030-1033. o.)

• Víg József – Tauber István: A fiatalkori bűnözés Hamburgban és Budapesten (In: ELTE Acta, 30. kötet, Budapest, 1990. 158-178. o.)

• William D. Hitt: A mestervezető. Vezérfonal a cselekvéshez (OMIKK, Budapest, 1990.)

Európában:

• Symposium: Europa Quo vadis? Developments in Europe and young people (EYC, 17-23 November, 1990. Report, Strasbourg)

Feldolgozást segítő kérdések

Részt vettél-e az „1947. óta első szabad választásnak” nevezett ez évi

országgyűlési és helyhatósági választásokon?

Őrzöl-e valamit az emlékeidben a választási kampányról?

Ha még iskolába jártál akkoriban: mire emlékszel, mi történt az iskoládban?

A választások után megalakult az új, többpárti Országgyűlés.

Emlékszel-e emlékezetes eseményekre az Parlament az évi történetéből?

Magyarország az Európa Tanács tagországa lett ebben az évben. Jelentett-e ez Neked valamit?

Ez évben jött létre a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Alapítvány. Hogyan emlékszel erre?

1. Magyarországon

Január 1-jén megkezdi a működését az Alkotmánybíróság (első tagjai: Ádám Antal, Kilényi Géza, Solt Pál, Sólyom László, Zlinszky János). Január 5-én kirobban az ún. Duna-gate ügy. Az SzDSz és a Fidesz bejelentik: a Belügyminisztérium még mindig információkat gyűjt az ellenzéki pártokról. Január 18-ai hatállyal a kormány megszünteti a BM belbiztonsági szolgálatát. Január 8-án nagymértékű áremelés következik be (élelmiszerek átlagosan 30-36 %-kal, az ivóvíz- és csatornaszolgáltatási díj 336%-al nő). Január 13-án aláírják a Suzuki esztergomi gyárának létesítéséről szóló szerződést (a gyárat végül 1993-ban avatták fel). Február 8-án a Fővárosi Bíróság a társadalmi szervezetek nyilvántartásából törli a Fideszt és pártként veszi nyilvántartásba. Február 9-én helyreáll az 1945-ben megszakadt diplomáciai kapcsolat Magyarország és a Vatikán között. Március 10-én Horn Gyula magyar és Sevarnadze szovjet külügyminiszterek aláírják a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok teljes kivonásáról szóló megállapodást. Március 25-én (a második forduló április 7-én) tartják meg a többpárti országgyűlési választásokat. Az első fordulóban a választásra jogosultak 65,77 %-a, a második fordulóban 45,44 %-a veszt részt. Május 17-én leköszön a Németh-kormány. Május 23-án megalakult az Antall-kormány. (Hárompárti koalíciós kormány: MDF-KDNP-FgKP. Miniszterelnök: Antall József (1993.december 12-ig), belügyminiszter Horváth Balázs – 1990. december 21-ig), külügyminiszter: Jeszenszky Géza, pénzügyminiszter: Rabár Ferenc – december 20-ig, ipari- és kereskedelmi miniszter: Bod Péter Ákos – 1991. december 9-ig, földművelésügyi miniszter: Nagy Ferenc József – 1991. január 16-ig), igazságügy-miniszter: dr. Balsai István, munkaügyi miniszter: Győriványi Sándor, művelődési- és közoktatási miniszter: Andrásfalvy Bertalan, honvédelmi miniszter: Für Lajos, környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Keresztes K. Sándor, közlekedési- és hírközlési miniszter: Siklós Csaba, nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere: Kádár Béla, a titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter: Boross Péter (július 19. - december 20.), privatizációért felelős tárca nélküli miniszter: Szabó Tamás, OMFB-t vezető tárca nélküli miniszter: Pungor Ernő, MTA és tudománypolitika felügyeletéért felelős tárca nélküli miniszter: Mádl Ferenc, a politikai foglyok szervezeteivel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszter: Kiss Gyula (ellátja az állami ifjúságpolitika felügyeletét is). Május 24-én Kosáry Domokos lesz az MTA elnöke. Május 29-én Párizsban 42 európai és amerikai ország pénzügyi szakemberei aláírják az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank alapokmányát. Június 19-én az Országgyűlés módosítja az alkotmányt, amely most kimondja: „a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam ...”. Július 16-án jelentősen nő a benzin és a gázolaj ára (20-30%-al). Július 18-án az Országgyűlés módosítja a Vagyonügynökségről szóló törvényt, ezzel a privatizáció központi szerve a kormány alá kerül. Megindul a tömeges privatizáció első hulláma. Augusztus 3-án az Országgyűlés köztársasági elnökké választja Göncz Árpádot. Augusztus 9-én a kormány elfogadja a tulajdonreform alapelveit: a földön kívül mást nem adnak vissza. Szeptember 1-jén megkezdi a működését a Kárpótlási Hivatal. Megindul a tömeges kárpótlás, heves társadalmi vitáktól kísérve. Szeptember 27-én a kormány a Kossuth- és a Széchenyi-díjak kivételével megszünteti az elmúlt rendszer kitüntetéseit s több régi érdemrendet és díjat ismét bevezet. Szeptember 30-án (második forduló október 14-én) önkormányzati választások, megszűnik a régi tanácsrendszer. Október 25-28.: a benzin árának újabb drasztikus emelése ellen tiltakozva az egész ország életét megbénítja a közlekedési blokád (taxissztrájk). November 6-án Magyarország az Európa Tanács tagországa lesz (elsőként a kelet-közép-európai országok közül). December 14-én feloldják az ún. COCOM-előírásokat, vagyis a katonai rendeltetésű áruk kivételével Magyarország számára enyhítik a fejlett technológiák exportját tiltó rendelkezéseket (Magyarországot 1992.február 6-án végleg törlik erről a listáról).

2. Ifjúságpolitikai kronológia

Január 4. a Magyar Közlönyben: A Minisztertanács 3010/1990.(I.4.) MT határozata az ifjúságpolitikai feladatokkal összefüggő aktuális teendőkről. A szövegben: „A Minisztertanács az Országgyűlés 7/1989 (VI.8.) OGY határozatának végrehajtásával összefüggésben, a jelenlegi politikai, gazdasági helyzetre való tekintettel nem tartja időszerűnek az ifjúságpolitikai koncepció Országgyűlés elé terjesztését … A Kormány megtárgyalta a Javaslat a gyermekek és az ifjúság helyzetének javítását célzó intézkedésekre című koncepciót, s azt a további munka alapjául elfogadta. … A hosszú távú feladatokról a politikai pártokkal konzultációt kell folytatni. … A Minisztertanács egyetért azzal, hogy hazánk csatlakozzon az ENSZ Közgyűlésén 1989. november 20-án elfogadott Gyermeki Jogok Nemzetközi Egyezségokmányához ...”

Januárban megkezdődnek az egyeztetések a DEMISZ Gazdasági Irodája és az Ifjúságpolitikai Titkárság között az „ifjúsági vagyon” átvételéről. Január 16-án Králikné Cser Erzsébet ifjúságpolitikai kormánybiztos hatáskörét módosítja a kormány (1007/1990.(I.16.) MT. h.).

Április 27-én kihirdetik a Minisztertanács 81/1990. (IV.27.) Mt rendeletét a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Alapítványról (Magyar Közlöny, 37.sz). Határozat a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Alapítvány létesítése egyes kérdéseiről (1073/1990. (IV.27.) MT.h.), amelyben a Kormány az ifjúságpolitikai kormánybiztost bízza meg az elnöki feladatok ellátásával. Aznap a kormánybiztos-elnök felkéri az alapítvány Tanácsadó Testülete tagjainak Lóránd Ferencet, Boros Lászlót, Gerevich Józsefet, dr. Éliás Andrást, Pál Tamást és Vadász Katalint. (A bíróság az alapítványt (továbbiakban: NGYIA május 9-én veszi nyilvántartásba.)

Június 14-én a Minisztertanács 3205/1990.(VI.14.) MT határozata (nem-nyilvános határozat) az ifjúságpolitikai feladatok ellátásának egyes kérdéseiről (létrejön a tárca nélküli miniszter feladatait segítő Ifjúságpolitikai Titkárság a Miniszterelnöki Hivatalban).

Június 20-án az NGYIA első kuratóriumi ülése. A kuratórium: Rózsa Edit (SzDSz), Kenéz Anikó (FgKP), Fátyol Mihály (CISz), Menner Ákos (ODU), dr. Torda Ágnes (Orsz. Gyermekvédő Liga), Szabó Imre (Magyar Természetbarát Szövetség), Kékesi Tibor (Szakszervezeti Ifjúsági Szövetség), dr. Surján László (Cserkészek Országos Tanácsa), Ritterné Józsa Judit (ÉFOÉSZ), Majtán János (Állami Gondozottak Egyesülete), Rókusfalvy Pál (NM), Szikszainé Bérces Anna (PM), Haraszti István (Miniszterelnöki Hivatal), Králikné Cser Erzsébet kuratóriumi elnök. Az ülésen nem volt jelen az MDF, a Fidesz, az MSZP, a KDNP, a MüM és az MKM képviselője. A MUSZ képviselőjének kuratóriumi tagságát a tárca nélküli miniszter felfüggesztette („az Úttörőszövetség vagyonelszámoltatása befejezéséig”).

Július 19-én az NGYIA kuratóriuma kizárja Hámori Csabát (MSZP), Deutsch Tamást (Fidesz), dr. Munkácsy Ferencet (MüM), dr. Boldizsár Gábort (MKM), mert „sem az előző, sem az aznapi ülésen nem jelentek meg”.

Szeptember 7-én az Állami Számvevőszék közzé teszi a „Jelentés a volt KISZ KB Székház eladásának ügyében végzett vizsgálat tapasztalatairól” szóló dokumentumát.

Október 10-14-én Noszvajon a MISZOT nemzetközi szemináriumot tart "U-Rope" címmel, amelyen részt vesznek Peter Lauritzen, valamint a Youth Forum Europe képviselői.

Október 26-án kihirdetik a Magyar Közlönyben a Kormány 1044/1990.(X.26.) Korm. határozatát az Ifjúságpolitikai Kabinetről.

November 6-án Magyarország az Európa Tanács tagja lesz. A magyar zászlót felvonják az Európa Tanács székháza előtt, Strasbourgban. A magyar kormány képviselője az ünnepélyes eseményt követően szó szerint azonnal bekapcsolódik az Ifjúságügyi Kormányzati Együttműködés (CDEJ) munkájába.

December 5-én Kormány-MISZOT találkozó a Parlamentben. A kormány részéről az Ifjúságpolitikai Kabinet tagjai vesznek részt Kiss Gyula tárca nélküli miniszter vezetésével (FM, HM, NM, MüM, MKM, PM és Ifjúságpolitikai Titkárság). A MISZOT delegációja: Kékesi Tibor (SZISZ), Marenth Péter (Fiatal Európai Federalisták), Erdélyi Zsuzsanna (KDFSZ), Szalay Pál (Katolikus Ifjúsági Mozgalom), Koncz István (Országos Gyermekvédő Liga), Hédi Csaba (Magyar Diáksport Szövetség), Papp József (DEMISZ).

December 11-én a Nógrád megyei Bíróság 431. sz. alatt nyilvántartásba veszi a Magyarországi Ifjúsági Irodák Országos Szövetségét (képviselő: Ványi Bálint)

Ebben az évben a Bíróság egyesületi nyilvántartásba vette az alábbi szervezeteket: Magyarország Felfedezői (Hagyományőrző Szövetség) (január 4.), Katolikus Ifjúsági Mozgalom (január 9.), Gyermekek Táborozásáért Alapítvány (január 16., a MUSZ alapítványa), Független Ifjúság Egyesület (az FgKP ifjúsági szervezete, január 23.), Ifjúsági Demokrata Fórum (február 5.), Magyar Garabonciás Szövetség (március 12.), Esély-Budapest Alapítvány (április 27.), Magyar Joghallgatók Országos Egyesülete (május 2.), Bács-Kiskun megyei Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány (május 9.), Pest Megyei Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány (május 9.), Szolnok Város Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány (május 14.), Keresztény Cserkészek Magyar Szövetsége (május 14.), Habilitas Szolgálat Egyesület (május 17.), Békés Megyei Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány (május 20.), Nógrád Megyei Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány (május 21.), Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület (május 21.), Zala Megyei Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány (május 24.), Kereszténydemokrata Fiatalok Szövetsége (május 26.), Dél-magyarországi Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány (május 29.), Vas Megyei Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány (május 31.), Sopron Városi Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány (június 27.), Esély az Ifjúságnak Alapítvány (július 1.), Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesülete (július 3.), Magyar Gyermek- és Ifjúságvédelmi Kamara (egyesület) (július 16.), Természetjáró Fiatalok Szövetsége (augusztus 15.), Tolna Megyei Gyermek és Ifjúsági Alapítvány (augusztus 29.), Vas Megyei Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány (augusztus 31.), Ifjú Szocialisták (szeptember 12.), Nemzetközi Szakmai Diákszervezetek Kamarája (szeptember 18.), Európa Jövője Egyesület (Kecskemét, október 10.), Magyarországi Ifjúsági Szállások Szövetsége (november 12.), Magyar Ifjúsági Kamara (december 10.), Magyarországi Ifjúsági Irodák Országos Szövetsége (december 11-én), Heves Megyei Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány (december 12.), Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség (december 18.)

3. Európa és a Világ

Peter Lauritzen ez évben ismét ellátja az Ifjúsági Ügyekért Felelős Miniszterek Európai Konferenciájának (3. alkalom, Lisszabonban) titkári feladatait. Vezeti a szervezőcsapatot, amely megrendezi az Ifjúságkutatók első európai Symposiumát az Európa Tanács ifjúsági szektorával összefüggésben. Vezeti az első 'Long Term Training Course for Youth Leaders and Youth Workers' előkészítésének munkálatait végző munkacsoportot. Ebben az évben látogat először hivatalos minőségében Magyarországra, részt vesz a MISZOT "U-Rope" szemináriumán, Noszvajon, októberben.

Január 1-jétől Lengyelország Köztársaság. Június 12-én létrejön az Orosz Szovjet Szövetségi Köztársaság. Január 20-22-én a Jugoszláv Kommunista Párt utolsó kongresszusa, amely félbeszakad, mert a szlovén, majd a horvát küldöttek elhagyják a kongresszust. Február 24-25-én Horvátországban megalakul Horvát Demokrata Közösség (HDZ). Április 22-23. (második forduló májusban) többpárti választások Horvátországban. A HDZ megszerzi a mandátumok többségét. Június 21-én mind a Német Szövetségi, mind a Német Demokratikus Köztársaság parlamentjei hivatalossá teszik, hogy a német határok az Odera-Neisse folyók vonala mentén húzódnak. Július 15-én Gorbacsov – a Kohl német kancellárral folytatott kaukázusi tanácskozása alkalmával – kijelenti, hogy az egyesült Németország olyan katonai szövetséghez tartozik, amelyhez akar. Augusztus 17-én Knin környékén fegyveres összecsapások kezdődnek a szerbek és a horvátok között. Szeptember 12-én Moszkvában az USA, a Szovjetúnió, Nagy-Britannia, Franciaország és a két Németország képviselői aláírják a német újraegyesítés dokumentumát. Október 3-án a két Németország egyesül. November 14-én a Lengyel-Német szerződésben rögzítik azt, hogy két ország sérthetetlen határa az Odera-Neisse folyók vonalán húzódik. December 22-én a horvát Parlament elfogadja az új horvát alkotmányt, amely Horvátországot önálló államnak deklarálja, valamint kimondja, hogy a jugoszláv federációból való kilépésről népszavazás dönt majd, a horvátországi szerbek Milan Babic vezetésével létrehozzák a Krajinai Szerb Autonóm Területeket.

7. Olvasmányjegyzék

Itthonról: egy kis válogatás a napisajtó jellegzetes cikkeiből az átmenetek korszakában:

• Két kutatás KISZ-ről, alternatívokról (Magyar Ifjúság, 1989.01.06., nn. 23.o.)

• Hogyan gazdálkodnak feleannyiból? Radikális intézkedések a KISZ-ben. (Népszabadság, 1989.01.10., nn. 5.o.)

• Vér és AIDS. Beszélgetés dr. Gát Györggyel, a szegedi Orvostudományi Egyetem professzorával (Magyar Ifjúság, 1989.01.13., Danó Anna, 7.o.)

• A családok tartalékai. Ifjúság és társadalom (Népszabadság, 1989. 01.14., Laki László, 18.o.)

• Református ifjúsági egyesület alakul (Magyar Nemzet, 1989. 01.17., nn, 4.o.)

• „Bízzák ránk, hogyan gazdálkodunk. KISZ költségvetése, ingatlangazdálkodás. (Népszava, 1989. 01.19., 'görög', 5.o.)

• Népszavazás vagy alkotmányozó gyűlés döntsön az alaptörvényről? (KISZ külön választási programja 1990-re) (Magyar Nemzet, 1989. 01.20., nn, 3.o.)

• Profiltisztítás? Megszűnik a Párt KB Ifjúságpolitikai Műhelye? (Magyar Ifjúság, kajó, 1989.01.20.)

• Mezcsere. Interjú az ÁISH elnökhelyettesével, Králikné Cser Erzsébettel (Magyar Ifjúság, kajó, 1989.01.27.)

• Párbeszéd az alternatív szervezetekkel. Králikné Cser Erzsébet, ÁISH, MISZOT (Magyar Hírlap, nn, 1989.01.28.)

• Az ingatlan vételára 100 Forint. Kótyavetyélés vagy tulajdonátruházás? (Magyar Nemzet, halász, 1989.02.07., 5.o.)

• A Legfőbb Ügyészség közleménye. Vizsgálat a KISZ-ingatlanok tulajdonátruházásáról (Magyar Nemzet, nn., 1989.02.07., 5.o.)

• Láthatóvá tenni az ifjúságpolitikára fordítható pénzeket (Magyar Nemzet, 1989. 02.08., 7.o)

• Földet vissza nem adunk? Gyorsított konszolidáció (interjú Kiss Péterrel) (Magyar Ifjúság, Katona József, 1989.02.10., 19.o.)

• Megosztja-e a vagyonát a KISZ? (Népszabadság, nn., 4.o., 1989.02.14., 4.o.)

• Jöjjön el egy kávéra hozzánk! Králikné az egyházi ifjúsági szervezetekkel (Magyar Ifjúság, MM., 1989.02.17., 18.o.)

• A bajai KISZ-iskola eladása miatt perli az MDF a KISZ-t (1989.02.19., Magyar Nemzet, nn., 10.o.)

• Zsaroljuk egymást gyerekek? MISZOT közgyűlés (1989.02.24., Magyar Ifjúság, merényi, 18.o.)

• Leltár. Magyar ifjúsági szerveződések névsora (1989.02.24., Magyar Ifjúság, 19.o.)

• „Nem az SZDSZ ifjúsági szervezete” - interjú Orbán Viktorral (1989.03.03., HVG, Jakus Ibolya, 72.73.o.)

• Ifjúsági fogyasztói kosarat állítanak össze a szakszervezetek (1989.03.04., Népszava, nn, 1.o.)

• Jelölik-e képviselőnek a MISZOT elnökét? (1989.03.07., Magyar Nemzet, nn., 10.o.)

• A koalíciós kultúra magasiskolája. MISZOT. Interjú Stumpf Istvánnal (1989.03.07., Magyar Hírlap, nn., 1.o.)

• Baloldali ifjúsági szövetségek tervezett házassága (1989.03.14., Népszabadság, Fekete Gy. Attila, 4.o.)

• Ez a KISZ nem az a KISZ (1989.03.19., Magyar Ifjúság, Papp Dénes, 9.o.)

• Nemcsak az I betű felesleges (ÁISH-ról) (1989.03.22., Magyar Nemzet, Martinecz György, 7.o.)

• Ifjúsági törvényre nincsen szükség (1989.03.22., Magyar Hírlap, nn., 3.o.)

• Jelek. Gyanakvó ifjúság sorozat: Villányi Péter gimnáziumi tanár (1989.03.23., Magyar Nemzet, Kristóf Attila, 4.o.)

• Nemzeti macskaasztal. MISZOT (1989.03.24., Magyar Ifjúság, Merényi Miklós, 19.o.)

• Elsöprő vélemény? Nem lesz párt. (Fidesz – MISZOT) (1989.04.05., Magyar Hírlap, nn., 8.o.)

• Nem alakul párttá a Fidesz. A MISZOT tagság kérdése (1989.04.05., Népszabadság, nn., 6.o.)

• Vannak-e fantomszervezetek? (1989.04.07., Magyar Ifjúság, T.L.)

• Pályázat ifjúsági szervezetek támogatására (MISZOT) (1989.04.07., Magyar Ifjúság, nn., 17.o.)

• Vagyunk és ez is nagy dolog. Interjú Kiss Péterrel (Budapesti KISZ-titkárral) (1989.04.14., Magyar Ifjúság, Katona József, 20-21.o.)

• Kinek kell ifjúságpolitizálni? (Antalóczy Attila, Fogarasi János, Szalay Péter beszélgetése az ifjúsági törvényről) (1989.04.19., Magyar Hírlap, Márványi Ágnes, 4.o.)

• Mi lesz a KISZ helyett? (1989.04.21., Magyar Nemzet, nn., 5.o.)

• Az MSZMP képes az országot kivezetni a válságból. Grósz Károly felszólalása a KISZ-kongresszuson (1989.04.24., Népszabadság, nn., 3.o.)

• A gyermek szó hiányzik még az alkotmányból. Vita az ifjúsági törvényről az Országgyűlésben (1989.04.27., Magyar Hírlap, nn., 3.o.)

• Lengyel és magyar. Gyanakvó ifjúság sorozat: Szesztay Ádám gimnáziumi tanuló (1989.04.27., Magyar Nemzet, Kristóf Attila, 5.o.)

• Kakastaréjosok a Fekete Lyukban. A bőrfejűek nyugton maradtak (1989.04.30., Vasárnapi Hírek, Paizs V. Gábor)

• Ifjúsági-e a törvény? (1989.05.03., Népszabadság, Láng Zsuzsa, 5.o.)

• Csukjuk be az ÁISH-t? Interjú Králikné Cser Erzsébettel (1989.05.05., Magyar Ifjúsági, -jó, 11.o.)

• Kerekasztal: nem! Ifjúsági találkozó: igen! (MISZOT közgyűlés) (1989.05.08., Magyar Nemzet, nn., 5.o.)

• A MISZOT nem vesz részt a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásain (1989.05.08., Népszava, Görög, 5.o.)

• A Fidesz kilépett a MISZOT-ból (1989.05.22., Magyar Nemzet, nn., 7.o.)

• Felfüggesztették a Magyar Ifjúságot (1989.05.24., Népszava, Görög Athéna, 4.o.)

• Az ifjúsági jogok szószólója, dr. Bihari István (1989.05.26., Magyar Ifjúság, M.M., 19.o.)

• Kit-mit viszünk Phenjanba? A VIT Nemzetközi Előkészítő Bizottságának ülése (1989.05.26., -ény-, 18.o.)

• Megtartotta első közgyűlését a Baloldali Ifjúsági Társulás (a BIT) (1989.05.29., Magyar Nemzet, nn., 10.o.)

• Hivatal helyett konzultációs fórumok. Jogutód nélkül megszűnik (az ÁISH) (1989.06.09., Magyar Hírlap, Márványi Ágnes),

• A Fidesz is a volt KISZ-palotába megy? Osztozkodás a DEMISZ-en belül. Gyurcsány Ferenc a KISZ-vagyon társadalmasításáról (1989.06.09., Magyar Hírlap, L.B., 7.o.)

• Válaszol egy ifjúságkutató (Kéri László): „Az igazi ifjúsági problémák még előttünk vannak” (1989.06.19., Jakus Ibolya)

• Miért mondott le Gyurcsány Ferenc? (1989.06.22., Népszabadság, Fekete Gy. Attila, 7.o.)

• Ki ás itt lövészárkot? Interjú Kövér Lászlóval a Fidesz és a MISZOT viszonyáról (1989.06.28., Magyar Nemzet, Császár Nagy László, 4.o.)

• Csökkentett vélemény. ÁISH válasz Tibor Tamásnak (1989.06.28., Magyar Hírlap)

• Ifjúság 2000 (1989.07.01., Magyar Hírlap, nn., 6.o.)

• Az Ifjúság 2000 Konferencia ajánlásai befolyásolhatják a kormányprogramot (1989.07.02., Magyar Nemzet, nn., 3.o.)

• Az ország szociális bombán ül. Ifjúság 2000 Konferencia (1989.07.02., Magyar Hírlap, Márványi Ágnes, 1.o.)

• Az agónia tovább folytatódik. Interjú Gyurcsány Ferenccel, a DEMISZ lemondott alelnökével (1989.07.02., Magyar Hírlap, nn., 3.o.)

• Szinte őrület. Gyanakvó ifjúság sorozat: Balogh József jogászhallgató (1989.07.04., Magyar Nemzet, Kristóf Attila, 5.o.)

• KISZ-tulajdonszerzés. Kábé tulajdon (1989.10.14., HVG összeállítás, Babus Endre, 75.o.)

• A köztársaság gyermekei lépnek színre. Interjú Deutsch Tamással (1989.11.11., Magyar Hírlap, Márványi Ágnes, 3.o.)

• Az ifjúság gondjait a társadalompolitikába ágyazva kell megoldani. MISZOT-Kormány találkozó (1989.11.13., Magyar Nemzet, nn., 3.o.)

• ...

Könyvek itthon:

• Konrád György – Szelényi Iván: Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz (Gondolat, Budapest, 1989)

• Laurence Peter – Raymond Hull: A Peter-elv, avagy miért fordulnak mindig rosszra a dolgok? (ford.: Nagy Imre, Kossuth Kiadó, Budapest, 1989)

Európában:

• Second Conference on Intolerance. Report of the working groups. Strasbourg, 10 – 15 Decembre, 1989 (CEJ/CI/II (89) 11 Rev. Doc.)

Feldolgozás segítő kérdések:

Mit csináltál, hol voltál ebben az évben? Vettél-e részt valamilyen utcai megmozdulásban?

Hogy reagáltak családi körben és barátaid körében a történetekre?

Van-e személyes emléked arról, hogy sok tízezer kelet-német menekült tartózkodott Magyarországon?

Követted a környező országokban zajló eseményeket? Hogyan emlékszel 1989. Karácsonyára?

Hogyan és hová utaztál abban az évben?

Mennyire volt fontos az ún. „ifjúsági vagyon” körül kirobbant vita a magyar ifjúsági munka szempontjából? Szerinted mi lett ennek az eredménye?

Abban az évben sorra alakultak (vagy alakultak újra) a különböző egyesületek. Van-e ezzel az új szervezkedéssel kapcsolatos személyes élményed?

Részt vettél-e valamilyen új egyesület létrehozatalában?

1. Abban az évben Magyarországon:

Bevezetik a munkanélküli segélyt. Hatályba lép az 1989. évi II. törvény az egyesülési jogról és az 1989. évi III. törvény a gyülekezési jogról (január 24.). Január 9.: a Magyar Szociáldemokrata Párt felújítja a tevékenységét. Január 28-án a Magyar Rádióban az MSZMP KB történelmi albizottságának állásfoglalása alapján Pozsgay Imre népfelkelésnek minősíti az 1956. októberi eseményeket. Február 10-11-i ülésén az MSZMP KB állást foglal a többpártrendszer bevezetése mellett. Március 22-én megalakul az Ellenzéki Kerekasztal (MDF, SzDSz, FgKP, MSZDP, Magyar Néppárt, Fidesz, Szabad Szakszervezetek Demokratikus Uniója, Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság). Március 23-án az Országgyűlés elfogadja a sztrájtörvényt (1989. évi VII. tv). Április 25-én megkezdődik a szovjet csapatok részleges kivonása Magyarországról. Május 2. - és július 31. között a nyugati határon felszámolják az ún. „vasfüggönyt”, az 1949-1971. között telepített műszaki határzárat. Május 13-án a kormány rendkívüli hatállyal felfüggeszti a bős-nagymarosi vizilépcső munkálatait. Május 31-én a Művelődési Minisztérium engedélyezi, hogy a megfelelő feltételek fennállása esetén szeptembertől orosz helyett más idegen nyelvet tanítsanak kötelezően az iskolákban. Június 5-én úgy dönt a kormány, hogy a jövőben a könyvek és a filmek előzetes minisztérium engedély nélkül jelenhetnek meg. Június 13-án megkezdődnek a Parlamentben a politikai egyeztető tárgyalások az Ellenzéki Kerekasztal és az MSZMP, valamint a „harmadik oldalt” alkotó társadalmi szervek képviselői között. Június 16-án sok tízezer ember jelenlétében búcsúztatják Nagy Imre és mártírtársai koporsóit. (A koporsók előtt elmondott beszédében Orbán Viktor többek között a következőket mondja: „... A ma vállunkra nehezedő csődtömeg egyenes következménye annak, hogy vérbe fojtották forradalmunkat és visszakényszerítettek bennünket abba az ázsiai zsákutcába, amelyből most megpróbálunk kiutat találni. Valójában akkor, 1956-ban vette el tőlünk – mai fiataloktól – a jövőnket a Magyar Szocialista Munkáspárt. Ezért a hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkező húsz, vagy ki tudja hány évünk is ott fekszik. ...”) Július 6-án elhunyt Kádár János. Augusztus 19.: Páneurópai Piknik Sopron térségében, a megnyitott határon át több száz keletnémet menekül át Ausztriába, a jelenlévő magyar határőrök nem tartóztatják fel őket. Szeptember 11-én éjfélkor életbe lép a kormány intézkedése: „a hazatérést megtagadó keletnémet állampolgárok általuk választott harmadik országba távozhatnak”. Szeptember 30-án megalakul a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP). Október 6-10.: Az MSZMP rendkívüli, XIV. Kongresszusa, illetve az MSZP I. (alakuló) Kongresszusa. (Az MSZP hivatalosan október 7-én alakul meg.) Október 23-án Szűrös Mátyás, mint ideiglenes köztársasági elnök kikiáltja a Kossuth téren a Magyar Köztársaságot. November 14-16-án Magyarország benyújtja a csatlakozási kérelmét az Európa Tanácshoz. November 26-án az első országos népszavazás négy kérdésben (a kérdések a köztársasági elnök megválasztásáról, a párt munkahelyekről való kivonulásáról, a pártvagyon elszámoltatásáról és a munkásőrség feloszlatásáról szólnak). A szavazásra jogosultak 58,03%-a vett részt a szavazáson és közülük 50,05% szavazott arra, hogy a köztársasági elnök megválasztására az országgyűlés választások után kerüljön sor. December 21-én Budapesten a Hősök terétől a Román Nagykövetségig gyászmenet vonul végig a romániai megmozdulások áldozataira emlékezve. 23-ától segélyszállítmányok indulnak Romániába.

2. Ifjúságpolitikai kronológia

Január 13-án az alábbi hír jelent meg: „ ...fontos kérdés szerepelt a KISZ Központi Bizottságának napirendjén. A KISZ 1989-es költségvetési javaslatát tárgyalta meg a tesület. Mint ismeretes, ez évre a tervezett 1 milliár 400 millió forintos költségvetési támogatás helyett csupán 734 milliót hagyott jóvá a KISZ és a Magyar Úttörők Szövetsége számára az Országgyűlés. Az erősen megcsappantott összegen osztozva rádöbbent mindkét szervezet, hogy ezután célszerű kiadásaikat és költségvetésüket szigorúan elkülöníteni. … A KISZ Központi Bizottsága – az országos KISZ-értekezlet határozata alapján – összehívta a KISZ XII. Kongresszusát, amely április 21-én kezdődik a Budapest Sportcsarnokban, s a tervek szerint három napos lesz. A mér meglévő és az újonnan alakuló tagszervezetek, csoportosulások március végéig megválasztják küldötteiket. ...”

Február 6.: (hírekből) „...a MISZOT hétfői közgyűléséről tartottak sajtótájékoztatót kedden a keretszervezet képviselői … A tájékoztatón újdonságként csupán az hangzott el: a MISZOT apparátusának megszervezéséről, irodájáról, költségvetéséről információk hiányában nem sikerült dönteni. Az együttműködő szervezetek jelenlévő képviselői ismét saját álláspontjukat fejtették ki, elsősorban a XIII., a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság fővárosában megrendezendő VIT-el (Világifjúsági Találkozó) kapcsolatban. Nagy feszültséget okozott és indulatokat váltott ki, hogy utazzék-e magar küldöttség a fesztiválra, illetve, hogy az arra szánt pénzt kik és hogyan használják fel. ...”

Február 7-én a Legfőbb Ügyészség tájékoztatja a sajtót arról, hogy „tájékozódó vizsgálatot folytatott a KISZ-ingatlanok … tulajdonjogának átruházásával kapcsolatban.” A vizsgálat alapján megállapította, hogy a „... KISZ Központi Bizottsága nemcsak az említett két városban (ti: Baján és Szegeden), hanem országosan is rendezni kívánja a KISZ kezelésében, illetve használatában lévő ingatlanok tulajdonjogi helyzetét. A megkötött szerződések alapján eddig 11 ingatlanra jegyezték be a KISZ KB tulajdonjogát, a többi 40-50 ingatlanra vonatkozó szerződés előkészítése pedig folyamatban van. ...” Februárban Dr. Szíjártó Károly Legfőbb Ügyész levélben tájékoztatja Németh Miklós miniszterelnököt arról, hogy vizsgálatuk szerint ...”a KISZ KB által kötött, az ingatlanok tulajdonjogának megszerzésére irányuló szerződések a Földtörvény alapján érvényesek ...” (forrás: Pfl.30.211./1989.sz. Levél)

április 22-én megszűnt a KISZ és utódszervezeteként létrejött a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (DEMISZ). („ … Grósz Károly a KISZ kongresszusán részt vevő fiataloknak azt mondotta: elkerülhetetlennek látszik a gazdaságban a rendkívüli állapotok bevezetése. Hozzátette, hogy ezzel az értékeléssel Németh Miklós is egyetért, ám álláspontjukat az MSZMP Politikai Bizottsága nem tette magáévá ...”)

Május 11-én az Országgyűlés megvitatja az ÁISH elnökének a beszámolóját az ifjúsági törvény érvényesülésének tapasztalatairól és javaslatokat a további feladatokról (lsd.: OGY jegyzőkönyv, 1989. ülések, 3900-3906.o.) (lsd.: még június 8.!)

Május 12.: cikkek a napisajtóban: „Az ifjúság gondjait kormányprogram vállalja magára. A kormány három éves munkaprogramjában méltó helyre kerülnek az ifjúság gondjai (Magyar Hírlap, Márványi Ágnes, 1.o.), „Az ifjúság gondjai az Országgyűlés előtt” (Népszabadság, nn., 4.o.), „A T. Ház ...” (Magyar Nemzet, szendrei, 4.o.), „A határidők és a kormányzat felett eljárt az idő? Ifjúságpolitika pedig nincsen!” (Magyar Ifjúság, Pálfi Balázs összeállítása, 16-17.o.), „Azt mondják nincsen szükség az ÁISH-ra. Sztálinista honvédelmi kreatúra? Államtitkári vágyállom” (Reform, V.J.), „Zénó. Sport, ifjúság, testnevelés helyzete” (Magyar Hírlap, Lázár Ervin, 16.o.)

Május 20-án a Fidesz Tanácsa úgy határozott, hogy kilépnek a MISZOT-ból. „A résztvevők arra a közös álláspontra jutottak, hogy a jelenlegi politikai helyzetben nincsen szükség egy ifjúsági Hazafias Népfront-típusú szervezetre. ...”

június 8-án az Országgyűlés megtárgyalja az „Állami Ifjúsági és Sporthivatal elnökének beszámolója az ifjúságról szóló 1971. évi IV. törvény érvényesülésének tapasztalatairól és javaslat a további feladatokra” c. előterjesztést és elfogadja a 7/1989.(VI.8.) OGY határozatot.

Június 22-én a KISZ jogutódjaként a DEMISZ eladja a székházát a Magyar Kereskedelmi és Hitelbank Rt-nek (780 millió forintos vételárért). Aznap jelenik meg a 1078/1989.(VI.22.) MT. h. az ÁISH elnökének, általános elnökhelyettesének és elnökhelyetteseinek felmentéséről. (Az ÁISH megszűnik.)

Július 1. - 8-a között: Hosszas viták után végül is részt vesz magyar delegáció a XIII. Világifjúsági Találkozón, az Észak-Koreai Phenjanban. A plurális alapon összeállított delegációban a MISZOT vezető szerepet tölt be.

július 7-ei hír: „... nem tudtak megállapodni az egyes társadalmi szervezetek a KISZ vagyonának a sorsáról, pontosabban a befolyt összegből történő részesedésről. A tárgyalásokon a legnagyobb vitát az okozta, hogy a DEMISZ-székházat 700 millió forintért eladták, és ebből az összegből a szervezet csak 100 milliót ajánlott fel a többi ifjúsági csoportnak. A Fidesz nem ért egyet az összeg felosztásával, sokallja a DEMISZ-nek jutó pénzt ...”

július 20-án a Kormány kinevezi Králikné Cser Erzsébetet ifjúságpolitikai kormánybiztosnak (1098/1989.(VII.20.). Létrejön a Miniszterlnöki Hivatal Ifjúságpolitikai Titkársága.

Augusztus 16-án (hír): „...A DEMISZ aláírásgyűjtési akciója, amely azt a célt szolgálja, hogy még az országgyűlés választásokat megelőzően legyen az országnak köztársasági elnöke, a politikai egyeztető tárgyalásokról kötött megállapodás megszegését jelenti – nyilatkozta Kónya Imre, az Ellenzéki Kerekasztalt létrehozó Független Jogász Fórum vezetője. ...”

A Miniszterelnöki Hivatal Ifjúságpolitikai Titkársága összeállítást készít az ún. „megyei ifjúságpolitikai támogatásokról”, amelyek forrása az állami költségvetés. Az összeállítás tartalmazza az ún. „megyei közösségi letéti számlákon elhelyezett összegeket is. (A megyei közösségi letéti számlák olyan közösségi támogatást nyújtó alapocskák voltak, amelyet az ÁISH hozott létre és amelyekről – akkoriban teljesen kivételes módon – a helyi közösségeket képviselők, illetve a helyben dolgozók döntöttek egy kvázik-kuratóriumi működésben. Az összegek változatossága a kvázi-kuratóriumi működés változatosságára utalnak. Ez a modell a későbbi Regionális Ifjúsági Tanácsok működésének előképe volt – szerk.) A megyei ifjúságpolitikai alapok felhasználásáról a megyei tanácsok és pártbizottságok, a MUSZ (Úttörőszövetség) és KISZ területi támogatásokról a szervezetek megyei elnökségei döntöttek. A lista így nézett ki (érdemes az arányokra figyelni!) (összegek ezer Ft.-ban)

November 12-én Kormány – MISZOT találkozó. Ezen bejelentik, hogy vagyonkezelő alapítványt hoznak létre az „ifjúsági vagyon” kezelésére.

December 11-én keltezett levelében Nagy Imre, a DEMISZ elnöke felajánlja a szervezet vagyonát a kormánynak. (részlet a levélből: „...A DEMISZ a KISZ jogutódjaként örökölte annak a tulajdonában, illetve kezelésében volt ingatlanokat … A DEMISZ … vallja, hogy ezt a vagyont nem tekinti kizárólagosan sajátjának, hiszen a korábbi 'KISZ = ifjúság' felfogás időszakában jelentős részben állami forrásból születtek … Fontosnak tartjuk azonban, hogy e létesítmények megmaradjanak az ifjúság számára, ne vesszenek el, mint a 70-es években a KISZ-től a tanácsokhoz átkerült ifjúsági klubok nagyobb része … felajánljuk, hogy a kormány 1990. január 1-től vegye át a DEMISZ-től a szóban forgó valamennyi ingatlant és döntsön azok hasznosításáról. ...”

December 13-án a Magyar Úttörők Szövetsége Ügyvivő Testülete is felajánlja vagyonát („mindazt, ami a MÚSZ, mint szövetséget vagyonát képezi ...”), de kiköti, hogy „Csillebérc a tovább épülő úttörőmozgalom bázisaként maradjon meg ...” tulajdonában és hozzáteszik, hogy „...kijelentjük, hogy tárgyalásokat kezdeményezünk a gyermekszervezetekkel a közös használatról /pld.: cserkészpark létesítéséről/ ...”

Az új egyesülési törvény hatályba lépését követően sorra-rendre kérik a szervezetek a bírósági nyilvántartásba vételüket. 1989-ben alakultak meg pld. (a dátum a bírósági nyilvántartásba vétel dátuma):

Magyar Úttörők Szövetsége (január 27.), Magyar Cserkészcsapatok Szövetsége (február 14.), Kemény Gábor Iskolaszövetség (április 7.), Kiss Áron Magyar Játéktársaság (április 17.), Református Fiatalok Szövetsége (április 21.), Nagycsaládosok Országos Egyesülete (április 28.), Gyermekérdekek Magyarországi Fóruma (május 11.), Vasi Diákszövetség (június 9.), Elvált Apák Érdekvédelmi Egyesülete (június 16.), Országos Diák Unió (június 19.), Nevelő Otthonok Nemzetközi Szövetsége (FICE) Magyarországi Egyesülete (június 20.), Országos Gyermekvédő Liga (június 22.), Magyar Demokratikus Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (DEMISZ) (június 23.), Magyar Dolgozók Ifjúsági Szövetsége MADISZ) (július 7.), Bencés Diák Szövetség (augusztus 28.), Szakmunkástanulókért Kulturális Egyesület (SZAKE) (szeptember 14.), Mozgalom egy Globális Parlamentért Egyesület (szeptember 15.), Országos Felsőoktatási Érdekvédelmi Szövetség (OFÉSZ) (szeptember 25.), Diákújságírók Országos Egyesülete (szeptember 29.), Magyar Cserkészlány Szövetség (november 1.), Országos Diákszínjátszó Egyesület (november 2.), Zsidó Diákok Magyarországi Szövetsége (november 11.), Pitypang Humánszolgáltató Egyesület (december 11.), SOS Gyermekfalu Magyarországi Egyesülete (december 18.)

3. Európa és a Világ¹

Peter Lauritzen aktív kezdeményező és résztvevője annak a tárgyalássorozatnak, amely kialakítja az Európa Tanács új, kelet-közép-európai országokat támogató stratégiáját. Peter jelentős munkát végez az Európa Tanács második „Intolerancia” Konferenciájának előkészítésében és lebonyolításában.

Csehszlovákiában

Az 1988-ban kezdődő tüntetések tovább folytatódnak. Január 15-én hatalmas demonstráció a Vencel téren a mártír Jan Palach emlékére (aki a szovjet megszállás elleni tiltakozásképpen felgyújtotta magát). A rendőrség brutálisan szétveri a tüntetőket. Letartóztatják Vaclav Havelt, Jana Petrovat, Sasza Vondrát, sokakat. Havelt az erőteljes nemzetközi tiltakozás hatására májusban kiengedik. Júniusban Havel fogalmazásában megszületik a „Néhány mondat” manifesztáció, amely tárgyalásokat sürget „a néppel”. Az augusztus 21-ei tüntetésen veszik őrizetbe a Prágába érkezett Deutsch Tamás és Kerényi Györgyöt. Október 28-án – Csehszlovákia alakulásának évfordulóján – a rendőrök megint csak erőszakkal oszlatják fel a tüntetőket (már a hetedik alkalommal az évben). November 17-én újabb hatalmas diáktüntetés Prágában Jan Opletal emlékére (akit a németek öltek meg 1939-ben). A tüntetők engedély nélkül befordultak a Vencel térre, ahol a rendőrök sorfalával találták szembe magukat. Könnygáz és gumibot segítségével a rendőrök megtisztítják a teret, 150-en megsérülnek, sokakat letartóztatnak. Éjjel a tiltakozás gyertyái gyúlnak Prágában. November 18-án a Prágai Színművészeti Egyetem diákjai sztrájkba lépnek és általános sztrájkra szólítanak mindenkit. November 19-én írók, művészek és más értelmiségiek, diákok részvételével megalakul a „Polgári Fórum”, amely – ahogyan az alapítók leszögezik -”... nyitva áll mindazok előtt, akik hisznek abban a békés útban, amely elvezeti országunkat ahhoz, demokratikus legyen és ezáltal gazdaságilag is sikeres ...” November 20-án a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága közleményében leszögezi, hogy „ … nem fordulunk vissza az útról bizonyos szocializmus-ellenes elemek provokációja miatt, akik nyomást akarnak gyakorlni ránk … mind a kormány, mind a Párt minden lehetséges eszközt igénybe vesz a rend fenntartása és a polgárok javainak a megóvása érdekében ...” Erre válaszként újabb tüntetések Bratislavában, Brno-ban, Olomucban és más városokban. Egy szlovák civil kezdményezés születik Pozsonyban: „A Társaság az Erőszak Ellen”, amely a Polgári Fórumon alapul. A prágai Vencel téren 150 ezren gyűlnek össze, fegyelmezetten énekelnek és nem adnak okot a rendőri beavatkozásra. November 21-én már minden egyetem csatlakozik a sztrájkhoz, a középiskolák egy része is csatlakozik. Valamikor délután szétfut a hír Prágában, hogy negyvenezer katonát vezényelnek a városba, Adamec miniszterelnök személyes garanciát vállal arra, hogy nem lesz rendőri-katonai beavatkozás. Milos Jakes párfőtitkár beszédet mond a televízióban, és kimondja, hogy „...figyelemmel vagyunk arra, hogy a szocializmus továbbfejlesztése nem képzelhető el reformok nélkül ...” Délután 4 óra körül a Vencel téren a tömeg már több, mint 200 ezresre duzzad, a Melantrich erkélyéről a sztrájkoló diákok képviselői és a „Polgári Fórum” szószólói beszélnek az egybegyűltekhez. Havel elmondja, hogy mi a Fórum célja: tárgyalás a hatalommal, teljes amnesztia a letartóztatottaknak. Ha ezeket a hatalom nem teljesíti, országos sztrájk lesz november 27-én. November 22-én buszokkal megérkeznek Prágába a Népi Militia egységei, de nem lépnek közbe. Zdeniek Resenbaum újságíró ezt írja: „...a Népi Milita keltette érzelmek a prágai utcán végül is arra indították a Csehszlovák Kommunista Pártot, hogy visszarendelje a csapatokat az utcáról. A szürke egyenruhák árnyéka nem vetült többé a bársonyos forradalomra. ...” November 23-án tovább növekszik a tömeg a Vencel téren, csatlakoznak a munkások. November 24-én lemond a teljes pártvezetés. A tömeg ünnepel. November 25-én Karel Urbanek lesz a Kommunista Párt első titkára, aki beszédet mond: „... túl messzire kerültünk az emberektől, az életük realitásaitól, a szükségleteiktől és az érdekeiktől. Minden előítélettől mentesen le kell ülnünk tárgyalni azokkal, akik az ország érdekeit őrzik a szívükben ...” 750 ezer van a prágai utcákon. Este Vaclav Havel életében először jelenik meg a csehszlovák tv képernyőin. November 26-án megkezdődnek a tárgyalások. A Polgári Fórum közzéteszi „Mit akarunk” címmel írott dokumentumát és azt nemzetközi sajtótájékoztatón ismerteti. A november 27-ei általános sztrájk megbénítja Csehszlovákiát. November 28-án a diákok bejelentik, addig sztrájkolnak, míg követeléseik nem teljesülnek. November 29-én a Parlament megváltoztatja az alkotmányt: kikerül a szövegből a kommunista párt vezető szerepe, a marxista-leninista ideológia egyeduralma. December 1-jén Karl Kryl koncertezik a Vencel téren, a tömeg skandálja: „Karl Kryl, többet nem zabálunk szemetet.” December 3-án négy órás koncert a sportcsarnokban olyan előadókkal, akik évek óta nem léphettek színpadra (pld, mint Karl Kryl). Bár a kormány átalakul a diákok ülősztrájkja folytatódik, mert keveslik a személycseréket. December 4-én a kormány eltörli a külföldre utazást korlátozó és nehezítő rendelkezéseket. Moszkvában a Varsói Szerződés soros találkozóján részt vevők bejelentik, hogy Csehszlovákia 1968-as megszállása a Varsói Szerződés csapatai által „ellentétes volt a nemzetközi joggal”. Aznap a szokásossá vált Vencel-téri gyülekezet Karel Gott-al és Karl Kryl-el együtt énekli a himnuszt.

Lengyelországban

(1988-ban egyik sztrájk a másikat éri Lengyelországban. A lengyel rohamrendőrség, a ZOMO brutálisan lép fel. A Szolidaritás országszerte egyre nagyobb befolyásra tesz szert és mozgósítja az embereket. Az év őszén tárgyalások kezdődnek a kormány és a Szolidaritás között. A tárgyalások végül valamiféle enyhüléshez vezetnek.) Január 1-jén hatályba lépő rendelkezés szerint megszüntetik a gépkocsi-kiutalás rendszerét és kiadják az útleveleket, amelyeket addig a lengyel polgárok nem tarthatnak maguknál és utazás után vissza kellett szolgáltatniuk a rendőrségnek. Január 4-én tüntetnek a Katowiczei Egyetem diákjai a Független Diákszövetség betiltásának egy éves évfordulója alkalmával. Január 20-án egyezség születik a Kerekasztal tárgyalások februárban való megkezdéséről. Január 30-án Bialystokban megtalálják Stanislaw Suchowolec katolikus pap holttestét, aki aktív résztvevője volt az ellenzéki mozgalomnak. 31 éves volt. Az elkövetők ismeretlen maradtak. Február 6-án megkezdődnek a Kerekasztal tárgyalások a varsói Namisetnikowski Palotában. A tárgyalások három fő munkacsoportban zajlanak, ezek: a gazdaság- és szociálpolitika, a politikai reform és a pluralitás. Több tematikus alcsoport is szerveződik, mint pld: agrárpolitika, bányászat, jogi reform és a bírósági rendszer reformja, egyesülési szabadság, helyi önkormányzatok, ifjúság, médiapolitika, oktatás és technológia, egészség és környezetvédelem. (Ezeken a maratoni megbeszéléseken összességükben 452-en vettek részt.) Február 17-én diákok tüntetnek a Független Diákszövetség (később visszavont) működése engedélyezésének nyolcadik évfordulóján az egyetemi városokban: Bialystokban, Gdanskban, Poznanban, Varsóban és legdrámaibb módon Krakkóban, ahol elfoglalják az egyetemet, sőt az Jacek Fisiak oktatási minisztert is „túszul ejtik” az egyetem épületében mintegy két óra időtartamra. Február 21-én a lengyel diákok a cseh Vaclav Havel szabadon bocsátásáért tüntetnek. Február 23-án a krakkói diákok happeninget tartanak a Vörös Hadsereg megalakításának évfordulója alkalmával. A Vörös Hadsereg egyenruháját viselő diákok „A Vörös Hadsereg legyőzi a burzsujokat” felirat alatt felvonulnak a Főtérre, és egy nagyméretű Gorbacsov portrét visznek magukkal, amelyre lőtáblát festettek. Joghurtokkal, tejes dobozokkal céllövészetet tartanak a téren. Április 2-án Poznanban demonstrálnak az emberek az ottani atomerőmű ellen. A ZOMO különös brutalitással veri szét a tüntetést, sokan kerülnek kórházba. Április 5-én befejeződnek a Kerekasztal tárgyalásai. 7-én a Szejm (Lengyel Parlament) új egyesülési törvényt fogad el. Április 13-án kitűzik az általános választások időpontját (júniusra) és feállítják a plurális Választási Bizottságot. Április 17-én a Varsói Bíróság hivatalosan nyilvántartásba veszi a Szolidaritást, legitimációja teljessé válik. Április 28-án a Lengyel Állami Rádióban először hangzik el interjú a Szolidaritás képviselőivel. Május 8-án először jelenik meg a Szolidaritáshoz közel álló napilap, a Gazeta Wyborcza (tkp: Választás Lapja) 150.000 pld-ban. Május 16-18-án Krakkóban az ún. „Krakkói Csoport” (radikális ifjúsági csoportosulás, együtt a Militáns Fiatalokkal és az anarchista Diák Akció WiP-el) megmozdulásai erőszakos utcai cselekedetekhez vezetnek. A demonstrálók blokád alá vonják a Szovjet Konzulátust és telefirkálják az épületet „Ruszki haza” feliratokkal. Ez volt az első olyan demonstráció ahol nyíltan felvetődött a szovjet csapatok távozása. Május 17-én a Szejm új törvényeket fogad el, amelyek a szabad vallásgyakorlás jogát és az Állam és az Egyház új viszonyát tartalmazzák. Május 22-én Wojciech Jaruzelski egy napos villámlátogatásra érkezik az NDK-ba. Az Erich Honeckerrel való találkozójukon a következő helyzetképet festi: „...Jelenleg egy választások előtt csata zajlik nálunk. Ez egy komoly politikai iskola. Jelenleg nagyon nehéz megjósolni a választások eredményét. Úgy számolunk, hogy a 65%-ot garantálni tudjuk … A hadsereg és a titkosrendőrség jó állapotban van és ezt az ellenzék is figyelembe veszi ...” Május 23-án a Varsói Bíróság elutasítja a Független Diákszövetség bejegyzési kérelmét. Ez újabb sztrájkhullámot indít el az egyetemeken (némelyikük egészen szeptember 22-ig tart, amikor is végre megtörténik a nyilvántartásba vétel). Június 4-én a választások első fordulója, 62%-os részvétel mellett az első fordulóban 161 mandátum sorsa dől el és ebből 160-at a Szolidaritás Választási Koalíciója a Polgári Bizottság jelöltjei nyernek el. Még további 296 mandátum sorsát a második forduló dönti el, amelyre június 18-án kerül sor. Feltűnően alacsony, 25,5 %-os részvétel mellett minden 8 mandátumból 7-et a Polgári Bizottság jelöltjei nyernek. Június 21-én jelentős demonstráció Krakkóban, ahol Jaruzelski lemondását és a szovjet csapatoknak az országból való kivonását követelik. Június 23-án megalakul a Polgárok Parlamenti Pártja Bronislaw Geremek vezetésével. Június 30-án a Pártkongresszuson Jaruzelski lemond államfői és pártbeli tisztségeiről Kisczak tábornok javára. A párkongresszus arra kéri, hogy „gondolja át a döntését”. Július 2-án George Bush amerikai elnök egy lengyel újságnak adott interjújában sürgeti a Szovjetúniót a csapatainak Lengyelországból való kivonására. Július 4-én Lech Walesa a Szolidaritás nevében támogatásáról biztosítja Kisczak-ot. Július 10-11-én Bush amerikai elnök Varsóba látogat és … támogatásáról biztosítja Jaruzelskit, aki még hivatalában van. Július 18-án Jaruzelski bejelenti, hogy indul az államfői posztért. Július 19-én a Szejm megválasztja a Lengyel Köztársaság elnökét. Jaruzelski az egyetlen jelölt, 544-en vettek részt a szavazáson és 270-en támogatták Jaruzelskit, így ő a régi-új elnök (233 ellenszavattal). Július 25-én Walesa visszautasítja Jaruzelskinek egy nagykoalíciós kormány felállítására tett ajánlatát. Augusztus 2-án a Szejm megszavazza, hogy Czeslaw Kisczak tábornok legyen a kormányfő. Augusztus 14-én Kisczak lemond. Augusztus 24-én a Szejm Tadeusz Mazowieskit választja kormányfőnek. Az új, 24 fős lengyel kabinetben 12 minisztert ad a Szolidaritás.

A Német Demokratikus Köztársaságban (NDK):

Január 18-án Erich Honecker, a Német (Kommunista) Egységpárt főtitkára a berlini falnál elmondott beszédében a következőket mondja: „...(ez a fal) még 50 évig itt fog állni, talán még további száz évig is itt fog állni, egészen addig, amíg azok az okok meg szűnnek, amelyek miatt emeltük ...”. Február 6-án a kelet-német határőrök lelövik a 20 éves Chris Gueffroyt a berlini Falnál. Az NDK-ban május 7-én megtartott helyhatósági választások eredményét meghamisítják (ezen a választáson ellenzéki csoportok is állítottak jelölteket). A „hivatalos eredmény” szerint a választásokat a kommunisták „Egység Listája” nyerte 98,85%-al. Június 7-én a választási eredmények ellen tiltakozni kívánó ellenzékieket – akik át kívánják nyújtani petíciójukat a Belügyminisztériumban – letartóztatják. 120 embert vesznek őrizetbe. Augusztus-szeptemberben az NDK-ból távozni kívánó polgárok betörnek az NSZK budapesti, prágai és varsói nagykövetségeire. Augusztus 8-án az NSZK berlini Állandó Képviseletét bezárják, tekintettel arra, hogy 130-an menekültek az épületbe. Szeptember 4-én a lipcsei Szent Miklós templomban (Sankt Nikolai Kirche) a templom lelkésze vezetésével demonstráció kezdődik, amelyet ettől kezdve – egyre több és több ember részvételével – minden hétfőn megismételnek. Szeptember 11-én a magyar kormány – anélkül, hogy erről előzetesen értesítette volna az NDK kormányát – megnyitja a határait az országban tartózkodó NDK állampolgárok előtt, akik szabadon távozhatnak harmadik országba (három nap alatt mintegy 15.000-en éltek ezzel a lehetőséggel, Ausztria irányába). Szeptember 19-én, az NDK történetében először próbálkozik egy ellenzéki szervezet – az Új Fórum (Neues Forum) – azzal, hogy törvényesen bejegyezzék. A hatóságok a legalizálási kérelmüket azzal utasítják el, hogy a szervezet „állam-ellenes”. Hosszas tárgyalások után szeptember 30-án engedélyezik az NDK hatóságai, hogy azon NDK állampolgárok, akik a prágai és a varsói német nagykövetségeken tartózkodnak már hosszú hetek óta, azok az NSZK-ba távozhatnak. Sőt az NDK különvonatokat indít az így távozó mintegy 8.000 menekült számára. Október 2-án az NDK történetében eddig példátlan tömeg, 20.000 ember tüntet Lipcsében. Fő jelszavuk: 'Wir Sind Volk!' (Mi vagyunk a nép!) Október 6-7-én gigantikus állami ünnepségeken emlékeznek meg az NDK fennállásának 40. évfordulójáról. A 7.000 ember részvételével zajló kelet-berlini tüntetésen a rendőrség mintegy 700 embert letartóztat. Tiltakozási hullám söpör végig az országon, tüntetések Drezdában, Lipcsében, Potsdamban, Plauenben, Jénában. A hatóságok erőszakot alkalmaznak, több, mint ezer ember vesznek őrizetbe. Október 9-én 70.000-es tüntetés Lipcsében, a hatóságok fegyveres beavatkozásának kísérletét – másokkal együtt – Kurt Masur, a világhírű Gewandhaus zenekarának karmestere hiúsítja meg (lényegében megzsarolják a helyi pártvezetőket). A következő napokban a hatóságok részben teljesítik a tüntetők követeléseit: a korábban letartóztatottak közül mintegy 500 embert szabadon bocsátanak. Október 18-án egészségügyi okokra való hivatkozással visszavonul tisztségeiből Erich Honecker. Utóda a Párt élén Egon Krenz radikális változtatásokat ígér. Október 20-25-e között jelentős demonstrációkra kerül sor mind nagyobb városban (Berlin, Lipcse, Drezda, Plauen, Potsdam, Karl-Marx-Stadt, Greifswald, Neubrandenburg, Halberstadt), a tömeg szabad választásokat követel. Október 26-án a Német Egységpárt titkára, Jürgen Schwabowski fogadja az Új Fórum két képviselőjét. Drezdában 100 ezren tartanak nyilvános politikai fórumot. Október 27-én a kormány amnesztiát hirdet mindazoknak, akiket a demonstrációkon tartóztattak le, vagy azért, mert el akarták hagyni az NDK-t. November 3-án a hatóságok bejelentik, hogy nem akadályozzák meg azokat a távozásban, akik Csehszlovákián vagy Magyarországon keresztül kívánják elhagyni az NDK-t (az elmúlt hónapokban ez úton mintegy 40 ezren távoztak az NDK-ból). November 4-én a berlini Brandenburger Tor előtt az eddigi leghatalmasabb demonstráció. A tüntetők sajtószabadságot, szólás-, egyesülési- és gyülekezési szabadságot követelnek. A 700 ezres tüntetést az NDK állami televíziója egyenesben közvetíti. November 7-én lemond a kormány és a Párt teljes vezetése. Egon Krenz első titkár marad. November 8-án az Új Fórumot politikai szervezetként nyilvántartásba veszi a bíróság. November 9-én, este 7 óra körül bejelentik, hogy az NSZK felé a határok megnyíltak. Tízezrek indulnak el mindkét irányból a határok túloldalára. November 10-én hatalmas örömünnep Nyugat-Berlinben, megérkezik Kohl kancellár, Genscher külügyminiszter és Willy Brandt volt kancellár. November 13-án Hans Modrow az NDK miniszterelnöke. Újabb hatalmas tüntetések a nagyvárosokban immár új jelszó alatt: „Egy nép vagyunk!” (Wir sind Ein Volk!) November 22-én a Német Egységpárt (amely még mindig döntő többségben van a Parlamentben és a kormánytagok többségét is ők adják) elfogadja az ellenzéki pártok ajánlatát a kerekasztal-tárgyalások megkezdésére. December 1-jén megváltoztatják az NDK alkotmányát (kikerül belőle a „párt vezető szerepe”). Hatalmas sorok alakulnak ki a nyugat-berlini azon irodák előtt, ahol az NDK-polgárok 100 nyugat-német márkát vehetnek át, afféle „istenhozott-zsebpénzként”. December 6-án általános amnesztiát hirdetnek 15.000 politikai fogolynak. December 7-én megkezdődnek a kerekasztal-tárgyalások, amelyek végül elvezetnek a választásokig, majd addig, hogy 1990. október 3-án a két Németország egyesül. (1989-ben egyébként 343.854 ember hagyta el az NDK-t.)

A balti államokban (Lettország, Litvánia, Észtország – 1989-ben a Szovjetúnió részei)

Január 10-én a Litván Szabadság Liga és az antikommunista Demokratikus Párt egy 50 ezres demonstrációt szervez a függetlenség követelésére Vilniusban. Észtország január 18-án elismerik az észtet hivatalos nyelvként. Február 16-án 300 ezres tüntetés a függetlenségért Vilniusban. Febuár 24-én Észtországban az 1940. június 16-a előtti status quo visszaállítását – vagyis Észtország függetlenségét követelik a tüntetők. Április 10-én megkezdődnek a tüntetések Lettországban is. Május 18-án a Litván Nemzeti Tanács (Parlament) kimondja Litvánia autonómiáját, de a Szovjetúnión belül. Július 26-án a Lett Parlament hasonlóképpen dönt a gazdasági autonómiáról. Augusztus 23-án 2 millió ember alkot élőláncot Vilnius, Riga és Tallin, a balti országok fővárosai között a Ribentrop-Molotov paktum elleni tiltakozásként. November 27-én a Szovjet Legfelsőb Tanács garantálja a balti országok gazdasági autonómiáját. December 24-én a Szovjet Legfelsőbb Tanács kimondja, hogy a Ribentrop-Molotov paktum nem képezheti legális alapján annak, hogy a balti országok a Szovjetúnióhoz tartoznak.

Bulgáriában és Romániában

Bulgáriában – a térség más országaiban lejátszódott társadalmi folyamatoktól teljesen eltérően – a Bolgár Kommunista Párton belüli ellenzéki csoport buktatta meg Todor Zsivkovot a hadsereg segítségével, akik november 10-én egy egy napos akcióban eltávolították Zsivkovot és híveit a hatalomból. Az elvtársak a posztokat újraosztották egymás között. A bolgár társadalom megszerveződése csak ez után kezdődött, hiszen korábban nem voltak semmilyen ellenzéki szervezkedésnek sem hagyományai, se lehetőségei. Az 1990. márciusban megtartott választások a Kommunista Pártból Szocialista Párttá átalakult alakulat sikerét hozta.

Romániában december 17-én megrázó események kezdődnek. Délután őrizetbe veszik Tőkés László temesvári református püspököt és új kényszerlakhelyére, Mineu-ra hurcolják. Annak ellenére, hogy a temesvári utcákon jelentős rendőri jelenlét van a püspök letartóztatása ellen több százan tüntetnek. Néhány tüntető kövekkel hajigálja meg a Tartományi Tanács és a Párt székházát, néhány ablak betörik. Bukarestben a Román Kommunista Párt első titkára (a Conducator) Nicolae Ceausescu úgy dönt, hogy a „rend helyreállítása” érdekében be kell vetni Temesvárott a hadsereget. Temesváron a hadsereg körülveszi a várost és tüzet nyit a tereken gyülekező tömegre, több halott és sebesült marad a kövezeten. A tömeg akkor már „Le Ceausescu-val”, „Szabadságot”, „Kenyeret a gyermekeinknek” jelszavakat skandálja. (Orvosi beszámolók alapján tudjuk, hogy Temesváron december 17-22-e között 119-en vesztették életüket a hadsereg sortüzeitől, 485 sérültet láttak el a kórházban.) December 18-án Ceausescu és felesége Elena váratlanul Iránba utaznak. Temesváron néhány katonai parancsnok megtagadja a tűzparancs végrehajtását (pld: Viorel Oancea), néhány katonai egység átáll a tüntetők oldalára. December 19-én Temesvárott Dascalescu miniszterelnök tárgyalásokat kezd a tüntetők képviselőivel, a hadsereg egységeit visszavonják az utcákról. December 20-án általános sztrájk kezdődik Temesvárott és felszólítják az ország gyáraiban dolgozókat a csatlakozásra. December 21-én a Teheránból visszatérő Ceausescu naggyűlést hív össze Bukarestbe. A szervezett munkások „a munkások a temesvári árulók ellen” előre kiosztott transzparensek alatt álldogálnak a téren, a diktátor beszéde alatt a demonstráció rendszerellenes tüntetésbe fordul át. Lövések dörrennek a téren. Ceausescu a Pártszékházban elbarikádozza magát. A teret a hadsereg páncélosai kiürítik. December 22-én Ceausescu szükségállapotot jelent be. A nemzetvédelmi miniszter, Milea tábornok rejtélyes körülmények között váratlanul meghal. A diktátor és felesége egy helikopteren elhagyja a pártszékházat. Később autóba szállnak valahol vidéken, ahol autójukat feltartóztatja a hadsereg, majd egy rövid tárgyalás után kivégzik őket – a „tárgyalást” és kivégzést lefilmezik. Guse tábornok, vezérkari főnök és Stanculescu tábornok visszarendeli a csapatokat a laktanyákba. A bukaresti utcákon szabályos ütközetek alakulnak ki, valakik fegyvereket osztogatnak az embereknek, páncélosok cirkálnak az utcákon és lőnek. Rémhírek kelnek lábra „arab terroristákról”, ismeretlen mesterlövészek tűz alatt tartanak egyes helyeket. (Nem teljesen világos ma sem, hogy vajon a hadsereg különböző egységei között milyen okok miatt zajlottak összecsapások és az sem, hogy ki, milyen fegyvereket kinek is osztogatott.) A televízió épületét elfoglalják és ott tűnik fel a tüntetők társaságában Iliescu – úgymond a nép nevében – átveszi a hatalmat. (Az 1990. májusában megtartott választások Iliescu új pártjának az átütő sikerét hozták és azt, hogy elnöki hatalma megszilárdult – egy időre.)

Másutt:

Január 4.: Az ún. „Sidra-öböl incidens”: két líbiai vadászgépet lőnek le a repülőgép-anyahajóról felszálló amerikai vadászgépek. Január 20-án leteszi a hivatali esküt az USA 41. elnöke George H. W. Bush. Február 2-án az utolsó szovjet csapatok is elhagyják Afganisztánt (a 9 éven át húzódó háború vége). Február 14-én Khomeini iráni ajatollah kiátkozza Salman Rushdie írót és felszólítja az igazhitű muszlimokat, hogy öljék meg (később 3 millió USD vérdíjat tűz ki a fejére). Irán Rushdie miatt megszakítja a diplomáciai kapcsolatokat Nagy-Britanniával (a Sátáni versek Londonban jelentek meg.) Március 23-28-a között zavargások Koszovóban, miután a Jugoszláv Parlament módosítja az alkotmányt és megszünteti Koszovó és a Vajdaság autonóm tartományi státuszát. A pristinai zavargásokban 29-en meghalnak. Március 27-én az első versengő parlamenti választás a Szovjetúnióban. A Kommunista Párt elveszíti abszolút többségét a Legfelsőbb Tanácsban. Április 9-én a szovjet Vörös Hadsereg katonái belelőnek a Tbilisziben tüntető tömegbe, 20-an életüket vesztik. Az Európai Közösség április 12-én nyilvánosságra hozza az ún. „Delors-jelentést” a gazdasági és monetáris unióról. Április 21-én diáktüntetések kezdődnek a pekingi Tienamen téren. Június 4-én a kínai hadsereg megtámadja a Tienamen téren tüntetőket és vérfürdővel véget vet a tüntetéseknek. Június 15-18-án a harmadik alkalommal tartanak európai parlamenti választásokat az Európai Közösség országaiban. Szeptember 26-án – 11 éves ottartózkodás után – az utolsó vietnami csapatok is elhagyják Kambodzsát. Október 5-én a Nobel Békedíjat a Dalai Lama-nak ítélik. November 10-én az NDK kormánya megnyitja a határait az NSZK és Nyugat-Berlin felé. December 1-jén Gorbacsov találkozik II. János Pál pápával. December 18-án aláírják az Európai Közösség és a Szovjetúnió közötti kereskedelemről és gazdasági együttműködésről szóló szerződést.

4. Szórakozástörténet

Rockhistory:

New Order ('Technique'), Simply Red ('If you don't know me by now'), Madonna ('Like a prayer'), Roxette ('Listen to your heart'), Tom Petty ('Free Fallin'), The Cure (8. album: 'Disintegration'), Red Hot Chili Peppers (4. album: 'Mother's Milk), Aerosmith ('Janie' got a gun'), Neil Young come back ('Freedom'), Chris Rea ('The road to Hell'), Phil Collins ('Another Day in Paradise'),

Woodstock '89 Festival (augusztus 16-17., Woodstockban)

Fontos magyar zenekarok, előadók:

Bonanza Banzáj, Cseh Tamás („Vasárnapi nép” koncertlemez), Pa Dö Dö (első lemez), R-GO („Egy proletár Párizsban”), Európa Kiadó („Szavazz rám!”),

Az Eurovision dalversenyt a jugoszláv előadó Riva nyeri.

Moszkvában megnyílik az első hot-dog stand (Perestroika-Nathan's Famous).

Az első nyugati kozmetikai üzlet (Estee Lauder) megnyít Moszkvában (november 16.).

A Simpsons első teljes epizódja a Fox tv-csatornán (december 17.)

Az év külföldi sikerfilmjei: Azok a csodálatos Baker fiúk, Holt költők társasága, Halálos fegyver 2, Szellemírtók 2, Sztálingrád, Tango és Cash, Fekete eső, Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag, Batman, Miss Daisy sofőrje,

• Oscar: a legjobb filmnek: Esőember ('Rain Man', R: Mark Johnson), a legjobb külföldi film: Hódító Pelle (Pelle, the Conqueror, R: Bille August)

• Cannes fődíj: Szex, hazugság, video ('Sex, lies and videotape', R: Steven Soderbergh)

• Berlinale (Arany Medve): Esőember ('Rain Man')

Az év fontos magyar filmjei: Éjszaka (Gaál István), Az én XX. századom (Enyedi Ildikó), Ezterkönyv (Deák Krisztina), Forradalom után (Szirtes András), Hagyjátok Robinsont! (Tímár Péter), Könnyű vér (Szomjas György), Legényanya (Garas Dezső), Mielőtt befejezi a röptét a denevér (Tímár Péter), Napló apámnak, anyámnak (Mészáros Márta), Potyautasok (Sőth Sándor), Recsk 1950-1953, egy titkos kényszermunkatábor története (Böszörményi Géza), Rudolfió (Gózon Francisko), Tutajosok (Elek Judit), Túsztörténet (Gazdag Gyula), Vili, a veréb (Gémes József)

5. Sport

BEK döntő (május 24., Barcelona):

AC Milan – Steaua Bucuresti 4:0 (3:0), gsz: Gullit (2), Van Basten (2)

magyar bajnok 1989-ben:

• labdarúgás: Bp. Honvéd SE

• kézilabda (nők): Építők SC

• kézilabda (férfiak): Rába ETO

• vizilabda (férfiak): Vasas SC

• kosárlabda (nők): MTK-VM

• kosárlabda (férfiak): Csepel SC

6. Digitális korszakváltás

• 'The World' internet szolgáltató (ISP = Internet Service Provider) ajánlja elsőként a világon a 'dial-up' internetkapcsolatot kereskedelmi szolgáltatásként. Panix a harmadik ISP a világon (Az 1988-ban létrehozott Netom nem kínál kereskedelmi szolgáltatást.)

1. Abban az évben Magyarországon:

március 30-án az ELTE Bibó István Szakkollégiumában 37 fiatal megalakítja a Fiatal Demokraták Szövetségét (Fidesz). Romániában nyilvánosságra hozzák az úgynevezett „területrendezési programot”, amely „falurombolási programként” vált ismertté világszerte és amely Magyarországon is élénk – és 1956. óta először - nyilvános, utcai tiltakozásokat vált ki. Május 4-6-a között Grósz Károly miniszterelnök Nagy-Britanniába látogat, a második világháború óta az első magyar miniszterelnökként. Az Elnöki Tanács új elnöke Straub F. Brunó akadémikus (július 29.). Július 19-30.: Grósz Károly az USA-ban, Nagy Ferenc óta az első magyar kormányfő, aki Washingtonban tárgyal (tárgyalópartnere: Ronald Reagen). Harminc év után először sztrájkolnak Magyarországon: Pécsett a bányászok tüntetnek (augusztus 23.). Lakitelken hivatalosan is független társadalmi szervezetté alakul a Magyar Demokrata Fórum /MDF/ (szeptember 3.). Szeptember 12-én tömegtüntetés Budapesten a bős-nagymarosi vízlépcső ellen. Szeptember 26-án Magyarország gazdasági és kereskedelmi együttműködési szerződést köt az Európai Közösséggel. Szeptember 30-án az Elnöki Tanács ún. „kegyelmi rendeletben” kegyelmet hirdet az 1956. október 2. - 1957. május 1. közötti cselekményekért elítélteknek. November 13-án a budapesti Jurta Színházában a Szabad Kezdeményezések Hálózatából kiváltak részvételével megalakul a Szabad Demokraták Szövetsége (SzDSz), november 18-án a Független Kisgazdapárt (FgKP) bejelenti, hogy újraalakult. November 24-én az Országgyűlés Németh Miklóst miniszterelnökké választja.

2. Ifjúságpolitikai kronológia:

január 16.: A KISZ KB az ifjúsági szövetség történetében először nyilvános ülést tart az ifjúsági mozgalom megújításáról. („A fiatalok egy része úgy érzi, nincs értelme javaslatokat tenni, mert azok nem, vagy kis részben valósulnak meg. Többen rendkívül nehéznek látják a saját helyzetüket.” … idézet a KISZ KB 'Milyen szocializmust építsünk?' c. vitairatából)

március 18-án módosul az Állami Ifjúsági és Sporthivatal elnökének feladatköre (az 1042/1986.(VII.1.) MT rendeletet módosító 1018/1988.(III.19.) MT rendelet)

április 9.: (újsághír): „1988. március 30-án egyetemi hallgatók és fiatal értelmiségiek egy csoportja törvényellenes szervezet létrehozását kezdeményezte, ezért az arra illetékes rendőri szervek 1988. április 8-án figyelmeztették Almássy Miklóst, Orbán Viktort, Csaba Ivánt, Kövér Lászlót, Rácz Andrást. A nevezetteket felhívták a tevékenységük felhagyására. ...” E napokban bejelentik azt is, hogy Bíró Zoltánt, dr. Bihari Mihályt, Király Zoltánt és dr. Lengyel Lászlót kizárták a Pártból.

augusztus 4.: (újsághír) „...A magyar ifjúság különböző csoportjait tömörítő ifjúsági szervezetek elhatározták, hogy az év őszén megalakítják a Magyar Ifjúság Országos Tanácsát. A tervek szerint az országosan működő ifjúsági szervezetek alanyi jogon léphetnek be a MISZOT-ba. ...”

augusztus 11.: (újsághír) „...A KISZ és az Úttörő Szövetség 1987-ben összesen 1 milliárd 483 millió forintból gazdálkodott. Ennek 61%-a állami támogatásból, a többi saját forrásból származott. A kiadások közül az 1563 függetlenített KISZ-tisztviselő és az 1345 szakelőadó, adminisztratív dolgozó, szakember bére, valamint a mozgalmi munkához szolgáló egyéb kiadások 249,5 millió forintra rúgtak. ...”

szeptember 6.: „Human Rights Now!” - koncert az Amnesty International által szervezett koncertsorozat állomásaként Budapesten, a Népstadionban. Magyar fellépők a Hobo Blues Band és Bródy János, utánuk fellépők: Sting, Bruce Sprinsgteen and the E street Band, Peter Gabriel, Tracy Chapman és Youssou N'Dour voltak.

október 18.: A Minisztertanács létrehozza a Központi Ifjúsági Alapot (73/1988.(X.18.) MT rendelet), amelynek a kezelője az Állami Ifjúsági és Sporthivatal.

november 14.: (újsághír) „...Sokan talán negyven évig vártak arra, hogy a liliomos, szentkoronás magyar zászló alatt újra elénekelhessék a cserkészindulót … A zsúfolásig megtelt Jurta Színházban jelenlevők nagy része arra számított, részese lehet a cserkészszövetség újjáalakításának. Alapszabályra, cselekvési programra, tervekre vártak. Ehelyett nagyrészt öregcserkészek emlékeztek a régi időkre. ...”

november 27.: A Parlament üléstermében megtartja alakuló közgyűlését a MISZOT (Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa). A közgyűlést Pozsgay Imre államminiszter köszöntötte. A jelenlévők elfogadták a MISZOT alapszabályát. Teljes jogú tagként részt vettek az ülésen (szervezetek szerint, zárójelben a szervezet jelenlévő képviselője): Fidesz (Langmár Ferenc), Hazafias Népfront Ifjúsági Bizottsága (Stumpf István), Ifjúsági Környezetvédő Szövetség (Vass Imre), Kommunista Ifjúsági Szövetség (Gyurcsány Ferenc), Magyar Diáksport Szövetség (Halasi Márton), Magyar Honvédelmi Szövetség (Kéri György), Magyar Környezetvédő Egyesület (Kántor Sámuel), Magyar Közgazdasági Társaság Ifjúsági Bizottsága (Tihanyi László), Magyar Természetbarát Szövetség (Szabó Imre), Magyar Úttörők Szövetsége (Germánné Vastag Györgyi), Magyar-Szovjet Baráti Társaság (Szalmás István), Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Ifjúsági Bizottsága (Lehel László), MTESZ Ifjúsági Tanácsa (Molnár Dénes), Nagycsaládosok Országos Egyesülete (Lindmayer József), Országos Cigánytanács (Farkas Flórián), Református Egyház (Szél János), Római Katolikus Egyház (Puchard Zoltán, Blankenstein Miklós), Szárszói Front (Légrádi Tibor), SZOT Országos Ifjúsági Tanács (Széles Sándor), SzÖVOSz Ifjúsági Bizottsága (Király Lajos), Társadalompolitikai és Honismereti Tanács (Bogárdi Zoltán), TIT Ifjúsági Bizottsága (Köpf Lászlóné), TOT Ifjúsági Tanács (Rajos Gábor), Vállalkozók Országos Szövetsége (Novotnik Imre), Vasutas Szakszervezet Ifjúsági Tagozata (Prókai Szilvia, Tatár Árpád), Veres Péter Társaság Népi Ifjúsági Bizottsága (Szeredi Pál).

A MISZOT első, az alakuló ülésen megválasztott tisztségviselői: Stumpf István elnök, társelnökök: Gyurcsány Ferenc, Langmár Ferenc, Vass Imre, a Gazdasági Bizottság elnöke: Palotás János, Mandátumvizsgáló Bizottság elnöke: Molnár Dénes, a Külügyi Bizottság elnöke Mészáros András és Lehel László. Irodavezető: Karácsony Mihály

december 9.: (újsághír) „...hosszú és stratégiai megfontolásoktól sem mentes előkészítés után csütörtökön a BME épületében sor került az első hivatalos megbeszélésre a Fidesz és a KISZ tárgyalócsoportjai között, s ezzel úgy tetszik, hogy szabaddá vált az út a Fidesz politikai elismerése előtt. A tárgyalócsoportokat … Fodor Gábor és Deutsch Tamás, a KISZ oldaláról Szilvássy György és Bakos Sándor vezette. … a KISZ az alapelvek megvitatásán túl a konkrét ügyekben való együttműködés kimunkálása is vezette, különösen a lakás-, az oktatás- és a foglalkoztatáspolitika területén. Nézőpontjuk szerint vita a két fél között a demokrácia értelmezés kapcsán vetődött fel. A Fidesz ezt ugyanis célként, míg a KISZ eszközként fogalmazta meg. A továbbiakban világosan kifejeződött: a Fidesz a civil társadalom megteremtése irányába akar lépni, a KISZ pedig a deklarált reformfolyamatokat akarja támogatni. Szóba került közöttük, hogy a KISZ milyen szocializmusképet képzel el, és a szervezet nevében szereplő kommunista kifejezést miképpen értelmezik. ...”

3. Európában és a Nagyvilágban:

Peter Lauritzen más kollégákkal együtt előkészít egy teljesen új képzési modellről szóló döntést, amelyet később majd 'Long Term Training Course'-nak neveznek el (hosszú távú képzési folyamat, angol rövidítésben: LTTC), amely egy olya intenzív, kilenc hónapos képzési program, amelyben ifjúsági munkások és ifjúsági szervezetek képviselői a képzés két elméleti szakaszában és egy ún. projekt-készítési fázison vesznek részt (gyakorlat és elmélet egyesítése). /Az LTTC-k, majd az LTC-ik mind a mai napig az európai ifjúsági képzési program részei …/

Január 22-én a német és a francia kormány aláírja a közös katonai dandár felállításáról szóló szerződést. Folytatódik az iraki-iráni háború: az irakiak nagy hatótávolságú rakétákat lőnek ki Teheránra (február 29.). Április 11-12-én: az Ifjúsági ügyekért felelős miniszterek II. Európai Találkozója, Oslo (lsd: fontosabb dokumentumok). Április 14-én a Szovjetúnió és Afganisztán képviselői aláírják az afganisztáni háború lezárásáról és a szovjet csapatok kivonásáról szóló genfi szerződést. November 14-én Portugália és Spanyolország az Európai Közösség teljes jogú tagja lesz. December 21-én a skócia Lockerbie felett (líbiai) terroristák felrobbantják a PanAm járatát.

4. Szórakozástörténet

Az év külföldi sikerfilmjei: Esőember (Rain Man), Krokodil Dundee 2, Rambo III, A hal neve: Wanda, Segítség, felnőttem!, Drágán add az életed! (Die Hard 1)

• Oscar: a legjobb filmnek: Az utolsó kínai császár (Last Emperor, Bernardo Bertolucci), a legjobb külföldi film: Babette's Feast (dán, R: Gabriel Axel)

• Cannes fődíj: Hódító Pelle (Pelle the Conqueror, dán, R: Bille August)

• Berlinale (Arany Medve): Red Sorghum / Hong gao liang (kínai, R: Zhang Yimou)

Az év fontos magyar filmjei: Dunaszaurusz (Csillag Ádám dokumentumfilmje), Eldorádó (Bereményi Géza), Hanussen (Szabó István), Kárhozat (Tarr Béla), Mr. Universe (Szomjas György dokumentumfilmje), Rocktérítő (Xantus János), Jézus Krisztus horoszkója (Jancsó Miklós), Angyalbőrben (tv-sorozat, Gát György),

Rockhistory:

George Harrison ('Got my mind set on you') Michael Jackson ('Man on the mirror'), Sugarcubes (debütálásuk, vokalistájuk Björk), Van Halen (8. album, 'When it's love'), Prince ('Lovesexy'), Kyle Minogue ('Locomotion'), Tracy Chapman első albuma ('Fast car'), Enya ('Orinoco Flows'), Bobby McFerrin ('Don't worry, be happy'), Bon Jovi ('Bad Medicine'), U2 ('Rattle and Hum'), Guns'n'Roses (2. album: 'Lies'),

Fontos magyar zenekarok:

Lord (első lemez, „Szemedben a csillagok”), Hobo Blues Band („Csavargók könyve”), Neoton Familia („Santa Maria”), Beatrice (első lemez, „Nagyvárosi farkas”), LGT (lemez: LGT USA), KFT („Édes élet”),

A fekete krónikából:

A Castle Dorningtoni Rock Fesztiválon két rajongót agyontapostak a Guns'n'Roses koncertje alatt.

5. Sport

XXIV. Nyári Olimpia (Szöul, Dél-Korea, szeptember 7. - október 12.)

Magyar érmesek:

11 aranyérem: Sike András bírkózó, Martinek János öttusa, Martinek János – Mizsér Attila – Fábián László öttusa-csapat, Ábrahám Attila – Csipes Ferenc – Gyulay Zsolt – Hódosi Sándor kajak-4 1000 m, Gyulay Zsolt kajak 500 m, Borkai Zsolt tornász, Darnyi Tamás úszó 2, Szabó József úszó, Egerszegi Krisztina úszó, Bujdosó Imre – Csongrádi László – Gedővári Imre – Nébald György – Szabó Bence - kardcsapat

6 ezüstérem:

Komáromi Tibor bírkózás, Géczi Erika – Kőbán Rita – Mészáros Erika – Rakusz Éva kajak-4 500 m, Jancsó József súlyemelő, Messzi István súlyemelő, Egerszegi Krisztina úszó, Güttler Károly úszó

6 bronzérem:

Ábrahám Attila – Csipes Ferenc kajak-2 500 m, Isaszegi Róbert ökölvívó, Kovács Zoltán sportlövő, Záhonyi Attila sportlövő, Jánosi Zsuzsa – Kovács Edit – Stefanek Gertrúd – Szőcs Zsuzsanna – Tuschák Katalin tőrvívók, Busa István – Érsek Zsolt – Gátai Róbert – Szekeres Pál – Szelei István férfi tőrcsapat

Labdarúgó EB (Nyugat-Németország, június 10. – 25.)

Hollandia – Szovjetúnió 2:0 (1:0), gsz: Gullit, Van Basten

Bajnokcsapatok Európa Kupája (BEK) döntő (május 25.):

PSV Eindhoven – Benfica 0:0 (tizenegyesekkel: 6:5)

magyar bajnok:

• labdarúgás (1987/88) Budapesti Honvéd

• kézilabda (nők) (bajnok 1987-ben): 0 (bajnokot 1987-ben hirdettek, a bajnokságot 1988/89- es rendszerben játszották le)

• kézilabda (ff-ak) (bajnok 1987-ben): 0 (bajnokot 1987-ben hirdettek, a bajnokságot 1988/89-es rendszerben játszották le)

• vizilabda (férfiak) (1987/88): Ferencvárosi TC

• kosárlabda (nők): BSE

• kosárlabda (férfiak): Zalaegerszegi TE

6. Belépés a digitális korszakba

1988 az első év, amikor több cd-t adnak el, mint hagyományos korongot (vinyl albumot).

Az Egyesült Államokban az 1985-ben létrehozott NSFNET (National Science Foundation Network) – amely összeköttetést teremtett a különbző egyetem és kutatóműhelyek számítógépei között – kapacitás-bővítési szerződést köt a Merit Hálózattal, az IBM-el, MCI Co.-val és Michigan Állammal. A szerződés jóvoltából a hálózat adattovábbítási kapacitása 1.5 Mbit/sec-re nő.

7.

Jellegzetes cikkek (kor-lenyomatok), fontosabb dokumentumok, írások:

Itthon:

• Boros László: A képzésből a munkába való átmenet problémája az ifjúsági törvényben (In: Társadalmi Szemle, 1988/2)

• Boros László: Struktúraváltás és ifjúsági foglalkoztatás (In: Társadalmi Szemle, 1988/2)

• Horváth György: A felsőoktatás hiányzó láncszeme (In: Társadalmi Szemle/1988))

• Horváth György: Szólam vagy valóság? Az iskolai demokrácia kérdései (In: Társadalmi Szemle, 1988)

• Hubai – Lehoczky: Értelmiségi fiatalok a 80-as években (In: Társadalmi Szemle, 1988)

• Szabó Máté: Spontán szerveződő ifjúsági csoportok a 80-as években Magyarországon (In: Ifjúsági Szemle)

• Szalay Péter: Gondolatok az ifjúsági törvényről (In: Ifjúsági Szemle)

Európában:

• Strategies for European youth policies towards the years 2000. Proceedings of the 2^nd Conference of European Ministers responsible for Youth, Oslo, 11-12, April, 1988

Feldolgozást segítő kérdések:

Hogyan őrzi a családod ennek az évnek a történetét? Szerintük történt-e valami fontos?

(Mert olyan dolgok történtek, amelyek hosszú éveken át sohasem.)

Mit csináltál, hol és merre voltál Te ebben az évben, mi történt Veled?

(milyen társadalmi státuszban?)

Mi az, amit másokkal közösen csináltál és együtt örültél a közös tevékenységetek eredményének? Szerinted mit csináltak a fiatalok ebben az évben?

Huszonöt év, majd egy generáció életideje. A magyar ifjúságpolitika és ifjúsági munka első generációja lassan-lassan levonul a színről. Ideje van annak, hogy rápillantsunk arra, hogy mi is történt a magyar ifjúságpolitikában és környezetében az elmúlt negyed században.

Az egyik ok az, hogy a magyar ifjúságpolitika történetében 2013-ban mindenképpen egy mérföldkőhöz érkeztünk. A korábban megteremtett és a politikai változásokat így-úgy túlélt ifjúságpolitikai intézmények mindegyike befejezte a korábban kialakított rutinok vezérelte működését. A kormányzati végrehajtó intézményrendszer gyökeresen átalakult. A kormányzati végrehajtásban dominánssá vált az egy központú kormányzás. A területi önkormányzatok hierarchikusan alárendeltekké váltak a kormányhivataloknak és – Budapest kivételével - a járási rendszernek. A kormányzati végrehajtás rendszere visszaközpontosíttatott és az „alulról felfelé” irányuló szervezetrendszer helyébe a „felülről lefelé” irányított szervezetrendszer lépett. A kormányzati ifjúságpolitika irányítói felelőssége ma két pólusú: egy részét a KIM miniszteri biztosa, Mihalovics Péter, másik részét a Nefmibe alátagolt Ifjúsági- és Sport Államtitkárság között oszlik meg. A kormány miniszterelnök-helyettese szerint ifjúságpolitikára nincsen szükség (lsd. előző posztom) – a megosztott irányító felelősséget nem is fogja össze egységes szemléletű, koherensnek mondható, nyilvános program. E helyébe rövid távú projektek halmazából álló projektek sorozata lépett. A 2013-as állami költségvetésből teljes egészében eltűntek azok a költségek, amelyeket eddig az ún „ifjúsági ügyekre” fordított a Magyar Állam és ezzel egyenes arányban gyengültek azok a szolgáltatások, amelyek e korábbi forrásokból működhettek. A Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat legfontosabb egysége, a Regionális Ifjúsági Szolgáltató Irodák hálózata megszűnt, az ott dolgozó szakembereket, a magyar ifjúsági munka fejlesztésének eminens csapatát szélnek eresztették. A Mobilitásnak az EU-s ifjúsági források magyarországi közvetítéséért felelős szervezeti egységét, a „Fiatalok Lendületben Program” Nemzeti Irodáját kiragadták a természetes szakmai környezetéből és feladatait egy projekt-gondolkodásnak rendelték alá, így mind hatásában, mind a szakmai folyamatokra tényleges hatást gyakorolni képes képességében levált a tényleges magyarországi szükségletekről. A valódi probléma az lesz, hogy megszűnt az európai források felhasználása hatékonyságának az a mércéje, amellyel a támogatási prioritások megállapításának helyessége a tényleges szükségletekkel ütköztethető lenne. Ez a támogatási döntésekben a szubjektív és konjunkturális elemek előtérbe kerülését eredményezi. Magyarul: még a rendelkezésre álló források sem úgy költjük el, ahogyan azt a tényleges szükségletek indokolnák. Mindezzel párhuzamosan a korábbi években megszokott civil támogatások világában jelentős átrendeződés játszódott le, ráadásul két irányból is: a rendelkezésre álló források jelentősen (mintegy 50%-al) csökkentek, a pályázati döntések jelentősen átpolitizálódtak. Pluralitás helyett elfogultságon alapuló homogenitás lépett, és ez nem esik egybe a tényleges szakmai képességek elismerésével. Mindezeket a folyamatokat egy reprezentációjában gyenge és a kormány által jelentősen befolyásolt ifjúsági képviselet (Nemzeti Ifjúsági Tanács), valamint a kormányzati munka eltűnő nyilvánossága és PR- és médiaakciókkal elfedett átláthatósága teszi teljessé: a magyar kormányzati ifjúságpolitika 2013-ra hátat fordított az európai ifjúságpolitika elmúlt két évtizedben kialakított sztenderdjeinek.

Azonban ne gondoljuk azt, hogy valami újat láthatunk itt. Nézzük csak vissza az elmúlt két és fél évtized történéseit és látni fogjuk, hogy a magyar ifjúságpolitika mindig rosszul bánt a rendelkezésére álló erőforrásokkal. Emberek, irodai szobák, megkezdett és befejezetlen projektek kavargó története habosodik. Néha méltatlanságok története, néha pedig dacos akaratoknak a széllel szembe feszülése. Sokkal több szubjektív hordalék, mintsem nyugvópontra, közös megegyezéssel elfogadottnak tekinthetően rögzített „objektivitás”. Talán érdemes lenne objektív nézőpontokat kialakítani, amelyhez képest megítélhetőek a széttartó történetek. …

Ne gondoljuk azt azonban, hogy abban a sokat emlegetett Európában minden rendben lenne. A két meghatározó pán-európai intézmény egyaránt küszködik a saját ifjúságpolitikája deficitjeivel, mind az EU-nak, mind az Európa Tanácsnak voltak már jobb, sokkal jobb korszakai. Ugyanakkor az európai ifjúságpolitika kulcsintézményei változatlanul a helyükön vannak és impulzusokat küldenek a nemzeti ifjúságpolitikák felé. Az Európai Unió például jelentős programot indít 2014-től kezdve az ifjúsági munkanélküliség jelenségeinek kezelésére. Minden tagországnak módjában lesz hozzájárulnia ahhoz, hogy ezek a most még tetszetős euro-milliók ifjúságpolitikai szempontok szerint használtassanak fel. Amennyiben ezen összegeket „munkaerőpiaci” támogatásoknak tekintjük „csupán”, megjósolható lesz a kudarc. Munkaerőpiaci tanácsadással nem megyünk semmire sem, ha az a bizonyos tanácsadói munka arra irányul, hogy „mi van a munkapiacon”. A munkapiac ugyanis oly sebességgel változik, és olyan sok tényezőssé vált, hogy semmi esély sincsen arra, hogy azt olyan tanácsadói munkávval, amely lényegében munkaerőközvetítés, akár csak megérinthetnénk. Rettenetes hiba lenne, hogy ifjúsági munkaközvetítő irodák funkcióit ruháznánk és erőltetnénk rá olyan helyekre, amelyeknek az ifjúsági kezdeményezések bátorítása kellene, hogy legyen a feladata. A munka világa olyan mértékben alakult át az elmúlt két évtizedben, hogy át kell értékelnünk a munkáról alkotott összes eddigi tapasztalatunkat, így alapvetően azt is, hogy mit jelent ma a „munkaközvetítés” és azt is, hogy mit jelent a „flexsecurity” (vagyis a munkaerő-piaci flexibilitás és biztonság, de együtt).

Az elmúlt 25 évben a világ gyökeresen átalakult, megváltozott. Ez így közhely, de vajon számot vetettünk-e azzal, hogy ezek a változások milyen mélyre és az élet-területeinket milyen mélységben érintően játszódtak le a fiatalok életében és abban a társadalmi ifjúságképben, ahogyan róluk gondolkodunk? Soha sem könnyű fiatalnak lenni, de ma, a XXI. század ezen szakaszában különösen nehéz. Nem gondolják azt, hogy ezeknek a nehézségeknek a kiterjedése riaszthat el bennünket, idősebbeket attól, hogy vállaljuk a felelősségünket? Hogy talán éppen ez az oka annak, hogy mellőzzük azt, hogy „ifjúságpolitika módon” gondolkodjunk arról, hogy mit kellene tennünk a ma fiatal emberek nehézségeinek könnyítése érdekében? Gondoltak-e már arra, hogy milyen tanácsokat adnának a gyermekeiknek? Mit is tanuljon a gyermek? Amit szeret, vagy azt, amit „piacképesnek” mondanak? Hol dolgozzon? Ahol pénzt keres, vagy ahol megvalósíthatja és kiteljesítheti készségeit és képességeit? Észrevették-e a múlt év végi budapesti diáktüntetések jelszavai és az azokra reagáló politikusok mondanivalójának egymástól fényévekre álló távolságait, a Generációk-között-nemértés Új dimenzióit? Gondolják, hogy ez a távolság áthidalhatóvá válik egy Nemzeti Ifjúsági Tanács munkájával? Vajon az az Új Populizmus, amely végigsöpört a XXI. század korai szakaszában megfogalmazott politikákon, hogyan is hat az ifjúságpolitikákra? A Populizmus az, amely nem abból indul ki, hogy mi a társadalom valósága, hanem arra támaszkodik, amit arról gondol. Az európai ifjúságpolitikák egyik sztenderdje a „valóságalapú” megközelítés, a politika-formálás műveleteinek a társadalom- és ifjúságkutatók által feltárt tényekre való építése. Az ifjúságszociológia száműzése a rövid- vagy hosszabb távú politikák meghatározásának műveleteiből soha sem vezet jóra. Persze azt is hozzá kell tennünk, hogy a szociológiai tényeket nem lehet közvetlen politikai cselekvésekké formálni, szükségünk van arra is, hogy a fiatalokról szóló ifjúságpolitikákat a fiatalokkal együtt alkossuk meg.

Sok fiatalokkal foglalkozó kolléga úgy gondolja, hogy az ifjúságpolitika az valami olyan dolog, amellyel a Parlamentben és a kormányzati intézményekben dolgozó nyakkendős urak (Magyarországon kívül másutt hölgyek is) foglalkoznak: okoskodások és sehová sem vezető intézkedések végtelen történetei és, hogy nekik ahhoz semmi közük sincsen. Nem is igazán érdekes. Sokkal érdekesebb történet az, hogy Klári és Pista hogyan változik a közös munka során, az sokkal, de sokkal színesebb, hogy egy közösség hogyan válik hatékonnyá egy lokális társadalmi térben, az, hogy hogyan tudjuk elérni azt, hogy a csoportban tanultak igazi erőforrássá váljanak a fiatalok életében. Persze, hogy tisztelt kollégáink egy része soha sem olvas híreket és nem is igazán követi azokat az eseményeket, amelyek aztán különös erővel jelennek meg a fiatalok életében. A nálunk biztosabb intézményeket teremtő európai demokráciákban már lejátszódott az a változás, amelynek a jóvoltából az „ifjúságpolitika” az „ifjúsági munka politikájává” változott át. Nézzék csak meg közelebbről a harmadik generációs skandináv ifjúsági törvényeket, a német vagy az angol ifjúsági munkát képviselő szakmai szervezetek munkáját! Látni fogják, hogy milyen lépések történtek annak érdekében, hogy az ifjúsági munka ezekben az országokban elfoglalja és megtartsa a helyét a hagyományos humán szakmák (tanár, szociális munkás) társaságában. Azoknak, akik arra szánják energiáikat, képességeiket és készségeiket, hogy fiatalokat segítsenek ahhoz, hogy teljesebb életű felnőtt és felelős polgárokká váljanak, azoknak bizony érdemes lenne figyelemmel kísérniük azt, hogy hogyan változnak egy kormány intézkedéseiben megragadható felfogásai a fiatalokról.

Nem is folytatom ezt itt, most. Inkább bemutatnám azt, amire a Nyájas Olvasó számíthat ezen a felületen a következő hetekben. Íme:

Mi következik ezeken az oldalokon?

A blog keresőcíme az, hogy ifjuságpolitika.blog.hu. Ezért a bejegyzések az ifjúságpolitika tárgykörében várhatóak természetesen, hogy még egy közhellyel éljek. Ez azonban egy olyan közpolitikai fogalom, amelynek sokféle értelmezése lehetséges. Nem kívánunk abban állást foglalni, hogy ezek között melyik az az egy, amely „nyerő”. Fogalmak és fogalmazások olyan versenye ez, ahol csak a fiatalok hirdethetnének végeredményt.

Ma, amikor az ifjúságsegítői szakmai képesítésre jogosító képzéseken részt vevő hallgatók nagy része a 'cut'n'paste' módszerrel készíti el a dolgozatait itt fel szeretnénk kínálni ehhez egy trükkösebb lehetőséget. Jelzéseket adunk és kiemelünk néhány dolgot, de azért az összefüggések megtalálása és a következtetések levonása az olvasó (felhasználó) dolga marad.

Az ifjúságpolitika aktuális állapotait mindig meghatározza az, hogy milyen felfogásokat, milyen társadalomképet közvetít egy kormányzati politika és nyomot hagy rajta az is, hogy milyen morális pánikok söpörnek végig a társadalmon, vagyis, hogy milyen ifjúságképet tűz ki a társadalmi tudat a média által tükrözött faliújságjára. (Magyarországon ilyen morális pánikok többször is végigsöpörtek rajtunk, mint a 80-as évek végének „a rendszerváltoztatás vesztesei a fiatalok”, vagy manapság „az országot tömegesen elhagyó fiatalok” kifejezésben megtestesülő ítéletek.) Egy működő, összetartó, egymásra figyelő társadalmi csoportok alkotta modern társadalom mindig is érzékenyen követi a felnövekvő generációk sorsát, amelyet egyébiránt maga befolyásol. Bele is gondolhatnánk abba, hogy mit is jelent az, hogy „a demokrácia fiataljai” - „az elnyomó politikai rezsimben felnövekvő fiatalok” és akkor abba is, hogy mit jelent és hogyan történik a „demokrácia tanulása”. Szívesebben dobunk oda szavakat, mintsem végiggondolnánk a jelentésüket. Manapság Magyarországon egyesek például „hazaszeretetet” említenek. Hol és hogyan tanuljuk ezt? Mikor? Kitől? Erről is érdemes lenne egy kicsit beszélgetni, nemdebár?

Amikor ifjúságpolitikáról beszélünk azt is szóba kell hoznunk, hogy az ifjúságpolitika nem feltétlenül vág egybe azzal, amit ifjúságtörténetnek neveznénk a legszívesebben. A politika az politika, annak a története, hogy mit jelent a fiatalok élete, az pedig egy másik történet. Két aszimptotikus vonal. Persze, az ifjúságszociológia legjobb lapjaira az ifjúságtörténet megragadásának kísérleteit írják. (Annak a megragadása, hogy mit jelent a „graffiti” vagy a „házfoglalás”, a szubkultúrák történetei nagyon is fontos hozzájárulások az ifjúságtörténet megértéséhez.) Észre kell vennünk, hogy a „hagyományos szocializációs műhelyek” megváltozásával mély és tartós változások játszódtak le a fiatalság társadalmi állapotában. (Miközben talán alkalmazott kategóriáink, nézőpontjainak sokkal kevesebbet változtak. ...) Megelégedhetünk-e azzal, hogy a digitális korszak gyermekeit „screenegerek”-nek hívjuk vagy tovább kell folytatnuk annak a kutatását, hogy hogyan is vesz át az internet szocializációs funkciókat? Van-e az ifjúságpolitikáknak tennivalója itt? Vagy éppen ellenkezőleg: semmi, az ég adta világon?

Nos, mi következik itt?

E blog címéhez illeszkedően egy speciális koordináta-rendszert választottam a címben foglaltak körüljárására. A koordináta-rendszer „hosszúsági fokaként” az ún. „év-lapok” szolgálnak kiindulópontként. Ezek az „év-lapok” naptári évenként, az 1988 – 2013 között időszakot idézik az alábbi szerkezetben és tulajdonképpen évenként megismétlődő idővonalak (kronológiák):

1. Magyarország, belpolitikai események (ezt folyamatos szövegként, mondatonként közlöm majd, felhasználva a História Magazinban közölt kronológiákat)

2. Ifjúságpolitikai vonatkozású események kronológiája Magyarországon (ennek a forrásai részben a saját, korábban „Fonalak egy labirintuson át” címmel kéziratban maradt munkám felhasználása, részben az ehhez a törzsanyaghoz utólag hozzáillesztett dokumentumokon alapul)

3. Fontos események a világban és Európában (különös tekintettel az EU-ban és az ET-ben, alapvetően ifjúsági vonatkozásokban – itt is támaszkodtam a két pán-európai intézmény által az interneten közzétett kronológiákra – a legalapvetőbb kronológia, amelyet itt használni kívánok az Peter Lauritzennek, az Európa Tanács Ifjúsági Igazgatósága néhai igazgatójának az 'Eggs in a pan' c. kötetben közölt biográfiája – ezzel is tisztelegve Peter emberi-szakmai teljesítménye előtt – a Hozzá kötödő eseményeket nevével jelzem majd)

4. „Szórakozástörténet” (rocktörténeti események és filmek – ennek az alapvető forrása a Wikipédia)

5. Sport (itt internetes forrásokat használok és alapvetően annak a jelzésére, hogy miféle sportesemények foglalkoztattak bennünket akkoriban)

6. Digitális korszakváltás eseményei (természetesen ez az alfejezet is alapvetően internetes forrásokat mozgósít)

7. Olvasmányjegyzék (ezen belül az évben jellemző cikkek, dokumentumok, szak-könyvek kivonatos bibliográfiája, ezek forrásaként korábban készített repertóriumokat, illetve saját forrásokat használok majd)

Csak a szélességi fok által nem határozhatjuk meg a helyünket, ezért a koordináta-rendszerem másik eleme, ha úgy tetszik „hosszúsági foka” egy szójegyzék: „Fontos szavak ifjúsági munkásoknak”. Ez egy olyan gyűjtemény, amelynek alapjait az első magyar ifjúsági munkás képzés résztvevőinek munkái indítják. (A 90-es évek legelején a debreceni Ifjúságért Alapítvány jóvoltából nagyon kedves és nagyon fontos kollégákkal együtt egy éves képzést tartottunk Debrecenben ifjúsági munkásoknak. E képzés egyik feladataként arra kértük a résztvevőket, hogy válasszák ki és határozzák meg azokat a „fontos szavakat és kifejezéseket”, amelyek tartalmával szerintük tisztában kell lennünk, ha ifjúsági munkásként dolgozunk. Ebből egy szószedet készült – ez lesz a kiindulópontja e lapoknak.) E lapokon egy kulcsfogalmat és „körüljárását” találhatja meg a Nyájas Érdeklődő Olvasó, mégpedig úgy, hogy először azt a meghatározást látja majd, amelyet a fenti képzés résztvevői készítettek (mivel több meghatározás is készült, válogattam – a szerzőket monogrammal tüntetem majd fel), valamint egyéb meghatározásokat, szakirodalmi bibliográfiát, a tárgyhoz illeszkedően alapvetően fontos irodalom jegyzékét (amelyben magyar és angol szakirodalom váltakozhat). Amennyiben internetes hivatkozások találhatóak a tárgyban, azokat a szövegben jelzem.

Az a tervem, hogy a posztokat részben eredeti dokumentumokkal, részben fotókkal illusztrálom. Az a tervem, hogy a Kedves Olvasókat, ha úgy gondolják, hogy érdemes, közreműködésre kérem: várok küldeményeket, megjegyzéseket, dokumentumokat, bármit a tárgyhoz illeszthetően. (A szerkesztés jogát azonban fenntartom.)

Egy-egy már közölt poszthoz az 'ad' szavacskával illesztek majd újabb posztot (pld.: ad: 1989 vagy ad: részvétel), így a felület kereső-funkciói (lsd. még tag-ek) az érdeklődők könnyen megkereshetik az egymáshoz tartozó dolgokat.

Végül:

Arról, ami már mögöttünk van könnyedén alkotunk ítéletet. Vigyázzunk azonban arra, hogy ítéletünk soha ne legyen sommás, egyoldalú. Látni fogjuk, hogy sok minden történt és sokan úgy gondolják, hogy még több is történhetett volna. A történetek nem feltétlenül árulják el azt, hogy mi volt az út története. Az út történetét a személyes emlékezetünk őrzi. Ez az emlékezet természetesen rostál, sok minden kihullik belőle, de sok olyan is megtapad emlékeinkben, amelyek mások számára mást jelentenek, mint nekünk: az eltérő személyes emlékek összeütköztetése mindig izgalmas feladat! Az is izgalmas feladat, ha biztosabban kijelölhetjük azokat a kutatási területeket, amelyek végiggondolásával további információkhoz juttathatjuk a szakmát! Milyen keveset is tudunk arról, hogy magyar politikai életben miért nem vállalta senki sem azt, hogy a „magyar ifjúság ügyeinek” szószólója legyen, vagy arról, hogy milyen módon fosztják meg a pályázati támogatások átpolitizálásának a műveletei a folyamatokat attól, hogy folyamatként érvényesülhessenek, vagy éppen arról, hogy miért alakult ki az a hagyomány, hogy a magyar ifjúságpolitika felszínén a fő küzdelem a fiatalok reprezentatív testülete és a mindenkori kormány kapcsolata között írja le a „részvétel” fogalmát, miközben a Fiatalok Részvétele ennél sokkal többet és egészen más jelent …? No meg az is, hogy mit jelent az Magyarországon, hogy „európai polgár” - mint az ifjúsági munka fő küldetése.

Ami a posztokon látszik majd – remélem, észreveszik – az az arra való törekvés, hogy olyan dolgokat ne közöljek, amelyek asztal-fiókban maradtak (ezekből bizony hegyek építhetők), azon igyekszem, hogy manifesztált, megjelent, cselekvésekbe tartó dolgokról „beszéljek” itt.

Ezért a történtek megtörténtek, a szereplők valódiak, interakcióik nyomokat hagyott itt-ott, bennünk, bennük. Kérem, nézzék ezt el nekem.

Látható: hosszú évek teltek el azóta, hogy ezen a blogfelületen jelentkeztem volna. Csak emlékeztetek: azért hagytam itt ezt a felületet, mert ez annak idején egy kollektív-közösségi felületként kelt életre, egy nem szokatlan pillanatban, amikor az asztal körül ülőkben az átéltek hatására felébredt a lelkesedés és a tettvágy. Aztán ahogyan az már szokásban van, szétszéledtünk, másnap már – kiszakadva az együttlét erős élményéből – másutt járt az eszünk és a kedvünk. Sokáig nem történt semmi sem ezen a felületen, aztán azt gondoltam, hogy valakinek el kellene kezdenie valamit, írtam ezt-azt, ami történt, amit éppen átéltem, amit a fő topic-hoz tartozónak gondoltam. Egy idő után azt éreztem, hogy ez így nem gilt: nem én hoztam létre ezt a felületet és a beköszöntő szöveget (lsd az oldal jobb hasábjának élén) sem én írtam. Azt gondoltam, hogy nem sajátíthatom ki azt, ami másokkal csakis közös lehet. Amit én akartam elmondani ezzel kapcsolatban, azt „áttereltem” saját, személyes blogomra (lsd. ott: wootschp.blog.hu) és ott tag-eltem kisebb-nagyobb buzgalommal azt, hogy „ifjúságpolitika”, „magyar ifjúságpolitika”, „ifjúsági munka”, „magyar ifjúsági munka”.

Jó és őszinte műfaj ez a blog, kéretlenül is láthatom a statisztikákon, hogy sohasem volt túl sok olvasója. Félreértés ne essék, ez mindig annak róható fel, aki blogot művel: egy blog a maga szövegkörnyezetében akkor népszerű, ha érdekes és aktuális, no meg akkor, ha igazodik a blogok mainstream-jéhez. Ez persze nem ment a saját, személyes tartalom-feltöltői felelősség alól és ez persze önmagában nem is jelent túl sokat. Persze ez azokat sem menti fel, akik maguk is rendelkeznek erről a sajátos topic-ról véleménnyel. Ennyi az annyi és kész – az ifjúságpolitika soha sem volt és tegyük azt is hozzá, hogy soha nem lesz sokak kedvtelése. Mindig csak maroknyi ember, kevés érdeklődő kívánt elmélyedni ága-bogában. Nem azért, mert az ifjúságpolitika egy útvesztő lenne, talán inkább azért, mert soha sem zárható kulcsra az itt szerzett tudás. Amit az ifjúságpolitika által megtanulhat az ember az inkább új utakat kínál fel, mintsem a biztos tudás nyugodt kikötőjébe vezetne. Az ifjúságpolitikai nézőpont segítségével mégis csak egy korszak ütőerén tartjuk az ujjunkat. Akár még kíváncsiak is lehetnénk arra, hogy vajon mit is üzen ez a fiatal élet-választásokban megtestesülő korszak a közeli jövőnek, nemdebár?! A csekély érdeklődésnek a fő oka valójában az, hogy ennek a közpolitikának az alanya – a fiatal, az ifjúság – maga is nehezen megragadható kategória. Egyszer ilyen, másszor olyan. Az ifjúságkép egy olyan társadalmi kategória, amely korral, kedvvel, politikai mainstreamekkel együtt változik. Média-korszakban élünk (csak emlékeztetőül: éltünk már más korszakokban is), ezért az ifjúságkép még sérülékenyebb és még több a változója, mint bármikor korábban volt. Amikor egy-egy drámai esemény kapcsán végigsöpör a társadalmakon a morális pánik, akkor ez az ifjúságkép mindig kap egy más árnyalatot. Az elmúlt években volt már egy „West End pánik”, egy „fiatalok emigrálnak pánik” Magyarországon és ezért aztán mondtak mindenfélét a média-felületeket feltöltők arról, hogy „milyenek is a mai magyar fiatalok”, no meg arról is, hogy szerintük milyeneknek kellene lenniük.

Ennek a bizonytalansági tényezőnek az elhárítására alkalmas eszköznek látszott sokáig a „valóság-alapú” megközelítés, vagyis egyfajta ifjúságszociológia nézőpont bevezetése és alkalmazása a közpolitikák tervezésében, de mi történik akkor, ha ez teljességgel mellőztetik azok részéről, akik egy közpolitika tartalmakkal és cselekvésekkel való feltöltéséért felelősek? Az ifjúságpolitika nem individuális műfaj, sőt annak éppen az ellenkezője: az a különböző minőségű és mélységű együttműködések művészete. Az ifjúságpolitika nem egy olyan szitokszó, mint – teszem azt ma Magyarországon a „liberális” (még jobb a „balliberális”) vagy a „meleg” (még rosszabb: a buzi), a „Nemzeti Együttműködés” háza táján nyilván ma a legrosszabb megítélés alá a „liberális európai buzi” esik /bocsánatot kérek az idézetekért azok nevében is, akik elkövetik/ – az ifjúságpolitika egy higgadt és érzelem-mentes kifejezés. Más európai országokban ez egy más közpolitikákkal (teszem azt oktatás- vagy foglalkoztatáspolitika) azonos megítélés alá esik.

Magyarországon sokféleképpen írunk most új korszakokat. Más politikai realitásokat gründolnak a politikusok a polgárok számára és más realitások reáliáiban élnek a polgárok. Ezeknek a megközelítéseknek a feszültségei szerintem tetten érhetőek a köz- és magánbeszélgetésekben és persze, hogy az arról szóló beszélgetésekben is, hogy van-e, nincsen-e ifjúságpolitika Magyarországon? Izgalmas időszak, talán még sohasem voltak egymás mellett ennyire széttartó vélemények arról, hogy hol és hogyan élünk. A magyar ifjúságpolitika is új korszakába lépett. Miért ne vizsgálhatnák ezt a korszakot tehát egy ifjúságpolitika nézőpontból is? Több szem, többet lát …

Mindezt nem is írtam volna, ha nem tévedek erre a cikkre, amely július 13-án jelent meg http://hvg.hu/itthon/20130713_Navracsics_fiatalok_elvandorlas. Ez a cikk így kezdődik (innen idézem): „(Navracsics Tibor miniszter) Beszédében kifejtette, hogy nem hisz az önálló ifjúságpolitika mint kormányzati politika létjogosultságában, hisz viszont abban, hogy léteznie kell egy ifjúságpolitikai programnak, amely az új nemzedék szempontjából fogalmazza meg a kormányzati politikai gondolatokat.”

Itt tartunk most, visszatértünk oda, ahol Kádár-Csoboth Péter kollégánk elindította ezt a blogot. Vajon szitokszó-e az ifjúságpolitika? Hmmm … Szerintem érdemes lenne ezt körüljárni most (is). Mindezek miatt ez a blog-felület újraéled most.

Arról, hogy hogyan … nos arról majd a következő bejegyzésben szeretnék néhány dolgot elmondani.

Utóirat:

Amit meg arról írtam, hogy mit gondolok erről a "kollektív" blogról, azt korábbi bejegyzésekben el lehet olvasni (pld: trotechnikus...2010.06.18. - naptár)

Nem is kell a Konferencia szavainak homokját átszitálnunk ahhoz, hogy aranyrögökre találjunk. Ott csillognak a munkacsoportok elnevezésében. Minden kulcsszó megvillan itt, hacsak egy váratlanul ide beeső fény okán is. Az Open Space-en (a munkacsoportok munkájának közbenső fázisát bemutatni hivatott agórán) egy litván fiúval keveredek váratlan vitába arról a mondatról, hogy „helyre kellene állítani a munka becsületét” (nem szó szerinti fordításban). Ő köti az ebet a karóhoz, azt állítja, hogy az „emberek azért nem dolgoznak, mert a munkának nincsen becsülete”. Ha tudná, hogy visszhangzik ez a kijelentés a magyar fülekben! „Az én országomban” – mondja. Tényleg. És az Én országomban? Milyen munkatapasztalatokat lehet szerezni Litvániában? Magyarországon? Spanyolországban?, ahol a fiatalok munkanélkülisége évek óta statisztikai magasságokat döntöget az Európai Unió országainak összevetésében. Azt kérdezem Tőle, hogy „mi a helyzet a vendégmunkásokkal”? Kiderül a válaszából, hogy kérdésem idejét múlt, történelmietlen és a litván valóságtól végképpen elrugaszkodott. A litván munkapiac problémája az oroszok jelenléte. Így vagy úgy. De ki végzi el a piszkos munkát?

A gazdasági menekültek áradása Európába. Ennek a korszakai. A német „Wunderwirtschaft” és a jugoszláv, a görög, a török vendégmunkások. A hatvanas-hetvenes években német cégek toborzóirodákat működtettek és hívták a vendégmunkásokat (lehet, hogy hívtak volna magyarokat is, ha akkoriban lehetett volna). A vendégmunkás elvégezte azt a munkát, amelyet az akkoriban gazdagodó és gyarapodó Hansi vagy Seppi nem akart már elvégezni. Aztán ez az egész új szociális, kulturális és politikai dimenziókat kapott. A gazdag nyugat-európai országok felfutását még az EU létrejötte előtt a vendégmunkások áradata (is) formálta-alakította. Az Unió perifériáján vajon milyen folyamatok zajlanak? Most? A globális tőkemozgások idején? Van-e reális képünk az európai munkapiaci folyamatokról?

Egy másik munkacsoport „a diszkrimáció elleni küzdelem”-nek szenteli az idejét. A hátrányos megkülönböztetés új dimenzója szigorúan munkapiaci. Ha a munka a társadalmi boldogulás alapja, mintegy kiindulópontja, ha ekközben egyenlőséget ajánlunk és tisztességes versenyt a hozzáférésekhez, miért beszélünk újra és újra arról, hogy a hozzáférés lehetőségei sem egyformán adottak az ott tartózkodók számára? Nyilván azért, mert érzékeljük, hogy éppen a hozzáférések oldaláról korlátozottak a lehetőségek. Az emberibb élet reményében Európát választók a XXI. században reménytelen helyzetekből menekülnek és Reményt keresnek itt, miközben ez a Remény egyre szűkösebb lehetőségeket kínál. Ezen a talajon hajtottak ki a Romlás Virágai. Pim Fortyn Pártja Hollandiában, Le Pen mozgalma Franciaországban, a dán újfasiszták menetelése. Az, hogy mi a helyzet a munkapiacon, bizony megmutatja azt, hogy milyen állapotban van egy társadalomnak az emberi méltóságra érzékeny immunrendszere. De ezt Magyarországon sem kell mondani. Látható.

Egy másik munkacsoport az „iskola és a munkapiac átmenetei”-vel foglalkozik. Ez is jó kérdés. Ez is kulcsszavak sokaságát hívja elő. Mit csinál az iskola? Hogyan látja az iskola a munkapiacot? Vajon az iskolai képzés tényleg a munkapiaci boldogulásra készít fel – vagy éppen ellenkezőleg, egyenesen akadályává válik az adott munkapiacon való boldogulásnak? Konferenciánk ifjú résztvevői persze nem ásnak – nem is áshatnak – ennek a problémakörnek a mélyére, de azért megjegyzik: „az iskola és a munkapiac között megszakadt a kapcsolat”. Csak azért, hogy tovább tűnődhessünk ezen a következő munkacsoport találkozóján, ahol a „kompetenciák elismeréséről” esik szó. A résztvevők egy része szerint az iskola csak bizonyos, nagyon szűk tartományba eső kompetenciát tanít „át”, mások azt mondják, hogy az úgynevezett „szociális kompetenciák” elsajátításának alapvetően a civil társadalom az intézménye és éppen ezért lenne nagyon fontos, hogy azt a munkát, amelyet ez a civil társadalom végez, végre jobban elismerje az Állam, amely egyébként az Iskolát minden különösebb tűnődés nélkül jelentős költségvetési összegekkel ismeri el. „Miért nem támogatják jobban az ifjúsági szervezeteket?” – fordítják így a kérdést egy másik munkacsoportban. Ez a felvetés sem új, de ebben az összefüggésben és szövegkörnyezetben persze nagyon is vitára ingerlő. Ez a vita pedig nagyon messzire, a Konferencia horizontjain messze túlmutató távolságokra vezetné a tekintetünket. Itt csak annyit emelünk ki, hogy érdekes dialógus bontakozott ki arról, hogy miért védi az Iskola a maga bástyáit a Nemformális Képzési módszerektől oly hatékonyan? A Társadalmi Tanulás és az Irányított (tantárgyközpontú) Tanulás, a Közösségi és a Hierarchikus Tanulás közötti dilemmák bizony előkerültek itt is!

Csak, hogy gyorsabban lezárhassuk ezt a fejezetet, erre a faliújságra tűzök néhány megjegyzést.

Magyarország még soha sem volt házigazdája ilyen szintű Európai Ifjúsági Konferenciának. Üdvözlet tehát mindenkinek, aki ebben az események előkészítőjeként, szervezőjeként részt vett! Jó tanulság, hogy e résztvevők értették és érezték feladatukat, felelősségüket. A munkacsoportok magyar facilitárorait jó volt látni ebben. Az volt az (én) érzésem, hogy itt van, itt nyeri el formáját az a szakmai generáció, amely európai dimenziókban már otthonos és amely képes az átültetés műveletein túl a kezdeményezések műveleteire is. Csak azt szeretném rögzíteni itt, hogy bárha megmaradna Közöttük az együttműködés, a Kapcsolat, az Közös Gondolkodás és Cselekvés képessége. Alkalmasak erre!

Egy ilyen európai konferencia tanulási folyamat is egyben. Tanulási folyamat mindenkinek, aki ebben részt vesz. „Csak az tud másokat tanítani, aki képes arra, hogy másoktól tanuljon” – mondta Peter Lauritzen egyszer-másszor. Kár, hogy a Magyar Kormány képviselői nem éltek ezzel a tanulási lehetőséggel. Azért kár, mert közben minket tanítani akarnak. Az ifjúsági ügyekért felelős államtitkárt a konferencia megnyitóján láttuk egyszer, az ügyek valóra váltásáért felelős főosztályvezetőt kétszer is, mert Ő ott volt a záróeseményen, ahol hozzászólását azzal a magyarul nagyon szép, azonban angolul kissé esetlen fordulattal zárta, hogy „Isten áldja magukat” / ’God bless You.’ (…) A Magyar Kormány távolságtartása ezen az eseményen eléggé szembetűnt. Pedig az Eseményt a Magyar Kormány meghívására abszolválták a résztvevők.

Csak az ilyen tanulási folyamatokban való részvétel segítségével tanulható meg az, hogy hogyan képviselhetjük az érdekeinket egy nemzetközi-európai térben és az is, hogy ebben a térben mit is jelentenek a szavak, a szavak hitelessége. Ez a hitelesség személyes ügy is. Mert azokból a kulcsfogalmakból, amelyekről, mint aranyrögökről írtunk, ha aranyrög, beolvasztható és Kulcs önthető belőle. De az aranyrög kinyeréséhez bizony szitálni kell, szavakat szitálni kell, hogy megtaláljuk. A Kulcs pedig majd csak a megtalálása után lesz önthető.

Így van ez. Jelentős és fontos konferenciát tartott Magyarország a fiatalok és az európai munkapiaci viszonylatában. Sajnálatos, hogy ezt éppen a gondolatoknak, akcióknak, egyéni aktivitásoknak helyet, teret adó ország nem vette észre. Csak vessenek egy pillantást az eutrio hivatalos honlapjára. Európai polgárok – magyar adófizetők.

A Konferencia első napja az ismerkedések, valamint a terek megjelölésének és a szervezeti pozíciók kijelölésének az ideje volt. Az uniós intézmények, az uniós tagországok kormányainak képviselői, a European Youth Forum képviselői mind bizonyos előzetes elképzelésekkel érkeztek ide – többük bizonyára azt is tudta már, hogy a Konferencia milyen eredménnyel zárul, vagy azt, hogy a lehetséges záródokumentumban milyen irányok rajzolódnak ki a további döntések számára. A konferencia munkanapjai persze előre nem látható és előzetesen nem tervezhető eseményeket is hozhatnak, amelyek ezeket az előzetes várakozásokat akár felül is írhatják. A szervezők alapvető feladata az, hogy ezeknek a lehetséges kockázatoknak a bekövetkeztét megelőzzék, elhárítsák, valószínűségüket csökkentsék. Az Európai Unió gyakorlatában ez az adott konferencia szervezőire hárul, akiknek ráadásul megfelelő körülményeket kell teremteni ahhoz is, hogy a konferencia résztvevői kellő teret érzékelhessenek gondolataik, ötleteiket, rögtönzéseik kifejtéséhez is. A Jó Európai Konferencia azt tulajdonképpen Terek szervezése és biztosítása ahhoz, hogy a Résztvevők eltérő igényei és szükségletei Mind és együtt futhassák meg a maguk pályáját. A Konferencia résztvevőinek elégedettségét éppen itt lehet(ne) mérni a leginkább: „kellő hely és idő állt a rendelkezésedre ahhoz, hogy kifejthesd a gondolataidat?” Igaz az is, hogy inkább azt szoktuk megkérdezni tőlük, hogy „elégedettek voltak a konferencia technikai körülményeivel?” – és az erre a kérdésre adott lehetséges válaszokból vonunk le következtetéseket (…)

A terek megjelölésének műveletei ennél azért nehézkesebben, rugalmatlanabbul alakultak. A Konferencia programjában az első napon Gödöllőn, a második napon a Budapesti Gazdasági Főiskolán jelölték ki a szervezők a tereket – ezek mind a fizikai, mind a szellemi távolságok miatt eléggé messze vannak egymástól. Itt a Gödöllői Kastély, ebben a szókapcsolatban Mi, magyarok mennyi mindent látunk, tudunk és mennyire más lehet ez egy külföldi résztvevő számára! Mi büszkék vagyunk arra, hogy a mi körülményeink között felújított Kastély immáron bejárható, használható, látható. Mi tudjuk, hogy a Lovardát úgy egy-két hónap alatt hozták rendbe (és dicséret jár minden kőművesnek érte) – de mi azt is tudjuk, hogy itt a Vörös Hadsereg rongálta szét az értékeket és nem a Háború, nem az Államosítás, nem a Trónfosztás. Külföldi szemmel ez talán még szép is, hogy „így ápolják a Magyar Köztársaságban a Királyság hagyományait”, vagy legalábbis érdekes. Nekünk újságot olvasó magyaroknak ez közbeszerzés, át nem gondolt tervezések, meg- vagy meg nem adott forrásoknak a hosszú gyűjteménye. Adófizetők háborgása, helyiség és országos, provinciális és emelkedett összekapcsolódása egy immáron ki nem bogozható csomóban. Ez a csomó pedig itt van, Kastély, látogatható – ott voltunk valamennyien.

Ehhez képest a második nap alapvető funkciója az tehát, hogy elvégezzük azt a munkát, amelyet egy ilyen típusú konferenciának el kell végeznie. Konferencia? A www.businessdictionary.com meghatározása szerint „egyének vagy szervezetek és intézmények képviselőinek olyan nagyobb szabású összejövetele, amelyet egy adott tárgy vagy a közös érdeklődés által kijelölt tárgy megbeszélésének érdekében szerveznek”. Vagy valami ilyesmi. A magyar www.rendezvenyszervezo.hu honlap nem bíbelődik a tartalomra utaló meghatározással. Keresésünk eredménye ezt az első mondatot „dobja” elénk: „A konferencia igen összetett rendezvény, ennek megfelelően a konferenciaszervezés szerteágazó folyamatok precíz összehangolását, felkészült, gyakorlott szakmai stáb több hónapos elhivatott munkáját igényli.(…)” Egyéb – elsősorban angol – meghatározások még arra is utalnak, hogy a Konferencia fogalma a Protestáns (és Metodista) Egyházak gyakorlatában meghonosodott gyakorlat, olyan helyzet, amikor emberek találkoznak azért, hogy céltudatosan, célra irányultan megbeszéljék Közös Dolgaikat. Van tehát tanulmányozásra érdemes dolog már a Konferencia fogalmával kapcsolatban is – ha ehhez még a rutinokat is hozzátesszük, érdekes eredményekhez juthatunk!

Ilyen rutinok természetes módon alakultak ki az Európai Unió együttműködéseiben és kialakulásának a hosszú folyamatában is. Ezeknek a konferenciáknak az egyik gyökere a nemzetközi együttműködések demokratikus politikai hagyományaiból táplálkozik, a másik gyökere pedig az akadémiai hagyományokból, a szakmai konferenciák közös hagyományrendjéből merít. Itt azért meg kell említenem azt is, hogy az európai Ifjúsági Ügyekben ezeknek a rutinoknak a kialakításához az Európa Tanács is hozzájárult, hiszen ez a szervezet már jóval az EU létrejötte előtt olyan Konferenciákat szervezett, amelyeken kormányzati és úgynevezett ifjúsági delegátusok találkozója történt meg – egy azonos cél megtárgyalása, megvitatása érdekében – és ezeknek a konferenciáknak az előkészítésében jelentős szerep hárult az ún. ’co-management’ struktúrákra is. De ez csak egy fogalmi értelmezésre ráutaló kitérő, vagy eltérés a tárgytól – egy adott konferencián nem kell ezzel foglalkozni. A Karaván halad. 

Az előző posztban – kissé vázlatosan – megemlítettem, hogy a Mi Konferenciánk kereteit a „strukturált párbeszéd intézménye” és EU Elnökségek (ti. a trio) programja jelölte ki. Ez a „párbeszéd” a formátumot, az Elnökség a Lehetőségeket adta-kínálta ehhez. A lehetőség ráadásul az ún. „eutrió” folyamatból táplálkozott, a spanyol-belga-magyar elnökségi folyamatok közös összehangolásának folyamára, amely időben másfél esztendőt fog keretbe. Formátum ebben az esetben a résztvevők névsorában intézményesedik, a lehetőség és a fő gondolati keretek a konferenciát megelőző, előkészítő tárgyalásokban. Így a magyar félnek is kellő idő áll(t) a rendelkezésére ahhoz, hogy a kötelező, az ajánlott, az aktuális és a lehetséges feladatok arányait kialakítsa, ehhez képest az energiáit és erőforrásait az elvégzendő feladatokra koncentrálja. Az a szervezők örök titka marad majd, hogy volt-e lehetőségük arra, hogy kellő és elegendő időt és energiát fordítsanak azokra a feladatokra, amelyeket ilyenkor mindenképpen el kell végezni. (…)

Ez a résztvevők szempontjából mindegy is – mint erre utaltunk volt. Aki itt van, most „dolgozni” akar: beszélni és beszélgetni, kijelenti és mások kinyilatkoztatásaira hallgatni, együtt akar ülni egy körben azért, hogy mindezt átélhesse, hozzá akar szólni ahhoz, amiért itt van, képviselni akar valamit, ami a sajátja vagy ami közösen azoké, akik ide küldték. Így rögtön a dolgok bonyolult kellős közepébe találjuk magunkat.

Hogyan is lehet elmesélni egy ilyen munkafolyamatot? A Budapesti Gazdasági Főiskola Markó utcai épületében vagyunk ezen a napon. Patináját gondos felújítás csillantja fel. Budapest „aranykorának” idejét. Iskola ez – a munkacsoportok tantermekben dolgoznak. A tanterem akkor is az, ha a bútorok szabályos elrendezése most megváltozik és némiképp nemformális kereteket teremt. A termekben van tábla, de van flipchart is. A termekben van – a belső udvarra néző – ablaka, de van benne kivetítő (’beamer’) és vetítő vászon is. A XIX. és a XXI. század találkozásának létrejöttében a XX. században születettek közvetítenek. Azok, akik a munkacsoportokba belépnek.

A Megfigyelő Krónikás vándorol a termek között. Aki nem volt ott, annak a helyzet leírásaként az mondaná, hogy „látsz embereket, látsz csoportfolyamatok irányítóit, látsz és tapasztalsz beszélgetéseket, láthatsz módszereket ahhoz, hogy hogyan kezdődjék egy beszélgetés egymást eddig nem ismerő emberek között, láthatsz megoldásokat arra, hogy hogyan lehet egy látszólag ezernyi irányba széttartó beszélgetést egy irányba tartani” – talán így mondhatnánk. Ezt látjuk.

Itt azt is el kell majd mondani, hogy a munkacsoportokat egy magyar és egy, az Európai Ifjúsági Fórum által kijelölt képző, másképpen facilitátor[1] vezette. Örömmel láttunk közöttük a magyar ifjúsági munka kiváló képviselőit, kiváló hölgyeket, akik igazán nagy szakmai biztonsággal uralták a rájuk háruló feladatokat. Mind hölgyek voltak, a munkacsoportok vezetői között egy „úr” sem akadt, bizony! Aztán majd másnap, a záródokumentumot szövegező team tagjai között mindenki (idősebb) „úr” – ez bizony kicsit furcsa volt! (Egy európai konferencián nem lenne baj a szokottnál jobban figyelni a társadalmi nemi szerepekre! …)

A munkacsoportok beszélgetései gondolatokban, megközelítésekben nagyon gazdag beszélgetések, gondolatcserék voltak! Ezekbe a beszélgetésekbe bele-belehallgatván talán megengedhető, hogy azt mondjuk, hogy arról szóltak, hogy hogyan is látszik az a bizonyos európai munkapiac a résztvevők oldalnézetéből. Sok európai politikus száll a választások ringjébe azzal az ígérettel, hogy „több munkahelyet!”, miközben a munkacsoportokban részt vevő fiatalok véleménye arról szólt, hogy „mi is az a munkapiac?” Sok európai politikus mondja azt, hogy a „fiatalok munkanélküliségét kezelni kell!” – miközben a munkacsoportokban résztvevő fiatalok arról beszéltek, hogy „mi is az, hogy munka?” Sok európai politikus szeretné, ha azok/ezek a politikai vágyak valóra válnának – a munkacsoportokban dolgozó fiatalok megkérdezik azt, hogy „mi is az a politika?” (ti: mit segít nekünk, mit segít az rajtunk…) Egy, a Politikai és a Civil Társadalom közötti láthatatlan párbeszéd zajlik az első síkon az Európai Unió „Strukturált Párbeszéd Programja” jegyében.

Ennél is tovább kell néznünk azonban. Sokkal tovább. Az egyik kulcskérdés az, hogy „vajon az Iskola fel tud készíteni arra, hogy helyt álljak a munkapiacon?” Minden európai kormány erről beszél. Régóta. Mégis, mi történik? Az iskolában megszerzett végzettségek, majd tovább: készségek és képességek nem garantálják a munkapiacon való elhelyezkedést. Úgy tűnik, hogy a sokat emlegetett szociális kompetenciák dolga az inkább az egyéni megoldásokat támogatja – segítségükkel Én jobban boldogulok, mint a Többiek. Miközben Tömegoktatásról beszélünk.

A Család korrekciós szerepe. Van Család, „akinek” (amelynek?) határozott jövőképe van – már hogy az utódokat illetően. Milyen információkra támaszkodhat egy ilyen „családi modell”? Ki mondja meg azt a Családnak, hogy milyen „kurrens” szakmák vannak éppen most a munkapiacon? Családi tradíció? Folytatni a hagyományokat? Mit ér az mostan? Elmondott tapasztalat: „szektoronként eltérő” – értsd: más jogászok, más az orvosok, más a tejtermelők esetében. Valaki kérdezi: „más példák nincsenek?” – hogyan is állunk „a pályaválasztás tudatosságával”? Valaki vitába keveredik azon a megjegyzésen, hogy „minden szakma becsületét helyre kellene állítani. A munka becsületét kellene helyre állítani.” Ez úgy hangzik, mintha egy politikus mondta volna. Aki mondja egy 21 éves litván fiatalember (orosz) – és mondja, csak mondja.

Valaki feldobja azt, hogy „ki az, aki ennek a tudatosságnak a kialakításában segíteni tud?” Itt kerül elő az ifjúsági munka. Lehetőségei, adottságai, küldetései, körülményei. Nem meglepő, ha most arról beszélgetnek, hogy az „ifjúsági munkának jelentős szerepe van a szociális kompetenciák kialakításában”. Mindjárt oda érünk majd ahhoz, hogy az ifjúsági munka egy olyan szektort kínál, amelyet foglalkoztatási szempontból a politikai társadalom ki- és elfelejtett! Aztán oda érünk és megállapítjuk, hogy „az ifjúsági szervezeteket sokkal jobban kellene támogatni!” … annak érdekében, hogy ezt a „munkapiaci felelősséget” betölthesse.

Itt veszünk majd egy mély lélegzetet.

Folytatjuk majd ezt. Másképpen. (A fotók a munkacsoportokban készültek. Az Iskolában.)

A gödöllői Grassalkovich-kastély brandje természetesen Sisi (ejtsd: Sziszi), aki itt nem a Császár és a Király neje, hanem maga a királynő. A Szívek Királynője. No meg a mienk. A folyosón, sok kis vitrinben ügyesen portréja keretben, porcelán poháron, könyvborítón. Kedvenc Columbo hadnagyunk szépapjáról sem emlékezünk meg most, pedig Falk Miksa éppen itt is gyakran adott magyar nyelvleckéket a bajor Erzsébetnek. Elmegyünk e mellett, mert van ennél sokkal, de sokkal fontosabb dolgunk most itt. De látjuk mindezt azért, látjuk, figyeljük, fogadjuk. Ez a környezet is figyel minket. Az ebédszünetben a Királyné portréját bámulom, miközben beszélgetőtársaimra is figyelek. „Munkanélküli fiatalok – Európa súlyos problémája” – ez így csak egy ürességében is kongó kijelentés lenne, ha nem folytatódna így a mondat: „valójában igazán tisztázhatnánk már végre, hogy ki, mit is ért ezen!” Mert Európában ebben sem vagyunk egységesek. Adataink inkább a munkapiacon tartózkodókat, no meg a munkapiacon nem tartózkodók számát mérik és ennek a mérésnek a sztenderdjei már régóta kialakultak. Az Eurostat által összesített adatokból (bővebben: http://epp.eurostat.ec.europa.eu/portal/page/portal/eurostat/home) sem láthatunk azonban minden, most és itt bennünket roppant mód érdeklő dolgot. Nem láthatjuk a „választásos életrajzokat” – azt a leleményt, ahogyan valaki éppen a CV elemeinek kreatív cserélgetésével próbálja meg javítani a munkába lépésének – és tegyük hozzá, a megélhetést biztosító jövedelemhez jutása – esélyeit. „Lego-önéletrajz, egyes elemei a különböző képzési piacokon megvásárolhatók, más elemeit leleményességgel kell majd pótolni – a megfelelő pillanatban.” De, végül is milyen munkaerő-piacon? És miért is használjuk még most is a „piac” kifejezést? Ember-vásárra utaló fogalomként, amely eredeti jelentését mintha törölte volna a Történelem. Miközben valaki majd egyszer csak megjegyzi, hogy a „rabszolgaság újratermelődik”. Szürreális fogalmi utazás, nemde?

A Konferencia az Európai Unió soros elnökségének magyar eseménye, az ifjúsági konferencia pedig a Spanyol-Belga-Magyar EU-trió időszakában megkezdett folyamatok részbeni lezárása, részbeni megerősítése a további együttműködések felé vezető úton. A Kastély ennek az elnökségi periódusnak a kitüntetett, hivatalos helyszíne, ehhez mért körülményekkel. Vajon hogyan visszhangoznak majd vissza ezekről a frissen festett falakról az európai fiatalok millióinak életesélyeit meghatározó foglalkoztatásról, vagy megint és ismét, a munkaerő-piacról szóló beszélgetések, eszmecserék? A Lovarda fényes padlójának a tükrében most inkább nyakkendők és öltönyök tükröződnek, fényes cipők – az uralkodó színek a galamb- és sötétszürke, esetleg mélykék, a hófehér falak ellentéteként. Szavak ereje nem rendíti meg a falakat. Nem most rengeti meg. A megnyitó beszédeinek unalmát bámulással, pusmogással ütjük el. A terem adottságai és berendezése folytán kontaktus a beszélő és hallgató személyek között létre sem jöhet. (proxémikai megjegyzés) Mindenki nekifut az ilyenkor kötelező köröknek, hogy biztonságos kűrre törekedvén odáig múlassa az időt, amíg csak az érdemi munkára nyílnak meg majd a terek. A hallgatóság pedig türelmes rutinnal várja ki ezt a pillanatot. Addig persze egy kicsit még várni kell, így számba vehetjük az előzetes várakozásokat és ránézhetünk az ilyen színtű és formátumú európai konferenciák rutinjaira. Érdemes, mert ritkán van abban részünk, hogy ezt hazai pályán is tanulmányozhatjuk, ráadásul nagyon közvetlenül. Szerencsére itt a szünet, így a közvetlen szomszédainkkal való ismerkedés első élményével felszerelkezve vágunk neki a gyűjtőmunkának. Először a pogácsával találkozunk, meg a sajtos hassékkal, kávéval, teával, udvarias kiszolgálással. Ez az első ürügy a kapcsolatfelvételre. Így lépünk át hétköznapi tereinkből a konferencia tereibe, ahol majd minden megtörténik velünk – és minden mégis egy kicsit másképpen.

Az első pillantással is felmérhető, hogy a nadrág-kosztümös hölgyek és a nyakkendős urak hivatalosságok. Az európai intézmények képviseletében – de ez most alapvetően és elsősorban az Európai Uniót jelenti. „Keretei” között zajlik mindez – kereteink keretében. Amit „ők” adnak ehhez, azok Mi vagyunk. Ez az európai kavalkád már csak így működik. Mégis, a delegátusok kezébe adott egyen-csomagban kapott zöld nyakkendő (az uraknak) – talán kínai. Remélem is, hogy az, mert az eseménybe ágyazott eseményként kínai urakra nézünk (kínai hölgyekkel nem volt szerencsénk, mert – feltételezem – az európai ’gender-balance’-nak amott más az értelme). Szóval és egy levegővel, nagyon hivatalosan a Konferencia az tulajdonképpen „Szólj bele! Struktúrált párbeszéd a fiatalok foglalkoztatásáról. EU Ifjúsági Konferencia és Főigazgatói Értekezlet”, no meg a bónusz: „Kína-EU Ifjúsági Év”.

Ebben a tágabbra formált Térben azonban észrevesszük az EU tagországi kormányainak képviseletében a korelnököt, a norvég Björn-t (1972-ben kezdte…), az osztrák Maria Wolf-ot, összefutunk a flamand Jan-al, akit legutóbb a nagyszerű genti konferencián láttunk, feltűnnek a lengyel kollégák, akik majd hamarosan hozzálátnak a „fiatalok részvételéről” szóló programjuk megvalósításához, amelyet szeptember elején majd egy nagyszabású varsói konferenciával nyitnak meg. Egy pillanatra meglátjuk Alexis, a francia delegátus (a CDEJ elnöke most) mosolyát. Ez persze az ilyen konferenciák megszokott köre, közege. Sokuk felmérhetetlenül sok tapasztalattal rendelkezik arról, hogy hogyan is működnek ezek a dolgok. Jan maga már két elnökségi periódust csinált végig – míg a belga kormányok a választók kegyelméből folyton folyvást változtak, addig Ő a dolgát tette: mindkét belga elnökségi periódust jelentősen hozzájárulást volt az európai ifjúsági munka erőtereiben. (…) Ők azok, akik rutinosan az esemény csomópontjait keresik, csak azokat a dokumentumokat gyűjtik, amelyekre tényleg szükségük van – érdemes lenne egyszer-egyszer a táskájukba is bepillantani, hogy mit is visznek el innen magukkal … Sokat beszélgetnek egymással és kis köreik elfoglalják itt-ott a kávézó-asztalkákat. Élményeiket megosztják egymással, kommenteiket megtartják maguknak, talán majd este, a szálloda bárjában, de akkor is csak az évek óta ismerősök körében mondják el majd valódi véleményüket. A kívülről figyelő azt gondolná, hogy fegyelmezett, csak néhanap felengedő álarcaik mögött mosoly bujkál, esetleg a Kétely, de ez csak ráolvasás. Beosztásuk, köztisztviselői fegyelmük az ilyen nyilvános érzelem-nyilvánítást csak nagyon ritka pillanatokban engedik meg és semmiképpen sem az ilyen helyzetekben. Tudniillik a Konferencia első napján. A megfigyelői pozíciók elfoglalása okán is tömörülnek egy-egy asztal köré. A fiatalok számára ők a „szfinkszek”, pedig nem azok – ha belehallgatnának azokba a beszélgetésekbe, ott, annál a kerek asztalnál például, észrevennék a humort, az egészséges iróniát, meghallhatnák, hogy hogyan segítenek Nekik, megértenék, hogy mi minden is múlik rajtuk. Identitásuk jelentős hozzájárulás a Konferencia-identitás közös építményéhez.

Ha most azt mondjuk, fiatalok, azzal nem is annyira egy állapotra, mint inkább egy helyzetre utalunk. Ez a helyzet pedig ez a bizonyos, az EU hivatalosságai által sokszor emlegetett „struktúrált párbeszéd” (hozzátéve néha, hogy „intézménye”). A fiatalok, akiket ilyen általánosító kategóriába vonunk be most, más terminussal „ifjúsági delegátusok”. Olyan fiatalok, akiket a tagországokban választottak ki, akik a különböző európai tájakról így és úgy ideértek, hogy képviseljék társaikat, hogy ide hozzák elképzeléseiket, vágyaikat, életüket. Mert a konferencia-közegben az Élet felmutatandó. Ez a felmutatás a bemutatkozással kezdődik. Ez a bemutatkozás az első napon sokszor elfogódott, akadozó beszédű, szégyenlős. A helyzet kitermelte jég fokozatosan olvadhat csak fel egy európai konferencia soknyelvű terében. Persze, hogy először biztonságot ezért saját nyelvi szigetünkön találjuk. Az első napon az egy országból érkezett fiatalok nagyjából mindig együtt mozognak. Együtt nyúlnak a pogácsás tálba és csak a bátrabbak merészkednek a két-három méter sugarú körön kívülre. Nem csupán a nyelvi-kulturális korlátok jelentenek nehézséget ebben a helyzetben, hanem az az Ismeretlen Konferencia-Helyzet is. Nem nehéz elképzelni, hogy mit érezhet egy 17 éves litván fiatal, aki először van külföldön és a repülőtérről egyenesen éppen a gödöllői Grassalkovich-kastélyba hozták az egymás között egy általa nem ismert nyelven beszélő felnőttek. Aztán a Lovarda ajtaja feltárult, most itt téblábol a szünetben, szégyenlős kamasz – litván kamaszok alter-egoja, képviselője. Persze ez így csak egy kiragadott kép. Előzmények, a kiválasztási folyamat, az esemény hátterében zajló szokásos elő- és felkészítői folyamatok jóvoltából persze a résztvevők többsége tudatos. Várja, hogy az történjen meg Vele, amelyre felkészítették, amelyre felkészült. A Konferencia-identitás másik alkotója éppen ezért a Szent Meglepetés. A meglepő találkozások, a Fontos Helyzetek, amelyekre emlékezünk.

Ebben a közegben kell azonosítani Tudatos Társainkat is. Tudatos: ez most itt azt jelenti, hogy „tudatában vagyok annak, hogy ennek a konferenciának is Tétje van”. Ez a Tét kinek egy pozíció megtartását (és most nem személyes pozícióra, hanem sokkal inkább egy tárgyalási pozícióra vagy „egy dolog” intézményi pozíciójára kell gondolni). A fiatalok körében ezt a tudatosságot a „kis politikusok köre”, a Európai Ifjúsági Fórum delegátusai képviselik. Ifjúságkutatók számára – főleg kulturantropológiai szempontból – rendkívül gyümölcsöző eredményekkel járna az, ha egy ilyen európai konferencia közegében csupán csak azt figyelnék meg, hogy e „tudatos fiatalok” hogyan és merre is mozognak ebben a Konferencia-térben. Már az kezdetek kezdetén is felismerhető volt az, hogy ezzel a konferenciával is „kezdeni akar valami a European Youth Forum”. Az előkészítő folyamatokban elfoglalt pozíciók megtartása mellett ez a cél egy újabb pozíció elfoglalása volt – és ez a távlatos célt a Kína-EU Ifjúsági Év kínálta fel tulajdonképpen. Érdekes volt megfigyelni azt, hogy a „tudatosak” (értsd: felkészültek) köre milyen zártan működik, tulajdonképpen. Miközben kortársaik körében lubickolhattak volna a Helyzet hullámain, árgus szemekkel figyelték a „szfinkszek” rezdüléseit, különösen az Európai Unió Bizottságát képviselőket. Körülöttük mindig feltűnt valaki ezzel-azzal. Hiába, ne, ez a szabályozott kapcsolat, a részvétel szent jelszavával levédett viszony felkínálja ezt a lehetőséget. A kapcsolat elfogadása és a status quo fenntartása maga is bürokratizálhat. A European Youth Forum is lebeghet egyszer-egyszer az hierarchiák inkompetencia-terében. De itt, most feltételes módban fogalmazok, hiszen valójában nem is ismerem a Fórum állapotait. Csak hallom a fiatalok véleményét. Mint most is, a Sisi kávézóban.

A Királyné Európára néz – Európa pedig vissza. Sisi képe a 17 éves angol Brian, a román Gabriella, a belga Jan, a német Markus és még sokak szeme tükrén visszacsillan.

Ha most nézek fel a laptop képernyőjéről, a Dürer Kert pultját bámulhatom. Itt szigorúan kedd este van. A P. Mobil szívét vetette partra itt az este. Tényleg. A legendás, de ősz bajuszra látok balról. Lóri bajuszára, de ez a tárgy szempontjából jelentős, de nem érdekes. Jobbról törzsvendégek támasztják a pultot. Az ajtó előtt elsuhan a 75-ös troli. A képernyőn az Everton a Reading ellen éppen vesztésre áll (42. perc, 0:1). Odakint ez a tavasziasan őszi este. A Liget fáin nyúlós árnyékok lógnak. Csak pár lépésre innen az Abonyi utca neogótikus palotáinak füzére, mintha egy vékony és hajlékony, de mégis arany fonálra felfűzött álmok lennének, megfagyott álmok persze, beledermedve az eredeti akarat és az államosítás, majd az újabb álmok útvesztőinek labirintusába. De ezt senki sem nézte meg rajtam kívül. Buszokkal érkeztünk ide a Kálvin térről, jó nagyokat kerültünk. Ez a sok ember csak kiáramlott, a buszokból, hogy belépjenek a Stefánia Palota barokkos termeibe, ahol vacsora várt és a bejáratnál az egyen-felirat, hogy tudniillik „EU elnökség”. Persze, hogy az Európai Unió Ifjúsági Konferenciájáról van szó, nagy konferencia ez! Az ifjúsági. Mégis kicsi, kerek, a mienk. Holnap Gödöllő, holnap után a Főiskola és a szekciók. Mindegy is ez itt, mert ez még most messze van. Most itt vagyunk a Stefánia Palotában, vagy kétszázan, Európa-Bábel. Első este, ismerkedés. Némelyikünk nyakában viseli már a szokásos konferencia identitás-jelzőjét, mások tüntetően e nélkül érkeztek. A terített asztalokkal kerített terített asztal körül verődünk össze most, hogy töltött káposztára, tejfölös paprikás csirkére, „ahogyan-én-képzelem-salátára” vadászgassunk, ami persze ürügy arra, hogy megbökjük egymást, a másikat. Az már önmagában is érdekes elemzés tárgya, ahogyan az asztal-társasságok kialakulnak. Itt egy skandináv, ott egy kormányzati, amott pedig egy „Youth Forum”-os asztal. Egyiknél idősebb, öltönyös urak és hölgyek kiskosztümben. Ők a „kormányzati” képviselők. Amott fiatal arcok, ilyen-olyan pulóverek, gesztusok így és úgy. European Youth Forum. De körülöttük fiatal arcok, akiket őszinte kíváncsiság vezérel, az itt- és most csakis itt élménye irányít, akik tényleg felteszik a kérdést és tényleg érdekli is őket a válasz, vagyis: „ki is vagy Te itt és mit csinálsz, ha nem vagy itt” – és ez érdekes. Ők az „ifjúsági delegátusok”. Még éppen csak befejezünk egy hosszú beszélgetés Ranával az egyiptomi egyetemisták Új Lehetőségeiről és arról, hogy vajon Marokkóban? – de máris át kell, hogy ugorjunk egy másik kontinensre és ez valami lehetséges politikai nyilatkozat a fiatalok munkanélküliségének Unió általi enyhítéséről, de amely Lehetséges Nyilatkozatban most, itt, egyikünk sem hisz igazán. Igaz, hogy e beszélgetésben társam egy Magyarországon teljesen idegen Ifjúsági Szakszervezetet képvisel. Fordítási gyakorlatok is zajlanak tehát ebben a térben, ahol bokát csattogtattak annak idején a k.u.k. tiszt urak – és ez olyan anakronisztikusnak hat most, hogy ki sem írható.

Most kezdődött el a magyar ifjúságpolitika erre az évre (az Úr 2011. éve) rendelt Nagyhete. Bizony így van ez. Európai konferencia ez, de mégis, Mi vizsgázunk – magyarok, akiket szervezőként, résztvevőként, hostess-ként, sofőrként, pincérként ide vetett a sorsunk. A résztvevők már a buszukra szálltak. Én meg ide tévedtem a Dürer Kertbe, hogy rendezzem a gondolataimat a Közös Feladat elvégzése előtt, amelyet csak a Résztvevők láttán tehet meg az emberfia. Várok a riportban társaimra és közben ismerkedek a helyzettel, a hangulattal, a körülményekkel. Ízig-vérig európai konferencia lesz ez, minden olyan dologgal, amivel ez csak járhat. Mert a Résztvevők megérkeztek. Itt vannak. Megkezdték az ismerkedést. Majd mindenki itt van, aki „számít” – majd mindenki, aki itt van, otthonosnak rendezi majd be ennek az európai konferenciának a rendelkezésére álló tereit. Ez minden konferencia nagy kihívása – vajon „hagyják-e” a szervezők azt, hogy ez a berendezkedés megtörténhessen.

Erre figyelünk majd a következő napokban.

Itt vagyok tehát az Európai Unió Ifjúsági Konferenciáján, Budapesten. Holnap Gödöllőn. Nem Gentben vagyok tehát – már látni vélem az átfedéseket is, azzal a konferenciával, amelyről a minap itt írtam ezt, azt. Visszatérek ezeknek a bejegyzéseknek a kedvéért erre a site-ra, hogy így és együtt kerekedjék ki egy történet, ha ki tud gömbölyödni egyáltalán. Lássuk.

Ha a Vorouit Caféban felpillantottam a képernyőmről és valaki elkapta a tekintetemet, rám mosolygott, felém biccentett. Olyan otthonos volt az egész. Ha most nézek fel a laptop képernyőjéről, egy pesti romkocsma közönségét látom. Itthon vagyok. Senki sem keresi a tekintetemet, egy diákforma fiú a laptopjára görnyed. Két lány cseveg a másik asztalnál. A harmadik asztalnál két úr söröz. Nem vagyok a látóterükben. Csak egy betérő idegen vagyok itt. Szól a rock. A sarokban egy képernyő villogása.

A konferencia résztvevői szombaton széledtek szét Ghentben. Szétrebbentünk, mint a városi galambok. A macskaköves utcákon engedelmes bőröndjeink kerekei a cifra állomás felé zörögtek. Egy-két ember együtt, egy kisebb csoport, a legtöbben már egyedül, sietősen. A vonaton még összeverődtünk néhányan megint, a brüsszeli repülőtéren már csak mi, magyarok álltunk egymás mellett a be-checkolásnál. A hazaúton már két-három fős csoportokban ültünk, távol egymástól. Nemigen beszélgettünk már. Így értünk Budapestre.

A zárást az UFO-ban (University Forum) tartották, talán két háztömbnyire az „otthonunktól”, a Vorouit-tól, ahol este még a fergetes parti zajlott és ahol szombaton már takarítottak. A megszokott menetrend. Az auditoriumban a final declaration a konferencia raporteur-jeinek feldolgozásában, néhány értékelő szó, az Európai Bizottság nyilatkozata, zárszavak, köszönet a szervezőknek. Akit részletesebben érdekel, minden dokumentumot megtalál a konferencia hivatalos honlapján: www.youth-eutrio.be (tovább érdeklődőknek ajánlom a www.euroblog.be  honlapot is,  sok fotóval, interjúkkal, gyors reagálásokkal).

Haza érkeztem tehát és nem tudok még szabadulni az ottani élményeimtől. Otthonosan szeretném érezni magam itthon is, de talán még mindig ott vagyok. Ma még hiányoznak azok az ott megszokott biztató, bizalmat sugárzó mosolyok. Majd holnapra, holnaputánra megszokom hiányukat, nem hiányolom őket tovább, visszalépek itthoni – és oly otthonos – életkereteim kulisszái közé. Ahogyan az már lenni szokott, a konferencia utóélete már az utolsó napon megkezdődött. Mostantól kezdve az, aki nem lehetett ott, másoktól kérdezi majd azt, milyen is volt az ottlét. Különböző válaszokat kap majd. Felületi rétegeiben ez így zajlik: még ott voltunk, de már gyors értékelések pengéi pattantak ki hüvelyükből. Ez is megszokott egy ilyen méretű és ilyen összetételű gyülekezetben. Az egyetemi tanárok egy része a magasabb szellemi régiókat hiányolja majd. A fiatalokkal közvetlenül foglalkozó ifjúsági munkások pedig még több praktikus tanácsot, földhöz ragadottságot igényeltek volna. A kormányokat képviselő ilyen-olyan köztisztviselők határozottabb politikai állásfoglalásokat, a kutatók világosabb korszellemet, irányultságot. Itt és ott már asszóznak is talán. Kár lenne. Egyikük sem mondhatja azt, hogy a konferencia (én itt most gyűjtőnéven így hívom a hétfőtől-szombatig tartó eseményeket, tulajdonképpen két eseményt a konferenciát és a konvenciót), tehát egyikük sem mondhatja azt, hogy a szervezők nem teremtettek kellő teret, lehetőséget, esélyt a párbeszédekre, szövetkezésekre, kezdeményezésekre. Az esetleg fanyalgók talán abbéli tehetetlenségüket leplezik, hogy nem éltek jobban a felkínált lehetőségekkel. A konferencia felkínálta a szövetségkötések, az ismerkedések, a megerősítések és a kapcsolatépítések teljes tárházát. Még a legkiválóbb szervező sem pótolhatja a résztvevők saját aktivitását, részvételét. Még a legjobb körülményeket teremtő konferencia-helyzet sem léphet a résztvevők helyébe. Mert ez a munkamegosztás.

Az én véleményem szerint a szervezők rendkívüli és nagyon színvonalas munkát végeztek. A gondos előkészítés pedig nagyon jó eredményeket hozott. A találkozásokat nagyszerű ötletek, bájos és nagyon kulturált megoldások segítették, feloldó hangulatokat teremtve. Péntek délután például projekt-látogatásokat szerveztek nekünk. Aki akarta, kerékpárral, aki akarta gyalog kereshette fel a sokszínű, gazdag flamand ifjúsági munka szereplőit, intézményeit, megvalósított és megvalósuló projektjeit. Ehhez felkészült vezetőket, elemózsiát is kaptunk. (Úgy négyszáz résztvevővel bonyolították a dolgot… fényesen). Bizonyos vagyok abban is, hogy mindenki számára fontos élményt jelentettek ezek a találkozások is, mert láthattuk azt, hogy egy kialakult, kiérett, strukturált munka hol is tarthat és ezt a legjobban mindig azok szeme tükrén tanulmányozhatjuk, akikkel találkozunk és akikről azonnal érezhetjük, hogy hitelesek-e. Mi hiteles emberekkel találkoztunk. Remélem, hogy a többiek is.

A „ghenti” nézőpontból a flamand ifjúsági munka olyan, mint egy művészeti alkotásból készített puzzle (képkirakó). Az egyes elemekben elgyönyörködhetünk akár külön külön is (mint ahogyan elgyönyörködtünk a múzeumokban), de azt is megtapasztaltuk, hogy ezek összeilleszthetőek és összességükben is egy élvezhető képet alkotnak. Az általam felkeresett projektek között a Graffiti Ifjúsági Egyesület (Graffiti Jeugddienst vzw, www.graffiti-jeugddienst.be)  nagyon felkészült vezetője megmutatta pld. a Ghent Városi Tanács által a fiatalok rendelkezésére bocsátott egyik felületet, a Graffiti utcát, ahol ott jártunkkor is alkotottak a fiatalok. Belgium első hivatalos grafiti felülete ez az utca, így ott jártunkkor átsétáltunk a helyi történelem színpadán is. A Graffiti olyan NGO, amelynek a fő területe a fiatalok és az alternatív kommunikáció. Küldetési nyilatkozatuk így hangzik: „olyan tereket és lehetőségeket kínálunk a fiatalok és az ifjúsági munkások számára, ahol gyakorolhatják a kommunikáció alternatív formáit, mert a kommunikáció az aktív, öntudatos, kritikus társadalmi részvétel alapvető feltétele.” A Graffitit a Flamand Kormány olyan NGO-ként ismerte el, amely speciális szolgáltatás nyújt és ez a specifikáció „fiatalok és az új kommunikációs technológiák”. Ez az elismerés évente 267.500 Euro támogatást jelent az szervezetnek. Most éppen 8-an vannak, 86 önkéntessel dolgoznak (akiknek saját önkormányzatuk van), az ifjúsági kultúra gyűjtőkörű (és nemzetközi anyagú) könyvtárat is működtetnek szolgáltatásként és workshop, és akció és képzés és… és munka és munka, amelyet mindenki élvez a toleráns társadalomért, egymás megértéséért, az önkifejezésért, jobb közérzetért, öntudatos fiatalokért öntudatos fiatalokkal.

Ebből a „ghenti nézőpontból” szemlélve dolgainkat, talán éppen a pesti utca lehetne a magyar ifjúsági munka helyzete leírására az egyik lehetséges metafora. A pesti utcaburkolat ugyanis töredezett. Vadonatúj, friss, kifogástalan felületek törnek meg, hogy régi, repedezett, már alig járható felületekben folytatódjanak. Itt és ott kátyúk bukkannak elénk, helyenként jelzés nélkül. Némelyikük akkora, hogy át sem lehet lépni, csak kikerülni lehet, de akkor is csak úgy, hogy szembe megyünk a forgalommal. A hatósági jelenlétet néha egy kitett tábla jelzi, néha az sem. Ha tábla, akkor az mindig valami, ami tilos. Behajtani tilos, várakozni tilos, megállni tilos, balra vagy jobbra kanyarodni tilos. Vannak olyan utcák, amiket az ott élő polgárok előzetes figyelmeztetése nélkül egyszer csak felbontanak, romosan hagynak ott és dologtalan, elhagyott munkagépeket, betemetetlen gödröket kerülget autós és gyalogos, fürge biciklista, akinek az eddig kijelölt útvonala egyszer csak úgy tűnik el, hogy csak az autók sűrűjében tud átvágni, testi épsége kockáztatásával. A magyar ifjúsági munka a töredezettség története, a magyar ifjúsági munka térképén a folytonosság mindig valahol mindig megszakad. Történetünk a nekirugaszkodások, elindulások és a leállások története. A folytonosság valamilyen belső vagy valamilyen külső (és ez sokszor ún. nagypolitikai) ok miatt, de egyként megszakad. A flamand ifjúsági munkában biztos utak vezetnek egy ponttól a másikig, sőt leálló vagy kerülő sávokat is láthatunk. A politikai változások ezen a képkirakón lényegében nem hagynak nyomot. A magyar ifjúsági munka utcatérképét a politikai változások sokszor rajzolják át. Láttunk már olyan pesti utcát is, amelyet alig három héttel azután, hogy rendbetettek, máris bontottak újra, hogy csatornát, csöveket, kanális-fedelet rakjanak a friss, éppen megkötött felület kellős közepébe és ezért az új villámgyorsan régivé válik: éppen olyan töredezetté, mint amilyen felújítása előtt volt.

A magyar ifjúsági munkában olyan ifjúsági szervezeteket látunk, akiknek már csak a szervezeti érdek és a szervezeti státusz a fontos, s mivel ezt hangosan képviselik, ezért csak nagyon nehezen lehet észrevenni azt, hogy milyen távol is vannak a fiatalok életétől és szükségleteitől. A magyar ifjúsági munkában nagyon kevés szövetkezést és összeműködést, és lényegesen több egyéni erőfeszítést látunk. Pompás egyéniségeket, nagyszerű gondolatokat, fantasztikus megvalósításokat, amelyek mögött azonban mindig azt, sőt sokszor ugyanazt az Embert fedezzük fel, akin a dolgok múlnak. Ez az Ember pedig fárad, mert fáradozik. A fenntartható folyamatok megteremtése súlyos emberi áldozatokat kíván Magyarországon. Lelkeket gyilkoló kompromisszumokat, néha megalkuvást, áldozatokat. A magyar ifjúsági munkában a kulcsszó a pályázat, ha lehet, a sikeres pályázat, de tíz megírt pályázatból nagyon jó arány az, ha legalább öt sikeres, de ehhez ugye mind a tizet meg kell írni. Ezért a magyar ifjúsági munka siklik a szektorok között, mint a gyík. Egyszer a szociális szektorban bukkan fel, másszor az oktatási szektorban látjuk, néha közművelődési keretben, mert közösségszervező. Itt az NCA-nak ír pályázatot, ott a Fiatalok Lendületben-t célozza meg. Egyszer EVS-t szervez, majd másnap egy polgár-nevelésről szóló képzést. Kedden egyesületi életet él, csütörtökön pedig maga is pályázati szakértő és monitoroz vagy tanácsokat ad. Ezeket a nagyszerű dolgokat ráadásul nagyon kevés helyen tartják számon. Energiákat visszapótolni ifjúsági szakmai közösségektől ezért itthon nagyon nehéz.

(A Piac persze közbeszól.)

Közben pedig tanulni is kellene, tanulni a folyton megújuló és változó, tehetséges fiataloktól, mert hiszen Velük dolgozunk és Értük. Még arra sincs időnk, hogy tisztázzuk azt, hogy akkor milyen Társadalomért is, milyen társadalomkép nevében? Sok olyan szépen hangzó európai eszme üresen cseng magyarul, mert saját valóságismeretünk alapján nem hisszük el azt, hogy van jelentése. Még az is lehet, hogy elmenekülünk az értelmezéseik elől. Az aktuális kihívás pedig most tényleg az, hogy a magyar ifjúsági munka európai értékeit (mert vannak ilyenek, bizony!) bemutassuk Európának, mert Európa itt van és január 1-től nagyon demonstratív módon erősíti meg a jelenlétét az elnökségünk alatt. A nagy és közös európai konstrukció nagy céljainak fenntartása – különösen ebben a stagnáló és válságos helyzetben – persze olyan prioritásokat jelent, amelyekhez képest az ifjúsági ügyek, az ifjúsági munka bizony csekélyke. Reálisan kell gondolkodnunk azon, hogy mi „férhet ebbe bele”. Ghent-nek azonban az is erős üzenete, hogy feltétlenül szükséges fenntartani a közös gondolkodás folyamatát. Ha ez a fiatalok részvétele kulcsfogalom köré szerveződik, azt kell átgondolni, hogy a ghenti üzeneteket mely irányban építjük tovább. Még akár egy történeti nézőpont is kínálkozna, hiszen az ifjúsági részvétel fogalomváltását, az ifjúsági részvétel európai történetét még nem dolgoztuk fel (ez praktikusan egy kisebb merítésű szakmai konferenciát is jelenthet pld válogatott résztvevőkkel). Az ifjúsági munkának pedig szüksége van a részvétel revíziójára egy olyan korszakban, amikor a demokrácia válságáról, az e-demokráciáról, a részvétel új kommunikációs csatornáiról, a társadalmi kirekesztettség és a részvétel új összefüggéseiről és az ifjúsági munka lehetőségeiről és küldetéseiről beszélünk. (Ez pedig egy egészen bátor, új, friss elképzeléseket felvonultató, nagyobb merítésű, akár kockázatokat is bevállaló esemény is lehet, pld. Van választék!)

Nem lenne az sem szerencsés, ha a részvételnek a „munkaerőpiaci részvételre” történő leszűkítése uralná azokat az eseményeket, amelyeket a magyar félnek kell most majd megszerveznie, lebonyolítania. Sürgetnünk kell bizony azt, hogy tisztázódjék, hogy vehet részt ebben a szakma. Mert nagyon nagyot néznének az európai kollégáink, régi és új ghenti ismerőseink, ha az derülne ki a számukra, hogy a Magyar Elnökség az Ifjúsági Részvételről szóló programját ténylegesen részvétel nélkül szervezte volna meg! Sok dolgot nagyon büszkén vállalhatunk, mert ez európai színvonalú ifjúsági munka igenis létezik Magyarországon. Sokszor érezzük azonban azt, hogy erről csak mi magunk tudunk. Sokszor van olyan benyomásunk, hogy sok pártpolitikus ezzel nincsen tisztában. De nekünk kell bebizonyítani a számukra, hogy létezünk! Ez a szakmai összefogás, összedolgozás legnagyobb feladata most. Szerintem.

Ghent. Az egyik nagy kérdés – amit a korábbi posztokban is érintettem -, hogy milyen irányba tör ki az ifjúsági munka az identitás válságából. Az egyik értelmezés a professzionalizálással függ össze és további kérdések gomolygó felhőinek egész sorát érinti. Lehet professzionalizálni belülről és lehet kívülről is. Kézben tarthatja ezt a folyamatot az Állam és kézben tarthatják a Szakma és a civil társadalom aktorai. Minek van realitása Magyarországon? A másik a szektoriális megközelítés tövéből fakad fel. A szektor-közelítések jellegzetes problémája a hatékonyság és költségek mérésének a problémája. A ghenti konferencia résztvevőinek egy része a pénzről, költségekről folytatott diskurzus hallattán felháborodva mondta, hogy „talán itt az ideje annak, hogy abbahagyjuk ezt a neo-liberális dumát”. Ha nem a pénz, akkor pedig mi a hatékonyság, társadalmi hasznosság mérésének az eszköze. Indikátorok? Az ifjúsági munka indikátorai és sztenderdjei, ugye. Ifjúságpolitika és ifjúsági munka. Ez a diskurzusok másik meghatározó metszete. Sok ifjúsági munkás felháborodva utasítja vissza azt, hogy őt összekeverjék azokkal, akik az ifjúságpolitikát „csinálják”. De mi van akkor, az ifjúságpolitika nem társadalompolitika, hanem az ifjúsági munka politikája (policy of youth work)? A ghenti elméleti megközelítések nagyon erőteljesen ebbe az irányba mozdultak el! Ebben az esetben az előző két megközelítés is más árnyalatokat kaphat!. E sorok írója ezért nem bánja azt, hogy ezen az ifjúságpolitika hívószavú blogon erről ír (még egy kicsit).

Azt már tudjuk, hogy a fiatalok aspirációi (tervei, reményei) és inspirációi (célkitűzés, életút-tervezés, lehetőség) nagyon nagy változásokon mentek át. A hagyományos szocializátorok átalakultak, megváltoztak, funkciót váltottak. Gazdasági válsággal társadalmi válságok törnek elő. Identitás-válságok alakulnak ki: tájékozódási nehézségek. Iránytűre van szükségünk, de a régi modellek nem igazán alkalmazhatóak, miközben egész sor kísérlet zajlik a megfelelő műszerek kifejlesztésére, olyan sebességgel, hogy alig tudjuk követni (mi lenne, ha most egy IPad-en írnám ezt?…) Youth on Move – és ez nem az európai mobilitást, hanem a fiatalok körében zajló változásokat jelöli. De nagy a csábítás arra, hogy belemeneküljünk abba, hogy majd „munkahelyeket teremtünk Nekik”. De milyet? Mikor? Hogyan? Mert az ifjúkor bizony megváltozott. Ennek a változásnak az érzékelése az elemzői-kutatói nézőpontból már megtörtént. Hogyan válnak ezek a felismerések a gyakorlati megközelítések részeivé és mit jelent ez az ifjúsági munka munkaformái, módszerei és módszertanai szempontjából? Nem mondhatjuk ma már únos úntalan azt, hogy a „fiatalok a jövő záloga”. Ők, a fiatalok ugyanis nagyon unják ezt. A fiatalok aspirációi és inspiráció a jelen legközvetlenebb vonatkozásai. Ők itt és most keresik a teret, a lehetőséget, az önmegvalósítás és közösségeik esélyeit.

Ghentben többen és több helyzetben az ifjúsági munka Peter Lauritzen által adott meghatározását idézték. Kedves epizód volt a számomra a konvenció első napján az a helyzet, ami véletlenül beleléptem. A teremben ifjú flamand kollégáink egy kis workshopot vezettek helyesen, ügyesen. A flipchartjukon ott szerepelt az ifjúsági munka meghatározása c. idézet. Megkérdeztem egyiküket, hogy „ha idézet, miért nem írják oda a szerző nevét?” „Mert nem tudjuk, hogy kitől származik”, mondta kedvesen a leányzó, „itt találtuk (és mutatta a European Knowledge Centre for Youth Policy almenűben található szakmai tezauruszt, http://youth-partnership-eu.coe.int/youth-partnership)”. Mondtam neki, hogy ez a szerző Peter Lauritzen. „Akkor írd oda Te” – mondta kedvesen a leányzó. (Nem vettem magamnak egyébként a bátorságot erre.) Workshopok-ban, plenáris üléseken többször előkerült ez még, néha névvel, néha anélkül. Ezek a sorok intézményesedtek tehát. A legtöbb megszólalásban egyébiránt mindig definícióként (’definition of youth work by PL’) emlegették. Tudnotok kell azonban, hogy ez nem egy meghatározás, hanem inkább egy leírás. Peter ezt az ifjúsági munka természetének leírására használta és annak ez mind a mai napig megfelel. Ezt kell meghaladnia minden elkövetkező meghatározásnak. (Van arra is példánk, hogy az ifjúsági munkát törvényben határozzák meg – pld. az Ír Köztársaságban, Youth Act) -, de lauritzeni meghatározás kellően differenciált és gyakorlatias, használható). A Konvenció zárónyilatkozatának szövegébe ez idézet úgy épült be, hogy az ifjúsági munka sokszínűségének megtartása melletti érvként használják! (az eredeti szöveg magyarítását lsd: az Otthonosan itthon c. kötetben).

Ghent. Egy nagy folyamat fontos állomása. Nem megállóhely, a folyamat továbblendítője. A belga elnökségi periódus következő nagy európai eseménye a 2010. október 5-6-án, Antwerpenben (Flandria megint) tartandó ’Youth on Move’ Konferencia lesz. Gondolhatjuk, hogy mennyien lesznek ott azok közül, akik Ghentben is ott voltak …

Ghent. De én itthon vagyok otthon. Budapesten, ahol most felpillantok a laptopról, ebben a romkertben (kifogástalan wifi), látom a kialakult itteni életet. A fiatalokat, úgy, ahogy Ő ezeket a helyeket teremtik, újrafogalmazzák, belakják, használják. Az Ő Városukat, amely itt van és nem ott, ahol turistákat futtatnak az idegenvezetők.

Ghent. Ha azt az elkerülhetetlen szakmai szövetkezést meg kell cselekedni, csak gondoljatok a következőkre. Ghent egyik fontos üzenete, hogy nem csupán Európai Ifjúsági Munkáról beszélünk, hanem egy olyan dologról, amelyet „Ifjúsági munkák a különböző Európákban”-ként is értelmeznünk szükséges. A belgrádi diákok Otporja (sokféle indíttatású ifjúsági iniciatívák) váltotta le Milosevicset Szerbiában (Srebenica évfordulóján egy szívbemarkoló kiállítást nyitottak Budapesten, ugye). A kijevi egykori narancsos forradalomba sokan az ifjúsági munka oldaláról érkeztek. Ne felejtsük el, hogy még mindig vannak olyan európai országok, ahol egyszerűen cenzúrázzák a Kompaszt, ahol nem lehet azt a kifejezést használni, hogy emberi jogi nevelés, ahol az ifjúsági munkának politikai küldetése van és ehhez a munkaformákat az európai ifjúsági munka példatárából merítik.

Ne felejtsük el, hogy az európai ifjúsági munka fő áramaihoz még mindig a gazdasági, szociális és politikai értelemben fejlettebb nyugat-európai országokbéli kollégák hozzájárulása a döntőbb, az ő példáikkal inkább dolgozunk, az ő kísérleteiket inkább adaptáljuk, másoljuk, miközben mi is tartunk valahol, de ennek a reprezentációiban és prezentációiban is sokszor kissé mögöttük kullogunk. Ők azonban roppant kíváncsiak a tapasztalatainkra és várják a tőlünk érkező impulzusokat, hozzájárulásokat. Rajtunk múlik az is, hogy mit, mikor, hogyan, milyen minőségben tudatunk. E sokféle törekvést végül is a fiatalok kötik össze, az a homályos „ifjúság”, a fiatal embereknek ez a színes sokasága, akik ott vannak a társadalom közösségeiben, tereiben, a médiumokban, mindenütt.  (…) Itt most vegyünk egy mély levegőt ebből a városi tömörítésű budapesti légből … és

Utóirat, ami egy javaslat

Az Ifjúsági Munka Magyar Szakmai Egyesületének létre kell jönnie. Ghent tanulsága az, hogy NEM a Magyar Ifjúsági Munka Egyesületét kellene létrehozni. A ghenti Konvenció kirajzolja az ifjúsági munka tartalmát, területeit. Ha sokszínű, azt ezt képviselő magyar egyesületnek is sokszínűnek kell lennie.

Kő’ egy Csapat, amely mindenekfelett Szakmai Egyesületként működik mindig és ebből következően saját önkormányzása szerint:

ü      helyet, fedelet, teret, agórát jelent azoknak, akik ifjúsági munkával foglalkoznak Magyarországon (hogy ki is ők, azt egyrészt tudjuk, másrészt van nekünk erről egy Konvenciónk)

ü      amely célszerű és célirányos módon gondozza szakmai kapcsolataikat és azt, hogy tudjanak egymásról, mert ez bátorítást és erőt ad

ü      amely munkaformákat dolgoz ki annak érdekében, hogy a szakmai professzionalizálás műveleteit a szakma határozhassa meg a szakmai szükségletek alapján (ennek például arra is ki kellene terjednie, hogy felülvizsgálja a jelenlegi ifjúságsegítői képzés rendszerét, tananyagát, többek között a gyakorlat és az elmélet arányát)

ü      amely gazdája a kollektív memóriának és ezzel a tudással és önbizalommal hatékonyabban képviseli a szakmai érdekeket az Állam és az Önkormányzatok képviselői előtt, illetve az európai színtéren

ü      amely gazdája és letéteményese az Ifjúsági Munka Státuszkonferenciájának, amely legalább kétévente áttekinti a folyamatokat, a kihívásokat és a megoldásokat és kialakítja ennek a tematikus rendjét, amely csak erre a Gyülekezetre jellemző

ü      amely nem fojt el semmilyen más törekvést és amely nem rendel maga alá semmit, amit már mások megcsináltak, de helyet, fedelet, teret és agórát ad mindazoknak, akik ifjúsági munkával foglalkoznak Magyarországon – és ezt tudjuk, hogy mennyi, de mennyi társadalmi státuszt, hivatást és szakmát, beosztást és állapotot jelent, de mindegyiküknek helyet Kell adni itt! (amely Állapotot most csak hagyjunk meg így, de tegyünk lépéseket közösen azért, hogy ne „szakmáról”, hanem Szakmáról beszéljünk ott, ahol csináljuk).

Ghent 2.1:

Csak mi, közösen tudjuk megtenni ezt és senki más sem teszi meg helyettünk.

Vigyázó szemetek Ghentre vessétek

Mint a jól lakott méhek döngicsélünk és újra és újra új beszélgetések kinyíló virágaira szállunk. Potrohunk már tele. Szárnyalásunk, röptünk lassul. Hiába no, már az ötödik napja gyűjtögetjük mások tapasztalatainak virágporát. Ha most nézek fel a laptopról Bencét látom. Ő a holland fotósunk. „Hollandiában születtem. Anyám magyar, vele magyarul beszéltünk, ha a papa nem volt otthon, mert apám nem beszél magyarul. Bocs, ezért néhány dolgot nem tudok mondani, magyarul.” – mondja és megy tovább, várja a munka, fotózza tovább ezt a hangulatot. Egyébiránt nem profi fotós, most kezdi majd a művészettörténet mesterkurzusát itt, Ghentben. Mert a konferenciát kiszolgáló, segítő sok-sok láthatatlan ember önkéntes, vagy részben fizetett ember mind, mind ilyen fiatal. A szakmai eredmények jelképeiként.

Most Imrét látom, svéd ifjúsági munkás, migráns fiatalokkal foglalkozik. 1974-ben disszidált, Jugoszlávián át, Németországon keresztül lelt otthonra Stockholm mellett. Egyébként meg mindketten a Józsefvárosban érettségiztünk, jártunk Omegára az E-Klubba, a Várba „az” Illésre, Orszáczky Miki, Ráduly Misi, Mini-Klub, Kex, megvan? Ha már a történelem. Ő egyébként szintén Indián. Ott áll Cseh Tamás mellett, a bakonyi erdőben, amikor elindultak azok a bizonyos testvéri tankok és a Feketelábúak Törzse azt hitte, hogy kitört a háború. (Mert mi is a történelem? Mi is az ifjúsági munka története, amelyből tanulhatunk a jövőnek szóló üzeneteket, megerősítést?)

A szokásos konferencia ritmus most már rutin mindenkinek. Reggel a szokásos ’key-note’, ma Filip Cousseé kezdte a maga szerény, visszafogott modorában megrajzolta a kapcsolatot a múlt és a jövő között a pap, az érsek és lord történetével és azzal, hogy a már korábban idézett paradoxon feloldásaként azt ajánlotta, őrizzük meg az ifjúsági munka saját identitását (hiszen a nyomás nagy más szektorok részéről). Hanjo Schild megmutatta, hogy miközben hajlamosak vagyunk azon keseregni, hogy nem ismerik el az ifjúsági munka értékeit, mennyi minden történt és történik ennek érdekében (’recognition of nonformal learning’). A ritmus az, ami már megszokott. Tematikus Workshopokba megyünk majd. 54 ilyen van a három nap alatt! Tematikus skálája nagyon széles és átfogja diskurzusaink lényegében minden fontos témakörét. „Önkéntesség és ifjúsági munka”, „Az ifjúsági munka, mint professzió és az ifjúsági munkások képzése”, „Az ifjúsági munka finanszírozása”, „Emberi jogok és ifjúsági munka”, „Az ifjúsági munka, mint szektor pozíciója a szektorok közötti együttműködésben”, „Az ifjúsági munka társadalmi elismertetése” és így tovább, tovább. Legfeljebb 3 workshop naponta / kopf. Elég is.

Keresztül, kasul beszélgetünk. Hallgatunk, jegyzetelünk, szintetizálunk. Próbáljuk, befogadni, feldolgozni, alkalmazni a hallottakat. Felismerésekkel, aha-élményekkel leszünk gazdagabbak, letisztultabban gondolkodunk ugyan arról, könnyedébben alkalmazunk fogalmakat, frappánsan tömörítünk. Inkább a helyére kerülnek a dolgok. Persze ez nagyon szubjektív. „Ha már voltál egy ilyen nemzetközi konferencián, tudod, hogy mi vár rád.” – mondja lemondóan egy dörzsöltebb kolléga. De mindig vannak újonnan érkezők, habzsolhápok, fulladoznak a sok megemésztendőtől, táskájuk dagad a sok papírtól. Voltam már egy-két ilyesféle konferencián, mégis habzsolok, én azonban nem papírokat gyűjtök most, felfedezéseket.

A korszakváltást például, amelyet a poszt-kolonialista és a poszt-kommunista korszak után most talán majd poszt-jólétinek fogunk nevezni. Azt, amit a globalizáció kora után a glokalizációnak fogunk nevezni. Azt, amit már ma „uralkodó irányzatok nélkülinek” vagy másképpen „a minoritások mainstream-jének” hívunk. Ebben a korszakváltó időszakban keressük az ifjúsági munka küldetéseit, helyét, funkcióit és az egyik tanulság mindenképpen az, hogy újra kell fogalmazni ezeket. Ennek a konferenciának a hozzájárulása ehhez a gondolkodáshoz éppen ennek a felismerésnek a különböző módokon való megerősítésében van. Bár többségében olyan dolgokról beszélünk, amelyről már évek  óta váltunk szót, kisebb és nagyobb európai és hazai körökben, itt ezeknek egy egyedülálló komplexitás ad teret, amelyben minden jelen van, ami korábban elhangzott, de felerősödik egy megközelítés, amely mentén ezek egy, az eddigieknél határozottabb irányba rendezhetőek el. Hiszen ne felejtkezzünk meg arról, hogy a konferenciának van egy nagyon határozott politikai irányultsága is, amelynek a tétje nagy. Vajon miről szólnak majd a következő évek európai programjai? Milyen célokat finanszíroznak azok az európai források, amelyek a hazai források mellett valójában ténylegesen fenntartják az innovatív folyamatokat? Milyen prioritások mellett? A munkanélküliség növekvő problémájára sokféle válasz adható és sokféleképpen. Hajlamosak vagyunk-e arra, hogy bátrabban támogassuk azokat az alternatív megoldásokat, amelyeket éppen az ifjúsági munka tud felkínálni? És ez sem lesz mellékes, hogy mennyiből? „Mainstreaming youth work” – ez a politikai munka és ezt és most!

Ha felnézek a laptopról, az Ifjúsági Munka Első Európai Konvenciójának a résztvevőit látom (beszélgetnek, chat-elnek, facebookolnak, kávéznak, beszélgetnek, odakinn még dohányoznak is, beszélgetnek, beszélgetnek, eszméket és példákat cserélnek, szakmai életüket tárják ki, mellüket a szélnek). Nem annyira egyszerű magyarra ültetni a konvenció szót (az angol convention jelentése egy ilyen szövegkörnyezetben egyértelműbb, „general agreement of basic principles” például vagy egyszerűen „nemzetközi megegyezés”, egyébként van olyan értelme is, hogy „gyülekezet”). Magyarul éppen úgy jelent szerződést, nemzetközi egyezményt, mint a társadalmi együttélés során kialakult hagyományt, megegyezést (teszem hozzá: normákban, értékekben). Szóval így már minden rendben.

Ne felejtsük, a visszaszámlálás elindult! 2011 január 1-től a Magyar Köztársaság veszi át az Európa Unió soros elnökségi feladatait. Ifjúsági ügyekben is. Itt már létrejött a konvenció! Otthon?

Beszélgetések és újra beszélgetések. Az egyik azzal kezdődik, ahol az előző workshop előadója befejezte. A másik ott végződik, ahol valaki megjegyzi, hogy feldühítette az előadás, mert „lapos és semmitmondó” vagy „túl sokat markoló” volt, de mielőtt megkérdezhetném, hogy mi is volt az ok, máris valaki más lép mellénk, a beszélgetés más irányba tér. Mint a mosdó szecessziós (Jugendstil) csempéin az indák, úgy kígyóznak ezek a beszélgetés, átfonódva, összekapaszkodva, szétválva. Ezeknek a beszélgetéseknek a nyelve az angol. A szakmai beszélgetések első számú nyelvi közvetítője. Ezért a terminológia is angol gyökerű, mindjárt jelesül az ifjúsági munka (youth work) is (amelynek első említése egy Európai Uniós dokumentumban 2009-ben történt meg (!).

Említettem, hogy ezt az eseményt 2 és fél éven át készítették elő. Nagyon megfontoltan, lépéseket, folyamatokat, következményeket gondosan mérlegelve medret ástak annak a sokféle áramlatnak, kezdeményezésnek, folyamatnak, amelyek a korábbi években is arra igyekeztek válaszolni, ami mindig a fő kérdés itt, hogy hogyan is lehet a(z európai) politikai döntéshozatalban „mainstream”-é tenni az ifjúsági kérdéseket és, hogy ezáltal hogyan lehet tágítani a társadalmi-politikai elfogadás kereteit, hogy abban ez a szakma jobb feltételekhez jusson. Ehhez a mederhez erős alapokat rak le ez a történeti nézőpont, mert az ifjúságról szóló beszélgetések vagy (szociál)pszichológiai vagy szociológiai alapokon nyugodtak, amely megközelítésekből csak részben következtek a megoldások. A neveléstudományi vagy lélektani iskolának köszönhetjük egészen bizonyosan azt, hogy az ifjúság fogalmán belül is differenciálódás következett be, amely hatást gyakorolt az ifjúsági munka módszertanának és munkaformáinak a változására. A posztadoleszcensz, a munka a kamaszokkal, a kamaszkori agresszió megelőzésével és kezelésével foglalkozó kollégák egyfajta szakosodásával járt együtt. A szociológiai nézőpont felerősítette a marginalizálódott, kirekesztett, szegény fiatalokkal kapcsolatos munkát és egyébként is domináns áramlata volt a kezdetektől fogva annak a közel 120 éves történetnek, amelyet úgy vizsgálunk, mint az ifjúsági munka történetét. Egyesek szerint az ifjúsági munka egyenesen itt ér véget, 18 éves kor után már nem is szívesen beszélnének ifjúsági munkáról, inkább ’community work’-öt mondanának (elég messze járnánk a szó tartalmának az értelmezésekor, ha „közösségi munkának” fordítanánk! De akkor, hogyan is?)

Tegyük hozzá gyorsan, hogy van tétje a fejtegetésnek. Gondoljunk most csak arra, hogy 5 hónap és két és fél hét múlva Magyarország adja az Európai Unió elnökségét. Ez például praktikusan azt jelenti, hogy a magyar ifjúsági ügyekért felelős miniszter az Ifjúsági Ügyekért Felelős Miniszterek Európa Tanácsának soros elnöki tisztét tölti be és munkatársai felelősek az ifjúsági ügyekkel kapcsolatos szakértői találkozók előkészítéséért és lebonyolításáért, az azokon készült szövegekért, javaslatok, döntések megfogalmazásáért. De ami még fontosabb, az egyetértést segítő értelmezési keretek megalkotásáért is. A magyar elnökség ifjúsági ügyekben az ifjúsági részvétel témakörével foglalkozik majd. Ehhez rendel eseményeket. Ezeket elő kell készíteni, ehhez pedig meg kell határozni a tartalmakat és a munkaformákat. Participation, Youth Participation – ifjúsági részvétel tehát!

Na már most, ha a részvétellel összefüggő kulcsfogalmak (és kulcskompetenciák) hosszú sorára tekintünk, máris lehet gondolkodni azon, hogy a ’citizen’ az vajon Állampolgár vagy a ’közösség tagja’, hogy ’empowerment’ az vajon megerősítést jelent-e, vagy „felbátorítást”, illetve „felhatalmazást”. Bevonódás vagy behívás? Közös cselekvés vagy szociális akció? Ráadásul ezeknek a terminológiáknak a tükrében kell majd arra is vállalkozni, hogy bemutassuk azt is, hogy mivel hogyan is bíbelődünk otthon, hogy hol tartunk. Ez pedig nem egyszerű feladat. Ha magunk nem értjük jól ezeket a terminológiákat, akkor könnyen megtörténhet az, hogy olyan projekteket vonultatunk fel, amelyek nem a tényleges részvételre épülnek és az égadta világon semmi közük sincsen a fiatalok bevonódásához …

Folytatás következik! Íme a konferencia agytrösztjének a vezetője, Jan Vanhee.

A konferencia honlapja egyébként: http://www.youth-eutrio.be 

Az előző bejegyzésben megírtam már, hogy hol vagyunk, de azt nem, hogy miért. Arról sem írtam még, hogy egy ilyen európai konferenciának a környezetében vizsgálván hazai dolgainkat az nyilván érdekes tanulságokkal jár. Ebből a környezetből nézvén adottságokat, lehetőségeket, hibákat és tévedéseket nyilvánvalóan másként szemlélhetünk. Ezekről majd nyugodtabb körülmények között kell elgondolkodnunk, semmiképpen sem mellőzve azon kollégáink véleményét, akik éppen most léptek be a térbe. Rita egyenesen Nagyvázsonyból vagy Henni Szegedről például. De, mondom még egyszer: ehhez egy kicsit ülepedniük kellene a dolgoknak.

A konferencia hátterében is egy folyamat van. Szellemi és fizikai folyamat. A most már „Blankenberge I-nek és II-nek nevezett” állomásokat egyrészt a kötetek jelzik, de másrészt ezek a kötetek arra figyelmeztetik majd olvasóikat, hogy a kezdeményezés alapvető indítéka az „ifjúsági munka identitás válsága” volt. Ez a tömörségében frappánsnak tűnő megfogalmazás nagyon eltérő dolgokat foglal össze. Utal arra, hogy az ifjúsági munka meghatározása még mindig nagyon széttartó Európában. Utal arra az európai folyamatra, amelyek a különböző műhelyekben már évekkel korábban megkezdődtek az ifjúsági munka fogalmának tisztázása érdekében. Utal azokra az indítékokra is, amelyek e tisztázási szándék mögött állnak.

Ezek egyik vonatkozási pontja az a törekvés, hogy az ifjúsági munka „foglalja el már végre azt a helyet a ’szociális szakmák’ (social professions) között, amelyet megérdemel”. De ez felforrósítja a vitákat a társadalmi küldetés, rendeltetés dolgai körül. Tanítás, informális vagy nemformális pedagógiai, pedagógiai küldetések vagy szociális küldetések. Az ifjúsági munka azon paradoxona, amelyet Filip Cousseé így foglalt össze: „A működő ifjúsági munka nem elérhető, az elérhető ifjúsági munka pedig nem működik.” Semmi mást nem értett ez alatt, mint azt, hogy azok a fiatalok, akiknek a legnagyobb szüksége lenne egy átgondolt, tervszerű és fenntartható ifjúsági munkára, azok rekednek ki azon lehetőségek köréből, amit az ifjúsági munka elmúlt években kialakult módszertanára építő intézményesített szolgáltatások kínálnak. Hiába van a nagyszerű EVS, ha ezt csak azok a középosztálybéli, nyelveket beszélő fiatalok vehetik igénybe, akik megfelelően beszélnek nyelveket.

Az identitás válság a szakmásodási folyamatokra is hatással van. Ezek pedig nagyon is összefüggenek azzal, hogy társadalmi elismerés, amely – ugye – csakis a küldetés színvonalas megvalósítására épülhet. Ez pedig a feltételek kérdése, amelyekre a fenntartható folyamatok miatt szükségünk van. Erről majd külön írok, itt csak jelzem, hogy ennek az útjai nagyon is eltérőek a különböző európai országokban. Az is egy jelzés, hogy ez azzal kapcsolatos újabb vitákat indukál arról, hogy a szakma jobb „megformáltsága” (sztenderdizálása, professzionalizálása) vajon nem jár-e azzal a veszéllyel, hogy az ifjúsági munka elitizálódik, elveszíti a rugalmasságát, az alkalmazkodóképességét, a sokszínűségét? Az elismertetésért folytatott küzdelmekben sok a hasonlóság az európai országokban és a harcokat sokszor ugyanazon terepeken kell megvívni: az Állam képviselőivel (szabályozások, diplomák, akkreditációk, FEOR-szám) és a szakmán belül, ahol vannak olyanok, akik nagyobb rugalmasságot, több szabadságot és függetlenséget igényelnének, és mindig vannak olyanok, akik nagyobb állami figyelmet, törődést, támogatást kívánnának. Vajon a hatékony ifjúsági munka valami olyasmi, amihez elengedhetetlen az, hogy az Állam (hatóság) elismerje, támogassa, bátorítsa? Vagy éppen ellenkezőleg: ez valami olyasmi, amit csak hagyjanak békén, mert a „jó” ifjúsági munka mindig a fiatalok szükségleteiből indul ki, mindig azokra válaszol és ehhez rugalmasságra, nyitottságra, minél kevesebb ellenőrzésre – mint feltételre – van szükség. Vajon arról beszélünk-e, hogy az ifjúsági munka az alapvetően a civil társadalom iniciatíváinak sorozata és, hogy az lesz majd ennek a „jó” munkása, aki innen érkezik, itt szerzett tapasztalatokat, itt jutott felismerésekhez? Mit jelent ennek a tükrében a „professzionális ifjúsági munka”? És akkor milyen professzió is ez? Ha professzió, akkor ennek nyilván hivatásrendje is van és ennek a részeként például tanulható, következésképpen tanítható is. De ki, mit, mikor, hogyan, mennyi ideig tanít és tanul?

Nos tehát, identitás-válság. Ez a felismerés végül is abban találta meg a megvalósíthatóság útjait, hogy kinyitott egy sokáig zártnak tűnő ajtót, azt, amit a történelmi tapasztalatok titkos ajtajának neveznénk. Nem mintha nem születtek volna korábban olyan munkák, amelyek utaltak volna arra, hogy hogyan is változott az ifjúságkép vagy, hogy mi is volt a cserkészmozgalom története. Ezeknek a műveknek a jelentős része azonban történészek munkája és nem ifjúsági munkával foglalkozók munkája volt.

Mi történik akkor, ha nem a Történelemből kitekintve foglalkozunk ezekkel a kérdésekkel, hanem megfordítjuk a dolgot: az Ifjúsági munka belsejéből nézünk rá a Történelemre. Így már egészen érdekes dolgok alakulhatnak. Ezt a történelemszemléletet a mai gyakorlatunk és a mai dilemmáink formálják. Mert, ugye mi is az a történelem? Mi is az ifjúsági munka? Mi az ifjúsági munka a XXI. századi Európában?

A konferencia egy hosszú és közös gondolkodás eredménye. Ennek az együttlétnek az előkészítését 2007-ben kezdték meg flamand kollégáink! Blankenberge I és II tipikus, nagyszerű szakértői konferenciák voltak. Jelentős egyetemi háttérrel, de ugyanakkor az ifjúsági munka nagyon összetett ismeretével rendelkező szakértők jóízű találkozása. Szellemi kihívás, hogy a gyakorlati munkájuk során szerzett tapasztalatokat hogyan is formálhatják át arra az egyetemi nívóra, ahonnan már társ-szakmák képviselői is meghívhatóak. Pillantsuk csak rá egy-két életútra! Howard Williamson utcai ifjúsági munkásként kezdte, ifjúsági klubokban biliárdozott lecsúszott családok gyermekeivel és ragadott gitárt, a társadalmi normák bonyolult útvesztőiben eltéved fiatalokat kísért börtönbe vagy onnan kiszabadulván „az életben”. Most a Glanmorgan University tanára, Dr. HW, Őfelsége és az Angol Birodalom Lovagja. Professor Maurice Devlin először kiscserkész volt, aztán önkéntes képző, cserkészvezető az ír cserkészmozgalomban. Most a Maynooth University egyetemi tanára, már 20 éve a szociológiai tudományok doktora. Filip Cousseé a ghenti egyetemről, hasonló történet. Miriam Teuma (Málta), most éppen afrikai projektben merül nyakig, miközben az 5 éves (BA+MA) ifjúsági munka képzés alapító-tanára az egyetemen. Nem is sorolom tovább. A tapasztalatoknak egy nagyon széles határok között kirajzolható erőtere, ahol a személyes elköteleződések rendkívüli mértékben támaszkodnak a tapasztalatokra. Mindegyiküknek a lehető legközvetlenebb kapcsolata van azokkal a szakmai folyamatokkal, amely a fiatalokkal a lehető legközvetlenebbül foglalkozók körében zajlanak. Részesei a dilemmáiknak, a válaszkereséseiknek. Kormányok, nemzetközi szervezetek vezető tanácsadói e mellett, jelentős projektek részesei.

(a képen Dr Professor Howard Williamson)

Nos, Blankenberge az ő találkozásaiknak adott egy keretet. Most Ghentben egy ajtó szélesre nyílott: melléjük megérkezett még vagy 180 ember, a legkülönbözőbbek, de erről már írtam. Igen, arról a históriáról beszélünk, amely az ifjúsági munka története Európában, de úgy, hogy egyetlen percre sem tudjuk elfelejteni, 2010-ben. Ez történet pedig rögtön és közvetlenül folytatódik annak az újabb 350 embernek a történeteivel akik az ifjúsági munka lehető legszélesebb spektrumát, munkaformáit képviselik az ezt befoglaló szociális térről szóló tapasztalatokkal. Hiszen már mondtam azt is, hogy az Európai Unió és a csatlakozásra váró országok képviselői mellett itt vannak a kollégák a kaukázusi országokból, Dél-Afrikából, Kanadából és az Egyesült Államokból is. Fő dimenziónk persze Európa.

                                               „… happy few, the band of brothers …”

                                                                             (W. Shakespeare)

„Hogyan is írhatnánk le a Vooruit-ot (ejtsd: foraujt) manapság? Egy nemzetközileg is jegyzett kulturális központként? Vagy úgy, mint más, efféle műemléket? Ghent legnagyobb kávéházaként? A rock templomaként? Buli-helyként? Egy találkozóhelyként, amelyben több, mint háromszáz helyiség található? Mindez igaz, de mindegyik meghatározás csak része lehet az egésznek. Mert a Vooruit művészek munkahelye minden a munkájukhoz szükséges eszközzel; egy hely, ahol kérdések és kritikus válaszok születnek a városról és a világ dolgairól; egy olyan hely, ahol több, mint negyed millió ember fordul meg minden évben; egy vállalkozás, amely több, mint 100 embert foglalkoztat …” Egy, a thonet asztalomon fekvő brossúrából idéztem most. Itt ülök most a thonet székemen, abban az előbb emlegetett kávézóban és, ha felpillantok a laptopomról Manfredot látom, ahogy Howardra nevet a kávéautomatánál. Látom, hogy Mark Taylornak, ma nem volt kedve borotválkozni. Figyelem, ahogy Malgorzata Bryan-el beszélget. Látom Jukko-t, ahogy kinyitja a füzetét és összeráncolja a homlokát. Jegyzeteibe mélyed. Nagyon pedánsan csinálja. Ott jegyzetelte mellettem Christian Spatschek mondandóját az ifjúsági kultúráról a délutáni workshop-ban. Ő is fáradtnak látszik. Ezt is meg tudom érteni. Tegnap este a történelmi városházán elég jól tartottak bennünket és sokáig. (Abban a teremben fogadott bennünket a város polgármestere, ahol 1576. novemberében aláírták a ghenti egyezményt, így aztán Európának ez a szeglete csak nem lett a spanyol király földje.)

Európában vagyunk most tehát, az Európai Unió belga elnökségének első nagy eseményén, az európai ifjúsági munkának szentelt munkahéten, valaki akár azt is mondhatná, hogy a „Szakma Európai Nagyhetén”. Biztos vagyok abban, hogy lesznek ilyen elragadtatott hangok is. Én csak annyit mondanék, hogy július 5-én kezdte meg a munkáját az Ifjúsági munka és ifjúságpolitika történetével foglalkozó I. Európa Konferencia itt, Flandriában. 189 résztvevő regisztrált, talán egy tucatnyian érkeztek még tegnap is. A konferencia névsora 221 nevet és címet tartalmaz. Ez a konferencia 7-éig tart. De már aznap délután rögtön kezdődik egy másik: az ifjúsági munka Első Európai Konvenciójának munkája. Erre az előzetes jelentkezések alapján úgy 350 európai és Európán túli résztvevőt várnak (kanadai, egyesült államok-beli és dél-afrikai kollégák már most is vannak velünk). Az „előző” konferencia résztvevőinek mintegy kétharmada itt marad, ami érdekes dinamikát kölcsönöz majd a következő napoknak. Mi most mindjárt bennfentesek leszünk azok szemében, akik most érkeznek majd.

De most alapvetően természetesen az első találkozónk hangulatának, eseményeinek, beszélgetéseinek a hatása alatt állván (ülvén), ezekkel kapcsolatos dolgokat szeretnénk megosztani a T. Olvasóval! Mindjárt azzal is kezdem, hogy megemelem a kalapomat az előtt, aki ezt az eseményt éppen ide tervezte. Tudom, hogy ez Jan Vanhee volt (a CDEJ korábbi elnöklője, a flamand kormány ifjúságügyi mindenese), de ez nem fontos annyira, inkább az a rejtett az üzenet váltja ki belőlem az elismerést, amit ez a fizika környezet sugall. Ez ugyanis a belga art noveau egyik elevenségében impozáns emlékműve. 1913-ban nyitották meg, ma úgy mondanák, hogy munkás művelődési központként, aztán az 50-es években bezárták és gyors enyészetté lett – volna, ha a nyolcvanas években néhány elszánt diák nem kezdeményezett volna akciókat a hely újbóli megnyitásáért. Házfoglalás, kommuna, partizánkodás, petíciók és demonstrációk, ahogy kell. A ghenti diákok és alternatívok megharcoltak a helyért. 2000-ben nyílt meg a hely megint, felújítva, kigyönyörűzve.

Egy óriási, szecessziós épületben ülünk tehát. A szecesszió pedig ugyebár Jugendstil. A fiatal stílus lázadás volt a konvencionális művészet begyepesedett kánonjai ellen. A szecesszió, mint az ifjúsági munka metaforája? Hm.

Ez a pompás épület most nekünk van nyitva, akik a névkártyák tanulságai szerint ifjúsági munkások, egyesületi emberek, önkéntesek, ifjúsági szakértők, kutatók lennénk alapvetően, no meg az Európai Unió és az Európa Tanács képviseletében néhány köztisztviselő, talán az uniós tagországok képviseletében még egy maroknyi kormány-képviselő, de nem túl sokan. Egy európai ifjúsági konferencia megszokott közönségétől az különbözteti meg ezt a társaságot, hogy a Flamand Közösség – amely régóta támogatja a dél-afrikai ifjúsági munkát és ifjúságpolitikai fejlesztéseket – meghívta az ottani kollégákat, valamint amerikai és kanadai kollégákat is.

Most még csak hárman vagyunk magyarok, majd mint Örkény egyperces meséjében, csakhogy egyetlen gyümölcsfa sincsen a környéken, a város közepén, ezért aztán egymás vállára sem kell állnunk. Dávid, aki a zuglói Ifjúsági Irodában dolgozik, Péter drusszám, aki ifjúságkutatónak készül, no meg jómagam. Én már átélhettem azt az élményt, hogy ha ilyen sokféle ember gyűlik össze valahol, az mindig nagyon érdekes. Fiatal kollégáimnak ez az első ilyen alkalom, bár Európa-tanulásban nem kezdők. Péter hónapokig élt Tamperében, mint önkéntes, Dávid is utazgatott már a kontinensen éppen eleget. Néha megkérdezem, „nos milyen volt, hogyan érzitek magatokat fiúk” és válaszaikból látom, hogy mennek át egy ilyen típusú konferencia élményein.

Ezen a konferencián - amely az Európa Unió és a társult tagországok konferenciája elsősorban – először a szerepek, státuszok szerint futtatjuk végig a tekintetünket a jelenlévőkön. Látjuk, hogy van itt „egyetemi ember”, az Európa Fiatalok Lendületben Program Nemzeti Irodájának munkatársa, egyetemi hallgató, az ERYICA-nál vagy a European Youth Forumnál dolgozó valaki, egy ifjúsági egyesület képviselője … Aztán, ha a hivatalos munka megkezdődik … Valaki mellé ülsz, lehet, hogy csak azért, mert csak ott volt üres a szék. Beszélgetni kezdtek és kiderül az illetőről, hogy szerb, ifjúságkutató. A kávészünetben valaki hirtelen hátadra csap. Visszafordulsz és látod, hogy … „Te vagy az, Christian! De jó, hogy látlak! Blankenbergében láttalak utoljára, egy évvel ezelőtt!” De ennek az ellenkezője is előfordulhat. Te lépsz oda valakihez azzal, hogy „de ismerősnek tűnsz, nem Veled találkoztam ott … ha nem … hát itt …” De nem. Ismerős, de csak tűnik. Sokféle nyelvet beszélünk. Ez az egymás közötti érintkezésben sokféle angolt jelent. Maurice Devlin ír (Maynooth University), Mark Taylor (Coyote) angol és mindketten képesek a „másik” angoljára átváltani bármikor. Aleksandar azonban szerb és nem beszél jól angolul. Láthatóan keresi a szavakat akkor is, ha hallgat, akkor is, ha meg akar szólalni. Giuseppe olasz, folyamatosan és széles gesztusokkal kommunikál, csakhogy nem lehet érteni, mert a kiejtése elképesztő, eltéveszthetetlen olasz. Ő csak olaszul tud, bár láthatóan azt gondolja, hogy angol szavakat és mondatokat használ.

Ebben a nyelvi kavargásban, kommunikációs kísérletek tarka mezejében időről időre kis, elkülönülő nyelvi szigetek képződnek. Az egy országból érkezők találnak itt helyet arra, hogy az idegen nyelven való kommunikálás fáradalmait kipihenjék. Ez is egy ismerős módja az ismerkedésnek, hogy megbontod ezt a kis menedéket azzal, hogy odalépsz és megkérdezed: „Finnül beszéltek? Akkor kiitos (mert ez a szó ragadt rád egyszer Helsinkiben és legfeljebb annyit tudsz még, hogy Hyve paive.” Így lépsz be a körbe és máris lehet valami ennél fontosabbról is beszélni. Például arról is, hogy akkor Te ki vagy?

Mert ebből a kavargó, gomolygó ködből az egyéniségekre fogsz majd emlékezni, ha visszanézel, az egyéniség fényesedik ki a felejtésnek a szürkeségéből. Arra emlékszel majd, amit mondott, arra, hogy mikor mondta és arra, hogy hogyan. Egy konferenciának megvannak a maga szakértői, akik élvezettel figyelik azt, hogy „ez vagy az” a megszólalás melyik iskolához sorolható („egy kicsit a birminghami iskolát idézte” – mondaná egy ifjúság szociológus, „vagy hát ez a jó öreg Bordieu”). Ők a konferenciák kövületei, akiknek ez már a háromszáztizenharmadik ilyen eseménye. A rendesebbje és a becsületesebbje van annyira nyitott, hogy minden alkalommal újra tanulja a résztvevőket és igazán kíváncsian fordul hozzájuk. Vannak itt is konferencia-turisták szép számmal. Ők azok, akik először kimerészkednek az épületből, hogy felfedezzék a környéket, majd el is tűnnek szépen a munkacsoportból, mert már felfedezték. Ők azok, akik este buliznak, reggel emiatt hótfáradtan zuhannak be a nyitóbeszédre, ott alszanak a beszédek alatt és élénkülnek meg a szünetben. Az, ami körülöttük zajlik, nem különösebben érdekli őket, simán elmennek a kihívások mellett, sőt elszaladnak előlük. Másik típusuk az, aki gyűjtöget mindent: brossúrát, névjegyet és telefonszámot, de ezt csak azért teszi, hogy fedezze magát. Bizonyítékok ezek arra, hogy ott voltam, ahová küldtetek. Aztán vannak cinikusok, akik úgy gondolják, hogy egy ilyen konferencián semmi sem múlik. Vannak a tekintélyt-keresők, akik szorgalmasan jegyzetelnek, ha az EU vagy az ET képviselője szólal meg és ásítoznak, ha egy szakértői fejtegetést kell végigülniük. Itt vannak a szkeptikusok, akik úgy gondolják, hogy „a konferencia, lehet, hogy hasznos volt” és persze végül is itt vannak azok, akik tudják, hogy itt lehetőségük van arra, hogy tanuljanak, sőt, hogy sokat tanuljanak és rajtuk múlik az, hogy ennek a tanulásnak melyik lehetséges útját választják.

Mert ez a konferencia elképesztő tárháza a tapasztalatoknak, a felismeréseknek, a sikerült vagy a sikeretlen kísérleteknek és ezt a sokféle embert, akinek a névjegyén annyi, de annyiféle megnevezés szerepel, hogy össze sem lehet számolni, egy közös fogalom köti össze. Az hogy „ifjúság”. Az elkötelezettebb résztvevők ezért gyakran azzal kezdik az ismerkedést, hogy „hogyan is foglalkozol a fiatalokkal?” Erre a sztenderdizált válasz (ezen a konferencia-angolul legalább is), hogy „közvetlenül” vagy „nem foglalkozom közvetlenül a fiatalokkal, de …” Közös nevezőnk, a konferencia hívószava okán is az ifjúsági munka (ami ugye az angol youth work tükörfordítása), de, ha erről beszélünk, egy nagyon változatos, nagyon gazdag, tarka mezőre lépünk majd. Ezért maradjunk most csak annál, hogy „ifjúság”. Majd mindjárt meglátjuk azt is, hogy ennek is milyen árnyalatai, jelentésbeli különbségei vannak. Azt is meglátjuk mindjárt, hogy hol is tart az ifjúsági munka, most. „Új Művészet” (Jugendstil) vagy …?

"Az emberi élet feladata nem az egység megteremtése, hanem a sokszerűségben az összhang megvalósítása"

                        (Hamvas Béla)

Ez a kötet: ’Eggs in a pan’ Speeches, writings and reflections by Peter Lauritzen (Tojások a serpenyőben. Peter Lauritzen beszédei, írásai és reflexiói) (szerk.: Antje Rothemund és Yael Ohana, Council of Europe Publishing, COE, Strasbourg, 2008, ISBN 978-92-871-6492-6, 39 Euro, www.book.coe.int)

Még el sem kezdtem ezt az írást és máris zavarban vagyok. Peter Lauritzenről fogok-e most írni vagy arról a könyvről, amelyben írásainak, reflexióinak, beszédeinek gondosan szerkesztett gyűjteménye található? Mert a könyv, mint szellemi tartalmat hordozó médium alapvetően tárgy, és attól az, hogy a közvetlen környezetünkben van. Kezdhetném tehát úgy is ezt a könyvismertetést, hogy „remélem, ez a könyv előbb vagy utóbb minden ifjúsági munkával foglalkozó környezetében megtalálható lesz”, olyan magától értetődően, mint a napi motyónkkal teli táskánk, a dohányosok cigarettásdoboza vagy a mindig zsebünkben fickándozó mobiltelefonunk. A könyvet megtapintjuk, felvesszük, letesszük, kinyitjuk, becsukjuk, elfelejtjük – mint bármilyen más tárgyat is. A könyv elveszhet, megkerülhet, a helyére kerülhet vagy elkerülhet az eddig megszokott helyéről. De a könyv maga soha sem alakul át. Mi változhatunk, de a könyv nem változik. Ha már egyszer megírták, kinyomtatták, a lapjait összefűzték és bekötötték, megkapta a formáját és olyannak marad meg. A lapokon megőrzött gondolatok örök esélyt kapnak a megismerésre. A szerző gondolatai mindig az olvasói jelenemben hatnak. Még a katalán Zafón különös temetőjében is, ahol az elfelejtett könyvek leltek végső nyugalomra, még ott is előfordulhat az, hogy valaki egyszer csak egy régóta felejtésre ítélt könyvet keres (hiszen erről is szól ez az Angyali játszma, nem?) A könyvről, mert tárgy, le lehet fújni a felejtés porát. A könyv borítója kifakulhat, ha mindig ugyanott éri a nap, de attól még a benne megőrzött gondolatok nem fakulnak ki. Az ép mondatok ép üzeneteket képesek közvetíteni sokszor évszázadokon, generációkon, társaságon átívelően.

Jó lenne, mondom, ha ez a könyv ott lenne mindannyiunk keze ügyében, mert az, aki ilyen vagy olyan szerepben, de ifjúsági munkával foglalkozik, már tudja, hogy a szakadatlanul változó társadalomban mindig új kérdésekre kell válaszolnia, és érzi, hogy minden nap kétségek gyötrik azért, hogy vajon jó válaszokat talált-e ezekre a kérdésekre. Könyvekből is kereshetünk válaszokat. Jó lenne, már csak amiatt is, mert abban az európai térben, ahol felelős polgárokként szeretnénk leélni az életünket, ma olyan nagy a zaj, hogy emiatt egyre nehezebb kiszűrni ebből a zsivajból a feladatokat, azt, hogy mi is lehet a feladata annak, aki fiatalokkal foglalkozik Európában. Így és ezért számunkra Európa nem a múlt, hanem a jövő része. A pénzügyinek nevezett válság keltette ideológiai zűrzavar nyomában más válságok tárultak fel a társadalmakban, a politikai erőterekben, a kulturális manifesztációkban. Oly sok minden, hogy ez sokakat elbizonytalanított, folyamatosan nő az euro-szkeptikusok tábora, akik most az európai integrációs folyamatban fékeket, akadályokat és gátlásokat vélnek felfedezni és teli tüdővel fújják szkepszisük vuvuzeláját. Az értékekről szóló beszélgetések intimitásába bele is hatol ez a háttérzaj, bizony!

Új nacionalizmusok (vagy nagyon is régiek, de új köntösben?) versengenek a polgárokért (ezt néhány elemző a populizmus uralmának mondja, kissé felületesen) és közben sokszor nagyon furcsa módokon próbálják meg az európai integráció keretei között azt a Nemzetállamot újra konstruálni, amely azért mindenütt a XIX. században született meg, amely évszázadhoz a XXI.-ből már visszatérni soha sem lehet. Már nincsen visszatérés egy Európa Tanács vagy Európai Unió előtti állapothoz. A globális gazdaság nyomása alól már nem tudunk kitörni. Autark gazdaságok? Már Észak-Koreában sem! Afrikában a CocaCola és a Vodafone már eddig is nagyobb területeket hódított meg, mint a brit Viktória királynő Birodalma bármikor az ismert emberi történelemben.

Sok lokális cselekvés útja ezért nem Európába vezet. Az Európai Unió a maga bürokráciája által elkövetett hibák orvoslásával tölti az idejét, olyan tüneti kezelésekkel, amelyeket egyre érthetetlenebbül szemlélnek az életük normális kereteit fenntartani igyekvő polgárok. A Nemzeti Állam új feladatai, a Helyi Társadalom Cselekvése, az Egyén Felelős Szabadsága a XXI. században helyett olyan dolgokról beszélünk, mint „egykulcsos adó” vagy „bank- vagy eurot-mentő csomag” (németül még szebb: eurorettungspacket), miközben talán nem ez életünk viszonyítási pontjaiban a legfontosabb. (Különösebben nem, ha ezt a pénzt most éppen a görögök kapják – mondhatná az euro-cinikus.)

Európa, a történelmi folyamatban kialakult közös európai értékek, a szolidaritásnak az a mércéje, amely egyetlen más kontinensen sem látható, Európának, mint a békés együttműködés földjének az emlegetése már teljességgel hiányzik a nemzeti politikai kampányok szótárából. Nem is olyan régen, van annak vagy húsz éve is már, hogy olyanokat is mondtunk, hogy „Európába, de mindahányan!”. Tud valaki ma egy példát is mondani arra, hogy ki, hol, mikor és hogyan beszélt Európáról Magyarországon az elmúlt hónapok választási kampányaiban, 2010-ben? A „korlátozó”, a „pénzosztó” Európáról persze beszélünk néhanap, de azért azt tudjuk ugye, hogy az Európai Unió azért mégsem azonos Európával és ezzel együtt talán már azt is felismertük, hogy az Európai Strukturális Alapokból elnyerhető támogatásokért folytatott verseny lehetősége csak az egyik funkciója ennek az Európai Uniónak.

Szóval itt van ez a kötet, amelyről azt állítottam az imént, hogy „jó lenne, ha mindünk keze ügyébe kerülhetne.” Félreértés ne essék, nem azért, amiért az Írást (vagy sokaknak a Könyvek Könyvét, a Bibliát / a Koránt / a Talmudot) szoktuk volt a környezetünkben tartani. A mi „szakmánk” is szeretné azt, ha lenne egy-két ilyen könyve. Kompasz-képzések lelkes résztvevőinek elköteleződését sokszor jelzik afféle mondatok is, hogy „a Kompasz a bibliám”. Éppen a Kompasz szándéka ellen lenne való, ha a Kompaszból efféle orákulum válna! Ha valaki ilyen orákulumként tekint a Kompaszra, az nem érti annak a módszertannak az üzenetét, amelynek ez a könyv a módszertani kiadványa. Ez a Peter Lauritzen kötet pedig semmiképpen sem biblia! Maga Peter lepődne meg a legjobban, ha valaki ilyet állítani. Én nem teszem!

Szóval, azzal kezdtem, hogy… ez a kötet… stb. Igen, persze, tudom, hogy nem beszél, ír, olvas mindenki angolul, hiszen ez a kötet nyelve (meg egy kicsit a német is, a francia is, hiszen Peter Lauritzen mindhárom nyelven, azonos hőfokon és mélységgel közvetítette a gondolatait). Ezért folytatom itt azzal a tiszteletteljes megfontolásra ajánlott javaslattal, hogy mi lenne akkor, ha ezt a kötetet nem úgy ültetnénk át magyarrá, mint azt szoktuk volt (kiadó, fordító, lektor, stb), hanem másképpen? Például úgy, hogy a fordítást a magyar ifjúságsegítői képzés keretei között végeztetnénk el erre rátermett és erre vállalkozó hallgatókkal. Mennyire érdekessé tehetné a számukra annak a megtanulását, hogy mi is az az „európai ifjúságpolitika”, ha ennek a kialakulását, a szókészletét, a kifejezéseknek a politikai és a társadalmi kontextusban való működését, jelentését a Peter Lauritzen által elmondottak alapján tanulmányozhatnánk! Persze ehhez a programhoz az is szükséges, hogy a képzőhelyek összedolgozzanak egymással.

Amikor európai ifjúságpolitikát tanítunk (ha tanítunk), ezt sokszor úgy tesszük, hogy struktúrákat és hivatalos dokumentumokat tanítunk. Elmondjuk azt, hogy ki, milyen szervezetrendszerben dolgozik és azt is idézzük, hogy milyen dokumentumok alapján. Szorgalmasabb hallgatóink a jegyzeteik alapján majd fel is mondják nekünk a leckét, azt, hogy az Európa Tanácsnak „Ifjúsági és Sport Igazgatóság” van, vagy azt, hogy az „Európai Uniónak Fehér Könyve”. Ha jól mondják fel a leckét, kapnak is majd egy jelest. De vajon ez már feljogosítja majd Őket arra, hogy a magyar ifjúsági munka legfontosabb küldetését, azt ti., hogy „európai polgári attitűdök kialakítása a magyar fiatalokban”, jobban értik? Ezek alapján jobb projekt-terveket fogalmaznak majd meg az EU „Fiatalok Lendületben Programjához” címezve? Ilyen információk alapján lesz „európaibb” a mi ifjúsági munkánk? Megkockáztatom, hogy nem. Miközben azt gondolom, hogy valamennyien küszködünk a „magyar ifjúsági munka európaizálásának” összetett problémáival. 

Most ennek a kötetnek az olvasásakor talán azt is megérthetjük, hogy miért is beszélünk „élethosszig tartó tanulásról” (life long learning) vagy azt, hogy „nem-formális tanulásról” (nonformal education), vagy arról a sokszor nagyon rosszul interpretált dologról, hogy „európai polgár” (european citizen) és milyen szövegkörnyezetben. Azokból a hivatalos, intézményi dokumentumokból kiragadott kifejezésekkel példálózva szeretném érzékeltetni azt, hogy ez a kötet egy fontos nézőpontot ad, nézőpontot formál ki az olvasóban. Előre szólok, hogy ez a nézőpont egy európai nézőpont. De mit is jelent ez? Képzeletbeli fordítóink, ifjú hallgatóink ebbe a tengerbe merülhetnek el, ha vállalkoznának a kötet írásainak a fordítására. Ráadásul tanulmányozhatják azt is, ahogyan a már ismerősen alkalmazott fogalmak kialakultak, és észrevehetik azt is, hogy hogyan hatottak erre azok a nagy európai változások, amelyeket ma a fiatal generációk már olyan könnyen figyelmen kívül hagyhatnak, mert ez a számukra sokszor unalmas történelmi leckék lapjaira szorult vissza.

Peter ebben a kötetben sok érdekes dolgot mond. Némelyikük tömörségével, frappánságával szállóigeként, idézetként él tovább. Aki akarja, ilyeneket találhat a kötetben: „csak az tud tanítani másokat, akik képes arra, hogy tőlük tanuljon”. Meg olyasmiket is, hogy „Amerikára azt szoktuk mondani, hogy „olvasztótégely” (’melting pot’). Európa azonban inkább egy salátástálra hasonlít, ahol a salátában felismerjük az alkotórészeket, a paradicsomot, az uborkát, mégis a saláta egy másik minőség. Ezeknek az egyvelege.” A kötet címe is egy ilyen bonmot-jára utal. „Ha hat tojásból is készítek rántottát, az omlettből egyiket sem tudom már kiválasztani.” Ezt még a hetvenes években mondta, a Fiatal Európai Föderalisták egyik helyi szervezetének oszlopos tagjaként, amikor az Európai Közösség még csupán egy szűk, néhány gazdagabb európai ország rendszeres találkozásainak intézményesítése volt. Még messze az előtt, hogy az Európa Tanács munkatársa lett volna. Ez az itt, ebben a kötetben közölt első hivatkozás egy helyi újságocskában megjelent tudósítást idéz. Hol volt még akkor az azóta sokat idézett reklám-szlogenné tett „Egység a sokféleségben” (’Unity in Diversity’)! Hol volt még akkor az Európai Unió, az Euro-zóna!

Ha valaki így szeretné, annak a ritka dokumentumaként is olvashatja a kötet írásait, hogy vált az 1968-as „csillagév” (Daniel Cohn-Bendit szavával) fordulóponttá egy sor társadalmi megközelítés szempontjából. Ma sokan úgy emlékeznek erre a fordulópontra, mint a „balos ideológiák” térhódítására. Sokan pedig azért kárhoztatják a 68-as nagy generációt, hogy kiegyeztek a politikai baloldallal és ezért megértéssel kezelték a Szovjetúniót. No meg Ernesto Che Guevarát, akiben egyesek a gyilkost és nem a fiatal nyugat-európaiak 60-as évekbeli idolját látják. De mások azt is észrevehetik, hogy a Feminizmus, a Zöld Gondolat, a Társadalmi Önszerveződés öntudata és az Ifjúság Társadalmi Színpadra való fellépése is ide hajaz. Nekem 68 a bátyám története is, aki „internacionalista segítségnyújtás” címén megszállta Csehszlovákiát, sorkatonaként.

Az elsősorban önmagát „Nagynak mondó” Generáció ugye most ment nyugdíjba. Peter Lauritzen 63 éves korában hagyott itt végleg bennünket, három évvel ezelőtt, mielőtt nyugdíjba ment volna.

Mert a könyv mindig a jelenben nyílik, így ez a kötet is természetesen, ha belelapozok, láthatom, meggyőződhetek arról, hogy Peter európai, még pontosabban „fehérek között egy európai” – ahogy az a József Attila, aki folyton „nemet intett a rendre”, mondta volt Thomas Mann üdvözlésére. Ennek a legkevésbé sem az a bizonyítéka, hogy ebben a kötetben az „európai” vagy az „Európa” szavak feltűnő gyakorisággal fordulnak elő. Ez teljességgel érthető egy olyan ember esetében, aki harminc esztendőn át az Európa Tanács kötelékeiben dolgozott. Teljességgel érthető, ha látjuk a kötetbe foglalt írásokhoz fűzött jegyzeteket, amelyekben elhelyezhetőek a cikk keletkezésének körülményei.

Ennek az európaiságnak a szintén feltűnő gyakorisággal előkerülő kérdések a valóságos bizonyítékai. Egy európai elme nyílt töprengéseinek biztosítékaként. „Mi jelöli ki az ifjúságpolitika helyét jobban az európai országokban, az, hogy egy nemzeti kulturális tradíció és hagyományrend részeként, vagy az, hogy egy párt politikájának a részeként jutnak érvényre?” – kérdezi például „Az ifjúságpolitika struktúrái Európában” c. előadásában, 1993-ban. Ebben a híressé vált „potsdami beszédben” alkotja meg a sokat idézett kormányzati tipológiáját (azt a hat pontot, amelyben a Kormány vagy ’lasseiz faire’, vagy a ’civil társadalom barátja’, vagy ’az ellenőr’, stb.). „Vajon hogyan is érthetjük meg a fiatalok részvételének hatalmi aspektusait a közpolitikák vonatkozásában?” – mondja egyszer csak a „Részvételről – sorvezető kérdések” című 2006-ban, Strasbourgban elmondott eszmefuttatásában. „A hedonizmus és a fogyasztás ilyen ifjúsági kultúrája mellett milyen tér marad a társadalmi és a politikai felelősség számára?” – állít egy kihívást egy 1998-ban, fiatal ifjúságkutatók számára készített írásában.

Peter egyébként mindig válaszol a maga által feltett kérdésekre. Válaszai összetettek, több dimenziót érintőek, vonatkozásainak mélysége van. A válaszaiban soha sem hirdet igét. A válaszaival újabb kérdéseket állít elő és némelyikre hagyja, hogy a hallgatói vagy olvasói maguk keressék meg a maguk helyén a választ. Peter roppant mód tiszteli azt a valóságot, amelyben a hallgatói – olvasói élnek. Az életkörülményeiket, a lehetőségeiket, a bátorságukat, sőt a megalkuvásaikat is. A tisztelete a nyitottságából és a valóságismeretéből ered. Ugyanakkor kijelöl a számukra egy lehetséges utat, időnként ehhez pedig olvasmányokat ajánl, tanulmányutak szempontjait határozza meg, megemlít egy fontos, a projekt-tervezésből ki nem hagyható lépést, amelyről általában el szoktunk volt felejtkezni, szóval tanít, de olyan módon, ahogyan azt már idéztem. Ez a tudás egy gyakorlat-orientált nézőpontból fakad, „praktiko-teoretikus”, mondhatnánk, ugyanakkor a legkorszerűbb társadalomtudományos eredményekre épít. Peter cikkeiben a történeti események ismerete éppen úgy fellelhető, mint a történeti események interpretációinak ismerete (Mert: „mi is az a történelem?” ugye), Ulrich Beckre éppen úgy hivatkozik, mint Bogdan Suchodolskyra. Fejtegetéseinek szellemi horizontja nem ér véget Habermasnál, hanem befogja a 80-as évek jugoszláv (igen!) szociológiai iskolát is (akikről majd később Ő is megtudja majd, hogy hogyan építették fel Milosevicset) és nagyon nagy megértéssel figyeli a „posztkommunista” országok csetléseit és botlásait.

A szellemi dimenziók mellett érdemes észrevenni azt is, hogy ez a tudás, ez a „hozzájárulás” vagy in-put milyen változatos fizikai körülmények között tör utat a gondolatoknak. A szerkesztők minden itt közölt íráshoz fűznek megjegyzéseket, amelyből megtudjuk azt, hogy ez a beszéd egy, a budapesti Európai Ifjúsági Központ egyik képzésén hangzott el (mondjuk, úgy 30 résztvevő előtt), vagy ez a másik egy nagyon jelentős, reprezentatív nemzetközi konferencia 160 résztvevője előtt. Megtudjuk azt, hogy ezt a vázlatot a szerkesztők Peter hátrahagyott iratai között lelték fel és lehet, hogy most válik először ismertté.

Nem is folytatom tovább. Igen, persze ez a kötet emléket állít Peter Lauritzennek, a gondolkodónak, az Európa Tanács köztisztviselőjének (milyen szép ez az angol kifejezés: ’civil servant’!), a BEIK alapító igazgatójának, akik négy évet együtt töltött velünk, Budapesten. De ennek a nemesen vállalható feladatnak a kötet új kihívások állításával tesz eleget. Mert a kötet írásai az ifjúsági munkáról és az ifjúságpolitikáról szólnak. De úgy, hogy a nemzeti megközelítések összességéből egy európai nézőpontból szemlél minden egyes ide tartozó kérdést, legyen szó arról, hogy „mi is az az ifjúsági munka”, egészen addig, hogy mit is gondoljunk arról, hogy „európai ifjúságpolitika”. Egyetlen egy „felesleges” írás sincsen ebben a kötetben. Most láthatjuk csak igazán azt, hogy milyen nemes és milyen mélységű társadalmi feladatnak, ha jobban tetszik így: küldetésnek teszünk eleget akkor, ha „fiatalokkal foglalkozunk”. Ráadásul ez a kötet ennek a munkának (Feladatnak? Életfeladatnak?) minőségi elvégzéséhez bátorítást ad és érzékenyít.

Nem dúskálunk nagyon az olyan könyvekben, amelyek ennyire világosan jelölnék ki az ifjúsági munka európai dimenzióinak mélységeit, mint éppen ez, a Peter Lauritzen gondolatait tárggyá formált könyv. Ha a birtokába jutottunk, ne veszítsük el. Ha majd egyszer magyarul is megszólal, üljünk köré, hallgassuk, beszéljünk róla. Próbáljunk mi is válaszolni a kérdésekre. Ha lehet, közösen, együtt. Rá fogunk jönni arra, hogy amikor ezt a sok kétséget, félelmet, sokszor ismeretek hiányát és beszűkült horizontokra mutató választ adjuk, hogy Európa!!!???, Peter Lauritzen mindig azt mondja nekünk majd, hogy Igen. Európa. Csak így. 

                                                      "Nyáron nyaralok, télen telelek,

                                                      a trotechnikus az mindig elek …”

                                                       (Micimackó éneke á la Karinthy)

Mi is a blog? Szerintem írásfelület. De talán inkább Tér, amelyben az Írás – furcsa, ugye – de azonnal visszhangzik vagy reagensként működhet. Az írásnak a visszhangja pedig az, amiért az Írók már sok ezer éve írnak. Mert írás nélkül blog nincsen. Itt, ezen a felületen pedig? A fotóblogok is írások. A videoblogok is írások. Az írás pedig a gondolatok közlésének formája, a didergő gondolatok ruhája. Az írásjelek egymásutánja és rendje egy blogon valahogy mégis mintha más lenne, mint a könyvekben. „Visszhangzó írás” – akkor ez a Tér egy Barlang. A blog meghatározásai – jellemző módon a web-en – nagyon széttartóak egyelőre.

A blog web-en található definíciói (’blog definition’ kulcsszavakra, google, 114.000.000 találat (!), 0,10 másodperc, a „csak magyar nyelvű találatok keresésére” 23.900 találat 0,24 másodperc) azt hozzák szóba, hogy „blog személyes és nyilvános napló a weben”, vagy azt, hogy „hogy a blog egy olyan weboldal, ahol a szerző egy tematikus rendben illeszti a mondanivalóját”, vagy azt, hogy a blogok általában semmilyen formai vagy tartalmi megkötéssel rendelkeznek”. Milyen definíció az, amely 23 ezer módon – és ennyire ellentmondásosan - írja le a tárgyat? Milyen kereső rendszer az, amely 114 millió találatot ad ki erre a kérdésre? Vajon a blog egy zseniális, bár indusztriális megvalósítása Carlos Ruiz Zafón katalán író halhatatlan ötletének, az Elfelejtett Könyvek Temetőjének? Vajon egy olyan világba léptünk át, ahol a definíciók meghatározásokkal szüntetik meg önmagukat?

Ha előveszek egy tiszta papírt és lecsavarom a töltőtollamról a kupakot, amely védi a most éppen fekete tintámat a kiszáradástól, felkészülök az írásra, most írni fogok. A papír és én szemezünk egymással, méregetjük egymást. Szeretem a töltőtollam hangját, ahogy a papíron korcsolyázik, perceg. Papíron nem ’delete’-el javítok, ami eltünteti az első változatot, hanem áthúzással. Írok, aztán olvasok, aztán húzok, húzogatok és a változó intenzitású olvasásom miatt kéziratom egyre áttekinthetetlenebbé válik. Majd letisztázom, véglegesítem, majd oda adom a korrektornak is. Egy tisztes kiadóban ez a korrektor majd talán azt javasolja majd, hogy az Írásom „megjelentetésre érdemes”. Majd eztán jönnek a tipográfusok, a nyomdai előkészítők, a szerkesztők, a kiadvány vagy könyv. Reszkető kezekkel vágom fel majd azt a küldeményt, amelyben kiadóm megtisztel kinyomtatott írásommal. Ettől kezdve, ha villamoson utazom, azt lesem majd, hogy vajon kinek a kezében látom. Reszketek attól a gondolattól, hogy valaki éppen ezt veszi a kezébe, ezt, ami „nem a legjobb írásom”, de hogyan is magyarázhatnám ezt el Neki, a Tisztelt Olvasónak, annak, akire gondoltam akkor, amikor írtam ezt.

A blog-on minden másképpen van. Kihagyhatunk néhány műveletet és bele sem kell gondolnunk abba, hogy melyeket és miért. Szervezhetjük magunk is az általunk kihagyhatatlan műveleteket. Akár pld. az olvasóinkat is, akiknek írni szeretnénk. Hát, így van ez. Most pedig itt van ez a blog. Éppen ez, a www.blog.hu (blog.ifjúságpolitika.hu), amit legegyszerűbben a www.index./blog.hu almenűjéből érhet el az érdeklődő, a klikkelgető. A XXI. században a blog egy szükséges műfaj (egy elütés miatt majd azt írtam, hogy „műfej” …), Felület vagy Tér, ezen már nem kell vitatkozni. Ez a kérdés eldőlt. Annyit azért hozzátennék ehhez, hogy attól, hogy ezen a felületen írogatok, még nem lettem blogger. A szó egyik összetevője pedig az angol ’log’, amely hajónaplót jelent, ahol kötelező, hogy rögzítsük az irányt és az Út körülményeit, no meg azt, amit a legénységről fontosnak tartunk tudatni.

Éppen erről a blogról

Az eddig bejegyzéseimnek itt következik a indoka. Ez a blog nem az én naplóm, abban az értelemben, ahogyan az előbb beidéztem a blog lehetséges meghatározásait, semmiképpen sem. A legkevésbé sem Utazásaim hajónaplója. Ez a blog egy még tavaly volt visegrádi találkozó megismételhetetlen hangulatában indult, úgy, hogy a jókedvű együttlétünk közben ’Csermanek’ kolléga már meg is találta a megoldást az éppen tárgyalt problémára. Még ott, az együttülésünk pillanatában létrehozta ezt a blogot, amire lelkesen feliratkoztunk akkor. Az együtt működésről beszéltünk éppen akkor, arról, hogy azt, amit külön külön tud mindenki (konkrétabban: ami valamelyikünk által jobban tudott), azt hogyan is tudnánk összeadott értékként kezelni, pontosabban, hogyan tudunk ezekkel a Tudásokkal, mint Közös Tudással bánni a Jövőben.

Aztán elmentünk, hogy vacsoráljunk és ittunk, beszélgettünk és megfigyeltük Gábor Kálmán fantasztikus kedvét a táncban és a boros-pálinkás-zenés hangulatban gyermeki örömmel örültünk annak, hogy együtt vagyunk. Aztán elmentünk, elszéledtünk, kiki a maga útjára. Kálmán meg váratlanul itthagyott minket. Néhányunk itt látta Őt utoljára, ebben a táncban, ebben a hangulatban, ebben a tenni akarásban. A „visegrádi térben”. Egy ilyen eleven, mindennapi teendőket adó együttműködésből ha elmegy Valaki, hiányokat hagy maga után, öntudatlanul, tehetetlenül. Az is ennek a korszaknak a része, hogy Ti olyan szépen és méltósággal búcsúztatok el Tőle. Én nem lehettem ott a temetésén. Ehhez a bloghoz tartozik ez is (lsd. még napló).

Nekem nagyon szimpatikus volt az, hogy ebben a Térben elhelyezhető lesz az ifjúságpolitika ’tag’. Tag-elni kell a bejegyzéseinket, nincsen mese, mert a kereső-generátorok csak tag-ekre keresnek és a keresés az Internet roppant felületén, az bizony a Keresések Művészete! A magyar ifjúságpolitikai kifejezés sok semmit vagy keveset mondó találatot ad ki erre a keresésre, ezért nagyon fontos, hogy legyen olyan megtalálható hely is, ahol egy kicsit árnyaltabban, a szakmából következően fogalmazhatunk, közölhetünk.

A fentiekben szóbahozott visegrádi Társas-ság nekem egy nagyon fontos ösztökélést adott erre! Az a személyes része ennek, hogy régóta vágytam egy ilyen alkalomra, kollégákra, együttlétre. Én társadalmi státuszom szerint önfoglalkoztató, vagyis egyéni vállalkozó vagyok, akinek ritkán van abban része, hogy másokkal együtt lehessen vagy időt tölthessen. Na pláne, ha olyan kényszervállalkozó, amilyen én is vagyok. Megyünk, ha hívnak, várunk, hogy hívjanak. Így van ez. Nem tolakodunk ugyanakkor a meghívásokért. Miért is tennék? Csak ott vagyunk valakinek a telefonkönyvében, gondoljuk. Persze azt, hogy ki kinek a telefonkönyvében vannak „benne” már más szempontok döntik el. Ezt is tudjuk.

Szóval. Személyes történeteim szempontjából nekem ez a 2009. márciusi visegrádi találkozó integrációs alapélmény. Ez bátorított arra, hogy éppen erre a blogra helyezzek el néhány írást. Olyanokat, amelyeket kikívánkoztak belőlem.

Nos, hát ennyi volt. Rájöttem arra, hogy ezt így tovább folytatni nem szabad. Nem gondolom, hogy ez a blogfelület lenne arra Tér, hogy magánbejegyzéseket közöljünk itt. Az ilyeneknek egy magán-blogban a helye!

Mégis azt gondolom, hogy egy egy ifjúságpolitikai témakörű blognak nagyon fontos helye van abban az intézményesülési folyamatban, amely ahhoz kell, hogy a „magyar ifjúsági szakma” végre lehagyhassa az idézőjeleket. Le fogja hagyni gyorsan, ebben biztos vagyok, de ehhez az internetes felületeknek az eddigieknél is tudatosabb alkalmazása szintén szükséges.

A magyar ifjúsági munkában van már ifjúsági portál (és ez a Mobilitás web-site-ja és ilyen lehet a Budapesti Ifjúsági Portál), vannak állandósult levelező listák (mint a kompasz vagy az ifjúsági képzők), vannak rendszeres hírlevek (megint csak a Mobilitás körüli dolgok), vannak szakmai orgánumok a web-en (amelyek ezt azt közölnek), de a magyar ifjúságpolitika kifejezésre még mindig igen csak csekély találatot ad ki a ’google’ (most éppen 49.300 találat, 0,20 másodperc), többségében miniszteriális honlapra mutató és kisebb részben ifjúságsegítői képzésekhez kapcsolódó, részben civil iniciatívákra mutató, és jellegzetesen ismétlődő találatokkal.

Egy blog is hozzájárulhat ahhoz, hogy ez a „találati arány” ahhoz közelítsen, amelyről egyébiránt beszélgetni szoktunk. Mihez is?

Például ahhoz, hogy a külföldi példák magyar adaptációinak problémáiról beszélgessünk. Ahhoz, hogy felvessünk olyan kérdéseket, amelyekről szoktunk ugyan beszélgetni, de befejezetlenül. Arról, hogy milyen kritériumok szerint beszélünk egyáltalán ifjúságpolitikáról és arról, hogy mit kell tennünk ezeknek a tényleges kritériumokként való érvényesítéséért. Stratégiákról és taktikákról annak érdekében, hogy ez a kifejezés, hogy „ifjúságpolitika” úgy szilárduljon meg Magyarországban, ahogyan annak a szakmai tartalmai indokolnák. A kérdések egész sorozatáról itt, hogy pld. „Mi volt az ifjúságpolitika Magyarországon a 80-as években?” „Mi az ifjúságpolitika a 90-es években Európában és Magyarországon?” „Mi az a magyar ifjúságpolitika a XXI. században? Európában?” A Globális Világban?”

Arra törekedtem az elmúlt hat hónapban, hogy egy bejegyzéssel egy-egy téma területet jelöljek ki egy jövendő szakmai párbeszéd fórumaként működő blog számára. A (b)log, mint napló természeténél fogva persze ez egy kicsit ilyen önvallomásos műfaj, de persze az Út rögzítése is, ezért de jó is lenne mások dilemmáiról is olvasni itt! Ne hagyjátok elolvadni ezt a blog-felületet!

A magam részéről még három írással járulnék hozzá ehhez. Könyvismertetőkkel és egy szakmai státusz-konferencia intézményesítésével kapcsolatos tűnődésekkel. De ezeket majd amúgy is látni fogjátok. A három írást követően én többet, ilyen hosszú írásokat már nem közölnék itt.

A NEM és a Magyar Ifjúságpolitika? Lehetőségek és esélyek: igen – nem – nemigen?

„Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem.”

(Kor.I.13.12.)

Mondhatnátok: túl sok a kérdőjel. A címsorban. Ha ifjúságpolitika (youth policy), egyik legfontosabb tükre az, amit mindig a Kormány tart a kezében. De olyan tükör, amelyben mások is meglátják magukat. Az Orbán-kormány megalakulását követő időszakban persze minden szakmacsoport keresi ezt a tükröt – és saját képmását ebben a tükörben. Hogy most a magunk körvonalaira még homályosan látunk? Nem sokat tudunk most még arról, hogy milyen prioritások mellett, milyen kormányzati szerkezetben, milyen személyzeti, pénzügyi és intézményi erőforrásokkal és, hogy mit is tervez a Kormány az ifjúságpolitika különböző területein. Túlzó elvárásként arról sem, hogy milyen sorrendben. Ez a pillanatnyi és ez  az átmeneti és közbülső állapot sokakat bizonytalansággal tölthet el. Egyszersmind azonban arra is jó lehetőség ez a helyzet, hogy egy kicsit körüljárjuk azt, hogy van-e szerepe és, hogy lehet-e szerepe a Kormánynak a magyar ifjúságpolitika (tovább)formálásában. Áttekintésünk ritmusát e sorok írásakor (2010. június 14/15-én) még nem kell már megtörtént lépésekhez igazítani. Gondolkodásunkat még nem befolyásolhatja az, amit hallottunk, látásunkat az, amit figyelünk. Igazán kivételes pillanat, nem?

Először azért mégis csak arról, amit már tudunk, mert ez a kiindulópont. A címben a NEM ugyanis itt nem tagadószó, hanem egy új minisztérium lehetséges névrövidítése, amely a szóösszetétel szavainak kezdőbetűiből áll össze. (Nem tudjuk még pontosan, hogy ez a név milyen alakváltozatban intézményesül. Egyesek NEFIM-ként is mondják…) Az ilyen rövidítés-képzés a magyar államigazgatási hagyományok intézményesült része (lsd: Magyar Közlönyben pld.). Így használtuk az elmúlt években azt, hogy ISM (Ifjúsági és Sport Minisztérium) vagy GYISM (Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium), no meg azt, hogy ICSSZEM (Ifjúsági-, Családügyi-, Szociális- és Egészségügyi Minisztérium) vagy az éppen csak elhagyott években azt, hogy SZMM (Szociális- és Munkaügyi Minisztérium), ha már szóba hoztuk a „minisztériumunkat”. (Adófizetőként el tudjuk-e képzelni azt, hogy ezek mögött a névváltozatok mögött mennyi, de mennyi papír, fénymásolat halmozódik fel?)

Vannak a „szakmában”, nem is kevesen olyanok, akik mágikus erőt tulajdonítanak az ilyen elnevezéseknek. Ha az Ifjúság szó nagybetűkkel szerepel a minisztérium elnevezésében, azt gondolják, hogy ez annak a jele, hogy az ifjúságpolitika fontos. Ha kisbetűvel, úgy gondolják, hogy rangban leértékelt. Ha egyáltalán nem, akkor pesszimistán arra gondolnak, hogy ez az ügy bizony „elveszett” a kormányzati ügyek labirintusában. A név ebben a gondolkodásban a névtábla szinonimája. Egy egyértelműen feliratozott ajtót könnyebb megtalálni a labirintusban gondolnánk, mint azt, amelyhez – egyértelmű feliratozás híján - csak hosszas keresés után találunk el. Ha a google-ban kulcsszavakra keresünk – és ezek egyik legfontosabbika az nekünk, „szakmailag elfogultaknak”, hogy ifjúság/magyar ifjúság + kormány – most milyen kulcsszóra kell rákeresnünk? Írjuk azt, hogy: magyar ifjúság + NEM? 

Ha ifjúságpolitikai horizont: akkor az Európa. Az átélhető és közvetlenül megtapasztalható példák roppant kiterjedésű erdeje. Hivatkozások, hogy „bezzeg …” Iránytűként ebben az információs erdőben az EU és az ET intézményesített folyamatai és az ezeket kifejező intézményeinek munkája segít és az általuk összegyűjtött, rendszerezett, feldolgozott és folyamatosan publikált adatok. Ezekből tudjuk azt, hogy van olyan európai ország, amelynek van olyan minisztériuma, amelynek az elnevezése az „Ifjúság” nekünk nagyon kedves szavát tartalmazza és van olyan ország is, amelynek nincsen. Vannak olyan országok is, ahol az ifjúságpolitikának egyáltalán nincsen minisztériuma és pld. Angliában soha sem volt. Ettől még az angol ifjúsági munka irigylésre méltó helyzetben, intézményesített és támogatott állapotban van. Sokszor cserélnénk szívesen a német kollégák helyzetével is, akiknek hagyományosan Szociális-, Család-, Ifjúság- és Idősügyi Minisztériumuk van.

A Nemzeti Erőforrás kifejezés talán leginkább egy ilyen – német típusú - Társadalompolitikai Minisztériumra utal. Azt persze, hogy egy átfogó, mondhatni holisztikus társadalompolitika milyen karaktert mutat, azt egészen konkrét dolgok döntik majd el – és ezek megismeréséhez és elemzéséhez időre lesz szükség. Csak arra utalunk itt, hogy a cselekvések skálája a megelőzéstől a krízis-kezelésig terjedhet, a projekt-menedzsmenttől a hosszabb távú kormányzati beavatkozásokig mélyülhet, a „civil társadalom barátjaként” viselkedő kormányzattól a „tűzoltó kormányzatig” vagy az „intézményfenntartó, illetve szolgáltató kormányzatig” tarthat. Olyan Rubik-kocka ez, amelyet a politikai kéznek kell megforgatnia. Ezek a szempontok érvényesek lehetnek minden olyan közpolitika-területen, amely ma ehhez a minisztériumhoz tartozik: óvodától az egyetemig, ellátási rendszertől a kríziskezelés intézményéig, a passzív segélyezési eszközöket a rászorultakhoz eljuttató csatornák működtetésétől a segítés aktív eszközeinek mozgósítását vállaló intézményekig. No meg az egyes területeken munkálkodó civil szervezetekkel való kapcsolattartásig, közös probléma-megoldásig, párbeszédig, horrible dictu!, akár együttes vagy összeműködő vagy éppenséggel a döntéseket átvevő döntéshozatalig.   

Eltölthetünk egy kis időt annak a vizslatásával, hogy mit is jelenthet ez a vadonatúj elnevezés – ti. Nemzeti Erőforrások Minisztériuma -, bár azt hiszem, hogy túlságosan messzire nem juthatunk el ezzel. Annyit azonban feltétlenül észre kell vennünk, hogy ez a szóösszetétel nem magyar gyökerű. Az on-line angol-magyar szótár (http://szotar.sztaki.hu) szerint ez még ráadásul „(EU) fogalom” (sic!) is. (E szótár szerint egyébként emberi erőforrásoknak kellene fordítanunk.) Nemzeti erőforrás lehetne éppen a vizeinkre, természeti kincseinkre (erőforrásainkra) utaló fogalom is, de ma már biztosan tudjuk, hogy ezekkel az erőforrásokkal más minisztériumok foglalkoznak majd. A Mi minisztériumunk most a NEM (NEFIM).

A Nemzeti Erőforrások Minisztériuma elnevezés tehát itt nemcsak egy vadonatúj szóalkotás (mert ugyebár itt van eben az összetételben a kötött jelentésű minisztérium szó is), hanem egy teljességgel új kormányzati megoldás, amely az eddig hagyományosan egymástól elkülönülő minisztériumokhoz telepített ún. „humánpolitikai területeket” most egy minisztériumba vonja össze. Olyan kormányzati szerv jött létre, amely azokat a társadalompolitikai területeket foglalja magába, amelyek azzal az Emberrel kapcsolatosak, aki tanul és művelődik, akit lelki vagy testi betegsége esetén gyógyítani kell, aki szociális ellátásra vagy gondozásra szorul és az állami gondoskodásra, a társadalmi szolidaritásra ráutalt élethelyzetben van. Ha ebből a televényből egy ifjúságpolitikai metszetet kívánnánk vizsgálni, még akár azt is gondolhatjuk, hogy itt „Család- és Ifjúságpolitika” vagy „Gyermek- és ifjúságpolitika” egyaránt értelmezhető kereteket kap.

Ilyen minisztérium még soha sem volt Magyarországon korábban. Ebből következően senkinek sem lehet tapasztalata arról, hogy hogyan is működik! Az eddigiekből kiindulva keresem a választ arra a kérdésre, hogy „Várható-e a Kormánytól az, hogy a magyar ifjúságpolitika és intézményei megerősödjenek?” Erre szerintem részben igen-el, egyes részletekben egyértelmű nem-el és bizonyos várható események tekintetében nemigen-el lehet válaszolni. Az alábbiakban azt is elmondom, hogy szerintem miért.

Részben: Igen

’Youth is a resource, not a problem.’ („Az ifjúság erőforrás, nem probléma.”)

(ifjúságpolitikai slogan)

A fentebb vázolt „ember központú” társadalompolitikai szemléleti megközelítés elvileg még azt is lehetővé teheti, hogy a magyar kormányzati ifjúságpolitika egy holisztikus / horizontális szemléleti keretben helyezhesse el végre ügyeit és ez a korábbi években az alapvetően az ifjúságpolitika emancipációjáról szóló folyamatok után jelentős fordulatot hozhat. (Emancipációs folyamat alatt itt az ifjúságpolitika más szektoriális politikákkal azonos rangban való elfogadására/elfogadtatására irányuló szándékokra gondolunk. Lsd. pld. ennek a blog-nak a címbejegyzését!) A NEM-ben egy mindennapos, hétköznapi vagy közönséges miniszteri értekezlet már ma is pótolja az eddig olyan nagy jelentőségűnek tartott tárcaközi koordinációt, amely az ifjúság életviszonyait érintő kérdésekben eddig tárcák közötti (vagy más szavakkal: ágazatok közötti) egyeztetéseket igényelt. (Az előző kormány csak néhány hónappal ezelőtt hozta létre az Ifjúsági Tárcaközi Bizottságot, a Nemzeti Ifjúsági Stratégia /NIS/ végrehajtásának egyik szervezeti feltételeként.) A korábban sokszor akadályt jelentő „tárca-elfogultság” (vagy társa-sovinizmus) egyszerűen eltűnik most innen.

Miért is vájná ki holló a hollónak a szemét? Miért is lenne egy területért felelős „junior minister” (szakterületért felelős államtitkár) ellensége az egyazon fizetési listán szereplő kollégának? Egyazon minisztériumban mindenki abban érdekelt, hogy a munkájának hatékonyságán alapuló sikere a minisztérium sikerévé váljon, hiszen ez nagyobb elfogadottságot és biztonságot jelent az ügyek megvalósításában – és minden érintettnek. A belső egyeztetésekben az Ügyek Társadalmi Közös-ségét kell keresni ezentúl, az egymást támogatni képes felismeréseket kell felerősíteni és nem az elkülönültséget, a szűkebb, esetleg külső lobbi-csoportok által nyomás alatt tartott saját érdeket. Ez felkínálja a nyitott és kreatív jogalkotás lehetőségét, a kitörési esélyt a beszűkült szemléleti keretekből és az új megközelítések jogosultságát – hiszen e roppant szellemi, személyi, intézményi és pénzügyi erőforrásokat megmozdítani képes területen a „társadalmi szemlélet-formálás” eszközei együtt – és kellően meggondolt esetben egy időben - adottak.

Hogy egy példát mondjak erre: azokkal az erőforrásokkal, amelyekkel ez a minisztérium már ma is rendelkezik (amelyet több korábbi minisztérium közös jogutódjaként kapott) egészen új alapokra lehetne helyezni a polgári magatartás kialakításával kapcsolatos társadalmi feladatokat, hiszen ez éppúgy oktatási és kulturális kérdés, mint ifjúsági vagy szociális ügy! Egy korszerűen európai és magyar  vagy mondjuk inkább úgy: magyarban európai polgári karakter nem születik meg önmagától, a „csak” csupán társadalmi szerencsével (születési adottságok által) kiadagolt erőforrásokkal. A Kormánynak szociális és területi egyenlőtlenségeket kell kiegyenlítenie egy kiegyensúlyozott és összetartó társadalom kialakításáért – mert csakis „Ő” rendelkezik ehhez mandátumokkal és mert ezeket a mandátumokat azoktól kapta, akiknek az az egyszerű igénye, hogy éljenek és, hogy ha lehet jobban, egészségesebben, kiegyensúlyozottabban éljenek itthon és otthonosan Európában. Egy ilyen „jó európai magyar polgár program” lendítője éppen az ifjúságpolitika lehet az oktatás, a kultúra, a szociális munka támogatásával, helyesebben szólva az ide tartozó lépések ilyen szempontok szerint történő összehangolásával. A felelős, aktív, Európában gondolkodó és helyben cselekvő Magyar Polgári Attitűd kialakítása kikerülhetetlen és megkerülhetetlen feladat a XXI. századi Magyarországon.

Egy, a Magyar Társadalom jelenlegi helyzetéből és az eddigieknél határozottabb jövőképből kiinduló társadalompolitikai megközelítésben az ifjúságpolitikának eminens helye van. Sem szociális, sem oktatási, sem kulturális (vagyis alapvetően egy korábbi tárca-szemléletet továbbéltető) nézőpont nem elégséges ugyanis ahhoz, hogy egy ifjúságpolitikai fordulatot végre lehessen hajtani itthon. Szervezeti és a belső miniszteriális szerkezet vonatkozásában itt most van egy lehetőség arra, hogy teljesen új szemléleti kereteket alakítsanak ki azok, akikre ez a feladat jutott. Persze ezt a lehetőséget és ezt az elvi adottságot ezek között az új körülmények között kell kihasználni. Ez pedig munkát, belátást, szellemi erőfeszítéseket igényel. Nem is keveset.

Sokféle: Nem

„Még azoknak az országoknak is van ifjúságpolitikája, amelyek nem tudnak róla.”

(Howard Williamson)

Egy olyan minisztériumról beszélünk most, amely a korábbi Oktatási és Kulturális, az egykori Szociális és Munkaügyi, a valamikori Egészségügyi Minisztérium fő örökségeinek birtokosa lett, más szavakkal a jogutódja. Jogutódként jogok és kötelezettségek felelős gondozója. Milyen jogokat és kötelezettségeket örökölt ez a Minisztérium ifjúságpolitikai ügyekben? Nos, ez egy nagyon szerteágazó kérdéskör és nem is könnyű erre válaszolni. A legbecsületesebb válasz talán az erre, hogy nem tudjuk. (Még őszintébb az, ha azt mondom: Én nem tudom.) Ezzel még mindig nyitva tarthatjuk azt az ajtót, az elmúlt és az eljövendő között nyíló Jelen Ajtaját arra, hogy most Együtt keressük meg a választ. Az www.szmm.gov.hu-n közzétett átadás-átvételi dokumentáció ifjúsági ügyekben eléggé szűkszavú. Úgy tűnik, hogy e területen alapvetően a Nemzeti Ifjúsági Stratégia (NIS) képezte az átadás elsőszámú tárgyát. Hogy mi az átvételét? (…) 

A választások után a kormányzó pártok jelesei már többször is „forradalomról”, vagyis szemléleti és gyakorlati keretek gyökeres megváltoztatásáról beszéltek. Egy másik rendszer születésének tanúi vagyunk – ezt sugallják ezek a beszédek. A Polgárnak ennek az átéléséhez persze alapvetően arra van szüksége, hogy a médiában hangoztatott elméletek a társadalmi gyakorlat részeként, az életünk színterein is érzékelhetővé váljanak és persze arra, hogy részt vegyen, bevonódhasson ezekbe a folyamatokba. Persze az is világos, hogy a jogállamnak is megvan a maga logikája és ezt a Jogállamot nem váltottuk le! A „nagy”, az „átfogó”, a „gyökeres” változtatások azért a jogállami keretek között futják be pályájukat és ennek a pályának egyes állomásain már bizonyosan tudni fogjuk, hogy a korábbi rendszer megváltozott.

Egy régi rendszer azonban soha sem tűnik el nyom nélkül. Erről maga a Jogállam gondoskodik, amely Senkit sem kényszerít illegalitásba, csak azt, aki az Illegális Politikai Létet maga akarja választani. Azért azt már megtapasztalhattuk az elmúlt húsz évben, hogy hogyan él tovább egy elmúlt rendszer a gondolkodásban, a megközelítésekben, a gesztusokban, a cselekvésekben, de még a dolgok megnevezésére alkalmas nyelvben is. Ezek hagytak mindig nyomot abban, ahogyan terveket készítettünk és megvalósítottunk, ahogy személyeket választottunk, ahogy ezeken a személyeken számon kértünk (…) Kormányváltáskor azért ez a régi rendszer, az elhagyni óhajtott régi rend azért elég sok mindent üzen. Ehhez a ponthoz érve elég sajátságos dolog ez az átadás-átvétel, hiszen ha új a rendszer, új a szemlélet, új a gyakorlat, új a kormányzati szerkezet, mi szükségünk is lenne azokra az információkra, amik azzal kapcsolatosak, amit nem akarunk folytatni? Érdemes elolvasni ezeket a dosszié-halmokat egyáltalán? – biztos, hogy az új felelősség- és tisztségviselők eminens kérdése ez. Érthető … 

Ennek a most leváltott rendszernek (na jó, mondjunk, hogy az egy olvasatban inkább egy rendszerré összeszervezett felfogást, egy megközelítést, egy stílust, amelynek nem volt ideológiája és ezért nem volt módszertana sem) egy üzenete benne van még az új minisztérium vezetőinek eddigi sajtó-nyilatkozataiban is. Eddig minden általam megismert megszólalásuk (miniszter, államtitkár urak) abból indult ki, hogy az „ágazatában” rendet kell tennie. Szektorban gondolkodni, az azt jelenti, hogy kijelöljük a magunk cselekvési területeit és annak a határait, vagy felkészülünk arra, hogy ezt a határt a Miniszterelnök vagy a Közigazgatási Államtitkári Értekezlet jelöli ki a számunkra – és ez általában nem igazán kellemes ... Ehhez a kiindulópont általában a talált helyzet. Ez a helyzet azonban – mint arra már rámutattunk – néhány héttel ezelőtt még alapvetően más volt.

A helyzet teremtette meg a korábbi kormány bukásának feltételeit azzal, hogy megoldhatatlan feladványokat adott a magyar állam polgárainak, akiknek elegük lett a kettős beszédekből, az elmélyített szakadékokból, amelyet nekik kellett volna átugraniuk, bár nem ők ásták ki azokat, no meg abból, hogy unos untalan kioktatták őket arra, hogy mi is a kötelességük (pld. éppen, mint demokraták), amelyet aztán éppen az őket kioktató szegett meg. Minden kioktatásra szánt napon. No meg az a sok egyéb … korrupció.

Az ágazati szemlélet nagyon is erőteljesen összeforrott azokkal a minisztériumokkal, amelyek most szűntek meg. Velük együtt szűnt meg az úgynevezett ágazat is!!! Az ellenzék és munkája egyébként korábban is igazodott eddig ezekhez az ágazatokhoz.

A parlamenti ellenzék alapvetően a Kormány ellenőreként építi fel a maga munkáját. Úgy ráadásul, hogy szakszerű üzeneteket küldhessen a választóinak és azoknak a szakmai közösségeknek, amelyek az egy-egy ágazatban dolgozó hangadókat képviselik. Szakpolitikusokká válnak tehát azok, akikre az ellenőrzés és a számonkérés feladatainak szóvivői szerepei jutnak ellenzékben. Ha tetszenek figyelni a parlamenti közvetítéseket, a kérdések és a válaszok óráját, mindjárt érteni tetszenek azt, amire utalok itt. Ahhoz, hogy hatékony ellenzéki szerepet tölthessek be (vagyis, hogy elfoglaljam a helyemet az ellenzéki frakcióm nagyon is erőteljes eszközökkel megtervezett hierarchiájában és, hogy onnan tovább is nézhessek, hiszen van jövőképem), ahhoz arra van szükség, hogy szakértői alapon bírálhassam a Kormány aktuális tisztségviselőit, hiszen alapvetően így tudok „fogást találni” rajtuk. Az égbekiáltó korrupciós ügyeket leszámítva – amelyek feltárásához komoly szakértelem és kellő politikai taktikai érzék szükségeltetik – a parlamenti aprómunkában ez a szakértői felfogás dominál.

Ez a szakértelem az alapja a legtöbb esetben a kormányra kerülést követő személyzet-választásnak is. X, aki eddig a környezet védelmének harcosa volt majd itt kap feladatot; az, aki eddig a magyar agrárium kérdéseibe ásta bele magát, nyilván, hogy az agrár tárca egyik posztjának várományosaként várja a megnyert választás éjszakájának eufóriája múltán azt a fontos telefonhívást. A politológusok igazán nagyon szépen elbeszélgetnek mindig arról, hogy „jó megoldás-e, ha árnyékkormányt alakítanak” vagy elgyönyörködnek abban, ha nem (a Fidesz mindig nagyon határozottan elutasította azt, hogy árnyékkormányt alakítson ellenzékben) – de ez még mindig annak az európai demokratikus hagyományokban mélyen beépült politikai hagyományrendnek a kategóriái mentén történő elemzés, amely a mostani magyar helyzetre most egyszerűen nem áll készen. (A személyzet-választás másik része pedig a „politikai lojalitás” mások, párton kívül állók számára olyan nehezen megfogható kategóriája persze – amire a politológusok, mint párt-taktikákra és praktikákra, a szakmai közvélemény pedig, mint rossz példákra tekint. Egyik köznyelvi kifejezése ennek a kognitív disszonanciának az „ejtőernyős” pld. … A másik pedig egy vicc: „Egy politikai párt leginkább egy olyan szállodára hasonlít, amelyet az Alkalmazottak kedvéért működtetnek! … „)

Látszólag kicsit eltértünk a tárgyunktól. De csak látszólag. Szorítsa meg szíve táját, de erősen az az olvasó, aki még nem látott ebben a hazában egy-egy szakma-területen „ejtőernyőst” és, akinek erre a szakmai kifejezésre a szíve változatlan ritmusban dobog! Ezzel is együtt élünk és megtanultunk ezzel együtt élni, de mennyire! Azt azonban ne felejtsük el, hogy az ejtőernyősök megérkezésének is egy ágazati vagy szektoriális megközelítés alapja! Bizony!

A jobb megértés kedvéért ide most befűzök egy nagyon személyes történetet. Más elfoglaltságaim mellett betűszedő szakmunkás végzettséggel is rendelkezem. Gyakoroltam is a szakmámat az azóta enyészetté lett Athenaeum Nyomdába, még mielőtt a Bölcsészkarra adtam  volna magam. A nyomdászok tipográfiai pontrendszerben számolják a számolni valót. Egy tipográfiai pont az 0,366 mm. A betű, amelyet most használok itt az például 12 pont … Szóval, a hírhedett 50-es években a politikai megbízhatóság alapján nevezték ki a felelős vezetőket. Így lett Y. elvtárs normás az Athenaeum Nyomda szedőtermében. Egy sublerrel mérte a szedéseket. Centiméterben. El tudják képzelni, hogy ez mit jelentett ez a megkérdőjelezhetetlen Tény egy három éven át tanuló betűszedő szakmunkásnak ? … Így tanultam én a mestereimtől. …    

Egy sokféleképpen rögzült gondolkodásmódot kell most itt meghaladni, ebben a minisztériumban, ennek a minisztériumnak a tisztség- és felelősség viselőiként. Szkeptikusak vagyunk most még ebben a tekintetben, hogy lehetséges-e. De, hogy miért is, azt a következőkben mondom el.

Az a szakmai: Nemigen

„A tapasztalatok azt igazolják, hogy az ifjúságpolitika szervezetrendszere, irányítása és érvényre juttatása nagyon sok mindenben eltér az ET egyes tagállamaiban … néhány országban centralizált az ifjúságpolitika, másutt decentralizált …”

(ET - CEDJ, 2006)

Mégis: belegondolt valaki már abba, hogy mi történik most az átadás-átvétel ügyeiben ezen az ifjúságpolitikainak mondott területen? Ki, mit, mikor és hogyan olvas? Ki, mit, mikor és milyen körülmények között tudat?  Ki beszél kivel? Mikor? Hogyan? Persze, persze tudom, hogy igen, hogy nagyon is. Jártomban keltemben, a területen dolgozó kollégákkal beszélgetve érzékelem a bizonytalanságot, a türelmetlenséget, a – szubjektív idejük szempontjából túlzottan is hosszú – várakozás miatti tehetetlenséget. Úgy érzik, hogy sorba kell állniuk. Még azt sem tudják, kinek a háta mögött.

Mindenki vár valamit az új kormánytól. Valaki azért, mert a kormányzati ügyekkel összefüggően függő ügye van egy korábban megkötött szerződésből következően, amelyet Ő még az előző Kormány ifjúsági ügyekkel foglalkozó részlegével kötött meg. A magyar ifjúsági munka egyetlen kulcshelyzetben lévő szolgáltató intézményeként működő Mobilitás munkatársaiként dolgozó emberek azért, mert annyit már tudnak, hogy munkájuk megtartásának és körülményeinek alakulása Kormány-döntés függvénye, és ezzel kapcsolatban az eltűnést vagy a megerősödést vizionálják, mert e két szélső skála között mozognak az általuk megismert lehetőségek. Civil szervezetek és természetes személyek azért, mert olyan projekt-tervek megvalósításán fáradoznak éppen most, amelyek kormányzati iniciatívák alapján kezdődtek meg és Ők csatlakoztak ehhez, mert ebben lehetőségeket, forrásokat, esélyeket láttak. Akkor. De most, most van. Hogyan is lesz tovább?

De mi van most? Beszélgető társaim azt mondják, hogy információ hiány: értsd ez alatt azt, hogy az új tisztségviselők nyilatkozhatnának már végre arról, hogy mit csinálnak majd. Van ennek egy nagyon személyes síkon megjelenő változata is: „Az van, hogy senki sem beszél velünk.” – mondják. Kívül állóként kérdezhetem, hogy ki nem beszél itt kivel? De felesleges, mert értjük egymást. Ők arról beszélnek, hogy attól félnek, hogy a beszélgető felek nem arról beszélgetnek egymással, amiről szerintük kellene. „Velünk nem beszélnek” – ez azt jelenti, hogy tudják, hogy bíznak abban, hogy meg tudnánk mondani azt, hogy most mi a prioritás, mi az ami halaszthatatlan, mi az, ami fontos, mi az, amit meg kell tenni, és mi az, amit oda kellene rakni a dossziék felső tartományába. Nem alulra, nem a legvégén! Elébb, elébb! DE arról is szól, hogy nem bíznak azokban, akik a szószólók lehetnek ebben a helyzetben, most.

Végül is ezek a beszélgetések arról szólnak előbb vagy utóbb, hogy ki tudja hitelesen képviselni a „szakmát”. Egy szakma azért komoly dolog. Egy orvos bízvást bízhat abban, hogy érti a szakma-beli. Sztenderdek, eljárások, elvárások, kreativitás egy orvos-orvos párbeszédben milyen magától értetődő lehet! Egy tanár érti az iskolaigazgatót, az igazgató az oktatáskutatót, a szaktanár a „felügyeleti rendszert”. Mindük érti azt, hogy „nemzeti kerettanterv” vagy azt, hogy „fenntartói felelősség”. Mindegyikük képes vitatkozni ezzel. Vagy hozzászólni és majd a kollégáik eldönthetik azt, hogy érdemben vagy csak azért, hogy szavát hallja az, akit illet. Nagyon rosszul tenné a jelenlegi Kormány, ha csupán csak a jelenlegi (a múlt kormányától örökölt) tisztviselői kar képviselőire hallgatna! Ha csak ez történik: az sértené a szakma önbecsülését!

Nem egy-egy emberről beszélek most! Gyűjtögetek. Egyikük, aki mondja, az már évek óta küzd a meghallgatás jogáért. Aki mondja, egy nagyon komoly európai finanszírozású projektben van nyakig. Aki mondja, naponta érzi a nyomást a lelkén, hogy ezekkel a fiatalokkal „kezdeni kellene valamit” – így vált Ő ennek az ifjúsági csoportnak a lelkévé és lelkiismeretévé. Aki mondja már évek óta benne ül abban a hullámvasútban, ami a Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat. Volt idő, hogy vezetői megbízással és felelős aláírói joggal is rendelkezett ebben a struktúrában. Most egy kicsiny sarokban csücsül és ahhoz, hogy kávét adjon a fontos vendégeinek a Budapesttől 240 km-re lévő irodájában egy Általa sem ismert budapesti ügyintézőhöz kell három példányban kérelmet írnia, ha lehet, három héttel a kávéívást megelőzően. Vagy a saját zsebébe nyúlhat – közérdekből.

Egyszerű és leegyszerűsítő lenne azt mondani ezekre a kiragadott példákra, hogy „ezek strukturális bajokat” jeleznek. Egyszerű, mert ez csak a részek igazsága, de nem az egészé. A helyzet az, hogy mindenki csak egy részt birtokol az Egészből. Az Egészet csak a Közösség birtokolja, formálja. Ebben az esetben az a Szakmai Közösség, amely létezik, de amely nem megszervezett!

Ha egy átadás-átvételi folyamat szempontjából nézzük a dolgokat, akkor nagyon tárgyilagosan azt kell megállapítanunk, hogy a korábbi években meghozott döntések olyan helyzetbe hozták a magyar ifjúsági munkát / „szakmát”, hogy nem képes egységesen és ebből következően határozottabban fellépni a saját érdekeinek védelmében. Az Új Kormány bízvást hátra dőlhet: ifjúsági ügyekben bármit megcsinálhat, nagyméretű és szervezetekben intézményesült ellenállásra nem kell számítania! Egy-egy gerillával foglalkozhat persze, ha akar, de ebből haszna nem származik. De nem ezen a ponton dőlnek el az ifjúsági ügyek! Ez a lényeg! Ma olyan szakmai hálózat, szakmai intézmény, szakmai civil szervezet egyszerűen nem létezik Magyarországon, amely képes lenne arra, hogy:

ü      közvetítse azokat az értékeket, amelyeket az „ifjúsági szakma” eddig a maga erejéből megalkotott és „összerakott”,

ü      a Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgáltatásrendje minden egyes nap működik: igazodási pont ez sokaknak (pld. azért, mert ez az EU „Youth” programjának Nemzeti Irodája, mert ez a RISZIK „otthona”, mert ez a közvetítő és végrehajtó azokban az ügyekben, amelyekkel a „végeken” élő, ható, dolgozó kollégák dolgoznak) – de ki tudja képviselni ezt? Most hogyan van ez? = Úgy, hogy a korábban meghozott döntések jóvoltából ez a létező együttműködés nem rendelkezik megfelelő képviselettel az átadás-átvétel dolgaiban!

ü      A fentiekben említett Mobilitás (Országos Ifjúsági Szolgálat) ifjúsági képzések tulajdonosa, közvetítője az európai folyamatokban (kivételes helyzetben: mind az ET/BEIK, mind az EU oldaláról), de minden olyan lehetőséget elveszített az elmúlt években, hogy ezeket a feladatokat el is láthassa -  a mindennapi gyakorlatban,

ü      Amely válaszolni lenne képes arra a kérdésre, hogy „akkor mondjátok meg nekem egyszerűen és őszintén azt, hogy mik is az állami prioritások a területeiteken!” – vajon Ki, mikor, mit válaszolna erre kérdésre?

Az elmúlt évek folyamatairól valójában semmilyen képünk sincsen. A sodródás nagyon hosszú időszakát egyáltalán nem tártuk fel. Most nem is tudjuk, hogy mi is történt velünk ebben az időszakban. Csak a ténylegesen megtörtént dolgok felszínét karcoltuk meg. Pedig ez a 8 év sokkal többet nyom a latba, mint az gondolnánk! Jó lenne, ha erre figyelmet fordítanának kutatók, ifjúságsegítők, elemzők, gyakorlati helyzetben lévő és ifjúsági ügyek iránt elkötelezett köztisztviselők!

Intézményesülési kísérletek történtek ebben az életszakaszban, európai ügyek adaptációs kísérletei történtek meg ebben az időszakban, az Ifjúsági Társadalom Élt és Virult ebben az időszakban (a Kormány nélkül is köszöni, hogy jól van) … és Így Tovább! Ami biztos, hogy a mögöttünk hagyott időszakok kicsit is objektívebb feldolgozása az egy feladat. Ennek elkészítésekor még a mai Kormány is a Neki kellő és szükséges  információkhoz juthat!

Na, most! Mégis azt ajánlom azoknak a kollégáknak, akik helyzetüknél fogva most kezdik majd az ismerkedést a magyar ifjúsági ügyekkel, hogy ne felejtsék el azt, amit Pál Apostol mondott a Korinthoszbeliekhez írott levelében: „Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom.” (Kor. I.13.1.) Mert egyszerűen csak Alázattal kell viszonyulnunk ahhoz, amely mások számára „csak” egy régen megtörtént dolog, de a folyamat résztvevői számára egy Történet, amelyről tudják, hogy nem véletlenül történt meg úgy Velük, ahogy.

Most mindenképpen Új Szereplők kapcsolódnak a Dolgainkhoz. Csak azt gondolnánk, hogy lesz bennük elég figyelem, megértés (talán empátia?), elkötelezettség az európai Magyarország dolgai iránt, hogy azokban felfedezik annak a szépségét, amelyet az ún. „ifjúsági ügyekkel” kapcsolatos dolgok jelentenek. Nem felejthetik, hogy jogutódlásuk folytán elődeik, vagy lehetséges kísérőik is így kezdték, mert ezeknek az ügyeknek az a Természete. 

Így van ez. (Mondaná az amerikai Kurt Vonnegut Jr, akinek az egyik legfontosabb ifjúságügyi könyvet köszönhetjük. Ő ezt a Börtöntöltelék (’Jail Bird’) opuszában írta meg. Bizonyára nem a „Zuschlag ügyre gondolt” – amely egyébiránt alaposan eltérítette a Közvélemény figyelmét arról és attól egy időre, amelyről itt és most, ebben az időpillanatban beszélni szeretnénk …)

- wp -

Utóirat:

• Írtam ezt a cikket kb. két héten át.
• Vonaton és repülőn menet és jövet (pld.: Debrecenből, Budapestről, Sharm-el-Sheikből)
• Nem tudhatom, hogy ki olvassa ezt el.
• Zavarban vagyok azt illetően, hogy vajon ez a blog a leginkább alkalmas eszköz arra, hogy mindezt elmondhassam én, hogy mások elmondhassák véleményüket minderről.
• Tudom, hogy ez csak itt marad.

Goa-sok, deszkások, emok, screenegerek. No meg Skinhead

 „Vagy a probléma, vagy a megoldás része vagy.” (’You are either part of the solution or part of the problem’)

(Eldridge Cleaver)

Egy átlagos gimnázium osztály előtt álló tanár bizonyára tudja, hogy nemcsak a PISA sztenderdek alapján „jó” és „kevésbé jó” vagy „felzárkózó” tanulók tekintetében tükröződik vissza az alakja. Ott ülhetnek az osztályba a goa-sok, Attila például egészen biztosan emo, Balázs minden hétvégén headbang-el, Kati olyan zöld, mint a bringája, amivel télen-nyáron iskolába jár, Zsombor szemén pedig látszik, hogy az éjjel a World of Warcraft-al töltötte az idejét – gondolhatja a tanár(nő).

Minden ifjúságpolitikának számolnia kell azzal a társadalmi diverzitással, amelyben ez az ifjúságpolitika hatni kíván. A magyar fiatalok életkorukban homogén csoportja a XXI. század első évtizedének végén szociálisan és kulturálisan változatos és jelentős társadalmi távolságokat mutat. Ezt szokták a szakértők az esélyek és a kódolt esélytelenségek kategóriáival is leírni. A budapesti Belvárosban vagy egy szabolcsi faluban, egy közép-dunántúli kisvárosban vagy egy szélesen elterpeszkedő alföldi nagyfaluban élő, egyazon korosztályhoz tartozó fiatal életmódja, fogyasztási szokásai, formális és nem-formális tanulási lehetőségei, no meg a társadalomtanulás esélyei között sokszor olyan távolságokat érzékelhetünk, amelyek sokszor még azt is lehetetlenné tehetik, hogy egymással megbeszélhessék azt, ami természetes, hogy azonos életkorukból következően nagyon is hasonló életfeladatokkal küzdenek meg.

Egy körültekintő, a társadalmi realitásokat figyelembevevő és a jövőtervezést a középpontjába tartó nemzeti ifjúságpolitika kiformálása és fenntartható gyakorlattá váltása több szereplős, együttműködéseket kívánó feladat, amelyből demokratikus jogállami keretek között a törvényalkotó Országgyűlés is kiveszi a maga részét. Ez a parlament ráadásul Európában van és ezt itt messze több, mint geográfiai vagy geopolitika fogalom. Egy ifjúságpolitika nem nélkülözheti az európai dimenziókat, amelyek a közös hagyományokban, a hagyományok megismerését lehetővé tevő békés együttműködésben és az erre épülő közös munkában testesül meg. Az ifjúságpolitika európai felfogás- és megközelítésbeli keretei mind az Európa Tanács, mind az Európa Unió „falai” között (és a két szervezet együttműködése során is) intézményesedtek. Ezzel majd a Bizottság tagjai és tisztségviselői számos alkalommal szembesülnek majd személyesen is. Ez is része lesz az Ő Európa-tanulásuknak. 

Az elmúlt 20 év után immár a 6. szabadon megválasztott Országgyűlés épp egy hete tartotta meg az alakuló ülését. A demokratikus parlamenti munkának ennyi idő alatt már azért csak kialakultak bizonyos hagyományai. A megalakulás emelkedett pillanatai talán kissé elfedték azt, hogy első feladatként a Parlamentnek ki kell alakítania azokat a működési kereteket, amelyek a munkája elvégzéséhez nélkülözhetetlenek. Így került sor különböző bizottságok felállítására is. Tudjuk tehát, hogy Magyar Országgyűlésben – az alakuló ülés döntése szerint - az ifjúsági ügyeket majd az Ifjúsági, Szociális, Családügyi és Lakhatási Bizottság 23 frissen megválasztott tisztségviselője és tagja „kezeli” majd.

A Nagytiszteletű parlamenti Bizottság – hiszen minden parlamenti bizottság illő tiszteletet érdemel, a kellő tiszteletet munkájával szerezheti majd meg – elnökét a jelölő párt, a Jobbik Sneider Tamásban találta meg. Roy, az egri skinhead, a Nemzeti Ifjak Egyesületének elnöke volt a 90-es években. Erre a választási tényre alapvetően az interneten kommunikáló közvélemény tagjai reagáltak, az írott sajtóban (a napilapokban) eddig nagyon keveset olvastam erről[1]. (Rádiót alapvetően technikai okok és más szokások miatt már jó ideje nem hallgatok, hírműsorokat a magyar televíziós csatornákon pedig inkább csak véletlenül nézek – így ezt a kijelentésemet illik fenntartásokkal kezelni.) Egy ex-skinhead egy parlamenti bizottság élén? Nos, ez legalább is egy Élő Könyvtárat kívánó eset! – kiálthatnánk.

Egy nagyon kedves, jó kollégám kiáltott is, valamit. Nekem szokatlanul kora reggeli időpontban hívott azon a napon – persze, nem felejthetem, hogy a fiatal apukák ilyenkor viszik gyermekeiket óvodába, iskolába – és eléggé feldúltan kérdezte azt tőlem, hogy „akkor most ezt szó nélkül hagyjuk?! Nem tehetnénk valamit?” Hallgattam és nem volt igazán jó tanácsom. Egy legális és legitim parlamenti munka bizottsági struktúráját és ehhez a tisztségeket jelölő pártot a parlamenti pártok közös alkuja eldöntötte. A bizottság összeállítása, tisztségviselőinek megválasztása ennek az alkufolyamatnak az eredményére épül. A választópolgárokat képviselő egyetlen pártot sem lehet jogaiban korlátozni, megint csak azt mondom, hogy jogállami körülmények között.

Az nemcsak kedves barátom, hanem mások eddigi megnyilvánulásaiból is kiderül, hogy a megszólalók többsége nem találja viccesnek ezt a kinevezést, nem mulatnak ezen. A parlament bizottságának elnöki posztját szimbolikusnak találják és az elnök személye, életútja által képviselt üzenetet egyértelműen rossznak, a bizottság feladataival összeférhetetlennek. Egy militánsként azonosított skinhead (még ha tudomásunk szerint „ex” is) egy parlamenti bizottság élén egy olyan üzenet, amely a parlamenti munka hitelességét idézőjelek közé helyezi.

A skinheadek mindenütt Európában (az amerikai gyökerű S.H.A.R.P. antirasszista skinhead alakulata érdekes kivétel) az ember-társaikat kirekesztő, gyűlölködő, egyoldalúan beszűkült nézőpont hordozói, nézeteik a cselekedeteikben gyakran utcai erőszakban manifesztálódnak, ezeknek a többnyire mindig csoportosan elkövetett támadásoknak leggyakrabban etnikai, szexuális, vallási kisebbségek tagjai a célpontjai, akikről az skinheadek azt mondják, hogy „kártékonyak”. A skinhead-identitás alapvető toposza az erő kultikus tisztelete és a gyengébbek megvetése – bár az azért elgondolkodtató, hogy az általuk mindig csoportban elkövetett erőszak olyan gyakori, hogy ezzel a skinhead át is hárítja az egyén felelősségét arra a csoportra, amelyhez való tartozását olyan erős szimbólumokkal is kifejezi, mint a borotvált fej, a gyakran nácista szimbólumokat idéző tetoválás, a bomber-dzseki, a baseball-ütő vagy a Martens bakancs. A skinhead nem csak úgy beleöltözik ezekbe a szimbólumokba, hanem nem tud belőlük kivetkőzni, mert a szimbólumok az eszmének a hordozói és, ha elhagyja a szimbólumok kellékeit, többé nem tartozik a többiekhez, kikerül a közösségükből. Középút itt nincsen. Vagy skinhead valaki vagy nem az. Ha az, fel kell olvadnia a csoportjában. Csak „egy kicsit” skinhead senki sem lehet még, ha a Jobbik táján feltűnően sokan próbálkoznak is ezzel a művelettel. Vajon az elmúlt évek alatt Sneider Tamás, most bizottsági elnök kivetkőzött-e, kivetkőzhetett-e ezekből az eszmékből? Lát-e mást és másként most, mint látott akkor, skinhead-korában? Letette-e a szimbólumokat? Erről hivatalos életrajza nem árul el túl sokat. Az index-en látható interjú is nyitva hagyja ezt a kérdést lényegében. A Magyar Nemzet lábjegyzetelt cikkecskéjében pedig egyenesen azt mondja, hogy „nem bőrfejű (értsd skinhead) volt, hanem a Nemzeti Ifjak Egyesületének elnöke” (amely alakulatot egyébiránt más hozzászólók integráns skinhead csoportnak tartanak). Arra sem történik itt utalás, hogy a S.H.A.R.P-hoz hasonló csoporthoz tartozott volt volna. Nos parlamenti elnökként kikerülni nem tudja majd azt, hogy cselekedeteiben válaszolnia kell ezekre a dilemmákra.

Az a fiatalokkal foglalkozók, pld az ifjúságsegítők igazi nagy kérdése, hogy milyen értékeket tulajdoníthatnak egy skinhead-csoportnak és hogy hol és hogyan fedezik fel itt a közösségi vonásokat. Úgy általában a Közösségek nagy tisztelői vagyunk és örülünk annak, ha a fiatalok erős közösségekhez csatlakoznak, ha erős közösségekben aktívak, mert ez bizony a társadalmi részvételük egyik legfontosabb iskolája. Az ifjúsági közösségek kialakítása, fejlesztése, animálása az ifjúságsegítők alapvető küldetése. Egy skinhead-közösség is leírható lenne a „jó közösség” kritériumaival, nemdebár?. Skinheadekkel azonban nem szívesen piszkoljuk be a kezüket, mert úgy általában elfogadhatatlannak tartjuk az eszméiket, amelyeket – mint arra utaltunk volt – nagyon is manifeszt módon mutatnak be a környezetünknek. Ez visszatetszést szül, mert visszataszító. Szoktunk-e velük beszélgetni? Azért nem szoktunk volt velük szóba állni, mert úgy gondoljuk, hogy a párbeszéd itt reménytelen és mert egy beszélgetéshez két egyenrangú félre van szükség? Szóba állna-e velünk egy skinhead? Akarja-e kockáztatni, nézeteinek alapjait kitenni annak, hogy mások másként gondolkodnak arról, amelyről neki sokszor olyan egyértelmű és határozott véleménye van? Vagy csak átmegyünk az utca túlsó oldalára és onnan rázzuk egymás felé az öklünket?

Egy parlamenti bizottság nem mehet át az utca másik oldalára, mert mindig a parlamenti munka közepén áll. A feladata alapvetően kettős. Szakbizottságként a „hozzá tartozó” kormányzati munka-területek ellenőre. Kissé sarkítva tehát ez a bizottság a szegényekkel és a hajléktalanokkal, az élethelyzetük miatt szociális támogatásokra rászorultakkal, a nagy rendszerek fenntartásához szükséges társadalmi szolidaritással és közösségi felelősségvállalással, a családokkal és persze ifjúságpolitikai kérdésekkel fog foglalkozni, ilyen kérdésekben vizsgálódik, e területekkel összefüggő ügyekben kérdezi a kormányzati képviselőket. Egy parlamenti bizottság másfelől részt vesz a törvényalkotó munkában. Az Országgyűlés döntése alapján megtárgyalja az e tárgyban hozzá utalt kérdéseket, véleményt mond előterjesztésekről, módosító indítványokról és maga is élhet önálló bizottsági kezdeményezésekkel. Lehet olyan „kijelölt bizottság”, amely széles mandátummal rendelkezik a kijelölt tárgy feldolgozásában. Egy parlamenti bizottság e szerepeiben vesz részt egy nemzeti ifjúságpolitika kialakításában és fenntartásában.

Egy parlamenti bizottság tehát komoly dolog. Egy parlamenti bizottság elnökének körültekintőnek, figyelmesnek és taktikusnak kell lennie, hogy kezelni tudja a pártfrakciókkal a hátuk mögött az ülésre érkező képviselők felszólalásait, no meg a gyakran meghívott kormányzati tisztségviselők megszólalásait. A bizottsági munkát el kell végezni, ehhez ülésvezetői képességekre és koordinatív készségekre van szükség. Vajon mit jelenthet egy skinhead-csoportban a közös döntéshozatal vagy a konszenzus? A parlamenti bizottsági ülésekről szó szerinti jegyzőkönyvek készülnek, amelyek nyilvánossága csak nagyon kivételes esetekben korlátozható. Vajon készülnek-e ilyen dokumentumok egy skinhead-csoportban?

Sneider Tamás ex-skinhead bizottsági elnök biztos lehet abban, hogy nem lesz magányos vezető: azt, hogy mit tesz és hogyan, sokan árgus szemekkel figyelik majd. Ez egyébként neki is segíthet abban, hogy tanuljon. Tulajdonképpen ugyanis elég keveset tudunk arról, hogy hogyan is tanulnak a skinhead-csoportokban – arról sokat többet tudunk, hogy mit és ez a „tudást” a társadalmi béke felforgatására alkalmasnak találjuk. Azt kívánjuk a magyar Országgyűlésnek, hogy ne ez a „tudás” intézményesüljön a T. Ház falai között.

Egy parlamenti bizottság elnökének ebben sok más szereplőnél nagyobb felelősségei vannak. Ha jelölését elfogadta, ezzel azt is tudomásul vette, hogy egy demokratikus alapintézmény tisztségviselője lesz és a demokrácia erősebb kötelezettségeket ró rá, mint minden más egyéb kötelezettsége. Ezt pedig bíztatásként mondom. Mint ahogy azt is hozzátehetem, hogy éppen ez ad lehetőségeket arra, hogy pármelyik honanya vagy honatya kipróbálhassa sztereotípiáinak és előítéleteinek erejét, saját demokrataságát.

A magam részéről megoldásként és a „szakma” számára éppen ezt ajánlanám. Hamarosan kialakul majd az a kormányzati szerkezet, ezzel az a kormányzati ügykezelési rend is, amely megmutatja majd nekünk, hogy hol lesz a kormányzati ifjúságpolitika műhelyének a helye. Ki fog derülni az is, hogy milyen felfogások, milyen ügyek mentén vállal majd a Kormány feladatot itt és már szeptemberre az is eléggé világos kell, hogy legyen: milyen költségvetési forrásokra épít. Tekintsük tehát a magyar ifjúságpolitika ügyeit olyan szakmai kérdésnek, ahol talán az eddigieknél is jobban figyelemmel kell kísérnünk azt is, hogy milyen módon látja el idevágó feladatait az Országgyűlés (és annak „szak”-bizottsága) és azt, hogy hogyan a Kormány (és annak ezzel a kérdéskörrel foglalkozó hivatala) és, hogy milyen is az együttműködésük. Csak megismételni tudom, hogy a magyar ifjúságpolitika minden magyar fiatal köz- vagy szakpolitikája, amely helyet, lehetőséget és esélyt teremt minden magyar fiatal számára a társadalom-tanulás folyamataiban való bevonódásra. No, hát így …

Ifjúságsegítőket tanítok egy budapesti intézményben. Ebben a félévben a tárgyam elnevezése "ifjúsági közművelődés". Nem szeretem ezt a címet, szívesebben használom az "ifjúsági kultúra" megnevezést. Már az első alkalommal meg is mondtam a hallgatóimnak, hogy használjuk inkább ezt. Szívesebben beszélgetek velük arról, hogy Ők milyen kultúrát érzékelnek és arról, hogy hogyan és hol érzékelik a kultúrát (hol van?), mint arról, hogy a hányféle kultúra-fogalommal dolgozhatunk. Szívesebben hallgatnám őket arról, hogy mit is csinálnak a szabadidejükben, mintsem felmondanám azt, hogy az időmérleg-vizsgálatok mit is mutatnak. Szívesebben ülnék közöttük egy jóízű csoport-helyzetben, mintsem állnék előttük, mint egy "főokos", hogy igét hirdessek, lapos igazságokat mondjak olyan dolgokról, amelyeknek az alapvető természete az, hogy szakadatlan változásban vannak.

Szívesebben tenném, de nem tehetem. Egyik oldalról a képzés rendje köt, a másik oldalról az ehhez a rendhez nagyon gyorsan alkalmazkodó csoport erre kialakított stratégiákból és szokásokból kialakított rendszere. Azt gondoltam először, hogy a lehető legminimálisabb elmélettel terhelem meg őket, mert az elmélet egyébiránt mindig teher a számukra. 30 órás kurzuson ugyan milyen kultúra-elmélettel állhatnék elébük? Az elméletet - töredelmesen bevallom - elintéztem azzal, hogy mondtam néhány könyv-címet és a kezükbe nyomtam a "kultúra jéghegyét" (azt is egyetlen oldalon, amelyet az Interkulturális tanulásról szóló T-Kit-ből másoltam ki Nekik). Azt gondoltam, hogy elméleti fejtegetések helyett inkább egy elvenebb, élőbb kultúrával dolgozunk majd együtt. Azzal a kultúrával, amelynek Ők a hordozói és, ha hordozói, alakítói is.

Azzal kezdtem ezt a félévet, hogy elmondtam a Csoportnak, hogy év végi jegyük három komponensből áll majd. Három egyenértékű elemből, amelyekért együtt is, külön is meg kell dolgozniuk. Az első feladata személyes és egyéni - én legalább is így gondoltam. Kis cetlikre olyan fogalmakat, jelenségeket írtam fel, amelyek az ifjúsági szubkultúrákra utalnak. Rap, hip-hop, trash-metal, graffiti, goa, youtube, facebook ... ilyesféléket. Mindenki húzott egy ilyen cetlit és, ha akarták, elcserélhették egy másik cetlivel. Elmondtam, hogy nézzenek utána és próbálják meg úgy 15 percben összefoglalni azt, amit ez a szó előhívott Bennük, amit ezekkel a szavakkal (jelenségekkel) kapcsolatban találtak. A kis prezentáció után közösen fogunk majd arról dönteni, hogy "hanyas" - mert osztályozni kell, irgalmatlanul. A másik feladatuk csoportos volt. Kissé önkényesen, de négy csoportot képeztem a nagyobb tanuló csoportból. Ezeknek a kis team-nek az volt a feladata, hogy rajzolják meg egy városi térképen azt, hogy hol vannak ott a fiatalok: milyen fizikai terekben töltik el a rendelkezésükre álló szabadidőt. Ennek a csoportmunkának az eredménye egy térkép kell, hogy legyen, egy rajzolt tér. Felhívtam arra a figyelmüket, hogy a csoportmunkának van egy folyamata és, hogy a csoport minden tagjának részt kell vennie ebben. Azt, hogy hogyan oldják meg a feladatot, az a csoport dolga. Annyit jeleztem még, hogy a folyamat részeként egy-egy órán majd visszatérünk arra, hogy hol is tartanak és ezt az alkalmat 'check-point'-nak neveztem el. Végül elmondtam azt is, hogy ezek mellett készülniük kell majd a szóbeli vizsgákra is, mert ez a harmadik komponens. Ennek a rendje pedig az, hogy megkapják a tételeket előre, amelyből húzniuk kell, hogy ketten jönnek be majd vizsgázni és, hogy az is értékelési szempont, hogy képesek-e támogatni egymást ebben a vizsgahelyzetben.

Közben persze megtartottam és megtartom az órákat is - és ezek szerintem a feladatok megoldását támogatják. Elképzeléseim szerint egy ilyen viszonylag nyitott tanulási folyamatot az internetes felületek nagyon jól támogatnak. Nyitottam tehát egy levelező-csoportot is (a yahoo-n), hogy minden a rendelkezésünkre álljon ahhoz, hogy ténylegesen alkothassunk valamit. Azt gondoltam, hogy előbb vagy utóbb minden órán meghallgatunk egy vagy két "kisprezrentációt" és én "leadom" az előre eltervezett mondanivalómat.

Az, hogy most, a félév végén úgy érzem, hogy valami más történt itt, mint amit gondoltam nem meglepetés. Ez egyenesen következik ebből a képzésből. Csak mondom, hogy még egy óránk (90 percünk) van hátra és a csoport fele még mindig nem készítette el az egyéni feladatát (nem tartotta meg a prezentációját). Csak mondom, hogy a mai napon megnézett "városképek" nagyon kevés eredményt hoztak és volt olyan csoport is, amely olyan általános "blablákkal" állt elő, hogy a legszívesebben tovább folytatnám a munkát Velük, de most már egy facilitátor segítségével. Csak azt mondom, hogy ma azt kérdezték meg tőlem, hogy miből kell majd szóbeli vizsgát tenniük, no meg azt, hogy vajon "van-e jegybeszámítás".

Csak mondom, hogy én, mint felkért külső előadó még sohasem találkoztam a tanító kollégáimmal. Vajon milyen ifjúságképpel dolgoznak? Vajon mit gondolnak az ifjúságpolitikáról? - ezt én nem tudom. Külsősként beugrok, miközben egy folyamatot - egy tanulási folyamatot - kellene terveznem. Azt már sejtem, hogy a csoport jobban szereti a hagyományos helyzeteket. Tőlem is azt várnák el, hogy mondjak okos és lejegyezhető dolgokat, amelyekből majd a szóbeli vizsgáikat letehetik (tudják, hogy én megengedem azt, hogy a vizsgán a jegyzeteiket használják). De én nem ezt teszem. Érzem az ellenállást, még most is, majd 28 órás "együttlétünk" után is.

Ifjúsági kultúra? Ifjúságsegítőnek (állítólag) készülő hallgatóim egy része értetlenül mered olyan fogalmakra, mint az "emo". Néhányuknak nehézséget okoz az, hogy felolvassák a 'google'-ban kikeresett és wikipedia-val végződő keresés után kinyomtatott cikket. Kérdésekre sokszor jönnek zavarba. Sokszor tüntetően elfordítják a figyelmüket nem rólam, hanem a társukról, aki éppen prezentál.

Én, a naív pedig azt gondoltam, hogy éppen ez a "tárgy" segíthet abban, hogy közelebb kerüljünk ahhoz, amelyről ez a képzés szól - vagyis az ifjúsági munkához, vagyis Őhozzájuk.

Nos, hát így van ez, 2010. májusában.